Kecskenyál blogja

Úgy látszik a sorozatos ipart elérte az a hullám, hogy nagyon szeretnek a halottakkal foglalkozni, akik egyébként nagyon szeretnek valamilyen formában visszatérni az élők sorába. A két évadot megélt Ressurection kapcsán ismertem meg a Les Revenants-ot, ami egyébként nagyon tetszett nekem. A limitált nyolc epizódos évad lehetővé tette, hogy elég tömör szériát kaphassunk. Ami egyébként nagyon meglepő volt, hogy nagyjából 3 (!!!) évnek kellett eltelnie, hogy megkapjuk a folytatást. Időközben ugye volt egy amerikai remake The Returned címén, ami egy évad után búcsút is mondott a nézőinek. A pótlás viszonylag jó volt, hisz ki lehetett várni a szeptembert, amikor is a francia halottak is visszatérnek közénk.

Létezik egy olyan fogalom, hogy „sorozat darálás”. Ez nagyjából azt jelenti, hogy adva van egy széria, melynek bizonyos epizódjai már napvilágot láttak, de az adott néző nincs naprakészen belőle. Általában két oka lehet: lemaradt év közben, vagy nemes egyszerűséggel a széria elkerülte a figyelmét, s új nézőként csatlakozik. Ilyenkor pedig kedv és idő függvénye, hogy milyen gyorsan tudja az adott epizódokat magáévá tenni. Magamon tapasztalva ez nem igazán jó, mert az olyan sorozatokat, melyekkel így zárkózok fel sajnos cselekménye összefolyik, hamarabb elfelejtődik, mint azok, amelyeket a vetítéssel egy időben tekintek meg. Na már most amikor leültem a második évad elé az jutott eszembe, hogy bizony a három év, s az egyben történő megtekintése az első évadnak nem volt jó dolog. Szinte alig emlékeztem valamire, s még az „előző részek tartalmából” című emlékeztető sem volt elég.

Jó pár dologra emlékeztem, de ez még önmagában nem igazán volt elég. Szerencsére egyetlen egy nagy pozitívuma volt a második évadnak, hogy legalább úgy volt felépítve, hogy egy új néző is be tudott csatlakozni, mert nagyjából már a második rész elegendő volt ahhoz, hogy az ember ne érezhesse hiányát, hogy nem látta az első évadot. Arról pedig nem is beszélve, hogy ismét nyolc epizódos évaddal számolhattunk, tehát tömörség megvolt. S ezekhez még társult majdnem nettó egy óra, tehát a szórakozás garantált volt.
Az alap koncepció továbbra is, hogy az egykoron meghaltak egyszer csak visszatérnek, s ekkor döbbennek rá, hogy ők már tulajdonképpen halottak. Van, aki csak pár éve, van aki ennél több ideje. Innen pedig két táborra oszlanak. Az egyik, amelyik mindenképpen szeretné tovább élni az életét, s nem azzal foglalkozni, hogy vajon ez hogyan is lehetséges. A másik pedig a némák gyülekezete, akik egy szót sem szólnak, csak bambán bámulnak, de viszont a visszatérteket nem engedik el a városból, amit egyébként azóta elöntött a víz. Az első évad varázsa nekem kicsit megkopott a folytatásra, hiszen itt már egy elsütött koncepció volt az első évad miatt. Mindezek mellett kicsit sötétebb tónust is kapott, ami helyenként azt gondolom, hogy nem igazán tett jót neki. Ellenben érdekes helyzeteket tárt elénk, amelynél elgondolkozhattunk volna akár mi is, hogy mit tennénk, ha egy ilyen szituációba kerülnénk.

Amikor kicsit leült a lelkesedésem, akkor mindig történt valami olyan, amire egyből felkaptam a fejemet. Habár tény, hogy akadtak olyan mozzanatok, amelyeket előre ki lehet számítani, így akkora meglepetést nem is okoztak. Olyanra gondolok, mint a sorozatgyilkos és az áldozatai, amiről már rögtön az első képkocka alapján lehetett gondolni, hogy milyen visszatért nőkről van szó, ellenben a képi és hangi hatás, s mellé a színészi játékkal párosítva olyan összhangot hozott össze, mely érdekessé tette ezt a vonalat is. Kicsit nehéz volt visszazökkenni ennyi idő után, hiszen volt már lassan két éve is, amikor végignéztem az első nyolc részt. Mindenesetre már szórakoztatóbb volt, még akkor is, ha helyenként némi kopottas érzetet hagyott maga után. Ugyan több rejtélyt kaptunk, jó pár válasszal, de még így is van benne potenciál, hogy folytatása legyen. Arról nem is beszélve, hogy azért látszódott, hogy a készítők mertek némileg merészebbek is lenni olykor, s ez mindenképp pozitív dolog.
Mindenképp kiemelném, hogy a bevezető intro megint csak zseniálisra sikerült. Igaz, hogy csiszoltak rajta, hogy passzoljon a második évadhoz, de még mindig azt mondom, hogy kevés olyan intro létezik, amit képes lennék egymás után többször is megnézni. Nem csak a képi hatás, amit nagyszerűnek tartok, hanem az ez mellé varázsolt zenéről sem szabad megfeledkezni. Amolyan igazi egyedi hatás ötvözete érezhető benne. Nem tudom, hogy lesz-e folytatás, mert nem olvasgattam ezzel kapcsolatban szinte semmit, viszont remélem, hogy egy harmadik etapot is majd lenyomnak a készítők. Bár abban még inkább reménykedek, hogy ha ez így lesz, akkor nem kell majd megint három évet várni erre.