Magyar cím: Utazók
Azt hiszem mindenkinek volt olyan filmje, amit meg is akart nézni, de nem is. A plakát, az előzetes alapján nem tűnt rossznak, inkább olyan semmilyennek. De aztán ott volt a negatív jelzők, s a rosszalló hozzászólások, s nem utolsó sorban a főszerepet alakító színészek is. Így aztán tologatva lett a megtekintés. Nálam ilyen volt a Passengers, amit nem is tudok hány alkalommal töröltem a merevlemezemről megtekintés nélkül, de mindig ott landolt, hogy „majd holnap/hétvégén/jövő héten” való hozzáállással majd megnézzem. Aztán csak nem sikerült.
Az igazság az, hogy az alapkoncepció igazából érdekelt, s emiatt döntöttem úgy, hogy megnézzem, de valahogy jó előre már leírtam teljesen. Így történt, hogy amikor nagyon unatkoztam szépen elindítottam a filmet, s közben a telefonomat nyomogattam unalmamban. Aztán a film végén csak azt vettem észre, hogy a telefonom már jó ideje alvó üzemmódban hever mellettem.
Természetesen mindig azt mondom, hogy egy filmmel kapcsolatban nem érdemes hatalmas elvárásokat támasztani, mert könnyen pofára eshet az ember. A minimalista hozzáállás talán a legjobb, de még így is lehet csalódni. Ennél a filmnél pedig részemről tökéletesen érvényesült a másik oldal is, hogy igazából leírni előre semmit nem szabad, mert attól még lehet jó. Vagy éppen ettől lesz jó, hogy teljesen leírom, aztán mégis le tud kötni.
Nálam már önmagában kételyt okozott, hogy szinte két szereplős film vajon mennyire is tudna majd engem szórakoztatni. Hiszen az alapkoncepció szerint 5000 ember hibernált álmát alussza egy űrhajón, még el nem éri az új bolygóját, amin új életet kezdhet. Persze ennek az útnak a hossza nagyjából 120 év, így aztán nem véletlenül frusztrált a férfi szereplőnk, amikor az útnak indulás után 30 évvel felébred, s szembe kell néznie azzal, hogy legalább 90 év még célba ér a hajó. Természetesen visszatérni állapotába nem tud, hiszen nincs rá lehetőség.
Természetesen itt jöhetnek a poénosabbnál, poénosabb jelenetek, hogy mi mindent ki lehet próbálni egy ránézésre lakatlan űrhajón, ahol egyedüli emberként egy robot társaságában élheti a mindennapjait. Persze ez sok kérdést fel is vet rögtön a legelején, de szórakoztató, ahogyan a kezdő pánikba esés után jönnek az édes mézes napok. Amikor annyit és úgy ehet, amit akar, s azzal ütheti el a szabadidejét, amivel szeretné. Természetesen napirend, s munka nélkül. Idővel aztán felvetődik az is, hogy mit is tud kezdeni magával az ember egyedül? S itt szépen elindul a film erkölcsi része is, hogy vajon saját magányosságunk megszüntetése érdekében jogunk van-e mást felhasználni, magunkkal rántani.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a filmben nincsenek kiszámítható jelenetek. S akkor is, ha azt írnám, hogy nem láthatóak, hogy hova is fognak majd kilyukadni. Az igazság az, hogy itt a megalkotáson van a hangsúly, ami véleményem szerint elég jól sült el végül. Hiszen itt napirendre kerül a plátói szerelem, hiszen ki nem volt már olyanba szerelmes, akit tulajdonképpen nem is ismert, csak látott távolról, vagy fényképről, videóanyagról. Így is jár a mi férfi szereplőnk is, aki egy gyönyörű lány után kezd epekedni, majd egy évnyi gyötrődés után természetesen feléleszti. Természetesen jön némi romantika, majd a konfliktus, mikor kiderül minden.
Itt azonban kezdődnek a problémák, hiszen nem csak egymással, hanem magával a hajóval is gond van. S szép lassan, de minden hibára fény derül. Azonban innentől kezdve engem legjobban az érdekelt, hogy vajon hogyan is fog végződni majd a film. Véleményem szerint a megalkotása remek volt, s minden klappolt. Jó magam, már fél óra elteltével bele tudtam magam élni, s elkezdtem azon gondolkozni, hogy vajon a karakterek hogyan is vészelik át, ami rájuk vár. Akadtak meglepő jelenetek is, illetve olyanok, amelyek mosolyt csaltak az arcomra. Mindezt rendkívüli jó látvány keretében, ami tényleg elhitette velem, hogy ott tart már az emberiség, hogy egy másik bolygóra utazik.
Persze akadnak filmes klisék, s olyan dolgok, amelyek kapcsán az ember a homlokához csap, mert szerinte ez hülyeség. De egy ilyen grandiózus film kapcsán szerintem ez nem meglepő. Ez az a tipikus, amelyiket egyszer lehet megnézni, mert akkor tud igazán ütni, s szórakoztatni. Én így jártam, s kellemes csalódás lett végül, s sajnálom, hogy idáig halogattam. Bár tény, hogy újranézést nem tervezek belőle.