Mai napig emlékszem, hogy gyermekként mennyire is szerettem a baromfikat. Tisztán rémlik, hogy a nagyszülők mennyit tartottak belőle, s elköltözés után egy ideig a szülők is. A szomszédokra is jellemző volt az állattartás, de ahogyan modernizálódott a világ, s átalakult a környék ahol éltem korábban eltűnt az otthoni állattartás. Mosolyt csal az arcomra, hogy mennyire imádtam őket gyermekként egészen annyira, hogy képes voltam nagy rémületet okozni a szülőknek, amikor eltűntem, s közben pedig bebújtam a tyúkok közé. Felnőttként természetesen ezekből kinőttem, ellenben amikor megláttam Pálfi György alkotásának előzetesét, amelynek főszereplője egy tyúk már akkor tudtam, hogy ott leszek a moziszékben.
Nem mindennapi filmről van szó, s nem is mindennapi moziélményről. Az előzetes némileg csalóka, de tulajdonképpen nem hazudik arról, hogy a főszereplője egy baromfi, aki elég sok mindenen keresztül megy.
Az alapkoncepciója a filmnek maga a baromfi, akit láthatunk megszületni egy csirkeüzemben. A film első jelenetei is bőven elgondolkodtatóak, hiszen függetlenül attól, hogy az ember áll a táplálkozási lánc csúcsán azért ismeretes, hogy minden élőlénynek megvannak a maga érzései. Pont emiatt is érezhetünk empátiát a címszereplő baromfival, aki feketének születik, így tökéletesen kitűnik a többi tyúk közül. Ott pedig nincs szabadság, hanem egy kis hely, ahol több ezer társával együtt egy tojógépezetként üzemel. Egészen addig, amíg egy nap elszállításra nem kerül, s színe miatt sorsa húsleves alapanyagnak van ítélve.
Fontos kiemelni, hogy a filmben nincs egyetlen egy olyan rész sem, ahol digitális trükköket alkalmaztak volna a készítők. A mozivásznon mindenképpen egy baromfit látunk, aminek köszönhetően tényleg életszerűnek hat az egész. A tyúk szemén keresztül láthatjuk azt, hogy hogyan is reagál a világra, s az őt ért hatásokra. Természetesen amikor megpróbálunk együtt érezni a baromfival azért mindig akad egy jelenet, amely visszaránt abba, hogy nem épp a legokosabb állat a világon. Meglepő, hogy mekkora távolságot tesz meg, s milyen kalandokba is kerül egészen addig, amíg végső gazdájához kerül, aki berakja a többi tyúk közé, ahol kegyetlen hierarchia uralkodik a baromfik között. A filmben kevés párbeszéd van, s a legtöbbet a címszereplő baromfit láthatjuk. Szerencsére az alkotók semmilyen speciális tulajdonsággal nem ruházták fel, s gondolatait sem hallhatjuk emberi nyelven, s nem szólal meg. Egyszerűen csak a baromfikra jellemző hangokkal kommunikál a nézővel. De még így is el tudjuk képzelni mi lehet az, amit gondol vagy érez.
Természetesen a legfőbb dolog, amit szeretne, s benne is van a koncepcióban az nem más, mint szülő lenni. Mindenképpen érdekes, ahogyan a gazdája sorozatosan elveszi a tojásait szinte beszédes a tyúk viselkedése, s tekintete még akkor is, amikor meglátja, hogy mi a sorsa a tojásainak. Emellett tökéletesen megtalálja azt, hogy hogyan tud az elkerített részből kimenekülni, de messzire ennek ellenére nem jut. Ellenben mégis érdekes, hogy mennyi kalamajkába keveredik, s mekkora távolságot jár be úgy, hogy sokszor az emberek átnéznek rajta.
A tyúk szemszögéből mindenképp izgalmas látni azt, hogy mi az, ami az ő világát mozgatja. Mondhatnánk azt, hogy a körülötte lévő emberek élete nem számít, de mindig akad egy olyan momentum, amikor az ember felkapja a fejét. Bőven akadnak olyan jelenetek, amikor az ember felnevet. Esetleg felkapja a fejét, de bőven akadnak olyan fordulatok az emberi karaktereknél, ahol ledöbbenünk.
Ugyan akadtak némi üresjáratok, de szerencsére a következő jelenetek mindig okoztak valami kellemes meglepetést. Nem bántam meg, hogy beültem rá, de ahogyan jöttem ki a teremből a többséget megnézve azt láttam, hogy ez a film tetszett vagy nem tetszett a nézőknek. Én az előbbiek táborába tartozom, s remek mozis élményem volt. Azt gondolom, aki állatbarát, s szereti a különös filmeket annak nem szabad kihagynia, ha akad egy szabad másfél órája.