Kecskenyál blogja

Magyar cím: Hobbit – Smaug pusztasága
Az első rész kapcsán nekem kellemes meglepetés volt, hogy annak ellenére, hogy nem nagyon akartam leülni elé, lekötött. Tetszett, s tényleg nem éreztem, hogy az a három órás játékidő iszonyatosan hosszú lenne, aminek nem tudom kivárni a végét. Kicsit azért tömör lett volna, ha azonnal nekiülök a második résznek, így azt mára hagytam.
Igazából nem terveztem eredeti kiadást megvásárolni a filmből, de úgy voltam vele, hogy azért egy ilyen látványvilágú filmnél, ami egyébként tetszett is nem baj, ha megvan a merevlemezemen. Azonban azt kell mondanom, hogy a második rész nem nyűgözött le annyira, hogy megtartsam (s végül a lomtárban kötött ki), s azt az ötletet is elvetettem, hogy a befejező részt a moziban nézzem meg.

Szeretem a rendezői, illetve a speciális kiadásokat, melyek növelnek az adott film játékidején úgy, hogy azért jelentősen adnak hozzá az élményhez. Nem egy olyan filmet láttam, aminek jót tett egy hosszabb kiadás. A Hobbit esetében nem tudok nyilatkozni, ugyanis a moziváltozat kimaradt az életemből, s a megtekintése közben úgy gondoltam, hogy az is elképzelhető, hogy jobban is jártam volna azzal a változattal.
Itt nagyjából két és fél órát kaptam, már ami a nettó játékidőt illeti, s ott vette fel a fonalat, ahol az előző abba hagyta. Egyre inkább tartottam tőle, hogy ismét kapunk majd egy trilógiát, melynek cselekménye igazából nagyjából két filmbe is beleszorítható lenne. Lenne, ha éppenséggel nem próbálna a készítő hihetetlen aprólékos lenni, amelynek köszönhetően gyakorlatilag a történet nem halad előre, hanem a látványorgia viszi el a játékidőt. Amivel egyébként nem lenne különösebb baj, ha olykor nem szakítaná meg értelmetlen tűnő locsogás, melynek köszönhetően az ember egyre inkább kényelmetlenül kezdi érezni magát a fotelban, vagy az ágyban.

A legnagyobb problémám a filmmel az volt, hogy gyakorlatilag a szereplőink továbbra is haladnak előre, hogy elérjék a kitűzött célt, azonban sokadszorra is belebotlanak az orkokba, melyek nem egy látványos csatajelenetet kölcsönöznek a filmnek. Amivel nem lenne baj, ha éppenséggel az ember tudná követni, hogy éppenséggel mi is történik a vásznon. Nekem ebből a szempontból sokszor kicsit vontatottnak, sőt unalmasnak hatott, hogy ahelyett, hogy menne előre a történet ismét valakivel harcolniuk kell. Az eseménydús élmény természetesen megvolt, melyet elsősorban a hosszú csatajelenetek produkáltak elsősorban. Viszont, ha közelebbről megnézzük akkor ezek nem mások, mint csak időhúzások. Utána olvasva, hogy gyakorlatilag a regény eléggé rövid három filmre, így nem is vagyok ezen már utólag ennyire meglepődve.

Az öntudattal rendelkező sárkányon jómagam meglepődtem, de mivel kedvenc fantasy teremtményeim, így kíváncsi voltam, hogy mi fog ebből kijönni. Azt, hogy nagyjából húsz percen keresztül társalgás folyik az adott szereplő, s eme teremtmény között nekem egy kicsit visszás volt, s egyre inkább éreztem a gagyiság határát kezdi ez el súrolni. Sajnos ekkor értem el a tetőpontra, amikor is úgy döntöttem, hogy köszönöm szépen, s majd a harmadik részt megvárom még megjelenik.

Összegezve véleményem szerint látványosabb, de sokkal, sokkal vontatottabb volt, mint elődje, ami azért valahol tetszett. Sajnáltam, hogy ahelyett, hogy az világot próbálná bemutatni a rendező, helyette inkább csatajelenetekkel árasztott el minket, hogy a játékidő megfelelő hosszúságú legyen.
Ebből fakadóan nem sok elvárásom van a harmadik résszel kapcsolatban, s addig meg türelmesen várok, míg nem jelenik meg abból is egy bővített változat. Addigra talán túlélem azt a sokkot, amit a Smaug pusztasága okozott.