Soha nem voltak kedvencem az olyan tinivígjátékok, amelyeknek a középpontjában a szex állt. Nem azért, mert prűd lennék, hanem egyszerűen azért, mert valami iszonyatosan pocsék alkotásokat láttam a kategórián belül olyannyira, hogy nézésük közben még azt is megbántam, hogy megszülettem. Az esetek többségében az volt a probléma, hogy a lényeg az volt minél több fedetlen mell legyen látható, valamint minél több olyan szexjelenet, ami éppen belefér a 12-es vagy épp a 16-os korhatárba, hogy többet kaszálhasson a film. Természetesen ezeknek a filmeknek a többsége kizárólag DVD-n debütált először, s el is kerülték a mozikat.
Aztán bő tíz évvel ezelőtt családi ismerőstől landolt nálunk VHS-en az első Amerikai Pite, bár én nem igazán mutattam nagy érdeklődést iránta, de szülők azért megnézték. Természetesen akkor már bőven elértem azt a kort, amikor ilyen típusú filmeket nézhetek, s szülői ajánlás alapján egy szabad délután nekiültem, s bizony tetszett. Természetesen amint tudtam a második részt is megnéztem, majd később a harmadikra még a moziba is eljutottam. Három film után a gyártó úgy gondolta, hogy a franchise-ban van némi szufla, de nem az eredeti szereplőkkel. Így elkezdődött egy olyan sorozat, amit American Pie Presents néven indult, s kizárólag DVD-re érkező filmekről beszélhetünk. Ezekből kizárólag a Zenetáborban volt az, amit megnéztem, a további alkotásokat passzoltam, mert nem láttam benne fantáziát. Itthon természetesen a kiadó akart vele kaszálni, így tévesen sorszámozva dobta őket piacra úgy, hogy az eredeti alkotáshoz – címtől eltekintve – semmi köze nem volt. A franchise tökéletes kiherélése után a gyártó viszont úgy gondolta, hogy bőven van még potenciál a filmben, s ideje lenne összecsődíteni a régi színészeket, színésznőket, s ismét csinálni egy filmet, ami eredetileg is sorrendben a negyedik lenne.
Én vártam, mint a messiást, de sajnos végül nem tudtam eljutni a moziba, de szerencsére a napokban elérhetővé vált a DVD és Blu-ray változat, s úgy döntöttem ideje megnézni természetesen HD minőségben, s vágatlan változatban. És azt kell mondjam, hogy nem csalódtam, sőt. Élveztem az első perctől egészen az utolsóig. Talán, ha időm engedte volna rögtön megnéztem volna még egyszer. Rég volt már olyan vígjáték, amely így lekötött volna, s tényleg akadtak olyan jelenetei, amin nem csak mosolyogtam, hanem hangosan felnevettem.
Az alaptörténet roppant egyszerű volt. Adott volt öt gimnazista, aki az utolsó középiskolás éveikben megfogadják, hogy ők biztos nem fognak szűzen főiskolára, egyetemre menni. Így hát esküt tesznek öten, hogy legkésőbb a szalagavatóig átesnek a tűzkeresztségen. Aztán ki úgy, ki így, de végül csak megtörténik, amire felesküdtek. A második epizód az egyetemi, főiskolai évek alatt játszódik központi téma továbbra is a szex. A harmadik epizód csak ráadás volt, hisz karaktereink felnőttek, s kiléptek a nagybetűs életbe, ki így, ki úgy. Talán itt úgy is érezhettük, hogy kifulladt a széria. Ennek ellenére itt van az American Reunion, mely ugyancsak a korábbi epizódokra építkezik, amolyan nosztalgikus formában. Ugyanis a negyedik epizód központi témája a tíz éves osztálytalálkozó. Rendkívül élveztem, hisz azonkívül, hogy az elődök is nagyon tetszettek az alaptéma sem állt messze tőlem, hisz nekem is alig valamivel több, mint másfél hónapja volt az osztálytalálkozóm. Ennek fényében pedig elég érdekes volt maga a film.
Az első tíz perc leginkább arról szól, hogy kedvenceinknek miképp sikerült érvényesülni a nagybetűs életben. Van, akinek nagyon bejött minden, s szinte úszik a boldogságban. Van olyan, aki középszerű életet él, s persze akad olyan, aki még mindig megragadt a középiskolás énjével, s emiatt nem is igazán boldog.
A négy jó barát elhatározza, hogy ideje lenne összefutni még a találkozó előtt, s egy kis időt eltölteni egymással. Legfőképp azért, hogy ismét csaphassanak együtt egy egetrengető bulit. Az hatalmas pozitívumnak éltem meg, hogy egyetlen egy olyan szereplő sincs, aki az előző epizódokban szerepelt és ebben valamilyen úton-módon nem tűnt volna fel akár kisebb, akár hosszabb jelenetre. Az viszont érdekes volt látni, hogy mennyire sikerült ezt összhangba hozni. A színészek között volt, aki szép karriert futott be, s sok mindent láttam, amiben szerepelt, de akadt olyan, aki teljesen kikerült a látókörömből. Így érdekes volt látni ismét őket több, mint tíz évvel később. Volt, akinek előnyére vált az elmúlt idő, volt akinek kevésbé. De mindenesetre érdekes volt őket látni. Természetesen akadtak a filmben olyan jelenetek, amelyek kitértek erre, hogy mi is volt hajdanán, s amellett, hogy eléggé nosztalgikusra sikerült eléggé érdekes lett végeredményben jóformán összehasonlítva az 1999-es gárdát a 2012-essel.
Egyetlen egy olyan karakter sincs, akikkel ne foglalkoznának több-kevesebb ideig az alkotók. Teljes egészében vígjáték vonalon halad az egész, habár csipetnyi drámát is sikerült belecsempészni Jim édesanyjának halálával. Természetesen csak szóban történik az említése, de könnyzáporra nem kell számítani. Ellenben ez a szál is elég érdekes volt, mert ugyan valahol az ember érzi a drámai súlyát, de mégsem csap át csöpögős érzelgősségbe, s ennek rendkívül örültem.
Persze igyekeztek új karaktereket is behozni, de ők leginkább statiszta szerepét töltötték be. Nem volt semmi meglepetés sorsukban, hisz valahol előre érezhető volt, hogy hogyan is fognak majd alakulni az események. Rengetegszer ezt negatívumnak szoktam megélni, de ennél a filmnél valahol ez számomra semleges maradt, s egyáltalán nem érdekelt, hogy sokszor kiszámíthatóak voltak a fordulatokat, hisz bőven akadtak olyan jelenetek, amelyeken jót derültem. A karakterek nem sokat változtak gimnazista, egyetemista énjükhöz képest. Ugyan érettek lettek, s immáron dolgozó emberek, de valahol megvan bennük a korábbi énjük esendősége.
Mint fentebb írtam az Amerikai Pitéhez hasonló vígjátékok nem igazán a kedvelt műfajaim, hisz legtöbbször olcsó, tucattörténet és rengeteg kliséhalmaz mögé beszuszakolt meztelen testek és szoftpornóba való jelenetek mutogatása a cél leginkább férfi nézők számára, hogy valamivel csak növeljék az nézettséget/DVD – Blu-Ray eladást. Mert ugye, ha maga a történet, vagy a színészek nem adják el, akkor talán pár fedetlen kebel igen. Nos ugyan az American Reunion tobzódik ezekben mégsem érzem ezeket zavarónak, mert valahogy normális keretek között, némi poénnal fűszerezve tálalják ezt a készítők.
A film a legmagasabb azaz „18 éven aluliaknak nem ajánlott” korhatár besorolást kapta meg. Ami elég érdekes, mert poénokban, s felépítésben nem igazán különbözik a korábbi epizódokból, amelyek vígan mentek egy laza „16 éven felülieknek ajánljuk” korhatár besorolás mellett. Bár a nézése közben valahol rájöttem, hogy miért is kapott ilyen besorolást, bár ez már megérne egy elmélkedő posztot is akár. Ugyan engem túlságosan egyik jelenet sem döbbentett meg, sőt teljes érdektelenséget váltott ki, hogy a főszereplő Jason Biggs tökös akart lenni, s úgy döntött csatlakozik azon hímnemű sztárokhoz, akik szépen bevillantják nemesebbik testrészüket fedetlen formában, s továbbá a készítők nem tesznek különbséget szexuális beállítottságok között, s lazán betettek csókolózó meleg párt is. Bár erről lehetne vitatkozni, s elmélkedni egyaránt, hogy mitől ugrik a korhatár besorolás rögtön, ha mell helyett/mellett villantanak némi hímtagot is.
A poénok tekintetében a készítők ismét kreatívak voltak. Nem tapasztaltam, hogy bárhonnan történő nyúlások lettek volna, vagy pedig ezerszer elcsépelt, sablonos közhelyeket vonultattak volna fel ezen a téren. Egyedi ötletekről beszélhetünk, amik nekem nagyon tetszettek. Az természetesen nem mellékes, hogy a poénok többségét ismét Stiflernek köszönhettük, s valahol leginkább ő vitte a hátán a filmet. Hihetetlenül eltalált karakter lett az övé, s a köré íródott poénok rendszerint nagyot ütöttek nem csak az előző részekben, hanem az aktuális negyedik részben is. Persze valahol nyilvánvaló, hogy a leggyökérebb, s a legtahóbb karakter szállítja nekünk a legnagyobb poénokat.
Hihetetlen, hogy a hülyeség terén mennyire kreatívak voltak a készítők. Bevallom őszintén azon a jeleneten, melyben Stifler jóformán belesz@rik egy hűtőtáskába szinte sírva röhögtem. Természetesen a többi karakter is szállítja nekünk a többi poénokat, s mindenki hozza a trilógia alapján megismert figuráját.
Ugyan az alapkoncepció elvileg az osztálytalálkozón alapul, de valójában mégis az öt karakter ismételt egymásra találást, s korábbi iskolás éveik felidézését jelenti. Remekül eltalált hangsúlyt sikerült megütniük a készítőknek, s amellett, hogy igencsak nosztalgikusra sikerült mégis valahol az újdonság varázsa megvan. Ami viszont talán felróható negatívumnak az pedig az, hogy maga a film önálló alkotásként nem állja meg a helyét, hisz aki nem látta az előző részeket sok minden érthetetlen lehet.
Emellett sikerült csipetnyi drámát is belecsempészni a végkifejletbe, hogy azért mégse legyen egysíkú a film. Ezt valahol negatívumként éltem meg, ugyanis hasonló dolgot simán ellőttek a harmadik epizódban, s így kissé keserű szájízt hagyott bennem ez a húzás, de szerencsére ettől eltekintve a zseniális jelenetek kárpótolnak ezért.
Mint ahogyan említettem a filmet átlengi a nosztalgikus érzet. Mert valahol a film az is, egy nagy adag nosztalgia. A régi színészek, színésznők maradéktalan összeszedése baromi jó ötlet volt, habár azt sajnáltam, hogy pár ilyen karakterre nem jutott elég idő. Hogy a nosztalgikus érzés jelentős legyen, így csak minimális volt azon zeneszámok száma, amelyik úgymond új volt. Ugyanis minden bizonnyal az alkotók a korábbi epizódok filmzenei albumáról csemegéztek, ugyanis nagyon sok zeneszám a trilógiában már itt, vagy ott felcsendült. Így például érdekes volt újra hallani az első rész végén felcsendülő Sway-t is.
Összességében azt gondolom nem volt felesleges időpazarlás a film megtekintése. Habár minden bizonnyal moziban nagyobb élmény lett volna, de tökéletes HD minőségben sem lehet panasz rá. Sajnálatos módon a korábbi epizódok ismerete kell ahhoz, hogy tényleg maximálisan érthető és élvezhető legyen az alkotás, de ennek ellenére kellemes kikapcsolódást volt. S bevallom őszintén amikor véget ért megfordult a fejemben, hogy ismét megnézem, de mivel másnap munka volt, így inkább hagytam majd szabadságra a második megtekintését.