Ha nagyon őszinte akarnék lenni, akkor mostanság igencsak el vagyok tájolva, amennyiben filmekről van szó. Amennyiben az adott alkotás mögött van megfelelő hype, azaz reklám mindenhol én is értesülök róla. De sokszor azon kapom magam, hogy egy kritika, egy hozzászólás, vagy csak egy letöltő linken köszönhetően értesülök egy adott alkotásról, illetve annak létezéséről.
Hasonló a helyzet a Kincsem című filmmel is, amelynek ugyan volt megfelelő előszele, de még a fizikai adathordozón való megjelenés is elkerülte a figyelmemet. Mindezt úgy, hogy közben mindig figyelem az adott kiadókat, hogy mit is dobnak a piacra. De természetesen eme alkotással kapcsolatban is fenntartásaim voltak, így hát meghagytam a szabadnapomon való megtekintést, mert hát első bajom az volt vele: magyar.
A blog keretein belül sokszor hangot adtam azzal kapcsolatban, hogy miért is nem nézek magyar alkotásokat, továbbá mi is a bajom velük. Az tény, hogy Magyarország kitermelt 30-40 színészt, színésznőt, így aztán olykor-olykor elég frusztráló tud lenni, amikor az ember meg akar valamit nézni és mindig szinte ugyanazokat az arcokat látja viszont. Ez még önmagában nem is lenne baj, hogy ha az adott színészek megtanulnának úgy játszani egy filmben, hogy az tulajdonképpen film, s nem színpad egy színházban.
Nagyon sok alkotással ez volt a bajom eddig, hogy egyszerűen a színészek benne úgy játszanak, mint ha az egész jelenet egy színpadon lenne, s nem lehet hibázni, s nagyon tökéletesnek kell lennie. Mindezek mellett pedig mindenképpen jól és érthetően kell beszélni, hogy mindenki hallhassa. Ennek köszönhetően pedig én az esetek 80%-ban nem tudtam beleélni az adott alkotásba, valamint nem is volt számomra hihető. Ekkor jön az a tipikus „műtermi hatás”, amelynek köszönhetően a szóban forgó alkotás hiteltelenné válik. Többször adtam hangot annak, hogy amikor szembe jön velem egy olyan, ahol ez nem érződik, s tényleg be tud szippantani, akkor csak nézek magam elé, hogy ez komoly? Na ilyen például a Kincsem.
Amit mindenképpen érdemes tudni a filmről, hogy nem dokumentum film, vagy romantikus filmnek álcázott dokumentumfilmet lát az ember. Ennek kifejezetten örültem, hiszen ennek köszönhetően képesek voltak az alkotók megtölteni azt a két órát, ami a film játékidejének szolgált. Ennek köszönhetően pedig egyértelmű, hogy a veretlen magyar versenyló története nagyjából 50%-ban eltér a valóságtól. De ezt nem is lehet felróni, hiszen a készítők nem is dokumentumfilmet akartak csinálni. Ugyebár tudni illik, hogy mindenkinek megvan a véleménye arról, hogy milyen költségvetések vannak Magyarországon a filmeket illetően, s sokszor tesszük fel magunkban a kérdést, amikor egy magyar film nagy költségvetéssel készül, hogy vajon mi kerül abba annyiba, mint amennyit hivatalossá tettek. A Kincsem esetében három milliárd (!) forintról beszélünk, ami hatalmasnak látszik, de megtekintve a filmet egy percig nem jutott utána eszembe, hogy nem került felhasználásra az utolsó fillérig.
A film negyedórás nyitójelenete tulajdonképpen felvezeti a nézőnek, hogy rossz fiús viselkedésű és bosszúvágytól fűtött Blaskovich Ernő miért olyan, amilyen. Egyértelmű, hogy a készítők ezzel akarták a karaktert még jobban megkedveltetni, aki felnővén inkább egy vesztes típus, mint sem egy feltörekvő férfi. A film első fél órája tulajdonképpen ezt lengi körbe, s építi meg azokat a konfliktusokat, amit a néző majd szinte ezüst tálcán kap. Ennyi játékidőbe nem fért bele a címszereplő, majd a film fél órájánál megjelenik Kincsem, a ló, amely tulajdonképpen ugyanolyan sebzett és gyenge, mint a gazdája.
A kettejük története pont itt kezdődik. Egyrészről adva van egy elég vad ló, akiből versenylovat akarnak csinálni úgy, hogy közben mindenkinek a véleménye, hogy alkatilag gyenge rá. Mindezek mellett persze ott mozog a levegőben az, hogy itt nem csak pénzről van szó, s hírnévről, hanem gyakorlatilag tiszta politikai célokról beszélünk bosszúvágytól fűszerezve.
Ami igazából meglepett eme filmben hazai vonatkozásával egyetemben, hogy látszik rajta, hogy tényleg komolyan dolgoztak rajta, s bizony a beleölt pénz se volt hiába való. Az események az idővonalon nem ebben a században van, így hát rengeteg díszletet kellett építeni ahhoz, hogy korhű legyen. Mindezek mellett pedig rengeteg kültéri jelenetet látható, így aztán számomra meglepő dolog volt, hogy egy magyar filmben CGI jeleneteket láthassak. Egyértelmű volt, hogy az alapcselekményből kifolyólag is szükségszerű volt ezekre, hiszen nem lett volna olyan helyszín, ahol bizonyos jeleneteket fel tudtak volna venni. Természetesen nem mondhatom, hogy olykor nem lóg ki az a bizonyos lóláb ezeknél a jeleneteknél, de azért meglepő, hogy mennyire jól sikerültek ezek a megoldások.
Persze nem lett hibátlan film a Kincsem, s akadnak szálak, amelyek a semmibe vezetnek, s nem is úgy ér véget, mint ahogyan az ember várná. De mindezek mellett egy izgalmas romantikus kalandfilmet kapott a néző, amelyen látható, hogy az alkotói tényleg odatették magukat, s nem csak pénzmosásra használták az adott produkciót. Ami mindenképpen kifogásolható volt nálam, hogy ugyan megtudták teremteni a korhűséget, viszont az előtt értetlenül állok, hogy miért is kell szinte minden magyar filmbe szex jelenet. Ha az nincs, akkor minimum fedetlen nő mellek. Véleményem ezzel kapcsolatban mindig az volt, hogy amennyiben szex jelenetre kíváncsi az ember, akkor az internet bugyraiban találhatóak valódi tartalmak, s nem csak megjátszott jelenetek. Továbbá a pornográf képek ezrei várhatják az embert.
Valóban egy élvezhető, és minőségű magyar filmet láttam, s bízom benne, hogy a későbbiekben is lesz szerencsém egy ilyenhez.