Rendszerbővítés

Elképesztőnek tartom, hogy mekkora drágulás van az informatikában és a mobil világban. Egy eszköz esetében nálam azért fontos, hogy mekkora tárhellyel rendelkezik, s nem szeretek ezen a téren kompromisszumokat kötni. Nyár elején vásároltam meg a Lenovo LOQ gamer laptopot, amely az én elvárásaimnak bőven megfelelő. Előtte még a filmezésre vásárolt monitorral is sikerült összekötni, így érzetre nincs különbség, hogy nem asztali gépet raktam össze. Hordozhatóság szempontjából pedig nem is volt választásom. A tárhellyel való pofára esés azonnal megvolt, de nem nagyon foglalkoztam vele, hiszen munkahelyet szerettem volna váltani továbbá a jó időnek köszönhetően többet voltam a szabadban, mint itthon. Az ősz beköszöntével azonban elkezdtem telepíteni a játékokat, s újakra is ránézni amikor szembesülni kellett azzal, hogy a tárhelyet bővítenem kell vagy pedig pár játék lesz csak telepítve. Azért félelmetes, hogy az újabb játékok akár 100 gigányi területet kérnek, s az is, hogy akár százezres kiadás lehetett volna abból, ha kétszer ekkora tárhellyel vásárolom meg a szóban forgó laptopot. Végül egy USB 3-as külső HDD-re esett a választás, amelyet akció keretében sikerült megvásárolnom elég baráti áron.

Mivel adatmentés szempontjából már rendelkeztem külső HDD-vel, így azzal teszteltem mi történik akkor, ha arra telepítem a játékokat. Mivel probléma nem volt, így végül vásároltam egy teljesen újat. A laptop 1 TB SSD-vel rendelkezik, s félelmetes, hogy 164 GB hely van szabadon rajta, amíg a külső HDD-n már csak 390 GB. Bele se merek gondolni, hogy az újonnan megjelenő játékok mennyit is fognak foglalni. Főleg akkor lesz probléma, ha nem akarok játszani a telepítésekkel, s mindent fent akarok tudni a gépen. Szerencsére nem volt rossz vétel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük