Ha az embernek kevés az ideje, akkor elő szokott fordulni, hogy felvesz egy mindennapi ritmust, s bizonyos idő után azon kapja magát, hogy sok mindennel nincs képben. Amikor még kisebb voltam, illetve még az iskola padot koptattam lehetőségem volt arra, hogy nyomon tudjak követni szinte mindent, s mindennel tisztában tudjak lenni, hisz az iskola mellett volt szabadidőm, illetve még ott voltak a nyarak, amelyek többnyire pihenéssel teltek. Emlékszem, hogy mennyi filmet és sorozatot néztem meg, s mivel munkám nem volt, s a szórakozásra fordított anyagiak is végesek voltak, így sokszor fordult elő, hogy nem tudtam eljutni a moziba, s tűkön ülve vártam egy-egy alkotás megjelenését.
Amióta az életem nagyobbik részét a munka tölti ki sajnos a szabadidőm jelentős része megcsappant. Természetesen egy-két alkotás felkelti a figyelmemet, de sokszor feledés homályába vész. Tavalyról is csak két jelentősebb alkotás maradt meg bennem (The Amazing Spider-man, Silent Hill: Revelation) amiket a moziban is megnéztem, s a fizikai adathordozón való megjelenést is úgy vártam, mint a messiást, habár hatalmas csalódás, hogy a két alkotásból végül csak egy jelent meg hazánkban. Ami idén viszont felkeltette a figyelmemet, az nem más volt, mint az After Earth, melynek premierjére nem mentem el időhiány miatt, s ezzel egyetemben szépen el is felejtkeztem róla. Mivel szerettem volna felhozni magam filmes téren, így elkezdtem megnézni, hogy mostanság mikről is maradtam le. Ugyan pár címnél nem jutottam tovább, de ismét ráakadtam a poszt címében szereplő alkotásra, így úgy döntöttem remek délutáni kikapcsolódás lehet. Pontosabban lehetett volna, de sajnos hatalmas csalódásként könyveltem el másfél órát, s magamban kicsit örültem is, hogy ezt itthon kellett átélnem, s nem a moziszékben.
