Bizonyos sorozatokat képtelen vagyok egész évadon át nézni, így általában egy-két epizód után szüneteltetem őket, majd pedig előveszem az évad végén, s többnyire dupla, tripla epizódokat előkapva nézem végig az egész évadot többnyire egy, vagy két nap alatt.
Persze az, hogy milyen hamar végzek az adott szériával függ attól is, hogy valóban mennyire jó, van-e benne potenciál, mennyire lebilincselő a történet, mennyire képes fenn tartani a feszültséget, továbbá van-e átívelő szál, ha van, akkor ilyen.
Mivel akkora potenciált nem éreztem a Fringe-ben, ezért tavaly a téli szünet után tettem pihenőre nyárig, akkor egy összesítő bejegyzésben kapott pár sort. Idén is hasonló helyzet volt, hisz a második epizód után köszöntem el tőle ideiglenesen, s csak nemrég vettem elő, habár már a múlt héten is lazán magaménak tudhattam volna, de sajnos egyéb programjaim, továbbá hangulatom nem volt hozzá. Viszont a széria az utolsó epizódokban annyira felpörgött, hogy a maradék részeket tegnap délután meg is néztem.
Az mindenképp elmondható, hogy a készítők kreativitása is véges volt, valamint jó pár dolgot már előre lehetett látni, sejteni, de ettől függetlenül az évad második felét (főleg a végét) remekül élveztem, s elmondhatom, hogy az első évadhoz képest (amiből talán három epizódra, ha emlékszem), rendkívül sokat fejlődött. Az már biztos, hogy az alapokat lehelyezték, még egy évadnyi potenciál van a szériában, ha nem változtatnak a koncepción. De persze ehhez hozzájöhet, hogy idén igen csak kérdőjeles volt a sorozat folytatása, de szerencsére zsebünkben van a harmadik évad, mely egy ilyen zárás után rendkívül megnyugtató.
Mint ahogy említettem fentebb az első évadból nem sokra emlékszem. Persze ez nem jelenti, hogy borzalmas volt, csak nem volt annyira lebilincselő, magával ragadó, mint az idei évad.
Főhőseink az FBI áltudományos részlegénél dolgoznak, ahol olyan ügyeket oldanak meg, melyekre igazából tudományos magyarázat nem igen van. És igen, van itt minden. Első évadban voltak hatalmas rovarok, emberevő lények és társaik. Az első évad sok dolgot elhintett a második évadra. Első körben rögtön megtudtuk, hogy Peter Bishop tulajdonképpen halott, a kérdés az, hogy a jelenlegi kicsoda is valójában, továbbá van itt egy Massive Dynamics is, aminek a vezetője egy fura robotkarú nő Nina, aki sokkal többet árul el, mint amit valójában tud. Továbbá van itt egy párhuzamos univerzumban ragadt FBI ügynök, Olívia is.
Viszonylag közepes első évad – és annak szintén közepes évadzárója – után ültem neki a második évadnak, mely leginkább időhiány miatt hagytam abba az elején. A másik világból visszatérő, s látszólag emlékeit vesztő Olívia nyavalyái nem érdekeltek, valahogy sejtethető volt, hogy mitp próbálnak kihozni a készítők a karakteréből.
Akkor ugye visszatérnek az első évad kopasz alakjai is, akiket csak Megfigyelő-nek neveznek. Emellett a készítők gyorsan likvidáltak egy karaktert, a bulldog képű Charlie-t, aki egy félig gép, félig ember, úgy nevezett „alakváltó” áldozatául esett, akiről/akikről azt érdemes tudni, hogy egy szájba helyezhető szerkezettel váltanak alakot, valamint vér helyett hígany csörgedezik az ereikben. És kb. ez lenne a főszál, ami szépen kitart az első évad hatodik, hetedik epizódjáig, majd pedig a tizenötödik epizódig erről szinte alig esik szó, amikor is leül az egész dolog, s rendre kihagyható részekkel bombáznak a készítők. És ha ez nem lenne elég, akkor az első évadból kimaradt epizódot az anyacsatorna benyomta az évad közepében. Ezzel még nem is lenne probléma, ha éppenséggel nem térne vissza egy olyan szereplő, amelyik tulajdonképpen az évad elején meghalt. És akkor minden bizonnyal így is jelenik meg majd a hivatalos DVD. Mindesetre én továbbra is 22 epizódosnak tekintem az évadot, s a szóban forgó epizód landolt a lomtárban.
Szóval igazából az évad első feléről nem is érdemes érdemben nyilatkozni, fentebb leírtam mindent.
Szerencsére a sorozat nem állt bele a földbe, így valamikor a tizenötödik epizód tájékán lazán magára talált, s kínálta nekünk rendre olyan pillanatokat, amikor csak tátott szájjal néztük, hogy mi történik a képernyőn.
Remekül fel lett vezetve a Peter-szál. Igazán örülök neki, hogy nem évadokon keresztül húzták, mint a rétes tésztát. Azt már az első évadban lehetett tudni, hogy vele még későbbiekben foglalkozunk. Ez az egy olyan momentum maradt meg az első évadból, amire leginkább kíváncsi voltam. Ahogyan az évad elején kiderült, hogy egy párhuzamos világból érkező fenyegetésről van szó valahol sejthető volt, hogy valószínűleg onnan származik. De tudatosan fel lett vezetbe egy olyan epizódban, ami csak az ő gyermekkorát taglalta.
A lényeg, hogy Walter egy párhuzamos világot figyelt meg, mert úgy vélte, hogy az ottani énje képes lesz gyógyírt találni fia halálos betegségére. Azonban a sors közbeszólt, s fia meghalt. A megfigyelések nem maradtak abba. Itt tudhatjuk meg, hogy egy Megfigyelő miatt a másvilági Walter tulajdonképpen halálra ítélte a fiát. Azonban az evilági gondolt egyet, s tulajdonképpen elrabolta, majd miután elkezdte a gyógykezelést már képtelen volt visszaengedni. Természetesen a szükséges információkat megkapta, miszerint a fiú fontos, s soha nem térhet vissza oda, ahová eredetileg tartozik.
Sejthető volt ugyan, de nálam rendkívül nagyot ütött. Tetszett. Továbbá kiderült, hogy Olivia is egy olyan gyermek volt, akin kísérleteztek, hogy meglássa a nem evilági dolgokat, embereket. Hisz odaátról is lazán átjárnak. Az egyelőre kusza, hogy kizárólagosan Peter miatt, vagy más miatt is. De az évad végére már tisztázódik, hogy többen kártékony szándékkal érkeznek. Csak úgy, mint az alakváltók.
A második évad ezen részénél szippantott igazán be. A feszültséget tovább tudták fokozni a készítők azzal, hogy előcsalták Olivia képességét, s ezáltal láthatóvá váltak előtte a nem evilági dolgok, emberek. Ráadásul ez egy olyan epizód keretében, ami a sorozathoz mérve igencsak zseniálisan lett megoldva. Hátborzongatóan remekül lett ábrázolva, hogy mi történik akkor, amikor két dolog egy helyen, egy ugyanazon teret akarnak kitölteni. Az emberek és épületek egybeolvadása mesteri eleme volt ennek. Természetesen voltak logikai bukfencek is, mint például az, hogy Olivia kizárólag eme epizód végén jött rá, hogy Peter nem evilági, ami sejthető volt, de azért ledöbbentett.
És akkor az évad maradék epizódjaira behozták a másik világot, melyről elég sok mindent tudni lehetett már. Szerencsére nem lett olyan rossz a CGI, habár néhol kilógott a lóláb, de egy tévés produkciónál ez megbocsájtható. Azt sem tartom kizártnak, hogy a készítők spóroltak az évad zárására, valamint az azt megelőző pár epizódra.
Sejthető volt, hogy a túlvilági Walter is feltűnik keresve a saját fiát. Ez valahogy nem jött be annyira, volt pár logikai buktató, habár tetszett ez a megoldás. Először is Peter túl hamar beadta a derekát, hogy visszatér. Másodszor a másvilági Walter honnan szerzett tudomást fia valódi elrablójáról, valamint honnan tudta melyik világba kell mennie? Hisz elhangzik később, hogy több párhuzamos univerzum létezik.
Innentől pedig átmegyük vérbeli sci-fi, színvonal ugrás történik, ami rendkívül passzol a sorozathoz. Első körben rendkívül jól lett felépítve a másik világ. Tehát nem minden azonos, alteregók rohangálnak fel alá. Némelyik hasonlít evilági énjéhez, némelyik már nem is él. Így ismét előhozták Charlie karakterét, valamint Olivia kapott egy bűnrossz új frizurát is. Tehát elérkeztünk a dupla évadzáróhoz, amit rendkívül jó volt egyben megnézni, habár messziről érezhető volt, hogy bizonyos dolgok hova fognak kilyukadni.
Végre megtudhattuk, hogy a másik világban egy pusztító fegyver készül, valamint olyan technikai előnyőkre tettek szert, amire evilágon talán éveket, évtizedeket kell várni. További emberek segítségével sikerül átjutni, akik sikeresen el is haláloznak. De hát többnyire ez a statiszták sorsa többnyire. Szóval megannyi bonyodalom után végre Peter is hajlandó visszatérni, továbbá Bedell-lel is összefuthatunk, aki segít, habár közli, hogy ő feláldozza magát, mivel az univerzumok közötti utazás jelentősen legyengítette molekuláris szerkezetét, s így is-úgy is szétporladna.
A cliffhanger eléggé kiszámítható volt, így vártam, hogy ki lesz az, aki a másik oldalon ragad. Habár első tippem az volt, hogy mindenki, bár ez elég húzós lett volna költségvetésileg is, de második blikk Walter-re ment, de végül persze nem jött be.
Az utolsó kép valahogy egyszerre volt zseniális, szájbarágós és felesleges. Egy cliffhangernek ütnie kell, tény. De az már akkor sejtehető volt, hogy nem a mi Oliviánk tért vissza, amikor belépett az üzletbe, majd a hátsó szoba kulcsát kérte. Ugye az évad nyitányából tudhatjuk, hogy az alakváltók ott kommunikáltak a másik világgal, noha most csak egy alteregóról van szó. Teljesen feleslges, és semmirevaló volt az, hogy egy hajigazítással láthatóvá váljon Olivia tetoválása, mert így nekem nagyon szájbarágósnak tűnt az egész, az összképen kicsit rontott is.
Ha nem számítjuk az évad közepén található pár részt, valamint az előző évadból bedopott epizódot, illetve az évad végi musical centrikus részt (ami szerintem a sorozat történetében a legborzalmasabb epizódja volt) akkor egy tizes skálán simán kapna egy huszas értékelést. Persze ezt csak azért, mert ahonnan indult nagyot fejlődött a sorozatot, s letett egy olyan évadzárót – még, ha sablonos és kiszámítható is volt – ami valóban emlékezetes marad a sorozathoz mérten, s várom a következő évadot.
Az, hogy mennyi potenciál van benne, egyelőre nem tudni. Az alkotók hat évadban gondolkodni, de az már most látszik, hogy nem igen fognak tudni a más univerzum-dolgot ennyi ideig nyújtani. Persze, ha a nézettség nem megy még lejjebb, s nem jön el a kaszás a sorozatért.