Nálam továbbra is tart a „nyári szünet”, szóval időm, mint a tenger. Amit ugyebár el kell ütni. Mivel internet hozzáférés adott, az erre használható idő is, valamint a megfordított alvási ciklus is (azaz éjjeli bagoly-effektus), így többnyire valamit nézni kell.
Korábbi filmeket, sorozatokat ritkán nézek újra. Feltéve, ha egy olyanról van szó, ami tetszett annyira, hogy „megérdemeljen” egy második, harmadik, negyedik … megnézést is. Azonban jobban lekötnek az újdonságok, hisz ha bejönnek, akkor a film, sorozat felénél nem kapcsolom ki, hogy mást csináljak. Persze legyen szó sorozatról, vagy filmről én bizony válogatok. Méghozzá erőteljesen, így nem nézek meg mindent, ráadásul az új alkotásokkal sem vagyok naprakész, mert fele valami oknál fogva nem keltette fel a figyelmem. Ennél fogva pedig nem marad más, mint előkeresni azokat a filmeket, amiket valami oknál fogva kimaradtak. Vagy azért, mert még gyerek voltam és nem került leadásra a tévében, vagy későn volt, vagy pedig maga a korhatár miatt nem tudtam megtekinteni.
Így hát nekifogtam, s összegyűjtöttem, hogy melyek azok az alkotások, amik valami furcsa módon eddig kimaradtak nálam. Az élen vezetnek a rajzfilmek és az animációs filmek. Attól függetlenül, hogy már felnőtt vagyok, azért továbbra is megnézem ezeket az alkotásokat. Persze itt is vannak olyanok, amiket semmi pénzért meg nem néznék (mint például a Barbie és a diótörő, hehe…), és van amit bepróbáltam, de nem tetszett.
Mivel gyermekkorom egy jelentős részét a dinoszauruszok iránti kielégítetlen vágy jellemezte, így kétségtelen volt, hogy ezt az animációs filmet is be kell pótolnom. Így hát pár nappal ezelőtt végre meg is nézhettem.
Bevallom nagy elvárásokkal ültem le a film elé. S annak rendkívül örülök, hogy ezeket az elvárásokat magasan felülmúlta. Azt azért hozzá kell tennem, hogy kicsit meg is lepődtem, hisz a célközönség a fiatalkorúak, de főként a gyerekek, s ezzel szemben azért voltak eléggé durvább jelenetek is. Persze nálam ezek nem csapták ki a biztosítékot, csak kicsit meglepődtem. Úgy vélem egy gyermek számára ez kicsit rideg lehet ilyen szempontból.
Az már a kezdő képsorokból is látszik, hogy nem nagyon spóroltak semmivel vagy pedig profi szakemberek készítették a filmet. A „grafikára” panasz nem lehet, ráadásul néhol azt fedeztem fel, hogy élő tájképet használtak fel, s utólag tették óta a digitális dinoszauruszokat. Mindenesetre nagyon jó ötlet volt, nekem eléggé tetszett.
A történet nem egyedi. Ismerős motívumok tűnnek fel, s eléggé párhuzamos dolgokat lehet észrevenni más rajzfilmekkel kapcsolatban. A történet középpontjában a növényevő Aladár áll, aki megszületése előtt kerül el anyjától. Tulajdonképpen egy húsevő dinoszaurusz – ami egyébként eléggé élethű, s ijesztő is egyben – támadása után az egyetlen tojás egy tojásrabló dinoszaurusz zsákmánya lesz, azonban az erdei patakba ejtve elveszti azt. Végül a barátságos lemurok családhoz kerül, akik végül úgy döntenek: felnevelik.
Későbbiekben semmilyen problémát nem jelent látszólag az, hogy Aladár tulajdonképpen egy hatalmasra nőtt dinoszaurusz. Azonban eljön a lemurok párválasztási ideje. Mielőtt ebből bármiféle probléma is adódhatna a békés állatok hulló meteorzáporra lesznek figyelmesek. Majd pedig végignézik, ahogyan egy hatalmas aszteorida csapódik a tengerbe, mely tüzes utóhatásának köszönhetően elpusztítja a lemurok szigetét. Így az életben maradt lemurok csatlakoznak Aladárhoz, s együtt elindulnak egy új lakhelyet keresni.
Valahogy ez a momentum engem kísértetiesen emlékeztetett az Őslények országához, de itt valahogy nem zavart. Míg az említett rajzfilmben egy hatalmas T-Rex képezi a főellenséget, addig itt vérszomjas Karnatauruszok, akik aztán vérengzenek is eleget. Kicsit talán túl rideg is figyelembe véve a célközönség életkorát.
Aladár és a vele utazó lemurok csatlakoznak ahhoz a csordához, amely a titokzatos völgybe indulnak, ahol új életet kezdhetnek. Itt is megfigyelhetnünk jó néhány hasonlóságot a korábban már megnevezett rajzfilmben.
Farkas törvények uralkodnak, azaz aki gyenge, az elbukik. Ebből kifolyólag pedig jó páran már elhullottak. Azonban Aladár egyáltalán nem ilyen, így ő az, aki összetartja valamennyire a csorda idősebb tagjait, miközben ragadozók leselkednek rájuk. Azt mai napig nem tudom megérteni – s ezt nyugodtan nevezhetem negatívumnak is -, hogy az ilyen és ehhez hasonló rajzfilmekben, animációs filmekben a ragadozókat – akik ugye a főgonoszt, főgonoszokat jelentik – miért nem szólaltatják meg? Úgy értem mindenféle élőlény képes beszélni, de pont azok nem, amik a főbb karakterek életére törnek. Vagy így nem tűnik annyira kegyetlenségnek, ha ezek a ragadozók végül fűbe harapnak, hisz mivel nem beszélnek lelketlennek tűnhetnek? Mindenesetre ez utóbbi lehet magyarázat erre.
Természetesen gyermeki célközönség érdekeit szem előtt tartva jó pár klisét is eldurrogtatunk a filmben. Mint például amikor az egyik csordavezető megsérül, s magára marad, s Aladár és az őt követő dinoszauruszok egy csoportja kel segítségére. Vagy amikor megtalálják a rövidebb – s egyben járhatóbb utat – a titokzatos völgyhöz, s Aladárra marad a feladat, hogy a csordát odavezesse, mivel a völgybe vezető hagyományos utat egy sziklaomlás eltorlaszolta.
Persze ettől függetlenül bátran ajánlható bárkinek, valóban aranyos animációs mese, habár kisebbeknek azért én annyira nem ajánlanám. Nem bántam meg, hogy megnéztem, s magasan überelte az elvárásaimat, főleg ami a grafikát illeti.