Aliens: Special Edition

Elvileg tombol a nyár. Sulinak vége, korlátlan szabadidő, szóval nem marad más, mint az ember előkapja a képernyő előtt keressen másfajta elfoglaltságot, ha éppenséggel nem tud semmilyen társasági, vagy szabadtéri programot összehozni.
Szóval ennek fényében még múlt héten döntöttem el, hogy régi kedvencemet, azaz az Alien tetralógiát meg kell nézni, méghozzá kizárólag a rendezői és speciális változatokat, amiket eddig nem volt szerencsém látni. Így hát nagy nehezen le is vadásztam a netről mind a négy film hosszabb, újravágott változatát, hisz az eredeti DVD-k nincsenek meg, továbbá jelen pillanatban anyagi oldal sem teszi lehetővé, hogy a négy részt beszerezzem (ami egyébként tízezer feletti összeget jelentene).
Szóval végül sikerült beszereznem minden egyes epizódot, s sikeresen meg is tekintettem. Az első epizód után természetesen rögtön a második résznek ültem neki, habár ezt a verziót már láttam, hisz nem sokkal a moziban vetített változat után VHS-en megjelent a bővített is. A pár extra jelenet pedig annyira beleolvadt a filmbe, hogy nekem szinte fel sem tűnt.
Tovább… →