Először is kezdjük statisztikával: ez a 100. bejegyzés a blogomban. Hm, mikor elkezdtem, azt hittem hamar megunom, de végül csak belejöttem, hogy szabad perceimben prezentálok pár bejegyzést ide, ügyes bajos dolgaimról, vagy épp arról, ami foglalkoztat. Mondjuk jelzésértékű volt már az, hogy saját tárhelyre, saját domain név alá tettem a blogot.

Szóval korántsem hanyagolva a statisztikát, jelenleg a héten öt napból hármon jelentem meg, holnapi lesz a második elhiányzott napom a héten.
Először is kedden behúztam a belem, de ugyebár mi a francnak, magam sem értem, mert megint az a helyzet adódott, mint tavaly: azaz kevés  bejáró, túlzott haladás tananyaggal, ami végül unalomba fullad.
Persze ez elég természetes, biztosan előfordult mással is. Egyetlen egy dolog, ami ebben nem tetszik, méghozzá az, hogy más lógásaival is ugyanolyan esélyekkel indul az érdemjegyekért, továbbá a vizsgának. Ez van, nincs igazság.

Szerdán úgy volt, hogy bemegyek, de végül úgy döntöttem, hogy egy fontosabb kérdésben jó lenne meglátogatni az orvost, s külső nyomásra végül rá is szántam magam, azonban mikor odaértem hamar, s dühösen távoztam, mikor megláttam, hogy a rendelés 11-től lesz 13-ig, és nem 9-től 11-ig, ami a normál rendelési idő. Szóval azonnal feladtam terveimet az orvossal kapcsolatban.
Mai nap szakadó esőben mehettem ismét suliba, buszon tiszta meleg, ilyenkor jó rétegesen öltözködni, hogy mire át érsz egyik városból a másikba röpke húsz perc alatt, már úszol a saját izzadságodban, s leszállsz a hidegben, aztán majd lehet csodálkozni, hogy miért is beteg az ember.

Ha minden jól megy, elméletileg holnap kapunk pár juttatást, így a processzort holnap meg tudom venni. Figyelembe véve a dátumot, én kétlem, hogy holnap bármilyen jogcímen érkezne pénz, de anyám szépen meggyőzött, hogy maradjak itthon. Ennek fényében úgy döntöttem, akár meg tudom venni a processzort holnap, akár nem, én délután elmegyek a Démászhoz, s rendezem a további ügyeket a villanyszámlával kapcsolatban.
Odaérve izgultam, hogy még bejussak, ugyanis elég későn értem haza. Legutóbb az ügyintéző jól megszopatott, bár nem értem mire volt jó. Szerintem senkinek nem az lenne az elsődleges, hogy meghatalmazást írasson, s megnézze a villanyóra állását, miután kezébe vett egy hatjegyű számlát. Persze akkor is ki lettem oktatva. Ami önmagában még nem is lenne baj, ha nem oktatás, hanem tájékoztatás lett volna.
Természetesen ma drukkoltam, hogy a hármas számú ügyintézőhöz jussok, végül oda is jutottam, ám amikor bejutottam az ajtón, döbbentem vettem tudomásul, hogy rosszul emlékeztem, s bizony megint ahhoz a hülye picsához kell mennem. Természetesen elmondtam miért jöttem, átnyújtottam a szükséges iratokat, erre jelezte, hogy bizony emlékszik rám, hogy nem volt meghatalmazásom, s egy szép bájvigyor keretén belül megjegyezte, hogy gondolja most sincs, persze a reakcióm szintén bájvigyor volt, és közöltem, hogy van.
Vicc az egészben, hogy csak a Démásznál adott nyomtatott űrlapot fogadják el, ami közröhej, hisz sokkal fontosabb hivatalos helyeken egy agyonrágott papírfecnit is elfogadnak. Itt sem lenne baj, ha nem kellene sorszámot húzni, hogy egy hülye papírhoz jussak. Szóval, erősen fontolgattam a beszólást, de jobb is, hogy csendben maradtam, ugyanis a nagy sietségben nem lett kitöltve a rám érvényes rész, ráadásul a személyi igazolványom számát sem tudtam fejből, s mivel nem hordom magamnál az összes iratot, csak mai kell, így értelemszerűen nem volt nálam a személyim.
Szóval jött még egy bájvigyor, pöffeszkedő viselkedés, magamban nyugtattam önön magam, hogy erős a kísértés, hogy orrcimpán rugdossam az ügyintézőt. Egyrészt férfi létemre jól jönne ki, másrészt így is totál idiótának nézett. Hát édes Istenem, ő biztos hibátlan. De szerencsére sikerült hazatelefonálnom, így két perces kínos csend után elégedetten állhattam fel a székből, mondjuk közben kívántam sok jót. Ugyan magát a személyit nem kellett bemutatni, de most már erősen hajlok arra, hogy egy pár órát rászánjak, s oda-vissza begyakoroljam az adataimat.

Holnap itthon ülés lesz, és nagyon remélem, hogy nem hiába.