Kecskenyál blogja

Platform: PC

2009 decemberében megérkezett a mozikba az Avatar, mely elindult hódító útjára, s a filmet körülvevő hype meg is tette a hatását.  Természetesen engem is inkább a látvány fogott meg, habár még mindig nem sikerült megemésztenem, hogy nem sikerült eljutnom a moziba, hogy legalább 3D-ben megtekinthessem eme alkotást, de ugye jelen pillanatban ez lényegtelen.
Ahogyan a filmet, úgy vártam a belőle készülő játékot, melynek demója nem volt eléggé meggyőző, hogy ez valóban jó játék lehet, hisz elég keveset sikerült látni az alkotásból. Ennek ellenére nem adtam fel, hogy kipróbáljam. Megjelenés után azonnal napvilágot látott egy néhány verzió, ami azonban teljesen használhatatlan volt, hisz rendkívül jó másolásvédelmet kapott, s lehetett szurkolni azért, hogy valamelyik tökös release csapat megkerülje a védelmet. Ha ez nem lett volna elég, akkor a bolti vásárlás sem lehetett volna egyszerűbb választani, hisz több termékbe nem került aktivációs kód, amellyel nem csak a multiplayer módot, hanem magát a játékot sem lehetett aktiválni. Tipikus eset, amikor is visszanyal a fagyi. Természetesen ami késik nem múlik alapon hamarosan meg is jelent a játék tört verziója, amit én bátorkodtam beszerezni azonnali hatállyal.
Természetesen ismét harmadrangú játékkal találtam szemben magam, ami ugyan valamennyire visszaadja a film élményet, de ez korántsem teljes. Sőt! Néhol az embernek az az érzése támad, hogy soha nem lesz vége, s inkább kínlódásba csap át az egész. Így végül szomorúan könyvelhettem el, hogy a James Cameron’s Avatar: The Game sem fog mámorba taszítani, mint annak idején a King Kong játékadaptáció tette.  Persze akadnak pozitív tulajdonságai a játéknak, látványra nem igen lehet panasz, s ráadásul nem is kell PC-nek kinéző atomerőmű, hogy önfeledten neki tudjunk úgy ülni, hogy a PC-s társadalom jelentős része nem kezd azonnali szitkozódásba. Magát a játékot nem tartom rossznak, inkább erős közepesnek. Ez viszont arra elég, hogy egyszeri játék után DVD formájában porosodjon a továbbiakban, egészen addig, amíg valaki kölcsön nem kéri tőlem én pedig közölhessem, hogy meg is tarthatja a lemezt, ugyanis nem tartok tovább igényt rá.

A játék kétségtelenül beáll azon címek sorába, melyeket fél kézzel, röhögve is ki lehet pörgetni mindenféle komolyabb erőlködés nélkül. Logikai feladványak tulajdonképpen nincsenek. Vagyis vannak, ugyanis „szűzen” neki leselkedve bizony elveszhetünk a részletekben, mint ahogyan velem is történt, mikor ebbe a fába vágtam a fejszém. És hozzátenném, hogy a játék nem jelent meg magyar nyelven és eddig még honosítással sem találkoztam. Játékmenetet alapul véve pedig úgy érzem néha azért szükségszerű, hogy valamiféle minimális angol tudással azért rendelkezzünk.

Akinek tetszett a film, s kedveli a filmes hátszéllel rendelkező játékokat, annak tökéletes választás lehet az Avatar: The Game. Ugyanis, ha teljesen a végére akarunk érni akkor bizony közel járhatunk a 20 órás játékidőhöz. Nyilván ez lecsökkenthető 7-8 órára is. Ugyanis a játék kétféle küldetéssel vihetjük végig. Lehetünk tagja az RDA zsoldosainak és kedvünkre ölhetjük a Na’vi-kat, illetve átállhatunk a Na’vi oldalra, s szamáremberként irthatjuk az embereket, s ezzel is segítve a törzsünket. Természetesen egy bő félórát el kell töltenünk a képernyő előtt, mire történetileg eljutunk oda, hogy a játék felajánlja nekünk a választási lehetőséget: azaz maradunk az RDA zsoldoskatonája, vagy átállunk a Na’vi-khoz, s utána pedig a törzset segítjük.
Kezdéskor érdemes megismerkedni az egész rendszerrel, ugyanis később nagy segítségünkre lehet, ha tudjuk mit kell nyomni, vagy hova kell navigálnunk a menün belül. Első fél órát kell úgymond végigszenvedni. Ez épp elegendő arra, hogy az irányítási rendszert megszokhassuk. Ezután jön a játék alapvető rendszere.

Minden sikeres küldetés után, illetve legyilkolt ellenfél után pontokat kapunk, melynek összesítését a bal felső sarokban láthatunk. Természetesen van egy kezdő összeg, melyet el kell érnünk, ekkor kapunk jutalmat (lehet fegyver, páncélzat, képesség, különböző információk a Pandoráról stb.). Az első teljesített összeg után természetesen újabb határértéket kapunk, mely növekszik az előzőhöz képest, s így kell nekünk ismét összegyűjteni a kívánt pont mennyiséget. Persze hanyagolhatjuk is ezt, s rohanhatunk előre. Attól függetlenül, hogy a játék viszonylag könnyű, azért érdemes az ellenfeleket lekaszabolni, s pontokat gyűjteni, mert később megkönnyíthetjük a dolgunkat, továbbá akadnak olyan ellenfelek, melyek mellett nem lehet csak úgy eliszkolni, jönnek azok utánnunk, s bizony ebben az esetben szívunk is nagyokat. Pontok mellett pedig különféle mintákat is gyűjtögethetünk, s ha a kellő mennyiséget elértük, akkor kapunk egy plusz életet, így ha legközelebb a heves harcokban elesünk nem az előző checkpointtól fogunk felkelni és tovább menni, hanem abban a pillanatban a megfelelő gomb megnyomására visszatér életünk. Persze ez csak „súlyosabb” esetekben kell használnunk, hisz alapból rendelkezünk a gyógyítás kifogyhatatlan képességével. Igaz, ha gyógyítjuk magunkat, akkor egy pár percig használhatatlan eme képességünk.

Mint ahogyan említettem az első fél óra az, ami használható arra, hogy kiismerjük a játék rendszerét. Az első fél óra után jön a meghatározó döntés, mely szerint az emberek oldalán akarunk tovább harcolni, vagy beállunk a Na’vik közé, s fajtánk ellen kell fordulnunk. Döntésünk természetesen később megmásítható, hisz a játék meglepő módon felajánlja ismét a csatlakozás lehetőségét az egyik oldalhoz. Ekkor természetesen ismét dönthetünk arról, hogy maradunk-e a korábban választott út mellett (és most tegye fel a kezét az, aki nem a Na’vi kampányt választotta/választaná elsőnek!)
Mindkét cselekményszálnak megvannak a maga erősségei és gyengeségei. Emberi oldalon rendkívül erős fegyverzetre, páncélzatra tudunk szert tenni, s ezáltal hatékonyabban tudjuk írtani a Na’vi-kat. Ezen felül különféle járműveket is irányíthatunk, s szinte mindent elpusztíthatunk, ami csak az utunkba kerül. Természetesen nem mehetünk el a negatívumok mellett, hiszen pluszban életet csak a legyilkolt ellenséges teremtmények/Na’vi-k után kapunk. Azt, hogy mit kell tennünk azt utasításban kapjuk, ezek után a térképünkön sárga pontként jelenik meg a teljesítés színhelye, ahol legtöbbször orrunk elé tolják a megoldást is.

A harcrendszer viszonylag elfogadható, habár az esetek túlnyomó többségében egy-egy Na’vi közelharcban alul maradunk, ha nem vagyunk elég éberek. Nehezebb ellenségünk kizárólag a filmből is megismert hatalmas kutyához hasonló teremtményben lelünk, melyet rendesen meg kell soroznunk ahhoz, hogy egy adott pálya részen tovább tudjunk haladni.
Természetesen fegyverünket bizonyos időközönként fel is kell tölteni egy-egy kiadósabb lövöldözés után. Ezt a pályákon található feltöltő „automata” oldja meg, így ritkán fordul elő az a helyzet, hogy fegyvereinkből kifogy a municíó. Leginkább pont ettől lesz egy idő elég könnyű a játék, s ezzel egyetemben túlságosan is monoton. Ráadásul az emberi vonal története nem épp a legjobb. Sőt! Talán a leggyengébb pontja az egész játéknak.

Ahogyan az emberi oldalnak, úgy a Na’vi oldalnak is megvannak a maga előnyei és hátrányai. Elsősorban sokkal nehezebben kivitelezhető a pályaszakaszok teljesítése. Leginkább ez az emberekkel folytatott közelharcban mutatkozik meg, ugyanis túlságosan is nagyot sebeznek rajtunk a katonák. Persze ez valamennyire kompenzálva van azzal, hogy iszonyú könnyen tudjuk összegyűjteni a különféle mintákat, melyekkel újabb és újabb életre tehetünk szert, így miután életerő csíkunk a semmivel lesz egyenlő egyetlen egy gombnyomásra újra éledhetünk.
Ahogyan az emberi vonalnál volt, itt sem számottevő a történet, s továbbra is csak a látványilágot lehet kiemelni. Fegyverzetünk és páncélzatunk fejlődése Na’vi oldalon is adott, habár kicsit visszafogottabb, mint az emberi vonalon. Egy kis könnyítés is járt hozzá, hisz rengeteg növény és állat, mely az emberi oldalon ellenség, itt szövetségesként is megjelenhet, de legtöbbjük mellett csak el kell rohanni anélkül, hogy utánunk iramodnának, vagy csak tudomást vennének rólunk.
Persze itt is megjelenik a homok a gépezetben, hisz egy idő után itt is monoton lesz a játék. Szállításunkra alkalmas eszközök nincsenek, egyedül a levegőt uralhatjuk „madarunkkal”, melynek irányítása a legrosszabb az egész játékban kezelhető másodlagos eszközöket figyelembe véve. Lovakhoz hasonló teremtményekkel való tovább jutás se valami nyerő ötlet, hisz akár talpon is hamarabb érünk a kiválasztott helyszínre, mint a hátukon.

Negatívumok persze azért vannak bőven. A monoton játékmenet mellett azért olykor eléggé botrányos hibák is feltűnnek. Hiába gyönyörű a játék a legnagyobb felbontáson és maximális grafikai beállítások mellett, ha példának okáért a menünél még egy hétvégi hányás is jobban néz ki. Arról nem is beszélve, hogy a játék hajlamos saját magát frissíteni méghozzá úgy, hogy maga a felhasználó erre tulajdonképpen engedélyt sem ad. Első kipróbálásnál volt szerencsém úgy járni, hogy szépen elindításnál megindult a javítás letöltése, majd sikeres telepítés után kezdhettem elölről a játékot, ugyanis menthetetlenül megsérült a mentéseim. Így, aki neki kíván állni minden javítást tegyen fel, továbbá minden körülmények között készítsen biztonsági mentést, ha kilép a játékból.
Míg a filmnek volt egy sablonos, tucatszor felhasznált alaptörténete, addig a játék sajnos még ezt a minimális történetet is mellőzi. Gyakorlatilag normális párbeszédek nincsenek, az átvezető animációkra és felszínes történetre csak a szépen csengő katasztrófa szó a megfelelő kifejezés. Logikai feladványok, összetett pályák nincsenek. Hatalmas területek állnak rendelkezésre nekünk, de igazából ezek bejárhatósága minimális. Ugyanis sokszor futunk bele abba a hibába, hogy bóklásznánk a dzsungelben, de sajnos nem tudunk, ugyanis simám beakadhatunk egy fába, s így tovább menni már nem tudunk. Összességében egy végigjátszásnak nem volt rossz a játék, viszont azt kell mondjam többször nem szívesen ülnék le elé.

Pozitívumok:
> Kétféle, választható küldetés;
>  Hosszú játékidő;
> Gyönyörű grafikai megoldások;
> Járművek és szállításra alkalmas állatok sokasága.

Negatívumok:
> Monoton játékmenet;
> Gyakran előforduló kezelhetetlen irányítás;
> Értelmet párbeszédek és idétlen történetvezetés.

A bejegyzés a következő oldalakon olvasható még:

• Gépigény;