Mai napig emlékszem arra az időkre, amikor sajnos csak a kereskedelmi csatornák voltak elérhetőek, ha otthoni szórakozásról volt szó. Emellett pedig az internet az otthonokban nem volt annyira elterjedve, mint manapság. Emlékszem mekkora trauma volt, ha egy sorozat lekerült a képernyőkről az alacsony nézettsége miatt vagy hónapokat kellett várni az új részekre. Az internet elterjedésének köszönhetően pedig már nem kellett megvárni a hazai premiert, mert a külföldi premier után pár nappal már naprakészek lehettünk.
A középiskolás éveim, s a húszas éveim eleje jelentette számomra az igazi sorozatfüggőséget. Nem kellett valaminek különösebben tetszenie ahhoz, hogy akár nézősé váljon számomra, vagy akár heti szinten nyomom kövessem. Aztán az általam kedvelt sorozatok szépen lassan végig értek, s az újakat már nem nagyon követtem nyomon, s sorozatokkal foglalkozó írásokat sem olvasok. A letöltéseket pedig átvették nálam a streaming szolgáltatások, hiszen könnyebb előfizetni, mint folyamatosan vadászni azt, hogy mit honnan lehet a leggyorsabban letölteni. Ebből fakadóan is tudtam jó pár sorozattal találkozni. Mivel a sorozatfüggőségem elmúlt elég nehezen veszem rá magam új széria megtekintésére. A The Pitt jó próbálkozásnak tűnt.
