Azért kicsit vicces abba belegondolni, hogy vajon mi lesz például húsz év múlva – feltéve, ha megérem azt a kort -. Ezt úgy értve, hogy olykor-olykor azért mennyire elkap a nosztalgia. Legyen az két évvel vagy tíz évvel ezelőtt történt dolog. Érdekes.
A legtöbb emberrel az a probléma, hogy vannak tervei, elképzelései, de akarat ereje… na az nincs. Én is mindig írogatok dolgokat, amelyeket meg akarok valósítani, aztán valahogy mindig csak tologatom őket. Ezen azért próbálok változtatni. Emlékszem általános iskolásként hihetetlenül sokat bicajoztam. Nem csoda, hisz nem volt számítógép, amikor meg lett nem volt olyan eszköze, amivel órákra oda tudott volna szegezni a monitor elé. Nem úgy, mint most. Ezen most megpróbálok változtatni. Városban lakom ugyan, de szerencsére vannak zöld övezetek is. Az egyikben tettem tiszteletemet.






Azért annyi tárhellyel én sem rendelkezem, hogy egy egész fotóalbumnyi fényképet feltöltsek, így egyelőre csak ennyivel tudok gazdálkodni. A lényeg, hogy szerencsére nagyon sok helyen kiépült a bicikli út, így lehetővé tette azt, hogy az ember nem csak tömegközlekedéssel tudjon átmenni a másik városba. Ennek örömére a közelben lévő erdős részre esett a választásom, ami tényleg elég nyugtató látványt nyújt. De mivel volt egy földút, ami nem tudtam hova vezet így úgy döntöttem, hogy megnézem merre visz.
Régen is imádtam az ilyen „nem tudom merre megyek, de majd valahol kikötök” bringázásokat, így most is tettem egy kísérletet. Jó pár fénykép készült az állatvilágról is, de kis méretben publikálni egyébként sem lenne előnyös a kivehetetlen részletek miatt. Mindenesetre zenehallgatás mellett nagyon jól sikerült kirándulás volt, s még kullancsot sem sikerült összeszednem 🙂