Kecskenyál blogja

Magyar cím: Parajelenségek

Az ember változik, mint ahogyan én is. Egy időben még féltem kimenni a sötétben, s féltem sötétben aludni. Nem mertem bizonyos filmeket megnézni. Erre jó példa, hogy öt évvel ezelőtt a Paranormal Activity első részét még „csak erős idegzetűeknek” címszóval illettem. Nem volt véletlen, hisz utána nem tudtam nyugodtan aludni jó pár éjszakát, s nem is mertem elkapcsolni a tévét sem. Azóta ez természetesen megváltozott, s egy olyan filmet, mint a címben szereplő lazán végig tudok nézni minden „mellékhatás” nélkül.
Az első rész zsenialitása részben átköltöztethető volt a másodikra, de a harmadik rész már nem hozta azt a szintet, amit én elvártam, sajnos. A negyedik részről pedig teljes mértékben sikerült elfelejtkeznem, ami részben azért is gáz, mert miután elkezdtem megnézni nagyjából a felénél rájöttem, hogy ezt már korábban láttam. Habár tény, hogy ennek ellenére végignéztem, de rejtély számomra, hogy miért is nem született róla bejegyzés. Azonban annyi előnye volt, hogy megtudtam, hogy van már ötödik rész is, amit minden bizonnyal a mai napon majd meg fogok nézni.

A kérdés adott. Mennyi szusz van még ebben a franchise-ban, hogy évről évre új részt adjanak ki? Ami a kezdetekkor működött, az már nem biztos, hogy ötödjére majd el lehet adni. Erre tökéletesen jó példa a mozis bevételek is, melyek azt bizonyítják, hogy az emberek ráuntak már arra, hogy sötétben repkedjenek a tárgyak, illetve mindenféle árnyékok jelenjenek meg, s azt bámuljuk, hogy ezt az ijesztő jelenséget hogyan is élik meg a szereplőink.
Az alaptörténet szorosan kapcsolódik az előző részekhez. Azonban itt ismét egy új családot ismerhetünk meg, akiknek egyébiránt semmi közük nincsen semmilyen szempontból az előző epizódokban megismert karakterekhez. Egy nap azonban egy ismeretlen gyermek tűnik fel a kertjükbe, aki sok időt tölt náluk. A készítők rögtön az első húsz percben el is lövik, hogy bizony ő az a gyermek, akit elraboltak a második részben. S ezzel gyakorlatilag sikeresen meg is magyarázzák, hogy miért is kezdődnek a parajelenségek ebben a házban (is). S ahhoz, hogy ne lehessen belekötni az egészbe, hogy miért is készül felvétel mindenről a modern tudományt hozzák előtérbe. Azaz itt van egy tinédzser lány, aki nagyon szeret kamerán keresztül beszélni barátjával, s egy ilyen alkalommal bekapcsolva felejtett kamera rögzít mindent, mely arra ösztönzi őket, hogy felvegyenek mindent, ami a házban történt. A kérdés persze adott, hogy ki az, aki bekapcsolva hagyja a gépét, ha elmegy aludni (kivétel persze, ha tölt valamit le az illető).

Unatkoztam. Legjobban talán ezt tudnám mondani. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem volt egy jól elkészített film. Mert az volt. A probléma forrása nekem leginkább ott kezdődik, hogy gyakorlatilag ugyanazt csinálták meg negyedjére is, csak annyi változtatással, hogy bizonyos dolgokon kicsit változtattak. Bevallom, aki az első részen (mint én anno) eléggé barnára festette az egyébként fehér alsóneműjét a negyedik epizódra már jóformán teljesen ellenálló lesz azokra a jelenetekre nézve, melyeknek az a célja, hogy a nézőt jól halálra rémisszék.
Mielőtt nekiültem volna a negyedik résznek bevallom újra kellett néznem az előző epizódokat is, mert egyszerűen annyira, de annyira elfelejtettem már mik is történtek ezekben, hogy nem akartam így nekiülni egy folytatásnak, hogy nem tudok bekapcsolódni a történetbe. Tény és való, hogy piros pacsi mindenkinek, aki ezeken dolgozott, mert nagyon jól fel tudott építeni egy hitelesnek is tűnő történetet, mely több részen keresztül is tökéletesen működhet. És tényleg azt gondolom, hogy nem is igazán hibáztak, mert nem is nagyon találtam olyan momentumot, amibe ezen a téren bele tudtam volna kötni. A negyedik részt pedig leginkább időhúzásnak éreztem, mert szinte semmi nem mozdul előre történetileg.

Az viszont mindenképp az előnyére szolgál a filmnek, hogy a szereplők tényleg rendkívül jól alakítják a szerepüket, s szinte nem is lehet olyan jelenetet mondani, amit ki lehetne emelni, hogy kViesnek az általuk megformált karakter megvalósításából.

Aki néz sorozatokat, főleg a hosszúra nyújtottakat minden bizonnyal találkozik azzal az érzéssel, amikor úgy érzi, hogy a történet egyáltalán nem halad előre, hanem egy helyben toporog, s csak azért tesznek bele időhúzásnak tűnő jeleneteket, hogy kitöltsék a játékidőt. Na már most ugyanígy érzek a negyedik résszel kapcsolatban. Sok mindenről lerántottak a leplet a készítők az első három részben, a negyedikben sikerült kicsit árnyalni ezen, de tulajdonképpen előre lépés nem történt ezen a szinten. És ez kicsit azért frusztráló tud lenni, mert a tárgyak repkedésén, s az idegen félárnyékokon kívül azért jóval, de jóval többre lenne már szükség, hogy ez a franchise ne süllyedjen a „már olyan sz*r, hogy már jó” kategóriába.