Magyar cím: A csodálatos pókember 2.
Kisgyerekként szinte közvetlenül miután megtanultam olvasni odavoltam a képregényekért. Mivel anyagiak terén azért volt némi korlát, így azért nem tudtam annyira terjeszkedni, így végül megrekedtem a Donald Kacsa szintjén. Azt azonban élveztem. Egyszer azonban úgy hozta a sors, hogy lehetőségem volt más képregényt is vásárolni. A választásom azonban nem másra esett, mint Pókember kalandjára. Bevallom nem nagyon voltam képben, így szerencsésen el is vesztem a történet hálójában. Ezt a vonalat nem is nagyon erőltettem tovább, s ebből fakadt is többnyire az, hogy nem estem hanyatt, amikor meghallottam, hogy film készül belőle. Nem is véletlen, hogy valami agyonmásolt lemezen jutott el hozzám az első film. Innentől nem volt megállás, s a második epizódot már moziban néztem meg. Az itthoni büdzsének volt köszönhető az, hogy a harmadik ebben a formában kimaradt nálam.
Sokak szerint azonban nem vesztettem sokat. Ha őszinte akarok lenni nekem eléggé furcsa élményt nyújtott ugyan, de nem utáltam. Ellenben kíváncsi voltam, hogy mikor érkezik a negyedik rész. Eltelt egy év, eltelt kettő…. eltelt öt. De valahogy sehogy sem akart jönni a pókember negyedik része. Eközben gondolom sokaknak feltűnt, hogy az amerikai filmgyártás most a reboot korszakát éli, így hát a kedvenc hálószövőnket is elérte ez a „pestis”, s így ő is megkapta a maga kis reboot-ját, mely a The Amazing Spider-man nevet kapta végül. Én vagyok talán az, aki legjobban utálja az ilyesmit, s annak ellenére, hogy nem voltam rajongója se a képregénynek, se az első trilógiának mégis köpködtem aztán ezeket a dolgokat rendesen. Aztán végül jött az első előzetes, és…. premieren ott voltam a moziban, majd miután megjelent fizikai adathordozón is meg is vásároltam azt. Részemről teljes mértékben kijelenthető volt, hogy jót tett az újraindítás ennek a szériának, mert nekem teljes mértékben bejött. Az már más kérdés, hogy ezekből fakadóan azért akadt némi gubanc is. Rajongókkal.
Tovább…
Nap: 2014. május 12.
5
Mielőtt még ezeket a sorokat leírtam volna sokat gondolkodtam azon, hogy vajon van-e létjogosultsága ennek a bejegyzésnek?
Leginkább azért, mert tudni illik, hogy én nem vagyok nagy ünneplős fajta. Annak idején jó pár személyes irányú blogon kikötöttem, s akkor igencsak megfogott ez a dolog, s kíváncsiságból próbáltam ki, hogy vajon milyen is lehet. Bevallom nekem eddig semmi problémám nem volt ezzel a dologgal, habár azzal teljes mértékben tisztában voltam, hogy a blog folyójából kitörni gyakorlatilag nincs semmi esély. Ennek ellenére immáron ötödik éve lelkesen vezetem az én „internetes naplómat” s látogatottsági statisztikát,s eddig érkezett hozzászólásokat alapul véve nem hiába.
Mivel úgymond félig kerek, ezért talán megér egy bejegyzést.
Once Upon A Time: 3.évad
A széria indulásakor nem tett rám nagy hatást, így nem is volt meglepő, hogy az első rész után kaszáltam az egészet a fenébe. Itt is érvényesült a „tömeg hangja”, ugyanis olyan sokszor botlottam bele olyan hozzászólásba, amely a sorozattal foglalkozott, hogy úgy voltam vele adok neki még egy esélyt, s meglátom későbbiekben tényleg annyira jó, mint ahogyan mások mondják. Ennek eredménye pedig az lett, hogy jelen pillanatban épp a harmadik évadról írom a kis bejegyzésemet.
Bevallom mikor bejelentésre került a Once Upon A Time egyáltalán nem keltette fel a figyelmemet. Ugyan a sokadik epizód után, s a rengeteg dicsérő hozzászólás után mégiscsak tettem vele nem egy kis kört mégis elegendő volt ahhoz, hogy a harmadik évad végéig kitartsak. De ennek ellenére nem lett egy nagy kedvenc annak fényében, hogy valahol azért mégis csak sikerült megkedvelnem. Az a véleményem, mint ami már az elején is volt. A történet miatt az én szememben maximum egy, illetve két évadot tudtam volna elképzelni. Azonban a harmadik évad végi zárás után leteszem a lantot, nekem ennyi volt a Once Upon A Time.
Tovább…
Kellemesen fog-e a telni a nyaram?
Sokat gondolkodtam ezen az elmúlt időszakban, hogy vajon mennyire is fog jól telni majd. Igazából úgymond „két szálon” futnak ezek a dolgok, hisz az időjárás sajátossága miatt sajnos kénytelen vagyok létrehozni egy „B tervet” is annak az eshetőségnek, ha épp a rossz idő miatt nem fogom tudni megvalósítani az eredeti tervemet.
Azért kicsit mosolyt csal az arcomra, amikor visszagondolok azokra a dolgokra, amelyeket megfogadtam, hogy majd megváltoztatok. Ekkor mindig az jut az eszembe, hogy egyetlen egy dolog az, ami ilyenkor kár, hogy a nap csak 24 órából áll, ami legyünk őszinték eléggé kevés főleg akkor, ha az ember gyermeke dolgozik is. És, ha már munka! Az elmúlt bejegyzésben taglaltam azt, hogy pontosan mit is mertem meglépni. Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor egy részből megbántam. Leginkább azért, mert akadt pár olyan ember, akivel eléggé szoros barátságot kötöttem ki, s elég jól szórakoztam velük még akkor is, ha éppen nem volt bent kellemes a légkör. De végül csak megléptem a kötelező lépést, s úgy voltam vele, hogy ez így helyes. Fiatal vagyok még, s az eddigi tapasztalatok is azt mutatták, hogy meg tudok valamilyen szinten állni a talpamon. Kérdés persze adott volt, hogy mennyire hamar tudok magamnak majd új állást találni, s pontosan milyen is lesz az. Amit viszont szerettem volna, hogy ez ne protekcióval történjen, hanem én magam keressem meg, s találjanak alkalmasnak, mert soha nem voltam az a fajta, akinek „sima” lett volna a nyelve.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkoztam sokat azon, hogy vajon megérte-e még két évet lehúzni a középiskolában szakmai képzésen. Abban már akkor is tisztában voltam, hogy felsőoktatás kilőve, ami nálam leginkább a pénz miatt volt, mert nem tudtam volna se fizetni, s munka mellett pedig nem tudtam volna megcsinálni. Azonban az elmúlt időszakban sokat agyaltam azon, hogy vajon megérte-e megcsinálni, mert valahogy nem látom hasznát.
Most azonban nem tudom azt mondani mint a múltkor, hogy egy korszak lezárul, ugyanis ennek a korszaknak a lezárása kicsit el lett odázva. A lényeg ebben az egészben az, hogy már azon voltam, hogy elhagyom jelenlegi helyemet, amikor arra lettem kérve, hogy esetleg mégis gondoljam át a jövőmet. Az elhangzott mondat után azonnal arra gondoltam, hogy ebből mennyire jól tudok profitálni, hisz legrosszabb eshetőségben is nyerhetek magamnak pár hónapot, hogy úgy tudjak innen elmenni, hogy valóban lesz is hová. A főnökömmel való hosszú beszélgetés után pedig kezet rázva egyelőre közös döntés eredménye, hogy az általam vázolt problémák elméletileg orvosolva lesznek abban az esetben, ha mégis maradok. Persze rábólintottam, de abban tisztában vagyok, hogy ez csak ideiglenes, így amióta ez az eset megtörtént folyamatosan csak gondolkodom, hogy hogyan is tudnék továbblépni. Ezeket a dolgokat meglépni, főleg így nyár előtt azért részemről elég kemény dolog volt. Elég sok mindent kellett volna átterveznem, illetve eléggé sok mindenről kellett volna lemondanom, amit nem szerettem volna. Hisz legyünk őszinték, egy huszonéves srácnak azért illendő lenne szórakozni is, persze kulturált, s normális keretek között. Egyelőre úgy néz ki, hogy minden nyugodt, zavartalan. Kérdés persze adott, meddig?
Igyekeztem az elmúlt időszakban mindent megvalósítani, amit szerettem volna. Első körben pedig egy normálisabb, vegyesebb étrendet próbáltam összeállítani magamnak. Legtöbb helyen azt olvastam, hogy a rendszertelen étkezésnek egyik „mellékhatása” az, ha az ember például állandóan fáradt, ingerlékeny, kialvatlan stb. Ugyan én próbáltam ezen változtatni, de az igazság az, hogy az első dolog, amit észrevettem ezzel kapcsolatban, hogy ez mennyire is megterhelő a pénztárcámnak…. Hát nem semmi! Azért megnézném azokat, akik ilyen tanácsokkal látják el az embereket, hogy hogyan is valósítsák meg, jóformán a semmiből.
Mindezek mellett persze igyekeztem minél több időt kinn tölteni a szabad levegőn, s csak minimálisat tölteni itthon virtuális szórakozással, hisz azért némi friss levegő egyrészt sohasem árt, illetve az emberi kapcsolatokat is ápolni kell. Ennek úgy néz ki, hogy meg is történt a hatása, ugyanis többek elmondása szerint sokkal kipihentebbnek, s tettre készebbnek tűnök. Örülök ennek, s remélem ez tartós is lesz. Bevallom, hogy valahol azért én is így érzek. Így azt gondolom nem volt rossz választás az, hogy kicsit változtassak az életvitelemen.
…és a nyár?
Nem vagyok jövőbelátó, s a jósokban sem hiszek. Így maximum csak tervezgetni tudok, s bízom abban, hogy ezek a tervek meg is valósulnak. Egyrészről van anyagi oldal, amelynek feltételei nem lesznek meg, akkor maradnak csak tervek. A másik pedig ismételten a munkahely, amely korlátozza a szabadidőmet. Ebből fakadóan pedig nem mindegy mikor, mit, kivel, hogyan, meddig. Nagyjából. Az már bizonyos, hogy a pesti út nincs törölve, maximum elhalasztva. De legkésőbb júliusban mindenképp menni akarok. Az még egyelőre erősen kérdőjeles, hogy kivel fogom azt a napot eltölteni, amelyet a fővárosban kívánok élvezni. Mindezek mellett pedig lesz még némi mozizás, illetve a strand sem lesz elhanyagolható tényező. A szomszédos városban elméletileg kicsivel nagyobb, s olcsóbb is a kis lakosa miatt, így úgy szólt a döntés, hogy mivel busszal húsz perc alatt megközelíthető, így majd átbringázunk. Mozgásba eddig meg egyébként sem halt bele senki.