Dads – 1×01 (Pilot)

A legnagyobb igazság az, hogy kevés sorozatot vártam a 2013/2014-es tévés évadban, így úgy döntöttem, hogy olyanokat is bepróbálok, amelyek nem keltették fel a figyelmemet. Nos pont az egyik a Dads, mely műfaját tekintve többkamerás sitcom, így alapvetően viccesnek kellene, hogy legyen. De sajnos nem az. Hiába igyekeztek a készítők ismert színészeket beledobálni a szériába, de még így sem súrolja sajnos a nézhető szintet.

Az epizód nézése közben egyre inkább azt vettem észre, hogy a készítők sablonokból építették fel a bevezető epizódot, így valahol talán épp azon kellett volna csodálkozni, ha tényleg vicces lett volna. Az egész húsz perc alatt körülbelül olyan érzésem volt, mint ha valami legalább harminc éves sorozatot kezdenék el nézni, ami leginkább a széria bugyutaságának (is) köszönhető elsősorban.
Valahogy nem sikerült egyetlen egy eredeti mozzanatot felfedeznem benne ahhoz, hogy valóban szórakoztató legyen. Bár bevallom a végén azért felötlött bennem, hogy vajon miért is néztem végig, s nem kapcsoltam már ki az első öt perc után. Az alap felállás a gyermek és apa kapcsolata lehetne, de csak lehetne, mert a készítők nem tudják rendesen kihasználni, s pont emiatt történik meg az, ami miatt az egész ellaposodik, s értékelhetetlenné válik az egész. Bár tény, hogy az első percek után tudtam, hogy a célközönség bizony nem én vagyok, de ahogyan nézem odaát sem jött be nagyon s meg lennék lepődve, ha bizony lefutna egy teljes évad, s nem kapna kaszát éppenséggel pár rész után.

A legnagyobb probléma egyértelműen az, hogy hiányzik belőle szinte minden, ami egy jó sitcomot jóvá tudna tenni. Ez pedig nem más, mint a humor, s az azt tálaló szituációk, amelyek olyannyira kiszámíthatóak, s szinte meglepetésnek sem értek, amikor megtörténtek. A másik legnagyobb probléma pedig egyértelműen a klisékben lakozott, ugyanis egyetlen egy olyan eredeti momentum nincsen benne, amit éltetni lehetne, sajnos.

Hiába próbáltak az alkotók beledobálni mindenféle ismert színészt, s hiába próbáltak mindenféle humort eszközölni a Dads nem lett jó, nagyon nem lett jó. Szerettek volna nagyot dobbantani a készítők, de ez nem jött össze. Sem a nézői visszajelzés, s a nézettség sem igazolta végül őket. Arról nem is beszélve, hogy eléggé izzadságszagú lett végül az egész, amiről szinte csak azt lehet érezni, hogy nagyon akarnak valami vicceset csinálni, de sajnos nem nagyon akar összejönni.
Összességében azt gondolom láttam ennél rosszabbat is, de ez még önmagában nem indok arra, hogy nézős legyen, hiszen majdnem bealudtam rajta. De tény, hogy az egyik legrosszabb újonc kategóriában simán indulhatna a sorozatra. A kérdés persze adott, hogy vajon mennyi ideig fogja majd húzni a képernyőn, mert kötve hiszem, hogy egy teljes évadot végig fog majd futni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük