Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor kifejezetten irritál az, ami a mai filmes világban történik. Ha valami sikeres, akkor rögtön kell neki rittyenteni folytatást. Ha nem jól sül el, akkor csinálunk egy olyan epizódot, ami nem veszi figyelembe azt, amelyik rosszul sikerült. Ha véletlenül az sem sikerül akkor sincs semmi veszve. Hiszen jöhet a Remake, azaz új szereplőkkel leforgatjuk ugyanazt. Tehát sem folytonosság, sem pedig egyediség nincsen lassan, amit én egyébként nagyon, de nagyon hiányolok.
Az itthoni filmgyártás egyébként is olyan lassan, mint egy pöcegödör, s szinte kizárólag csak a régi filmeket lehet felhozni tényleg minőségi alkotásként. Az újak pedig szinte el sem jutnak az emberhez, vagy annyira nincs marketing mögötte, vagy csak simán ótvar annyira, hogy DVD-n vagy nem jelenik meg, esetleg valamelyik üzlet raktárában porosodik, mert még száz forintért se kell a kutyának.
Lehet mondani, hogy kinek milyen gyermekkora volt. Ha vizuális alkotásokra akarok szorítkozni, akkor azt kell mondanom, hogy tartalmas gyermekkort tudhatok a hátam mögött. Egyik kedvencem volt gyermekként is a Tüskevár, melyet csak mozgóképes változatban láttam, így nem tudom, hogy mennyire is tért el a regénytől. Azonban némileg borúlátó voltam, amikor megtudtam, hogy ebből is érkezik egy feldolgozás. Igaz, hogy lassan három éve debütált, de csak most jutott el hozzám.

Tovább… →