Platform: PC
Tinédzserkorom végére eléggé szélsőséges voltam vélemény szempontjából. Játékok terén kizárólag a PC-t voltam hajlandó elfogadni, mint eszközt, s minden mást, mint a konzolokat gyűlöltem szinte. Utóbbi leginkább annak volt köszönhető, hogy egy játék rajongói fórumán az egyik moderátor szemében a PC egy problémakör, s előszeretettel állt abba, aki bármivel kapcsolatban merészelt kérdezni. Emellett pedig rendszeresen az orrunk alá voltak dörgölve az exkluzív címek. Olyan exkluzív címek, amelyekre még én is felkaptam a fejem, ha videóval találkoztam velük. A munka világába lépve pedig egyértelmű volt, hogy nagyobb összeget fogok PC újraépítésre költeni. Majd nem sokkal utána végül egy akció keretén belül egy Playstation 3 tulajdonosa lettem, s így végül az egyik exkluzív címét magamévá tehettem, amely nem volt más, mint a The Last Of Us. Magával ragadott, s az egyik kedvenc játékom lett. Nem is volt meglepő, hogy a későbbiekben a Remastered változatot is megvásároltam. A televízióm és a PC-m halálával párhuzamosan viszont búcsút intettem a játékok világának, hisz annyira megváltozott az életem, hogy úgy éreztem nem fog soha beleférni már az időmben a képernyő előtt töltött idő. Idővel azonban új irányt vett a dolog, s egy gamer laptop beszerzése után azonnal nekiestem a PC-s változatnak, s mivel soha nem játszottam a második résszel, így egyértelmű volt, hogy ez lesz a következő. A korlátozott szabadidőmnek köszönhetően végül tegnap értem a végére.
A Naughty Dog a minőségről volt ismert, s ebből fakadóan nem is lehet meglepő, hogy mennyi idő telt el a két rész között. Történetileg öt év telt el az első rész eseményei óta, s egy nyitójelenetnek köszönhetően azt hallhatjuk, ahogyan Joel elmeséli testvérének mit tett azért, hogy Ellie-t ne áldozzák fel az ellenszer keresésének oltárán. Eme cselekedet azonban több életet követelt. Ebből indul a második rész cselekményszála, melynek középpontjában nem a világ megmentése áll, hanem maga a bosszú. Ennek köszönhetően a második rész cselekménye sokkal brutálisabb, s sötétebb tónust hordoz, mint az elődje. Annak fényében végképp, hogy karaktereink is változtak ez idő alatt. Személyiségben és megjelenésben egyaránt. Joel és Ellie pedig hiába él viszonylag nyugalomban Jacksonban, ha egyszer megérkeznek azok, akik életüket visszafordíthatatlanul megváltoztatják.
A történet összefoglalásából tükröződik, hogy a második rész is tele van tartalommal, s ezáltal sokkal több új karaktert megismerünk ahogyan haladunk előre a történetben, mint az elődjében. A cselekménysorozatok sokkal pörgősebbre sikerültek, s egy fertőzöttekkel teli világban semmilyen titkot nem árulok el, hogy bizony senki nincs biztonságban. Ha nem a fertőzöttek jelentik ránk a veszélyt, akkor saját embertársaink, s azok különféle csoportjai. A történet java részét pedig ezek fogják kitölteni. Kérdés természetesen adott, hogy mennyire is tudjuk az új karaktereket befogadni, mert ha ez nem sikerül, akkor későbbiekben komoly problémát okozhat az ő jelenlétük. A frusztrációt pedig leginkább az tudja okozni, hogy egy kegyetlen világban senki nincs biztonságban, s bárki bármikor meghalhat. Az első részben visszafogottabbak voltak a készítők, de a második epizód esetében sokkal jobban elmerték engedni magukat. Már a játék felénél érezni lehet, hogy bármit teszünk bizony tényleg senki nincs biztonságban. Mi magunk sem.
Véleményem szerint a játéknak volt egy gyenge pontja, amely nem más volt az LMBTQ. Ez egy olyan témakör, amely jelentősen megosztja az embereket. Azonban vizuális tartalmakban egyre inkább megjelenik, amely engem egyre jobban zavar az idő előrehaladtával. A problémám ezekkel a megjelenítésekkel az, hogy az ember valójában milyen is azt a személyisége határozza meg, s nem pedig a szexualitása. Az adott alkotásokban az LMBTQ személyek kivétel nélkül, ha nem szenvedő karakterek, akkor mindenképpen jó emberek, akik megérdemlik a boldogságot. A valóság pedig az, ahogyan fentebb is írtam, hogy a személyiség határozza meg azt, hogy az ember milyen is valójában. Ezek a megjelenítések pedig teljesen elrugaszkodnak attól, amit megtud tapasztalni az ember az élettől. Amikor ezekkel a karakterekkel találkoztam szinte tudtam, hogy túlfognak élni szinte mindent, mert minden vizuális alkotásban ez a sablon jellemző. Ha olyan személy lett volna, akinek személyisége sérült, s romlott, kegyetlen, emiatt pedig szinte gonosszá válik eme témakör egyáltalán nem zavart volna, mert messze elrugaszkodott volna a sablonmintáktól. Nagyon sokáig pedig bennem maradt az az érzés, hogy ezt ténylegesen a torkunkon akarják lenyomni más karakterek kárára. Ha pedig olyan világot teremtünk, ahol senki nincs biztonságban, akkor elvárható a készítőktől, hogy ne sablonmintákat pakoljon bele bizonyos embercsoportokat kiemelve. Hiszen akármennyire is visszatetsző vélemény, de az emberek túlélési esélyük nem a szexualitásukban rejtőzik, hanem az adott szituációtól és személyiségüktől. Ebből a szempontból pedig bőven mellémentek dolgok a történet szempontjából.
Játékmechanikát át emelték az első részből, s ezen csiszoltak elég sokat. Véleményem szerint remekül tették, habár nagyon sokszor okozott gondot, hogy megfelelő mennyiségű fegyverünk legyen. Ahogyan fentebb is említettem sokkal sötétebb tónusú lett a folytatás, s ebből fakadóan a harcok is erősebb kimenetelűeké váltak. Több írásban is közöltem, hogy nem tudok azonosulni azzal, hogy valami akkor legyen szórakoztató, hogy minél nehezebb. Így minden egyes játéknál a legkönnyebb fokozatot választom. Itt több választási lehetőségem volt, s természetesen a legkönnyebb nehézségi szintet választottam. Egyrészről a szabadidő korlátozott mértékének köszönhetően mindenképpen hamar magamévá akartam tenni, s másfelől pedig nem éreztem volna semmilyen szórakoztatási lehetőséget, ha végig idegesítem magam, hogy nem tudok előrehaladni. Az legkönnyebb nehézségi szinten a játék nagyon kegyes velünk főleg, amely a lőszer mennyiségét illeti, de még így is nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy mit is teszünk. Hiszen a lopakodás az, amely megmentheti az életünket. Hiába jártunk olyan szakaszon, ahol minden fegyvert és tárgyat magunkhoz vettük, ha szinte egyetlen egy olyan közelharci helyzet sincs, ahol lerohamozhatnánk az ellenfelet, hiszen ilyenkor mindig elvesztünk mindent, s szinte a túlélésért küzdhetünk csak.
Az első epizódnál is nagyon nagy kísértés volt arra, hogy az ellenségeimet lemészároljam. Ott is nagyon okosan kellett dönteni, hiszen amennyiben elfogy minden lőszerünk, akkor komoly problémákba ütközhetünk. A második rész esetében ezt tovább fokozták, hiszen kevés olyan összecsapást nyerünk, ahol kevés ellenfél van. Hiába választottam a legkönnyebb nehézségi szintet, s ezáltal szinte mindenhol ellátást kapunk, ha ennek ellenére az ellenség mennyisége nagyon gyorsan nullára tud minket húzni. Sajnálatos módon ebbe többször beleszaladtam, hogy a lopakodás, s a csendes gyilkolás helyet azonnal a tettek mezejére léptem vagy felfedeztek, és szinte mindenki rám támadt. Végül azt választottam, hogy hagyom magam feláldozni, hogy újra kezdhessem az adott mentéstől, mert más lehetőség nem volt, mint csendben maradni és lehetőleg némán a legtöbb ellenséget levadászni. Ha mindenképpen ki akarunk teljesedni, akkor viszont az első végigjátszás után az Új játék+ lehetőséget ad számunkra, hogy az addig megszerzett összes fegyver a miénk lehessen, s bátran és sokkal könnyeden a túlvilágra küldhessük ellenségeinket. Ehhez pedig külön csalást is kapunk, ha úgy érezzük szükségünk van rá, melynek köszönhetően kifogyhatatlan lőszer és ellátmány jelenti a még érdekesebb játékmenetet.
A játék véleményem szerint nagyon kegyes, ha ellátásról van szó, s nagyon sok fejleszthetőséget ad számunkra. Fejleszthetjük magunkat, képességeinket, illetve fegyvereinket. Ehhez pedig nem kell mást tennünk, mint teljesen átkutatni a környezetünket, hogy megismerjünk minden fontos részét annak. Ha csak át akarunk rohanni a történeten nagyon óvatosnak kell lennünk, s mindenre oda kell figyelnünk. Ha pedig mindent fel akarunk fedezni, akkor a játékidő jelentősen meghosszabbodik, hiszen nincs olyan rész, ahová nem tudunk bemenni. Még akkor is, ha nem tart semmilyen plusz adalékot az adott terület.
Ahogyan az első epizódban, úgy ebben a részben is lesz lehetőségünk arra, hogy más karakterrel játszunk. A The Last Of Us: Part II ebben nem a legjobban sikerült, hiszen pont olyan karaktert kapunk a kezünk közé, amelyet a játék már a legelején megutáltat velünk. Ámbár tény, hogy koncepció szempontjából nagyon érdekesen oldották meg a készítők, hogy mindenki oldala be legyen mutatva. Hiszen eme játékban nincsenek csak rossz és csak jó karakterek. Elég erős átmenet van mindenki között, hiszen a bosszú egy olyan dolog, amely nagyon könnyedén bosszút is fog szülni. A második rész pedig tökéletes bemutatta azt, hogy nem mészárolhatunk le mindenkit a túlélésünkért, hiszen gyakran ezért kemény árat kell fizetni. Én is azon játékosok között vagyok, azért akik nem estek hanyatt túlságosan a játéktól, s a sorozat is elég felejtősre sikerült, így nagyjából elég sok meglepetéssel találkoztam a történet kapcsán. Azt viszont mindenképpen értékelem, hogy megpróbálták az alkotók a másik fél oldalát is bemutatni, s több olyan karaktert is igyekeztek megkedveltetni, akik még a játék elején ellenségesnek tűntek. Véleményem szerint ez félig sikerült csak. Főleg azért, mert amikor karakterirányítást váltunk akkor bizony az addig megszerzett összes testi és fegyver fejlesztésünket kezdhetjük az elejéről.
A játék egyik legfontosabb mozgatórugója természetesen a történet, amelynek köszönhetően lehetőségeket kapunk az adott helyszínek bejárására. Nekem kissé itt okozott keserű szájízt, amit a készítők alkottak. Ha kellően odafigyelünk, s nem csak végig akarunk menni a játékon minél hamarabb, akkor nagyon sok mellék kampány, s gyűjthető dolgot kell bezsebelnünk. Ez pedig bőven harminc órányi játékidőt is eredményezhet. A történet viszonylag rövid időn belül játszódik, s két karakter szemszögéből láthatjuk ezeket. Ez még akkora probléma nem lenne, ha ezeket a készítők nem kavarták volna meg azzal, hogy különböző idősíkokban játszódnának. Ezzel az a baj, hogy ha valaki nem tudja minél gyorsabban magáénak tudni, esetleg nincs elég ideje a játékra, akkor elég komolyan bele lehet zavarodni, ha mondjuk pár nap kihagyással folytatjuk a történetet. Kissé túlzónak éreztem sok szálat, s rengeteg mellékkaraktert kapunk, de nekem leginkább az volt a problémám, hogy zsúfoltságot éreztem, s emiatt nagyon sok új személy a játékban inkább volt idegesítő, mint kedvelhető. Így a sorsuk kevésbé volt érdekes. Ámbár tény, hogy az első végig vitel után többféle lehetőségünk van, ha neki szeretnénk leselkedni a játéknak. Az egyik a Játék+, amellyel megkapjuk az összes összegyűjtött fegyvert, s fejlesztést. A másiknál például időrendben játszhatunk a játékkal, s így sokkal érthetőbb a történetvezetése.
Játék közben azonban nem tudtam a folytatást nem az elődjéhez hasonlítani. Fentebb is említettem, hogy a történet adja leginkább a lehetőséget arra, hogy milyen részeken kalandozzunk. A látványra itt sem lehet panasz, de véleményem szerint azzal, hogy két karaktert irányíthatunk, s ezek párhuzamos idővonalát követhetjük végig tulajdonképpen kevesebb helyszínt kapunk, mint az előző részben. Természetesen nagyon sok mindent láthatunk, de akkora rácsodálkozás a világra már nem lesz, mint az első rész esetében. Nagyon sok dolgot már láthattunk, s amikor már sokadjára járunk egy adott helyszínen, akkor már akkora felfedezés nincs. Azt gondolom jó pár korábbi karakter visszaköszönhetett volna az előző részből, s véleményem szerint a karakterek kezelése sokkal korrektebb, s szívhez szólóbb volt, mint a második részben, amely elég erős irányvonalat vett. Annak ellenére, hogy zártabb helyeken mozoghatunk továbbra is azt gondolom, hogy a hangulatot azért sikerült megfogni még akkor is, ha sokszor unalomba is fulladhatnak a helyszínek, amelyeket sokadszorra járunk végig.
Azt gondolom, hogy a játék önmagában véve remek, azonban folytatásként gyenge. Az egyik legnagyobb problémám volt a játékkal kapcsolatban, hogy hihetetlen mennyiségű brutalitás került bele, s a karakterek szinte mindvégig ebben mozogtak. Nyilván egy apokaliptikus világban, ahol embernek embere a farkasa, s emellett pedig fertőzött embertársainkkal kell megküzdenünk nem könnyű. Azonban az első rész tökéletesen tudta ellensúlyozni azt, hogy mi is történne velünk, s egy valódi világot teremtett, ahol bizony nem lehetünk biztonságban. Karaktereink bajba kerülnek, megsérülnek, segítségre van szükségünk. Addig a második részben hihetetlen mennyiségű brutalitást élnek át a karakterek anélkül, hogy bármi bajuk lenne komolyabban. Sebzést kapnak, megsérülnek, s minimális segítséggel mennek tovább, melynek köszönhetően emberi jellemük jelentősen csökken. Ellenben az első résszel, ahol oda kellett figyelnünk testi épségünkre, hiszen komoly bajba kerülhettünk. Itt ennek szinte nyoma sincs már, s azt éreztem ahogyan haladok előre a játékban arra törekednek a készítők, hogy minél jobban lenyűgözzenek engem, mint játékost azzal, hogy milyen kegyetlen is a játék. Nálam azonban ez nem igazán működött, mert mindig elgondolkodtam azon, hogy jó pár eseménysorozatot a való életben az emberi test nem tudna elviselni elhalálozás vagy komolyabb tartós fizikai sérülés nélkül.
Nem lehet elmenni a játék megjelenésével kapcsolatban. Nem hiszem, hogy bárkinek csalódást okozhatott a játék látványvilága. A fejlesztők természetesen most is kitettek magukért, s olykor már csak a látvány miatt érdemes volt egyes helyeket többször be barangolni vagy pedig több felesleges kört futni azzal, hogy csodálkozunk azon, hogy hogyan is tud a játék ennyire szépen kinézni. Természetesen a történetben is észrevehető olykor, hogy egyes dolgok azért kerültek bele, hogy megmutathassák a készítők, hogy tudnak továbbra is ámulatba ejtő helyszíneket létrehozni. Továbbra is meglepő, hogy mennyire remekül tudják az alkotók hihetőnek visszaadni azt, hogy hogyan is nézne ki a világ egy járvány után, mely tönkre tenné a világunkat, s emiatt a természet szépen visszafoglalná azokat a helyeket, amely központi elemei voltak az együttélésnek. Emellett pedig az évszakok és az időjárás is folyamatosan változik. Megtapasztalhatjuk milyen napsütésben lovagolni vagy szakadó esőben rohanni. Nyilván vannak grafikai érdekességek ezáltal például egy adott részen milyen érdekesen tudunk manőverezni fáklyával a kezünkben, s miközben szakadó esőben az nem alszik el.
Az első rész esetében itt is rendkívül sok beállítási lehetőségünk van, de nekem jó pár akadt, amelynek állításával nem éreztem azt, hogy több vagy kevesebb lenne a látvány. Itt egyetlen egy hibát tudnék felróni a készítők számára az pedig az volt, hogy még az első esetében a grafikai beállításoknál képet is kaptunk hogyan fog kinézni a játék, addig itt vissza kell lépnünk a játékba, hogy lássuk mi is változott. Jómagam akciósan ismét a Steam vásárlást hoztam előre, így eredeti példányom van. Nem tudom mennyire volt stabil a játék a megjelenésekor, de nálam komolyabb problémák nem voltak. Egyetlen egyszer fagyott ki, s néha akadást tapasztaltam, de egyébiránt remekül futott és csak néha kellett ránéznem a beállításokra, hogy mi is a probléma. Egyetlen egy nagy hibát tapasztaltam, amikor a DLSS-t ki kellett kapcsolni, mert az adott részen minden feketébe borult a karaktert kivéve.
Az extra tartalmak mellett pedig egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni. Ugyanis a játék bővelkedik ebben, s ezáltal elmondható, hogy tele van tartalommal. Az egyik legnagyobb erőssége egyértelműen az, hogy magyar nyelven jelent meg, s ezáltal sokkal könnyebb a játék, ha minden érthető. Bár tény, hogy történeti szempontból bőven akadnak benne félrefordítások, de ezek nem akkorák, hogy komolyabban bennünk maradjon a tüske. Fent említettem, hogy az első végigjátszás után nyílik meg a rengeteg extra tartalom. Először is a Játék+ valamint az időrendi végig játszás. Emellett csalások is elérhetővé válnak, valamint a „Nincs visszaút” játékmód, melyben életre-halálra kell harcolnunk ahhoz, hogy túléljük. Megkapjuk a fotómódot is, amelynek nem igazán éreztem létjogosultságát. A grafikai feloldások szintén egy érdekes dolog volt ismét számomra, mert olykor olyan megjelenésmóddal is végigvihetjük a játékot, amelynek véleményem szerint nem sok értelme van, mert nem látható az, hogy merre is menjünk. Még a vízfesték jelleg azt mondom rendben vagy a 16bites környezet, de a többi teljesen olyan, amelynek értelmét nem igazán látom.
Itt természetesen nem ért véget a lista, hiszen még a karakterek öltözetét is megtudjuk változtatni. Persze ehhez megfelelő dolgokat kell összegyűjtetnünk, hogy ezek az extra tartalmak elérhetőek legyenek számunkra. Az egyik legnagyobb extra tartalom véleményem szerint az, hogy két kivágott pályát is megkapunk, s ennek köszönhetően végig is játszhatjuk. Minimálisan tesz hozzá a történethez, de még akkor is bőven nagy élményt nyújthat, hiszen sok játék esetében csak videó végigjátszást láthatunk róla bizonyos portálokon. Ha ez pedig nem lenne elég, akkor minden történeti videót megtekinthetünk, időrendben is végig vihetjük a játékot. Valamint „Így készült…” videótartalmat is kapunk. Tehát elmondható, hogy a játék tartalmilag továbbra is egy elég erős anyag.
Összegezve nem bántam meg, hogy a játékot végig játszottam, s az elején meg is vásároltam. Azt gondolom a tartalmakért mindenképp megérte. Önmagában véve a játék egy mesterműnek tekintem remek megoldásokkal, de azon a véleményem vagyok, hogy folytatásként sajnos csak közepesre tudom értékelni. Sajnos az alkotók által bevezetett brutalitásnak is köszönhetően sok karakter nem teljesedik ki, s fontosak pedig eltűnnek. A zárás természetesen teljesen nyitva hagyja a kaput a folytatásnak, de ha esetleg nem is érkezik akkor is bőven lehet hiányérzetünk. A játék végére sajnos olykor már én sem tudtam eldönteni melyik karakter az, amelyik szimpatikus nekem, s olykor azt éreztem az alkotók arra mentek, hogy minél több brutális jelenet legyen, amely meghökkenti a játékost. A fent említett LMBTQ dolog mellett természetesen a realitás is jelentősen csökkent, hiszen ahogyan haladunk előre már érezhetjük azt, hogy sok dolgot az embertársaink túlélnek, de a valóságban az emberi test ennyi fizikai behatást nem lenne képes elviselni.
Jelen pillanatban teszek egy kört a Játék+ módban is, s megnézem mennyi mindent tudok még összegyűjteni. A fent említett negatívumok mellett továbbra is tudom ajánlani a játékot. Nem bántam meg a vele töltött időt még akkor is, ha rengeteg az átvezető animációs, s döcögősen is indul.