Kevés olyan sorozat van, amire azt mondom, hogy egyben jobb legyűrni az aktuális évadot, mint egy epizód/hét formában megnézni. Nálam a True Blood ilyen, melynek első évadával még január környékén ismerkedtem meg. Igaz, egy hét alatt sikerült is letudnom az akkor még aktuálisnak számító első évad tizenkét epizódját, s nagyon tetszett.
A széria idén nyáron tért vissza újabb tizenkét epizóddal, aminek csak az évadnyitányára voltam kíváncsi, utána eltettem, hogy majd valamikor folytatom. Az a „valamikor” pedig két napja jött el, amikor is leszedtem a teljes második évad, s azonnal landolt lemezen.
A tévécsatornák egyáltalán nem érdekelnek, kizárólag filmeket/sorozatokat nézek, azokat is többnyire letöltött formában. Valahogy mindig szomjazom az újdonságra, így végül úgy döntöttem, hogy úgy sincs net, a szerelők se akarnak erre járni, legyűrjük a második évadot.
Kezdtem az első résszel ismét, majd folytattam a másodikkal és harmadikkal, végül ma a negyedik epizódtól teljesen kivégeztem az aktuális évadot, ami szerintem borzalmas lett, s igazán nem is értem, mire fel ez a nagy ájuldozás az új évadtól.
Természetesen már nem csak egy történetszál az, amit látunk az egész évadban, hanem kapunk egy másikat is, ami az évad vége felé szerintem totális baromság volt. Egyszerűen nem is értem, hogy ez mégis miként érte el, hogy az HBO legnézettebb sorozatává váljon, mert ez bizony borzalmas volt. Mivel azért voltak jellegzetes dolgok, ezért nálam erősen közepes a széria, lehet, ha nem egyszerre nyomtam volna le a második évadot, már rég búcsút mondtam volna neki. Egy biztos: jövőre kizárólag egy mámoros napon fogom letudni az újabb tizenkét epizódot.
Tovább…