Először is tavaly itt volt ugyebár a friss érettségi, s utána egy szép hosszú nyári szünet. Ami éppen elegendő volt arra, hogy “tökéletesítsem” az előző hónapok alatt beszerzett enyhe alvás paralízisemet. Sikerült is tökélyre fejlesztenem. Majd ugyebár jött a felismerés, hogy szeptembertől 1-2 embertől eltekintve teljesen új osztálytásakkal leszek összezárva. Hiába ugyanaz az iskola, mégis nagy változás. Kicsit tartottam is attól, hogy valami szedett-vedett társaság jön majd össze, aztán évközben mennek a nagy csatározások. De szerencsére kellemesen kellett csalódnom.
Az utóbbi hetekben – hiányzásaim ellenére, mely legfőképp ebből az istenverte betegségből jött össze – sikerült összeszednem az összes jegyemet, így már május közepén elfogytak a felelni valók, így hát bejártam unatkozni. Mert mást nem nagyon csináltam. Csak néztem, hogy a többiek – akik természetesen nem jártak be minden órára – felelnek, küzdenek a jobb jegyért, vagy épp azért, hogy legyen nekik következő év.
Így esett, hogy a héten feleslegesen bementem két napot, majd kedd délutántól nekem megkezdődött a nyári szünet. Ami viszonylag unalmasan telik. Bár a mai napom nem volt valami fényes. A nyári gyakorlat szelleme lebeg fejem felett, ami csak nem akar összejönni. Bizony, büdös adminisztráció. Most várok, mikor tudom elkezdeni, letölteni gyakorlatomat, mikor lesz minden rendben. Ám ez már nem rajtam múlik.
Ha meglesz a gyakorlat, valószínűleg pihenésre fordítom a maradék időt. Hisz lényegében ez az utolsó nyaram, mint tanuló. Utána már nem lesz olyan, hogy 2-3 hét téli szünet, meg 10-12 hét nyári szünet. Kemény melókorszak köszönt be. És bizony jövőre még egy szalagavató, még egy ballagás, még egy írásbeli, szóbeli. Vizsgáktól nem félek, de a kötelező – szerintem csak magamutogatásnak szánt, felesleges – szalagavatótól, ballagástól már ki is ráz a hideg.
Igyekeztem tartalmasan tölteni az eddigi napokat. Hát nem sikerült.