Magyar cím: Kicsinyítés
Emlékszem gyerekként mekkora hatást tett rám az a film, amelynek története arról szólt, hogy egy férfi lekicsinyítette saját gyerekeit, akik az udvarra kerülve igyekeztek túlélni azt, ami rájuk vár. Eközben pedig meg kellett küzdeniük mindennel, ami a normál magasságuknál nem okozott problémát: rovarokkal, esőcseppekkel, állatokkal. Igen, igen. Ez volt a Drágám, a kölykök összementek című film, amelyben nagyon sok potenciál rejtőzött, de az akkori filmes trükkök még nem tettek lehetővé, hogy valóban maradandóvá tudjon válni, továbbá a mai filmes szemmel ne legyen nevetséges.
Amikor kijött eme film első előzetese igazából végig se néztem, hiszen azt gondoltam, hogy hasonló jellegű lesz majd, mint a fent említett film. Érdekelt a témaválasztás, s az sem riasztott vissza, hogy a film tulajdonképpen mint kritikailag, mind pedig anyagilag megbukott. S bevallom nem is kicsit estem pofára.
Nagyon sok film van, amely foglalkozik a társadalmi problémákkal, illetve olyan dolgokat próbál bemutatni, ami hatással lehet az emberekre, emberiségre. Ezek a filmek többnyire dráma vagy sci-fi műfajban szoktak indulni. Egyrészről nagyon nehéz megjósolni, hogy pontosan mi lesz valaminek a végkimenetele, továbbá a filmes műfaj még mindig arról szól, hogy minél több pénzt termeljen egy adott film, s csak másodsorban van szó a minőségről, s szórakoztatásról. Ebből fakadóan teljesen másra számítottam a Downsizing kapcsán, amit nem nagyon tudtam hová tenni.
Azt gondoltam, hogy a központi téma tulajdonképpen az lesz, hogy vajon hogyan képes az ember fennmaradni egy olyan közegben, ami korábban teljesen megszokott volt, s most pedig ezek az emberi szemszögből többszörösére növekednek. Gondoltam lesznek majd hatalmas bogarak, rovarok, valamint állatok elől való menekülés, de aztán tulajdonképpen egy drámába bújtatott társadalmi problémát boncolgatott a film.
Az alapkoncepció szerint amennyiben lehetőség van a kicsinyítésre, úgy az emberi problémák java része kiküszöbölhető. Hiszen több tonnányi szemetet lehet egy kukányira zsugorítani, s ez mennyire is hatékony lehet. Ekkor jön a következő tényállás, miszerint mi van akkor, ha az embereket is lezsugorítják? Ekkor szembe kell néznie bárkinek azzal, hogy sokkal olcsóbban ki tud jönni a saját pénzéből, s akár élete végéig fényűző életet élhet. Ámbár a probléma forrása ott rejtőzik, hogy aki ezt megteszi, annak szembe kell néznie azzal, hogy bizony ez milyen hatással lehet a hagyományos emberi társadalomra.
Ha nagyon őszinte akarok lenni, ha tudtam volna, hogy erről szól a film igazából bele se kezdtem volna. Az első óra nagyjából arról szól, hogy a főszereplőink mennyire nehezen hozzák meg a döntést, hogy hátrahagynak mindent, s tulajdonképpen egy babaházba költöznek majd, miután eredeti méretük ezred részévé válnak. A várt konfliktusok nem történtek meg, ehelyett kapunk egy elhagyott férjet, aki az egész film alatt a válása miatt depresszióját kell látnunk ahelyett, hogy a film alapkoncepciójában rejtőző potenciál ki lenne használva. Tehát nincsenek óriásbogarak, és rovarok, valamint hatalmas állatok elől sem kell menekülni. Kapunk pár CGI jelenetet és jó éjszakát.
Fájdalmas volt azt néznem, hogy mennyire rosszul sikerült ez a film. S mennyire jó is lehetett volna, ha az alkotók kihasználják a benne rejlő lehetőségeket. Nyilván egy ilyen alapkoncepciójú filmtől az ember nem azt várja el, hogy emberi sorsdrámákat nézzen, vagy esetleg egy órán keresztül az legyen boncolgatva, hogy milyen hatással is lenne egy ilyen tudományos felfedezés a társadalomra mint munkaerőpiaci szemszögből, mint pedig politikailag. Súlyos mellényúlás volt a film, amelyet hatalmas nagy szenvedéssel és unalommal néztem végig, mert reménykedtem abban, hogy majd a vége felé lesz valamit. Tévedtem. Nagyot.