Magyar cím: Jumanji – Vár a dzsungel
Azt hiszem talán negyedik osztályos lehettem, amikor leadásra került valamelyik TV csatorna által az 1995-ös Jumanji című film. Gyermekként nagyon elvarázsolt, s nagyon tetszett is, s másnap bizony ezt beszéltük ki a többiekkel. Akkoriban még nem volt internet, film letöltés és hasonlók. Maradtak a TV-s premierek, illetve a videotékák.
Maga a film tetszett és több, mint húsz év távlatából is remek szórakozásnak tartom. Igaz, hogy nem lett kultfilm, s semmi olyan sincs benne, ami magaslatokba emelné, de akkoriban azért sokat hozott a konyhára a filmet készítő stúdiónak. Gyermekkori élmények miatt nem is véletlen, hogy tavaly decemberben megvásároltam a remastered kiadást Blu-ray formátumban. Igazából mindig is érdekesnek tartottam, hogy nem készült folytatás, így aztán örültem, amikor bejelentésre került, hogy készül a második rész. Az első előzetesek alapján borzasztónak találtam, s mindenki biztosnak vélte a bukást. Mindezt úgy, hogy az előrejelzésekre rácáfolva tulajdonképpen robbantott anyagilag. Mindezt úgy, hogy elég nehéz hova tenni az egész filmet.
A legfőbb kérdés talán az, hogy a Jumanji – Welcome to the jungle most folytatás, remake, vagy reboot. Ahogyan néztem a filmet a kor követelményeinek megfelelően szerintem mindhárom egyben. Hiszen van kitekintés a 1995-ös részre, de nagyjából ennyi a kapcsolat. De, ha közelebbről megnézzük, akkor viszont látható, hogy tulajdonképpen azért az alapszituációkban tökéletesen másolja az első filmet.
A koncepció szerint a parton kocogó fiatal srác a homokban rátalál a játékra, melyet hazavisz. Természetesen nem kezd el vele játszani, hiszen a társasjátékok ideje már elég rég lejárt. Én, mint aki ismeri az eredeti filmet azt gondolom, hogy simán el tudták volna adni a filmet egy hagyományos Jumanji folytatásként, de ez a kor már rég letűnt. Abban a korban, amikor a CGI már olyan szintre fejlődött, hogy az ember nem tudja megállapítani mi igazi, és mi vizuális effekt egy filmben, továbbá az internet és a műszaki kütyük fontossága már olyan az embernek, mint egy oxigén, így talán a film nem lett volna eladható a régi koncepciójával. Ezzel nyilván lehet vitatkozni, hiszen én azt gondolom bőven lett volna benne potenciál, ha nem így oldják meg, ahogy.
Szó se róla a film nem rossz. A megcélzott közönségben pont megfelelő, s nem is véletlen, hogy kaszált szépen, ami minden bizonnyal eredményez majd egy folytatást is. Nekem leginkább az volt a bajom, mint amit fentebb is említettem: aki szerette az 1995-ös részt, az nem tudja eldönteni, hogy ez most reboot, remake, vagy folytatás. Ugyan van kikacsintás az első Jumanji-ra, azonban itt azt éreztem, mintha szembeköpné magát a 2017-es film az eredeti koncepciót, amit valahol elég magabiztosan, de lemásol. Itt is tinédzserek van szó, és persze adva van egy számukra ismeretlen játékos, aki természetesen fiatalként beszippant a játék, miközben a családja eltűnésébe mentálisan tönkremegy. Persze ezt a mai kornak megfelelőnek kell eladni, így kissé kínosnak éreztem azt, amikor nem akarnak játszani a játékkal, az tulajdonképpen átalakul egy játékkonzol kazettává.
Engem, ami legjobban zavart a filmben az az volt, hogy tulajdonképpen volt kikacsintás az első részre. Tehát valahol folytatás lenne a 2017-es epizód, ami nekem azért volt kissé csalódás, mert azt gondolom senki nem ilyennek képzelte el a dzsungelt. Tény és való, hogy a Robin Williams által alakított karakter zord és félelmetes helyszínen élt több, mint 25 évet, továbbá az eredeti film is azt akarta mutatni a nézőnek, hogy bizony Jumanji nem az a hely, ahová bárki szívesen vágyna. A film ezzel tulajdonképpen teljesen szembemegy, mert ha végignézzük, akkor bizony eléggé festői tájnak lehetünk tanúi, s nincsenek benne halálos indák, vagy olyan állatok, amelyek máshogyan viselkednének, mint a valódi társaik a valódi világban. Ez nagyjából nekem olyan volt, mint ha a Robin Williams által feketén „lefestett” dzsungel rózsaszín változatába kerültek volna a karakterek.
Ha jobban belegondolunk, akkor családi vígjáték kategóriában indult a film, tehát akármennyire is frusztráló a fenti észrevételem, ha nagyon hűek akartak volna lenni a készítők az első filmhez akkor bizony horror műfajt kellett volna megcélozniuk, vagy pedig a nagyobb korhatár besorolást.
A karakterek könnyen elfogadhatóak, viszont tény, hogy nagyon sok olyan szituáció van, amelyen inkább röhögni lehet, mint sem komolyan venni. Eléggé elment a vicc műfajába a film, ami nem lenne olyan rossz, de aki nagyon filmhűséget vár tőle, az bizony könnyen pofára tud esni. Mindezek mellett persze az összes tulajdonságát magán viseli a film, melyet a videojátékipar képvisel, tehát ebből a szempontból az ember nem mondhatja azt, hogy nem tettek meg mindent a készítők azért, hogy értékelhető alkotás legyen belőle.
Ugyan erős középszernek mondható a folytatás, de legalább a benne jelen lévő színészek nem olyan irritálóak, mint ahogyan azt az előzetesekből levehettük. Ami biztos, hogy a folytatás soha nem fog felnőni az elődjéhez, viszont saját szintjén valóban egy szórakoztató alkotással állunk szemben.