Platform: PC
Minden bizonnyal kevés olyan ember van, akinek ne csengne ismerősnek a Star Wars cím még akkor is, ha az illető nem éppen rajongó, mint ahogyan én sem voltam az nagyon sokáig. A Star Wars univerzum számomra kimerült pár hírhedt karakter ismeretében, s a háttértörténettel nem is igazán voltam tisztában. Mai napig tisztán emlékszem arra az általános iskolás momentumra, amikor is előkerültek a filmek témaként, s többen megmosolyogtak, amikor hangot adtam annak, hogy az előzménytrilógiának az első epizódjából mennyire is hiányoltam Darth Vader-t. Ekkor többen tisztába tettek a háttértörténettel, s mivel az alapkoncepció elnyerte a tetszésemet, így pótoltam hiányosságomat a filmek terén, s elindultam azon az úton, amit nevezhetünk rajongásnak.
A filmeknek sikerült a kedvenceimmé válniuk. Természetesen nem volt kérdés, hogy virtuális formában is jó lenne átszellemülni a Star Wars univerzummal, s igyekeztem minden nagyobb húzónevet kipróbálni, ami készült. De valahogy egyiknek sem nyerte el a tetszésemet, s szégyenszemre nem is büszkélkedhetek egy korábbi játékkal, amit végigjátszottam. Pedig aztán iszonyatosan szép termés van játszható verziókkal. Szégyenszemre még az agyondicsért Jedi Knight: Jedi Academy is a játszhatatlanak változatok közé tartozott nálam, ami az első húsz perc után kilehelte a lelkét. Ezek után hagytam is a fenébe a játékokat. Ebből kiindulva pedig nem is nagyon voltam képben, hogy mikor mi jelenik meg, mert valahol magamban elástam a LucasArts-ot mindenestül, s bizony kiröhögtem volna azt, aki azt merte volna nekem mondani akkor, hogy majd lesz olyan alkotásuk a stúdiónak, amiért rajongani fogok olyannyira, hogy képes leszek az adott címet még eredeti kópián is beszerezni.
A játék első változata 2008 szeptemberében látott napvilágot úgy, hogy a PC-s tábor tökéletesen kimaradt a szórásból, ugyanis a játék kizárólag PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra volt elérhető. A The Force Unleashed nem csak rajongói, hanem bevételi, s kritikai szempontból is szép sikereket ért el bizonyítva ezzel, hogy valóban egy jó játékot sikerült elkészítenie a LucasArts-nak, mely képes volt megragadni a Star Wars univerzum lényegét. A PC-s tábornak pedig maradtak a különböző videómegosztó portálokra feltöltött végigjátszások és egyéb mozgóképes anyagok. Azonban nem sokáig kellett várni a PC-s változatra, ugyanis az 2009 november végén a boltok polcaira került, így végül mindenki számára elérhetővé vált feltéve, ha rendelkezett megfelelő technikai háttérrel. Annak ellenére, hogy már akkoriban is rendszeresen olvasgattam játékhíreket meglepő módon a The Force Unleashed létezéséről a számítógépes változat megjelenéséig nem is tudtam. A hír után azonnal megnéztem egy videót, mely alapján eldöntöttem, hogy ezt a játékot ki kell próbálnom. És mi is lett a végeredmény? Az első végigjátszáskor még javában koptattam az iskolapadot, s közel három napos hiányzást produkáltam, mert olyannyira elnyerte a tetszésemet, hogy egyszerűen képtelen voltam felállni a monitor elől.
Tovább…