Huawei P40 Pro – A felsőszint

Egy évvel ezelőtt írtam egy bejegyzést arról, hogy nem terveztem készülékvásárlást, de mégis egy új mobiltelefonnak a tulajdonosa lettem. Ez nem volt más, mint a Huawei P30, mely az első középkategóriás telefonom volt. Elsősorban azért, mert korábban nem rendelkeztem előfizetéssel, s miután erre váltottam lehetőségem lett kamatmentes részletre készüléket kihozni. Mivel vigyázok rá, s egyetlen egy készülékem sem tört el, s amikor eladásra került teljesen új állapotú volt, karcmentes ezért úgy döntöttem elég érett vagyok arra, hogy belépjek a középkategóriába.

Mivel két előfizetésem volt két külön lejárattal, így szóba került, hogy születésnap alkalmából meglepem édesanyámat egy fent említett készülékkel. Mivel már megjelent az utód ebből fakadóan nehéz döntést kellett hoznom. Végül megvásároltam az első felsőkategóriás telefonomat a P40 Pro-t, mely a szankcióknak köszönhetően már Google keretrendszer nélkül érkezett. Emiatt olcsóbb is volt továbbá engem annyira nem is zavart, mert elegem volt abból, hogy a telefonom tele van törölhetetlen alkalmazásokkal, amelyek elvileg rendszerhez tartoznak. Egyelőre ismerkedem a telefonnal, de egyelőre nem bántam meg a vételt.

A lepkék

A jó időt kihasználva úgy döntöttem, hogy kilátogatok a nemrég megismert Hűvösvölgybe. Egyik kedvenc helyem lett főleg az erdős része miatt. Ebből fakadóan pedig rengeteg fotót készítettem. Ez nem más, mint a feltehetően az itt kutyasétáltatók házikedvenceinek melléktermékén jelen lévő lepkék.

Mellékhatás -1×01 (Pilot)

A magyar sorozatokkal kapcsolatban kezd visszatérni a hitem, mert egyre inkább tapasztalom, hogy igyekeznek a készítők a minőség felé menni. Nagyon nehéz egy olyan országban, ahol nincs rá elég anyagi keret, és nincs annyi színész és színésznő, hogy ne azzal szembesüljön az ember, hogy készül egy magyar film vagy sorozat, akkor ne olyan arcok tekintsenek rá, amelyek minden alkotásban feltűnnek. Persze akadt számomra egy-két ismerős arc, de azért mindenképpen pozitívum, hogy ilyen irányba mozdult el a magyar sorozatvilág. Egy valami azonban biztos, hogy jelenleg a hetedik epizódjánál tartó sorozatot mindenképpen végig fogom nézni.
Tovább…

Egyszer volt Budán Bödör Gáspár – 1×01 (Pilot)

A blog keretein belül már többször kifejtettem a véleményemet a magyar sorozatokról. Pontosabban arról, hogy sokszor úgy érzem, hogy nem azon bukik meg a dolog, hogy nem jó az alapkoncepció, hanem véleményem szerint a legtöbb magyar színész egyszerűen a vásznon nem tud színészkedni. Sok magyar filmnél, sorozatnál tapasztaltam azt, hogy úgy éreztem mintha színházi előadást néznék. Az elmúlt években azonban a tendencia javulni látszik, így hát én is teszek próbát sok sorozattal. Jelen helyzetben pedig egyelőre két magyar sorozatot követek (A mi kis falunk, A tanár) amihez úgy néz ki társul a harmadik úgy, hogy igazán nekem nem is tetszik. Azaz nálam abba a kategóriába esik, hogy annyira rossz, hogy már jó. 
Tovább…

Zoey’s Extraordinary Playlist: 1.évad

Ha saccolnom kellene, akkor nagyjából három hete már annak, hogy már kifutott a sorozat gyenge nézettséggel. Tehát sanszos, hogy nem fog visszatérni egy második évadra. Az igazság az, hogy többször felmerült bennem, hogy írjak-e róla annak fényében, hogy ténylegesen végignéztem az első évadot, de sajnos mély nyomot nem hagyott bennem, amelynek komoly oka volt.

Tovább…

Az élet

Ismét eltelt egy hónap. Egy hónap az előző bejegyzésemtől, valamint két hónap attól, hogy idehaza is „berobbant” a koronavírus járvány, melynek következtében gyökeresen változott meg mindenki élete. Hiszen nincs az életnek olyan területe, amelyre nem nyomta volna rá a bélyegét ez a vírus. Aki nem akarta komolyan venni, vagy nagyon el akarta engedni annak sem ment, hiszen a járványügyi intézkedések mindenkire vonatkoztak. Tartalékra tettem magam, már ami a virtuális világot illeti, s igyekeztem hasznosan tölteni a szabadidőmet. Ráfoghatjuk, hogy sikerült, de nagyon rányomta a jelenlegi helyzet a bélyegét mindenre.
Tovább…

A mi kis falunk: 4.évad

Többször leírtam már, hogy bizonyos okok miatt nem nagyon rajongok a magyar sorozatokért. Azonban A mi kis falunk ez alól kivételnek számít, mert az első résztől kezdve megszerettem. Az első két évad nyolc epizódja után a harmadiktól már hosszabb epizódszámú évadot kaptunk. Ebből fakadóan már a második olyan etapon vagyunk túl, amely több részt tartalmazott, s ezáltal tovább is volt képernyőn. Azonban azt kell mondanom, hogy nem minden részt élveztem már annyira.
Tovább…

Otthon maradni megoldás?

Nagyjából egy hónapja kezdődött el, hogy idehaza is kihirdették, hogy nálunk is kimutathatóvá vált két Magyarországon tartózkodó embernél a koronavírus, amely jelenleg világjárványt okoz a földön. Én annyira nem foglalkoztam ezzel a dologgal, s éltem a mindennapjaimat a megszokott módon. Egészen addig, míg egyszer csak nem kezdett el leállni minden, s nem kezdődött meg a tömeges munkanélküliség, kilátástalanság, és az emberek pánikhelyzete. Ami egyébiránt érthető.
Először annyira nem foglalkoztam vele, de most már ez a dolog nagyon beivódott a mindennapokba. Olyannyira, hogy lassan már egy böngészőt nem lehet megnyitni úgy, hogy az első dolog, amivel az ember ne találkozzon az a koronavírussal kapcsolatos hírek lennének. Egy ideig én is kizárólag a munkahelyem és a lakhelyem között ingáztam, s a csupán húsz perces munkautamat gyalog tettem meg. Nagyjából két hétig ment ez így, amikor a stressz ki nem jött rajtam, és el nem mentem kicsit kimozdulni.
Tovább…