A szabadidőm azon részét, amit egyedül töltök az esetek többségében vizuális szórakozással ütöm el. Tény, hogy lassan elmúlt két évben olyan szinten elemi részemmé vált a zene, hogy akár képes vagyok egy délutánt, vagy egy egész napot azzal tölteni, hogy a fejemen van a fejhallgató, vagy épp az utcán sétálva, az adott helyszínt elérve bömböltetem a fülembe a zenét.
Sokszor eszembe jut, hogy mely szériát kellene ismét elővennem, s melyiket is kéne elkezdenem, de többnyire az elhatározásig jutok csak. Minap azonban úgy gondoltam, hogy ideje egy összegző listát készítenem különböző csoportokra szedve azokat a sorozatokat, amelyeket valamilyen szinten kitöltötték a szabadidőmet. Első nekifutásra azokat a szériákat vettem elő, amelyek jól indultak, vagy remek koncepcióval rendelkeztek, de a végeredmény, vagy a befejezés rossz lett.
Minden bizonnyal mindenkinek volt már olyan sorozata, amit nagyon szeretett, de aztán végül valamilyen oknál fogva az anyacsatorna elkaszálta, így aztán vége lett egy stabil szórakozásnak. Ámbár tény sajnos, hogy a sorozatok többsége emiatt befejezetlen marad. Így a második nekifutásra azok következnek, amelyekért azért mentális értelemben elmorzsoltam egy könnycseppet.
Tovább…
Címke: Terminator: The Sarah Connor Chronicles
Sarah Connor is „kékbe öltözik”!
Annyira, de annyira megfogadtam magam, hogy semmit nem fogok majd vásárolni magamnak. Főleg, ami a filmeket, sorozatokat, s játékokat illeti. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lenne miből, vagy éppen adóssággal küzdenék. Pusztán arról van szó, hogy azért milyen jó lenne, ha hónap végén mondjuk öt jegyű lenne az az összeg, ami maradna a zsebemben.
Eme blog keretén belül soha nem esett szó a Terminator: The Sarah Connor Chronicles nevű sorozatról. Leginkább pont azért, mert elég részemről, ha a rajongói oldalának tulajdonosa vagyok (mely kibővült az évek során a sorozat hivatalos kaszálása után).
Annak idején nagy szívfájdalom volt, hogy a sorozat befejezetlenül ért véget. Nem rég begyűjtöttem a sima HD változatot, ami sajnálatos módon ugyan tvrip, de ez annyira nem zavart. Végül múlt héten nekiültem öt év után, hogy megnézzem egyben azt a 31 epizódot, ami elkészült. Azért kicsit zavartak a logók, a felbukkanó reklámok.
Így két évadot megvásároltam Blu-ray-en külföldről. A kettő együtt nagyjából annyiba került (szállítási költséggel), mint itthon egy frissen kiadott sorozatos DVD. És utóbbi a vicc.
Visszaigazoló e-mail megjött. Érkezés 2015 január 6 és 8 között.
Igaz, addigra feltehetően végére érek a sorozatnak HD minőségben, s szinte azonnal kezdhetek neki. Ennek ellenére várományos.

