Kecskenyál blogja

Magyar cím: A hobbit – Az öt sereg csatája

Amikor először hallottam, s láttam az első rész előzetesét megfogadtam, hogy én ebből nem kérek. Emlékeztem arra, hogy milyen is volt annak idején a Gyűrűk Ura, melyet egy iskolai videózás keretén belül tekintettem meg. Már akkor sem vágtam tőle hanyatt magam, de egyszeri megnézésre jó volt. Majd jött a moziünnep nevű valami, aminek köszönhetően kijelölt filmeket ingyen meg lehetett tekinteni, ha megvolt az adott kupon. Nekem megvolt, s kizárólag a trilógia utolsó két része volt az, amire érdemes volt felhasználni.
Nem mondom, hogy végtelenül rossz volt, inkább azt mondanám, hogy érdekes volt számomra, s valahol azért tetszett is. De azért nem ülnék le elé még egyszer. Mivel ez a világ nem fogott meg, így úgy döntöttem, hogy nem is kérek az előzményekből sem. Aztán idén januárban végül mégis nekiültem. Bár bevallom, hogy kizárólag azért, mert olyan részletet láttam belőle, aminél látszódott, hogy bizony jó képminőség, s nagyszerű vizuális élményben lesz részem, ha majd megnézem. Így is volt, s mivel szintén elért egy bizonyos szintet az első rész nem volt kérdés, hogy nem állok meg.

Ha őszinte szeretnék lenni, akkor a második rész okozott némi csalódást nekem. Pont ez volt az, amiatt már lassan harmadik hete, hogy itt hánykódott a merevlemezemen a befejező epizód. Egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy végignézzem. Habár leginkább a hossza volt az, ami kicsit riasztott, hisz gyakorlatilag nem nagyon volt időm arra, hogy valamivel több, mint két órás filmet megnézzek. Főleg olyat, ami feltehetően nálam csak erős közepesnek lesz majd jó. Aztán végül eljött ez a nap is, hogy feláldozzam azt az időt, hogy nálam is befejeződhessen Zsákos Bilbó kalandja.

Nem is nagyon voltak nagy igényeim a filmmel kapcsolatban. Leginkább a játékidőtől tartottam nagyon, mert már több helyen is írták, hogy még a 2003-as trilógia tényleg több kötetből készült, addig eme alkotás csak egyből. Ha alapul veszem az előzményeket, akkor sokszor éreztem azt, hogy hihetetlen látványorgiával próbálják kitölteni az időt, habár a cselekmény valójában beleférne nagyjából két filmbe is. Ha nagyon spórolni akarnánk akkor egybe is.
A film kezdete nekem még valahogy tetszett is. Ismételten furcsa volt számomra a beszélő sárkány, de ezt a lényt elfogadtam, mert legalább egy nagyon jó jelenet párost kaptam cserébe, melynél a látvány tényleg eget verő volt. Nagyjából ennél szoktam azt mondani, hogy olyan képminőség tárul elénk, hogy lazán előfordulhat nálunk egy vizuális orgazmus. Nagyjából ez tartott majdnem fél óráig. Aztán vártam, hogy legyen valami. Vártam. És még vártam. Majd belefáradtam a várakozásba, mert egyre inkább éreztem azt, hogy iszonyatosan vontatott a történet. Lehet, hogy a nagy rajongók most keresztre feszítenének, de a nagy CGI dömping helyett én inkább az átívelő szálak lezárása voltam kíváncsi. S kicsikét nekem sokkoló volt a karakterek ide-oda ugrálása, miközben a történet egy helyben topog.

A probléma forrása mindenképp onnan ered, hogy iszonyatosan érződik a film szinte minden egyes percén, hogy ez nem azért készült el, hogy valami mély mondani valóval rendelkező, egyébiránt fantasztikusan kinéző alkotás legyen, melyet lehet bátran ajánlani bárkinek. Nem lehet ezt felróni a film készítőinek, hiszen ezek azok az igények, amelyeket a társadalom támaszt a filmek felé. De az olyanok, mint én, akiket nem elégít ki a virtuális csodák töménytelen mennyisége, azok ilyenkor jól pofára esnek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagyjából négy szereplőnél többnek tudtam a nevét. Ritkán lehet olyan alkotást találni, amelynek hosszúságának köszönhetően a történet iszonyatosan lassan halad előre, miközben az egész eléggé túlzsúfolt. Utóbbi pedig leginkább azoknak a jeleneteknek köszönhető, mely tele van digitális trükkökkel.

A legnagyobb fejre ejtés az, hogy még az első rész kapcsán egy-két karakter valóban izgalmasnak bizonyult, s még értékelhető alkotásnak nézett ki, addig a folytatás ezt szép lassan lemarta. A harmadik rész felénél pedig egyszerűen már kiölt belőlem minden fajta érzelmet. Az pedig elég gáz, amikor egy film felénél már csak azért nem kapcsolja ki a néző, mert úgy van vele, hogy ha már megnézte az első felét, akkor már megnézi a másodikat is. Na én is így voltam vele. Iszonyatosan látszódik, hogy a készítők elvesztek a CGI ork küzdelmek között, s ennek is volt köszönhető, hogy már annyira kapkodtam a szemem ide-oda, hogy már elfáradtam abban, hogy próbáltam beazonosítani, hogy most ki kicsoda, illetve ki kivel harcol. Egyszerűen ez így nem volt jó. Ez sok volt.
Ha a történeti szálat kellene értékelnem, akkor minden bizonnyal ezt is lehúznám, hisz akadt egy-két olyan karakter, amelyért még talán megnéztem volna egy újabb filmet. De mivel tudjuk melyik film következik ezek után, így ez kútba esett. Ebből a szempontból szoktam utálni többnyire az előzmény filmeket.

Amire viszont nem lehet panasz: a látvány. Annak ellenére, hogy már a film felénél belefáradt a szemem (és mi lett volna, ha 3D-ben tekintem meg???) azt kell mondanom, hogy kevés hibás részt találtam. Legjobban a gyors mozgású jelenetek adták fel a készítőknek a leckét, ugyanis ezeknél vettem észre, hogy mennyire is nem élethűek egyes jelenetek. Szerencsére ezekből kevés volt, így nem tudtam kiesni a tempóból. Ebből fakadóan pedig lehet bátran ajánlható, mint teszt film egy új TV készülék vásárlásához, hogy a vevő láthassa mire is képes a megvásárolt termék.

Összegezve azt kell mondanom, hogy nem volt rossz, de viszont nem volt jó sem. Valahol középúton megrekedt az egész. Egyszer nézhetős kategória nálam, melynek pozitívuma nagyjából a látvány.