

A virtuális gondolataim gyűjtőhelye


Megérkeztünk az év utolsó, és egyben legőrültebb hónapjához a decemberhez. Többek között azért is mondom így, hiszen ilyen az emberek többsége megbolondul, s ilyenkor vásárlási és ünnepi lázban ég az egész világ szinte. Jómagam kihagyom ezeket a dolgokat, hiszen bő tíz éve már annak, hogy az ünnepeket úgy kezelem, mintha szürke hétköznapok lennének, így aztán mindennemű konfliktust, s kötelező programok kiesnek nálam.
A fővárosba való költözés lehetőséget adott nekem arra, hogy jobban ki tudjak mozdulni, s ezáltal kapcsolatokat tudjak építeni. Mindkettő nagyon jól halad a maga útján, s a szeptemberi munkahelyváltás is utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, már csak abból a szempontból is, hogy az én megítélésem eléggé pozitív, továbbá azt is hozzá kell tennem, hogy a munkakörülmények is megfelelőek. S mivel a kollégák javával is kijövök, így konfliktusveszély nem fenyeget.
Már novemberben megindult a karácsonyi láz, így igyekeztem nyakamba venni a várost, s megtekinteni, hogy hogyan is néz ki Budapest feldíszítve. Sajnos némi csalódást keltett, hogy a belvárosnak nem a teljes egésze, hanem csak a forgalmas része lett feldíszítve. Ennek ellenére azért a karácsonyi vásár tetszett. Igaz, csak látványban, hiszen árban eléggé elszálltak a kereskedők.

Mindezek ellenére vizuálisan nagyon jó élményben volt részem, és nagyon tetszett maga a hangulat is.
Már korábban is leírtam a blog keretén belül, hogy nekem a december hónap egybeforrt a fehér karácsonnyal még akkor is, ha évek óta ebben nincs részünk, továbbá nem is ünneplem a karácsonyt. Idén nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mit is hoz majd az utolsó hónap, de nagyon örültem hogy már a második nap havazott, még úgy is, hogy előrejelzés alapján több havazás ebben a hónapban már nem várható.




Szerencsém volt azzal kapcsolatban, hogy huzamosabb pihenőnapot kaptam. S annak ellenére, hogy az elmaradásaimat akartam pótolni sorozatok terén mégis úgy döntöttem, hogy inkább nyakamba veszem a várost. De ugyebár ilyenkor egy centi hó is elég ahhoz, hogy megálljon az élet, így csak a Margit szigetig jutottam. Szerencsémre kevesen voltak, s már reggel gondoskodtak arról, hogy járhatóak legyenek a járdák, így szépen be tudtam járni az egész környéket.
A munkahelyváltással nagyon szerencsés voltam, hiszen tulajdonképpen sokkal előnyösebb helyzetbe kerültem. Első körben annak örültem, hogy végre volt szabadságom. Gyakorlatilag majdnem teljes hetet tudhattam magaménak, amiből két napot töltöttem otthon. Tekintve, hogy otthon költözéssel kerültem szembe, így sajnos az első két nap egyáltalán nem a pihenésről szólt, továbbá mikor visszaérkeztem a fővárosba gyakorlatilag egy nap arra ment rá, hogy pihenjek. Arról nem is beszélve, hogy a maradék időben próbáltam kicsit leleményesebb lenne. Első körben a Normafa volt a cél, ahol megnéztem az őszi tájat, valamint megvártam a naplementét. Emellett persze még kilátogattam a Margitszigetre.



Az időjárás előrejelzés miatt a tegnapi nap volt az utolsó tavaszias, napsütéses, rövid pólós idő, így ezt az utolsó napot én a szabadban töltöttem, s estére igyekeztem sétálós összejövetelt tartani.
Ami mindenképpen pozitív, hogy maradt még szabadságom, tehát mindenképpen lesz még egy 4-5 napos kikapcsolódásra alkalmas munkaszüneti nap számomra. Bár tény, hogy előre jeleztem, hogy decembertől előbb nem lesz nálam hazalátogatás.
Amíg otthon éltem többnyire két dolog volt, ami zavart. Az egyik a munkabér, amelynek mértéke nem tette lehetővé az elköltözést, továbbá a városban való különélését, valamint az önálló élet fenntartását. Mindezek mellett pedig problémát okozott a szórakozás, és a kimozdulás. Azaz vagy nem volt rá lehetőség, vagy pedig nem volt rá partner. A fővárosba való költözés ezt a dolgot kiküszöbölte, hiszen mindkét szempontból elég jól állok. Ezért az augusztusban a zempléni hegységbe mentem túrázni.



Gyönyörű kilátást kaptam az útért cserébe, s annak ellenére, hogy kevés emberrel találkoztunk, és szinte minden nagyvárosi dolgot hátrahagytunk jól éreztem magam. Nem csak a levegő frissessége, de maga a természet is feltöltött, arról nem is beszélve, hogy a bandukolás közben igyekeztünk felfedezni mindent. Természetesen rengeteg fotót készítettem, hiszen tetszett mind a Regéci vár, mind pedig a csordogáló patak.
A sziklás részekre jómagam nem mertem felmászni, inkább csak távolról csodáltam, s bíztam benne, hogy a velem tartók nem fognak leesni, miközben igyekeztek a legjobb, és a leglátványosabb fotókat készíteni magukról.
Állatok visszafogottan jelent meg. Elsősorban békák, őzek, s madarak voltak azok, amiket láttunk, meglestünk.


A környezetben egyetlen egy dolog lepett meg, amikor az erdő közepén találtunk egy elhagyatott faházat. Nem a legjobb állapotban volt, de nem is a legrosszabban. Érezhető volt, hogy szándékosan nincs elbontva, de minden bizonnyal én egy éjszakát nem töltenék el benne.

Annak idején nagyon sokat szenvedtem attól, hogy a korábbi lakóhelyemen sajnos nagyon kevés szórakozási lehetőségem volt. Mivel alkoholt nem fogyasztok egyáltalán, így gyakorlatilag maradt a strand, és a mozi. És, ha egyikre se volt lehetőség, akkor a sétálás, biciklizés, és a másokkal való ismerkedés, találkozás. Utóbbi szintén nehezen ment, mert mindenkinek megvolt a maga kényelmi zónája, és sokszor ebből a zónából nem nagyon lehetett embereket kirángatni. Kifejezetten utáltam azt, amikor valakivel csak online tudtam tartani a kapcsolatot, és esetleg havonta egyszer tudtam vele találkozni, s komolyabban csak akkor sikerült programot szervezni, ha az szinte teljesen impulzív hatással jött össze. És akkor elfelejtettem megemlíteni az emberekből hiányzó rugalmasságot is. Ugyan városban laktam, s megyeszékhelyen, de sokszor éreztem azt, hogy kinőttem azt a város, ahol az életem legjelentősebb részét töltöttem. Aztán végül egyre terebélyesedett az ismerősi köröm, s a tudat, hogy a jelenlegi szakmámban kétszer, vagy háromszor annyit kereshetnék ugyanabban a pozícióban adott egy löketet, hogy végül eldöntsem, hogy mindenképpen váltani szeretnék. Így is történt, hogy nagyjából lassan két hónapja vagyok budapesti lakos.



Egy héttel a felköltözés előtt már elkezdtem önéletrajzokat küldözgetni, s ennek is köszönhetem elsősorban, hogy egészen pontosan két napig voltam munkanélküli, s egy szabad hétvégét tudhatok magam mögött, s majd utána ismét elkezdtem dolgozni. Rögtön a legelső biztosnak tűnt, habár tény, hogy a dupla műszakos napi műszaknak köszönhetően több a szabadnapom, ellenben munkanapomon nincs időm semmire. Természetesen időközben voltam az adóhatóságnál is, hogy be vagyok-e jelentve, s minden hivatalos, s egyelőre úgy néz ki, hogy eddig minden klappol, s valóban megkeresem ugyanabban a munkakörben, ugyanabban a szakmában az egykori fizetésem kétszeresét.
Ahogyan feljöttem természetesen az ismerősök száma növekedett, valamint egykori fővárosba költöző ismerősökkel is sikerült találkoznom. Mindezek mellett valóban nagy a város, így továbbra sem engedek abból, hogy olykor-olykor „fejszellőztetés” gyanánt egyedül is kimozduljak, ami ilyenkor természetesen többnyire a Margit szigetet jelenti.
Annak kifejezetten örülök, hogy a munkatársak normálisak, és sikerült beilleszkednem, így nem szenvedés letolni egy-egy műszakot. Az már sajnos igen, hogy a rettentő hőség miatt tényleg borzaszó az utcán tartózkodni, hiszen a beton iszonyatosan visszanyomja a meleget. És sajnos sokszor a nyári zivatarok sem hoztak felüdülést.
Mindezek mellett végül úgy döntöttem alig egy hónap után hazautazok, ami sajnos nem jól sült el, hiszen sikerült egy kisebb balesettel a három napos otthonlétből hetet csinálnom, amelynek köszönhetően két munkanapom is ugrott. Ugyan csak egy kellemetlen, de semmi következménnyel nem járó szaruhártya sebet tudhattam magaménak. De nem örültem, hogy több program így kiesett, ráadásul egy hétig napszemüveget kellett viselnem szinte mindenhol.
Szerencsére azonban miután minden helyrejött sikerült további programokat leegyeztetnem. Többek között strandolásokat, kirándulást, és mozizásokat is. Ami persze mindenképp pozitív számomra, hogy minimális kiadásokat jelentenek ezek majd számomra.
A főváros sikeresen magába szippantott, s a folyamatos mozgásteremnek a tömegközlekedését is sikerült majdnem teljesen elsajátítanom. Persze a BKK androidos applikációja sokat segít abban, hogy hol mennyit kell várnom, továbbá megismerjem a területeket még jobban.
95%.
Nagyjából ezt tudnám mondani március végén.
Ahogyan más ember, úgy én is úgy vagyok vele, hogy ahogyan halad előre az idő úgy szeretnék egyre többet. Természetesen nálam kivétel nélkül átlagos dolgokról van szó, amely azt gondolom teljesen természetesnek mondható az én koromban már. Itt elsősorban arról beszélek, hogy szeretnék lehetőséget a munkában. Ez annyit jelent, hogy a fejlődési lehetőség biztosított legyen, valamint egy előrelépés esetén azzal, ha más szemszögből nem is, de anyagilag nyerjek. Sajnos jelenlegi lakhelyemre ez nem igaz. Annak ellenére, hogy nem faluban élek, és nem az ország legszegényebb megyéjében, s ennek tetejében még megyeszékhely jelenleg a lakhelyem hasonló jellegű problémákkal küzdök, mintha egy leszakadófélben lévő régióban laknék. Kevés munkalehetőség, ha pedig van, akkor bizony lehetőleg legalacsonyabb bért igyekszik mindegyik munkáltató meglépni. Ha nem, akkor az esetek többségében a fekete gazdasághoz való tartozással kell szembenézni, azaz félig, vagy egyáltalán nincs az ember benne a hivatalosan foglalkoztatottak között. A jelenlegi munkahelyemen teljesen legálisan vagyok alkalmazva, de az elmúlt egy évben két pozíciólépés felajánlása is elgondolkoztatott, hogy nem biztosan itt kellene leélnem az életemet, s minden lehetőséget meg kell fognom, amivel változtatni tudnék az életkörülményeimen. Az elmúlt években tovább nőtt az ismerőseim száma, s mivel egyikük a fővárosban él, így amikor elmeséltem neki, hogy jelenlegi cégnél a középvezetői pozíció nagyjából pár ezer forintos fizetésemelést hozna, s a felajánlott pozíciókban sem kezdődne kettessel a bérem, így tavalyi utolsó szabadságom alkalmával felajánlotta a fővárosba való költözés lehetőségét. S mivel szeretem az éjszakát, s a természetet bő egy hónap múlva az esti sétáim látképe feltehetően sokszor ez lesz:
A felajánlás követően jeleztem, hogy legalább három havi fizetésemnek megfelelő összegnek kellene lennie a bankszámlámon, hogy nyugodt szívvel elinduljak, és ne az idegeskedésről szóljon az egész. Arról nem is beszélve, hogy mindent szeretnék elintézni, hogy semmi ne gátoljon abban, hogy csak a munkáról szóljon majd az első három hónap.
Ennek köszönhetően stabilan kijelenthető, hogy szinte mindent elintéztem, ami számomra fontos volt, és a pénzzel sem lesz gond. Ugyanis minden szükséges lépést megléptem, hogy még az utolsó pillanatban se jöhessen be egy váratlan kiadás. Ugyan rajtam kívülálló okok miatt három hetet voltam kénytelen csúszni, de végül a terv megvalósítási fázisába lépett azzal, hogy a hét közepén végül megléptem a felmondásom, amelynek felmondási ideje április utolsó napjával bezárul.
A jelenlegi munkahelyemen is vannak problémák, de igyekeztem mindenféle konfliktust kerülni, hogy még véletlenül se csusszanjon ki a számon idő előtt, hogy elmenni készülök. Továbbá valami mégis balul sül el, akkor ne legyen probléma egy felmondás visszamondásánál, vagy a későbbikben való visszajövetelnél biztos felvétel. Persze mindent igyekeztem úgy intézni, hogy utóbbira ne legyen szükség.
Az utolsó egy hónapom nagy sétálásokról, bicajozásokról fog szólni, valamint közelálló ismerősök találkozásra való ösztönzéséről fog szólni. Nagy város lévén biztosított, hogy sokan azonnali kezdéssel kereshetnek embereket, így mindenképpen arra mentem rá, hogy legalább három hónapra elegendő pénzösszeg legyen a számlámon, hogy egy héttel felköltözés előtt kezdjek el munkát keresni akár azonnali kezdéssel. Így most kezdődik egy nagy lépés, amitől azt remélem, hogy profitáló lesz hosszú távon.
Felemelt fejjel vittem végig a múlt év hátralévő részét, s ahogyan elkezdődött az új esztendő azon gondolkoztam, hogy vajon mikor is leszek majd szabadságon. Mivel részarányosan és kor alapján történik a kiadás, így sejtettem, hogy az én „időm” majd valamikor február vége felé fog majd eljönni. Természetesen egy picivel előrébb megkaptam, ámbár szerencsém volt, hiszen jó idő volt. Igaz, csak egy időre, de még így is kellemes szabadságot tudhattam magaménak, továbbá megpillanthattam az első tavaszi növényt a hátsó kertben.
Javarészt itthon voltam, hiszen a 24 órás napból csak olyan nettó 5-6 órányi napsütéses időjárás volt magaménak tudható. Igyekeztem hasznosan kitölteni, de sajnos alapul kellett vennem a tavaszi nagy tervemet, amihez elengedhetetlen a minél több anyagi többlet. Így végül program nélkül vittem végig a szabadságomat, melynek egy részét sétálással, és filmezéssel töltöttem.
Ahogyan lenni szokott sajnos hamar véget ért a szabadság, így végül viszonylag örömmel mentem vissza dolgozni, mert így legalább gyorsabban telnek a hétköznapok. Habár tény az utolsó szabadnapomon azért örültem volna még egy kis láblógatásnak, de végül ezt sztornóztam.
Többször értekeztem arról, hogy számomra mekkora nagy érvágás az, hogy nekem nincs ünnepi hangulatom decemberben, hiszen az esetek túlnyomó többségében semmilyen formában nincs csapadék, holott nálam a tél egyenlő a havazással, ami nekem nagyon gyönyörű tud lenni. Úgy tűnik idén csak szerencsénk lesz, és lehet fehér karácsonyunk. Legalábbis ma már fehérbe borult az ország jelentős része.
Természetesen azonnal elkezdtem „őrült” módjára fényképezgetni, s ezzel is tesztelve, hogy mit is tud valójában a múlt hónapban megvásárolt Huawei Mate 20 Lite telefonom. Fényképezőgép minőség nem várható el egy telefontól, de azt gondolom, hogy középkategóriás készülékként elég szépen teljesít, ha megnézzük, hogy délelőtti, délutáni, és végül esti képeket is lőttem vele. Azt gondolom nem lőttem mellé (ismét) ezzel a vásárlással.
A nyáron úgy hozta az időjárás, hogy nem tudtam használni az asztali számítógépemet, így az abban a hónap megvásárolt laptop került az asztalra, még kint csapkodott a villám. Akkor ugrott be, hogy mióta a blog létezik, azóta folyamatosan teszem közzé, hogy pontosan mit is vásárlok, amelynek túlnyomó többsége műszaki termék, ezáltal is egyfajta vásárlási tanácsot adjak azoknak, akik vásárláson törnék a fejüket. Így született meg az a bejegyzés, amelyben felsoroltam, hogy milyen mobiltelefonjaim voltak. Mindezek mellett természetesen nem sokkal rá érkezett egy másik is, amelyben viszont azt taglaltam, hogy milyenre is szeretném cserélnem az akkor még jelenleginek számító készülékemet. Ugyebár sokat írtam a blog keretein belül az impulzus vásárlásaimról, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy valamit megvásárolok, vagy nem azt veszek meg, amit kinéztek. Ez annak fényében érdekes, hogy részemről szokás, hogy mindent igyekszek előre megtervezni, hogy véletlenül se hozzak rossz döntést, vagy fussak ki a pénzemből. Nos, azt kell mondjam, hogy az október nem ilyen lett, de kezdjük ugyebár az elején.
Tavalyhoz hasonlóan sajnos úgy hozta a sors, hogy ismételten nem sikerült szabadságra mennem nyáron. Idén az húzta keresztbe a számításom, hogy fixre be volt nálam tervezve a május végi szabadság, amelynek köszönhetően megcsappant a kiadható szabadnapok száma, így végül kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy ha bevállalok egy nyári egy hetes szabadságot, akkor könnyen lehet, hogy 3-4 nappal gazdálkodhatok az év végéig. Ebből fakadóan bevállaltam ismét, hogy munkáról fog szólni az egész. Amely kicsit fárasztó volt, hiszen még kerékpárral is több, mint negyedóra a munkahelyem, és mivel izzasztó hőség volt, így nem volt felüdülés elmenni oda. A szeptemberi szabadságot abból a szempontból buktam, hogy itthon voltam kénytelen maradni, ráadásul meg is betegedtem arra a hétre. Később végül az október végére bekalkulált, és nemzeti ünneppel összerakott szabadságomra végül ismét lett egy betervezett utalás, amely ismét a fővárosba vezetett.
Az október végét vártam, mint egy messiást, hiszen a pihenőnapokat összerakva, valamint belerakva a munkaszüneti napot és a szabad hétvégét majdnem két hét jött ki végül, amelyet teljes egészében a fővárosban töltöttem, ámbár most elsősorban nem is a szórakozás volt a cél. Természetesen ismét ellátogattam az állatkertbe, ahol némileg plusz volt, hogy az eddig lezárt terület már nyitva volt.
Azért olyan hatalmas élmény már nem volt, hiszen még teljesen nem volt kész, valamint sikerült ismét összefutni ember módjára nem viselkedő emberekkel. Mindezek mellett természetesen többszöri látogatás célja a Margit-sziget volt, ahol előfordult, hogy egyedül voltam, de olyan is, hogy társaságom akadt, és vele sétáltunk. Ugyan fényképeket nem készítettem, de tény, hogy vizuális szempontból nagyon jó volt a sárgán hulló falevelek látványa. Persze még este visszamentem, hogy megnézzem a szökőkutat, amelyből sikerült végre elölről is elcsípnem a fényjátékot, amelyet tavaly nem.
Ami lényegében fontosabb dolog volt az az volt, hogy az ismerősömmel szóba került az itt lévő munkaerő piac, valamint a munkakörülmények, s ennek köszönhetően felajánlásra került, hogy fent képességeimnek és végzettségemnek megfelelően jobb munkalehetőségek várnának több pénzért. Első körben elutasítottam, hiszen nem a mindent egy lapra feltevő típus vagyok, valamint spórolt pénzem sem volt, így aztán megbeszélésre került, hogy amennyiben egyikünk helyzete sem változik magánélet, munka és lakhatás szempontjából, úgy márciusban visszatérünk a dologra, és akkor lefixáljuk ezeket. Addig pedig marad a spórolás, és több havi bér összegyűjtésre az áprilisi hónapra, amelyben elvileg dobbantanék innen.
A fenti dolgoknak köszönhetően történt az, hogy azon kezdtem el gondolkodni, hogy mekkora kiadás lenne a decemberben a telefonvásárlás, s mivel megnéztem a fővárosban használt adatmennyiséget végül úgy döntöttem, hogy sokkal jobban jönnék ki előfizetésesként, mint feltöltő kártyásként. Így végül a múlt héten átváltottam előfizetésesre és magamévá tettem a Huawei Mate 20 Lite-ot, ami fényképezés terén nem okozott csalódást.
Hatalmas nagy előrelépés főleg kamera terén, amely többféle fényképezési opciót ajánlj, amennyiben éjszaka akarunk képet lőni. Még az utolsó előtti éjszakai móddal vaku nélkül, addig az utolsó kép vakuval, hagyományos módon készült.
Két negatívum jutott róla eszembe. Az egyik sajnos a zenehallgatás téren kicsit halkabb hangzás, valamint a nagyság, ami nekem már kétkezes kezelést igényel. Ennek ellenére azt gondolom sokkal jobb vétel volt, és lett is, mint a korábban gondolt P20 Lite.
Az a fajta ember vagyok, aki sokáig nem nagyon tud egy helyben megmaradni. Valaminek nagyon le kell kötnie ahhoz, hogy ne azon járjon az eszem, hogy folyamatosan mozgásban legyek. Több ismerősömmel szemben gyakorlatilag örökmozgó vagyok, s számomra szinte felfoghatatlan olykor, hogy hogyan is képesek sokan egész nap ücsörgéssel, fekvéssel, semmittevéssel tölteni anélkül, hogy ne kattannának be. Minden évszakban megvan a maga sajátos bája, ámbár a tél az, amit a legkevésbé szeretek. Hiszen a hideg idő miatt az itthonról való kimozdulás lehetősége gyakorlatilag majdnem nulla, hiszen az ember nem szívesen pattan fel egy biciklire miközben álló helyzetben is süvítenek a mínuszok a füle mellett.
Ebből fakadóan is vártam már nagyon a jó időt, hiszen eldöntöttem, hogy idén végre meglépem a több éve tervezett bicikli vásárlást, s komolyan elkezdtek végre kimozdulni. Annak idején élvonalbeli sétálgatós, bicajozós ember voltam, azonban a munka világa eléggé megváltoztatott. Időközben rájöttem, hogy olykor sokkal jobb a csend, s az egyedüllét, vagy csak a magányos baktatás az utcákon. Ekkor értettem meg egykori tanárom osztályfőnöki óráján elhangzott monológját, mely szerint miért is nem volt bunkó egykori diákjával, aki szeretett volna vele hosszan beszélgetni, s ezalatt hazakísérni őt. Mai napig kristálytisztán emlékszem a „jól esik az embernek az a kis csend, ami körülveszi míg hazaér”. Azonban ez rátelepedett az itthoni létre is, s azon kaptam magam, hogy egyre feszültebb, s idegesebb vagyok, amely főleg a munkahelyre igaz, valamint a programokat is úgy intézzem, hogy előtte-utána minél több időt tudjak egyedül tölteni. Ezt az űrt hivatott betölteni az új kerékpár, hiszen ugyanúgy egyedül vagyok, ugyanúgy zenét hallgatok. Annyi különbséggel, hogy közben mozgok, s ez pedig remek stresszoldó.
A kerékpár beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ámbár tény, hogy van rajta állítgatni való. De még így is sokkal jobb, mint a korábbi, amelyre hosszabb útra nem tudtam volna indulni. Jelenleg próbálom a mindennapjaimba ismét visszavezetni a mozgást úgy, hogy közben jusson mindenre időm: munkára, programokra, emberekre, és persze vizuális szórakozásra is. Ugyan még az összhangot nem találtam meg, de folyamatosan keresem a megfelelő programokat a telefonomra, hogy minél hitelesebb statisztikát tudjak meg arról, hogy mennyire is vagyok mozgékony. Jelen pillanatban a legtöbb megtett út 60 km volt, amit azért majd szeretnék felülmúlni. Azonban minden bizonnyal a szabadságom alkalmával lesz, amelynek jelentős részét ismét a fővárosban akarom tölteni. Annyi különbséggel, hogy most sokkal, de sokkal céltudatosabban.
Fentiek mellett ismételten hódolok a fotózásnak, ámbár lassan már nincsen tavasz. Nagyjából két hét volt az a kellemes idő, amikor a nap bármely szakaszában elindulhatott az ember sétálni, bicajozni. Így április közepén már simán megvan a 25°c napközben, amely a kezdődő nyarat idézi, így aztán a délutáni órákra időzítem a kijárást. Ráadásul a héten már többször töltöttem az alvást ventilátor mellett.