Annak idején nagyon utáltam a magyar alkotásokat. Függetlenül attól, hogy ezek sorozatok vagy filmek voltak. Természetesen akadtak kivételek, melyek arra voltak jók, hogy erősítsék bennem azt a tapasztalatot, hogy néha el lehet csípni egy szórakoztató és reményeim szerint minőségi alkotást, de a többség majdnem nézhetetlen. Aztán szépen lassan, de elkezdtem nyitni pár pozitív tapasztalat után, mely olyan szintre emelkedett, hogy ha jött egy magyar alkotás, akkor majdnem mindenféle előzmény nélkül megpróbálkoztam vele. Így volt ez az Átjáróház esetében is, amelynek a felénél már azon kattogott az agyam, hogy átpörgettem a maradék játékidőt.
