Időm rendkívül kevés, s rengeteg szériát nézek egy időben. Ennek fényében gyakorlatilag kevés idő marad arra, hogy egy-egy – szívemhez közel álló – szériát (vagy filmet) újra elő vegyem, s megnézzem.
Mivel merevlemezem tárolókapacitása véges, továbbá jóformán ész nélkül írok ki mindent lemezre, aztán pedig felkerülnek a polcra porosodni. Még ősszel az Alias-t vettem elő (ideje volt már, hogy az eredeti DVD ne csak porfogó legyen a polcomon), majd folytattam a további évadokkal, s nem rég sikerült az öt évadot sikeresen befejeznem. Így eltöprengtem azon, hogy melyik szériát is kéne elővenni.
Nem sokat töprengtem, hisz hamarosan (egészen pontosan egy nap múlva) érkezik az új – s egyben utolsó – évada a Lost-nak, melynek előző évada nálam csúnyán bebukott nézhetőség tekintetében, ellenben újra előkerült a Lost: Via Domus, s így megjött a kedvem az újra nézéshez. Hisz akármennyire is nézhetetlennek ítéltem az ötödik évadot, mégis volt előtte három remek évad, amit természetesen érdemes újranézni mindenképp. Annak fényében végképp, ha már csili-vili menüs DVD-t sikerült beszerezni, igaz másodpéldány.
Azt hiszem kevés embernek kell bemutatni a Lost-ot. Az alaptörténet rendkívül egyszerű első hallásra: repülőgépszerencsétlenség túlélői egy lakatlan szigeten kötnek ki, ahol csak hamar rá kell ébredniük, hogy nem minden az, aminek látszik.
Az első évad hihetetlen magas színvonalról tanúskodott. Az Alias volt az, amelyik megtanította nekem milyen is egy rendkívül jól kivitelezett évadfinálé cliffhanger-rel, a Lost pedig az a széria, amely már a bemutató hatására (RTL Klub természetesen) rajongóvá tett, jóformán fanatikussá, aki internet és egyéb források nélkülözése miatt TV-ből vettem fel az epizódokat hétről-hétre. És a többi már történet. Az epizódok újranézévésel pedig rendkívül jó nosztalgiázni, s visszaemlékezni a péntek estékre (ugye első évad péntek este volt látható idehaza).
A Lost nem hagyományos sorozat, rendkívül sok mindenben különbözik társaitól. Szerencsére ez inkább előnyére vált, mint hátrányára. Meglepő módon a hagyományosnál több főbb szereplővel rendelkezik a sorozat, melyek cselekedetinek megértéséhez sokban hozzájárul a sziget előtti életük megismerése, melyet úgynevezett „Flashback”-ekben ismerhetünk meg. Mint ahogyan említettem a széria rendkívül sok főbb karakterrel dolgozik, így róluk viszonylag kevés dolgot tudunk meg az első évadban.
Első epizódokból sok minden kiderül. Kapunk fákat döntögető „izét”, aminek ismeretlensége az egész évadot misztikummal tölti meg. Mivel J.J. Abrams szülőatya eme szériának, így nem véletlen, hogy az Alias után a Lost is kapott egy misztikus irányvonalat, melynek köszönhetően annyi kérdést vetett fel az első évad, hogy azt szinte megszámolni is nehéz vállalkozás.
Karakterek tekintetében mindenféle felhozatal van itt változatos háttérrel, így mindenki megtalálhatja a kedvencét/kedvenceit és persze azt akit/akiket lehet utálni, ki nem állni. Van itt minden terhes fiatal lánytól fegyencen át elméletben angolul nem beszélő koreai házaspár, s persze nem maradhat ki (az általam iszonyatosan utált) a tolószékes kopasz vénember sem, aki a szigettől kapott egy speciális ajándékot: a járóképességét.
Rejtélyek számát szinte nem is lehet megszámolni. Van itt 16 éve folyamatosan játszódó segélykérő üzenet egy ismeretlen francia nőtől, az erdőben suttogó, de beépülésre is képesnek levő „többiek”. És persze nem beszélve a fákat döntögető ismeretlen egyedtől egészen a büvős számokat, mely minden bizonnyal egy előre meghatározott időre a fejembe vésődtek (ugye 4,8,12… ). És persze nem maradhat ki a bunker ajtaja sem, mely az évad második felében tűnik fel.
Igazából az első évadból nem tudnék olyan epizódot mondani, ami gyenge lett volna, vagy csak kilógott volna a sorból. Sőt! Még látványra sem lehet ezt mondani, nem vettem észre egy oda nem való kelléket.
Persze az első évad végére nem várhatja el az ember, hogy minden rejtélyre, kérdésre választ kapjon, azonban akadtak olyanok, melyet a készítők feloldottak. Ilyen volt például a fákat döntögető „szörny” alakjának megmutatása, ami tulajdonképpen egy gomolygó füstcsomó, mely a francia nő szerint egy „védelmi rendszer”, mely képes embereket megölni, s fákat kitépni a helyükből. Ugyan az Alias cliffhanger-ek jobbak voltak, de a Lost-nak sem kell szégyenkeznie, hisz kaptunk egy elég ütős befejezést (annak idején pedig pont emiatt utáltam az Invasion-t, mert balga fejjel azt gondoltam amiatt nem kapom meg a pénteki Lost-adagomat).
Igazából összefoglalni is nehéz lenne az első évadot, hisz annyi minden történt benne, annyi rendkívüli dolgo volt benne, hogy leírni is nehéz lenne. A széria felépítése, a karakterek részletes bemutatása, az események egymáshoz kapcsolódása mesterien lett kivitelezve.
Utószóként azt hiszem érdemes lenne még szót ejteni az első évad DVD-jéről, ami nekem tulajdonképpen másodpéldány, de szinte minden megvan ahhoz, hogy a lemezekről konkrét véleményt tudjak mondani.
A magyar megjelenés extra nélküli, öt lemezből áll, melyen minden epizód megtalálható (természetesen 5 epizód/lemez felállásban). A menü teljes egészében angol, ellenben az epizódokkal, amelyek kaptak magyar szinkront és magyar feliratot. Interaktív – és egyben rendkívül hangulatos – menüszerkezetet kaptak a lemezek, melyet a háttérben hallható háttérzaj (dzsungel hangjai, óceán hangja stb.) még eredetibbé teszi. A boritók nekem erősen a Jurassic Park III-ra emlékeztet, legalábbis ez a szürkés „vonalak”. Természetesen a hatodik évad függvénye elsősorban, hogy ha lehetőségem lesz rá, akkor megveszem-e.