Kecskenyál blogja

Magyar cím: Tűzgyűrű
Filmekkel kicsit hadilábon állok, mert az ezekhez tartozó hírek sokszor nehezen jutnak el hozzám. Az igazság az, hogy a szóban forgónak egyszer már nekileselkedtem, de időhiány miatt kukáztam az egészet.
Hogyan is lehet egy Full HD TV-t tesztelni? Természetesen olyan anyagokkal, amelyek kiemelik, hogy mennyire is jó képe van. Na már most az ilyenre specializálódott üzletek folyamatosan erre készített reklámanyagokat nyomatnak, így volt, hogy már (az egyébként tényleg nagyon látványos) Pacific Rim előzetesébe annyiszor futottam bele, hogy úgy voltam vele ezt megnézem most már.

Nagyjából 10-12 évvel ezelőtt elég kevés látványfilm volt, s mindegyikre kíváncsi voltam. Kevés is volt az, ami nekem egyáltalán nem jött be, de tény, hogy akkor szinte mindegyik felkeltette az érdeklődésemet. A technika fejlődött, s az akkori költségvetésből tudnak olyat alkotni a készítők, hogy tényleg az ember úgy érzi, hogy az a valami, ami mozog a vásznon teljes mértékben igazi. A probléma az, hogy ezekből már nagyon sok lett, így nekem már van vizuális herótom is többtől, így nem is csoda, hogy nagyon sok ki is maradt nekem a szórásból. Vagy nem keltette fel az érdeklődésemet, vagy pedig egyszerűen az első fél óra után kikapcsoltam.
Tudom, hogy egy ilyen film elsősorban a látványra épít, de azért úgy voltam vele, hogy egy bizonyos ideig elnézem, hátha valami kisül belőle. Oké, nem vártam tőle filozófiai mélységeket, s rengetegszer hallott bölcsességeket, de azért reménykedtem abban, hogy lesz itt valami értelem azon kívül, hogy vannak gigászi robotok, illetve szintén hasonló méretű szörnyek.

Abba most ne menjünk bele, hogy ezek hogyan lettek, s miként tudunk velük harcba szállni, mert ha megpróbálunk belegondolni, akkor egy sor logikai bukta jön elő. Mondjuk egy ilyen filmet az ember nem is nagyon vesz komolyan, de azért próbáljunk meg a földön járni. Általában azért pár napig még az emlékeimben él pár alkotás történetei, illetve azok fő karakterei, illetve azok nevei. Na már most itt az a probléma, hogy az agysejtjeim annyira kiégtek a film alatt, hogy egyszerűen nem sikerült semmi értelmeset megjegyeznem belőle. Inkább azon gondolkodtam, hogy a készítők arra utaznak, hogy agygörcsöt kapjak?

A probléma a filmmel az, hogy kapunk egy átlagos, minden klisével teletűzdelt alapsztorit, ami nagyjából levázolja nekünk az idegen lényék eredetét, illetve azt, hogy a főhős miért is olyan depressziós, magába forduló alak. Persze, hogy családtag elvesztése miatt, amitől érzelmileg nagyjából egy pirítós szintjén áll. Ha ezen túljutunk akkor történeti szempontból vár ránk egy nagy adag pusztaság. Miért is? Mert gyakorlatilag szinte minden egyes kiszámítható fordulatot megkapunk, amire csak fogadni lehet. Egyetlen egy tétje lehet eme fogadásnak, hogy vajon mikor is jön elő. Tény és való, hogy a jó két órás játékidő kapcsán azt hittem, hogy majd lesz valami történeti folytonosság, de sajnos pofára estem ebből a szempontból, mert a készítők inkább csak azt mutatták meg, hogy mennyire is nagyok a virtuális péniszük, hogy egy olyan látványvilágot lássunk, amitől majd leeshet az állunk. Ami véleményem szerint szörnyűre sikeredett.

Az egyik mélypont egyértelműen a színészek, melyek egyszerűen olyannyira sótlanok, s közhelyesek, hogy arra szavak nincsenek. Egyszerűen nem volt olyan karakter, melyet ki tudtam volna emelni, vagy pedig görcsbe rándult kézzel szurkoltam volna, hogy semmi baja ne legyen, s élje túl a film végéig. Még a kisgyerekes szálat is előhozták, de ez is iszonyatosan kevésnek bizonyult nekem. Egyszerűen nem működött a casting, nem volt meg az összhang. Mindvégig úgy éreztem, hogy ilyen karakterek megvalósításához semmilyen színészi tehetségre nincs szükség. És akkor még nem is beszéltem olyanokról, amelyektől teljesen a falra másztam.

És akkor visszatérve a film egyetlen egy majdnem értékelhető pontjára: a látvány. Na már most tökéletesen látszik, hogy a készítők teljes egészében erre feküdtek rá. A bevételek alapján vonzották is a népet rendesen, de valahogy nekem ez túl sok volt. Amolyan sok a jóból, mely megfeküdte a vizuális gyomromat. Az igazság az, hogy nem nagyon láttam olyan jelenetet, melyről azt gondoltam volna, hogy kilóg az a bizonyos cgi-lóláb, azonban a film végéhez haladva egyre inkább éreztem azt, hogy itt is érvényesül a „kevesebb-több” féle dolog. Egyszerűen olyan dolgokkal találkoztam, hogy gyors mozgásnál már nem tudtam követni, hogy mit is látok tulajdonképpen a képernyőn. Ezekből többnyire annyit mértem fel, hogy milyen jó minőségű fájlt játszok le jelen pillanatban a TV-n.

Nekem jelentősen megfeküdte a gyomromat, s bevallom azért valahol már bánom, hogy megnéztem. Habár tény, hogy az első egy óra után már úgy voltam vele, hogy megnézem a maradékot is…