Kecskenyál blogja

Tíz epizód nem sok. főleg, ha ezek csak húsz percesek, Nagyjából ennek fényében ültem neki az utolsó évadnak, mert iszonyatosan kíváncsi voltam, hogy vajon mit is fognak kihozni ebből. Az igazság az, hogy én már jóval előtte olvastam a negyedik évados írásokat, így már nagyon sok mindent előre tudtam. Csak ugyebár kimaradtak azok a részek, hogy hogyan is jutunk el oda, illetve bizonyos dolgok hogyan lesznek megoldva.
Bevallom így nem tudott akkorát ütni az egész, s ekkor elgondolkozok, hogy megérte-e ezeket az írásokat elolvasni. Habár tény, hogy ha ezeket nem olvasom el, akkor talán soha nem is folytatom a pár évvel ezelőtt abbahagyott sorozat.

Őszinte leszek: nem vagyok elájulva ettől. Koránt sem. Leginkább csak az kószál a fejemben, hogy ez gyakorlatilag mi is volt? Valóban akadtak olyan dolgok, melyek jó húzásnak tűntek, de az igazság az, hogy ezeknek a száma eléggé elenyésző.
Amit én nem szeretek az leginkább az, hogy ha szívatják az agyamat. Na most erre a koncepcióra tökéletesen igaz. A legnagyobb problémám épp az volt, hogy akadt jó pár olyan szál, ami úgy nézett ki, hogy majd több epizódon fog majd keresztül menni, de aztán valahogy előjött a semmiből, hogy egyáltalán nem igaz, s csak főhősünk képzelte. Rendben van, minden bizonnyal ez is előre vetítette, hogy melyik lezárást tervezik, de akkor sem voltam túlságosan oda érte. Valahogy úgy éreztem ekkor, hogy kár volt beleölnöm az adott húsz percet, mert gyakorlatilag nem történt semmi. A legnagyobb negatívumot viszont egyértelműen a színészcserék jelentették számomra, mert úgy voltam vele, hogy inkább írjanak ki egy adott karaktert, mint hogy más színésszel adják elő újra. Az valahogy illúzióromboló.

A tíz részt az évad alatt én kissé kevésnek éreztem. Ahogy közeledtünk a végéhez egyre inkább az jutott eszembe, hogy vajon mennyire is fogják majd tudni befejezni. Az utolsó epizód felénél még mindig azt éreztem nem vagyunk a végén, s mikor megnéztem hanyadik percnél járok egyre inkább az ötlött fel bennem, hogy vajon be tudják ezt rendesen fejezni? Szerencsére igen.
A főbb kérdésre természetesen választ kaptunk, miszerint Wilfred tényleg csak Ryan fejében létezett. Ennél jobb bizonyíték már nem is kellett, hogy amikor meghal még mindig követi hősünket. Ahhoz, hogy ezt minél jobban nyomatékosítani tudják a készítők ráadásul egy emlék morzsát is kaptunk, melyben Ryan ráeszmél, hogy tényleg csak egy kutyához beszélt, s minden, amit Wilfred elkövetett gyakorlatilag ő csinálta saját maga. A legnagyobb meglepetés ténylegesen Jenna szolgáltatta, akivel végül nem lett klisés nagy szerelem. Habár tény, hogy már az előző évadban is elismerte, hogy a kutyájának felügyeletét azért bízta a szomszédjára, mert tudta, hogy el fogja vállalni, mert tetszik neki.

Összegezve érdekes érzésekkel keltem fel az ágyból. Már akkor is úgy voltam vele, hogy tényleg helyesen tettem, hogy ezt legyűrtem egy délután alatt a megmaradt részeket, mint hogy folyamatosan néztem volna annak idején, vagy pedig becsúsztattam volna reggelekre, munkába menet előtt.
Valóban nagyon sok negatívumot tartalmazott nekem az évad, illetve maga a befejezés is. Minden bizonnyal azért, mert már olvastam a kritikákat, amelyek nem csak lelőttek pár dolgot, hanem még növelték is az elvárásomat a széria iránt. Mondjuk az viszont tény, ha nem olvasom el őket, akkor viszont nem pótolom be az elmaradásomat.

Mindenesetre valóban katartikus élmény volt, amikor az állatkórházban végre Wilfred helyett egy kutyát látunk.