Létezik egy olyan szórakozási eszköz, melynek neve hullámvasút. Az ember felül rá, majd szépen elindul. Természetesen tudja, hogy mire vállalkozik, de mégis tudja, hogy az utazásnak lesznek majd jó, s rossz részei. Ha jellemezni kellene a népszerű amerikai sorozatot, akkor nagyjából ehhez tudnám, mert ez jelentette nekem a kilencedik évadot.
Annak idején nem volt véletlen, hogy „kikopott” a sorozat a nézendő szériák közül. A Comedy Central-nak köszönhetően ismét megjött a kedvem, s egyre inkább elkezdtem emlékezni, hogy milyenek is voltak azok az évadok, amelyeket annak idején nyomon követtem. Tudtam mire vállalkozok bő egy hónappal ezelőtt, de szerencsére jól haladtam, így lassan utolérem magam ezen a téren, s végre nem látott epizódokat is megnézem. Eldől majd részemről is, hogy valóban olyan silánnyá változott a széria, mint ahogyan többen mondták.
Mindenképp muszáj kiemelnem az évad első részét, amely véleményem szerint nagyszerűre sikeredett. Mikor eldöntöttem, hogy visszatérek a sorozatot nézők közé először gondolkodtam, hogy vajon hogyan is legyen. Próbáljam felvenni a szálat, ahol abba hagytam, amire egyáltalán nem emlékszem. Vagy pedig kezdjem előröl? Utóbbira esett a választásom, azonban az epizódok nézése alatt végig emlékeztem arra a részre, amely a kilencedik etap nyitánya volt. Ennek a résznek a főszereplője az eléggé megosztó, de mégis szórakoztató Mr. Garrison volt, aki úgy döntött, hogy nemváltoztató műtétet hajt végre magán. Mondjuk ennek a résznek volt egy-két olyan jelenete, amely valódi műtétet mutatott be. Mondjuk ezt eléggé gusztustalannak tartottam, de ha ettől eltekintek, akkor nagyszerű nyitány lett. Hisz megszületett Mrs. Garrison, aki az évadban vitte a prímet. Az évad nyitásban pedig annyi poént sikerült ellőni vele szemben, hogy megnevetettek ismét annak ellenére, hogy ezt a részt már láttam annak idején.
Az évadban azonban több gyengébb rész is volt. Ha őszinte akarnék lenni, akkor kicsit örülök, hogy a politikai epizódok háttérbe szorultak, így több rész született, amelynek kevés valós háttérrel rendelkeztek. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ezek voltak – sajnos – a leggyengébbek is. Ráadásul akad még egy-két olyan rész is, amelynek létjogosultságát nem nagyon tudom mire vélni. Gondolok itt arra a részre, amelyben Jimmy, a város testi fogyatékos tanulója folyamatos erekcióval küzd.
Az előbb említett epizód után viszont közepes részek következtek, amelyek ugyan szórakoztatóak voltak, de igazából mély nyomott nem hagyott bennem. Bár azt hozzátenném mindenképp, hogy legalább az én erkölcsi mércémmel nem voltak elítélhetők annak ellenére, hogy szeretem a sorozatot.
Ami viszont nekem mindenképp pozitív volt az évaddal kapcsolatban, hogy az előző párral ellentétben végre nem erőltették a karácsonyos dolgot. Nem kicsit volt idegesítő már pár évad óta, ahogyan a készítők minden egyes évadban elém toltak egy olyan részt, amely valamely módon a karácsonnyal foglalkozott. Mondjuk én már többször leírtam, hogy igazából nekem már nem ünnep, mert már „kinőttem” belőle. Megvagyok vele, nem idegesít, de semmilyen szinten nem érdekel, s csak annyi a jelentősége számomra, hogy van egy évben két nap, amikor biztosan nem kell majd dolgoznom. Tehát nem kellene, hogy zavarjon, ha minőség lenne mögötte. De nagyon érződött ezeken a részeken, hogy muszájból vannak megalkotva, s iszonyatosan zavaróak is voltak. Így mindenképp egy nagy pacsi, hogy ez kimaradt ebből az évadból.
A South Park-dara természetesen tovább fog folytatódni nálam, s a részek rövidségének köszönhetően ez nem is okoz gondot, hogy naponta akár 1-2 részt magamévá tegyem vizuálisan. Egy sorozat „életében” mindig szép kor, ha eléri a tizedik évadot. Így én a kilencedik után nekiülök ennek a szép kerek számmal rendelkező évadnak.