Vajon ezt a nyaramat is sikerül szétcsesznem?

Amikor elkezdtem dolgozni, akkor egyből megnyílt előttem egy csomó olyan lehetőség a szórakozásra, mely előtte anyagi okok miatt nem volt elérhető számomra, vagy pedig csak minimálisan tudtam belekóstolni adott dolgokba. Örültem is nagyon, hiszen amennyire csak lehet próbálom kiélvezni az életemnek minden adott percét, ha már dolgozom, s van keresetem. Persze nem egy versenyképes pozícióról van szó, így hát azért a nadrágszíjat meg kell szorítani, ha arról van szó.
nathaTavalyi nyár számomra elég visszás lett, s sajnos nagyon rossz élményekkel is zártam szeptemberben. Ugyanis a terveimmel ellentétben szinte semmit nem tudtam összehozni egy lehetséges költözés miatt, mely szinte az utolsó pillanatban meghiúsult, de a hat számjegyű összege miatt jelentősen odavert számomra. Ennek köszönhetően az „ingyenes” kikapcsolódáson kívül kétszer sikerült eljutnom a moziba, s nagyjából ennyi volt.
Idén persze sokkal jobban kívántam ezt megtervezni, ami szintén nem jött össze. De hát mondani szokás, hogy ember tervez…
Első körben megfogadtam, hogy nem lesz itthon ülés. Sajnálatos módon voltam oly balga, hogy a szabadságomat a nyár utolsó hónapjára időzítettem, így hát már a második olyan beosztást kaptam kézhez, melytől az égnek állt a hajam. Sebaj gondoltam, hiszen leegyeztettem, hogy a hónap végi, illetve a hónap eleji szabadnapokat toljuk össze, s majd alkotok valamit itthon. Első körben a megvásárolt Mátrix trilógia került megtekintésre, amely egy pozitív példája volt, hogy hogyan lehet hasznosan eltölteni az időt. Mindeközben észrevétlenül eltelt felettem az idő, így végül úgy döntöttem, hogy teszek egy kört a strandon. Rögtönzött döntés volt, s mivel egyébként is imádok lubickolni úgy döntöttem most egyedül teszem a tiszteletemet a helyi fürdőben, hogy láthassam mennyire lesz rám pozitív hatással. Korábban már ecseteltem, hogy ha egyedüli programnak választom a strandolást, akkor költségileg jobban jövök ki, hiszen csak a belépő árát kell kipengetnem, s nincsenek impulzus ingerek ételek, italok vásárlására, lévén egész időmet a vízben fogom tölteni.

Bevallom ez volt az első eset, hogy egyedül látogattam ki a strandra, de a frusztrációm az első két percben elmúlt. Mikor a lábamat elérte a víz máris jókedvre derültem, s éreztem, hogy akkori esetben jót tett a hirtelen jött ötlet megvalósítása. Nagyjából két és fél órát töltöttem kint, ebből jó, ha negyed órát töltöttem a vízen kívül. Így nem meglepő, hogy iszonyatosan kifáradtam, habár utóbbit leginkább az elmúlt hónapokban felvett lusta szokásaimnak tudtam be. Természetesen a strandolást sem úszhattam meg következmények nélkül. Igaz, hogy most nem égtem le, s nem kaptam napszúrást, de másnap a fülészeten kötöttem ki. Szerencsére megoldódott a hallás problémám hamar, s táppénzes óráim sem keletkeztek.
A munkába való visszazökkenés nem volt túl könnyű, főleg hogy vállaltam be túlórát. De mint minden évben most is eltökéltem, hogy életmód váltásba kezdek főleg azért, hogy bírjam a fizikai megterhelést. Persze nem munka szempontjából, hanem hogy jobban bírjam a kerékpározást, mert észrevehetően ellustultam. Így hát nekiláttam felfedezni a környéket, s igénybe vettem a nemrégiben felfedezett bicikli utakat is.
IMG_20150607_201842

IMG_20150607_201851

IMG_20150607_203804

IMG_20150607_204026

IMG_20150607_204122IMG_20150607_204448

IMG_20150607_204505

IMG_20150607_201854

Mindezek mellett pedig iszonyatosan büszke voltam magamra, hogy milyen eredményt is sikerült elérnem:
Screenshot_2015-06-07-21-35-46[1]

Mindezek mellett persze iszonyatosan rá voltam feszülve arra, hogy a héten bemutatásra kerül a Jurassic World. A szerdai premier előtti vetítésre nem tudtam volna elmenni, lévén egész nap dolgoztam volna, de csütörtökön munka utánra terveztem. Azonban az egészet keresztül húzta az a dolog, hogy egy egész éjszakát töltöttem szinte ébren, lázasan, s másnap kénytelen voltam elmenni az orvoshoz. Még egy héttel ezelőtt azt ecsetelgettem, hogy mennyire is jól vigyázok magamra, hiszen legutoljára tavaly év elején voltam beteg. Pontosabban akkor volt az utolsó megfázásom. Erre most szépen levett a lábamról a nátha. Természetesen másként adtam elő a munkahelyen, hogy ne érje a szó a ház elejét, hogy egy megfázás miatt maradok itthon. Nem örültem neki, hiszen egy zsinórban négy napot itthon kell töltenem, melynek költségeit vagy kispórolom, vagy pedig túlóraként ledolgozom. Tehát vagy nem megyek sehová, ha úgy alakul, vagy pedig bevállalok túlórákat, hogy el tudjak menni valahová. Remek.

Egyelőre könnyek közt, berekedve ülök a gép előtt, s bízom a mielőbbi felépülésben. Noha az orvos szerint feltehetően ott rejtőzött a hiba, hogy magamra állítva a ventilátort aludtam mindig, s innen jöhetett a megfázás.
Amit sikerült elérnem ebben a két napban, hogy a Tomb Raider II végére értem, illetve ismét nekiültem a Desperate Housewives-nak. Bízom abban, hogy ez a négy nap nem fogja érinteni a júliusi terveimet (már, ha az e hónapit eltörölte), s moziba is legrosszabb eshetőség esetén szombatra csúszik. Ámbár meglátom, hogy mennyire is fog majd ez betenni a nyaramnak.

Jurassic World – Vége a várakozásnak!

Sajnálatos módon holnapi napon dolgozom, s a következő nap is, így nem lehetek ott a premier előtti vetítésen. De sebaj, máris holtbiztosra vettem a csütörtöki időpontot. Nem tudom mennyire leszek fáradt, s mennyire lesz jó helyjegy, de bízom benne, hogy jól fogok szórakozni, s semmi nem fog közbejönni.
Tehát csak kettőt kell aludnom. Addig pedig az utolsó marketing részletekkel „vigasztalódom”
jurassic_world_poster0000

11223683_931421120236105_6903346173979755556_o

…és végül egy utolsó videó:

Cities: Skylines teszt

Platform: PC
Mindig is nagy érdeklődés vette körül a szimulációs játékokat. Amennyiben olyan üzletbe tévedtem, ahol értékesítettek nagy mennyiségben játék szoftvereket elég soknak volt a műfaja a szimuláció. Az ilyen játékok esetében viszont nagyon meghatározó, hogy hogyan állnak hozzájuk a fogyasztók. Hiszen mitől is lesz jó egy játék? Valakinek elég, ha jó a grafika, de van olyan, akinek mindegy, hogy milyen, hisz neki csak az kell, hogy legyen benne tartalom. És van egy szűkebb kör, akiknek mindkét tulajdonsága az adott játéknak meghatározó. Valahol pont emiatt is kukázható az ilyen műfajú játékoknak több, mint a fele.
Aggodalomra nincs azonban ok. Igaz, hogy kevés az olyan cím, amelynek nevéhez minőségi jelzőt tudunk kapcsolni, de legalább az a kevés ténylegesen jó játéknak minősül a játékosok számára. A szimulációs játékokkal nagyon hadilábon álltam lévén kevéssel jutottam el a kipróbálási fázisig, illetve még kevesebb volt, amely ténylegesen tetszett. A 2013-ban megjelent Simcity volt az, amelynek komolyabban nekiültem, hiszen az tartalmazta azokat a dolgokat, melyeket a korábbi epizódjaiból, illetve konkurencia által piacra dobott játékokból hiányoztak. A lelkesedés csak az első hétben tartott, ugyanis nálam hatalmasat bukott az idétlen korlátai miatt. Gyógyír a sebre, hogy itt a Cities: Skylines.
cs01
Tovább…

Mátrix trilógia is bekékült!

Azon filmek közé tartozik a Mátrix, melyet nagyon szeretek. Ugyan már egy ideje itt van a merevlemezemen  nagy felbontásban, de még nem jutottam el odáig, hogy meg is nézzem. A merevlemez élettartamának végéig nem akarok mindent tárolna rajta, így folyamatosan írom ki az anyagokat. Azonban a nagy méretű fájlokhoz bizony írható Blu-ray lemezre van szükségem.
Ha igazán minőségit akarok venni, akkor bizony nem sokkal marad alább, mint az eredeti kiadványnak az ára. Így végül úgy döntöttem, hogy még kétezer forintot hozzáteszek a végösszeghez, így három írható lemez helyett megvásárolom a filmeket eredeti adathordozón:

IMG_20150529_153450

A mai nap tudtam csak elmenni érte, s a délutánom egyik része azzal telt, hogy az első részt megnéztem. Bevallom nagyjából 90%ot adnék rá, ha a képminőséget kellene alapul vennem. Ámbár hibának nem lehet felróni, hiszen egy 1999-es filmről van szó, nem pedig egy újról. Ha pedig ezt vesszük alapul, akkor nem rossz a minősége a kiadványnak.
Az este pedig egyértelműen a két részé lesz, s majd azokat is letesztelem. Azt gondolom, hogy 2490 Ft-os darab áron nem volt rossz vétel eme filmek.

Supergirl – 1×00 (Pilot)

Nem régiben zajlott le az amerikai TV-s upfronts, melyen nagyon sok minden bejelentésre került. Igaz, hogy már jóval előtte tudni lehetett, de mégis itt került ténylegesen bejelentésre, hogy érkezik a Supergirl. Mondjuk tény, hogy nem volt róla tudomásom, hogy van ilyen képregény, illetve film is készült ebből. Bár a Superman univerzum nekem kicsit sok volt már a sokadik remake illetve sorozat után. Ámbár igaz, hogy a mozifilmeken kívül egyetlen egy szériát sem követtem nyomon.
Az előzetese egyébként marhára megvett, így volt egy sorozat, amiért nagyon vártam a szeptembert. Elő szokott fordulni, de ez az első olyan széria, aminél meg is történt, hogy még az adásba kerülés előtt kikerüljön az internetre a bemutatkozó epizód. Az ilyen részekkel egyébként is óvatosan kell bánni, hiszen volt már rá precedens, hogy a kikerült változat nagyban eltért a levetítettel.
sp.mkv_snapshot_46.02_[2015.05.25_23.21.04]

Tovább…

Milyen lesz a nyár vizuális szórakozások terén?

Ha az időjárást megnézzük, akkor gyakorlatilag már itt is van a nyár. Naptár szerint viszont csak jövő héten kezdődik majd el. Sokkal lazább lesz mindenki, illetve több minden elérhetővé válik.  Az előző bejegyzésemben már nagyjából ecseteltem azt, hogy mit is kívánok kihozni az idei nyárból, ámbár arról nem igazán esett szó, hogy mik is a terveim a vizuális szórakozások terén.

Render_TR2-XL

Milyen lehetőségeim lesznek azt többnyire három dolog szabja meg: szabadidő, pénz és a programok. Az idén ismét eszközöltem egy gépfejlesztést. Szülői részről volt már szükségszerű, de inkább a sajátomat adtam tovább pár alkatrész kivételével, így pedig nekem lett egy majdnem új gépem. A döntés hátterében pedig az volt, hogy amit tovább adtam az még sok évig ki fogja szolgálni a szülőket használat szempontjából, de az új masina esetében nem tudták volna kihozni belőle a maximumot. Főleg, hogy csak internetezésre kellett a gép.
Nem vagyok hitel párti, így inkább a bankszámlám hitelkeretébe költöttem bele. Ez számomra nagyobb biztonságot jelent, mint két évig fizetni a részleteket. Ámbár tény, hogy emiatt több munkát is kell bevállalnom, s szabadságom java részét augusztusra toltam. Így már a május sem sikerült valami jóra munka terén, de a napokban kezembe vettem a júniusi beosztást, mely ugyan nem lett olyan rossz, mint gondoltam, de szabadtéri programokat nem nagyon tudok tervezni. Tehát bicajozás nem nagyon lesz, s strand is csak hónap vége fele jöhet szóba. Ebből fakadóan pedig fejest ugrok majd a vizuális szórakozások tengerébe, hisz szinte csak erre lesz energiám. Persze, ha épp nem tartózkodom majd itthon.

Nemrég sikerült kipróbálnom kedvenc játékom első részének android változatát, melynek kapcsán kedvet kaptam ismét ezekhez a régi részekhez. Így a Tomb Raider  old gen részeit tervezem végigvinni még akkor is, ha ezek sokkal nehezebbek, mint az újak. Jelen helyzetben a második résznél tartok. Emellett persze az új generációs részeket sem hanyagolom el, hiszen nem rég fedeztem fel egy módosítást az Anniversary alcímet viselő évfordulós kiadáshoz, melynek köszönhetően sokkal jobb grafikai élményt kaphat a játékos. Mindezek mellett a hónap elején itthon voltam három napot, s megint sikerült kifognom azt, hogy zuhogó eső rontsa el a napomat, így nem nagyon szerettem volna kimozdulni. Ennek köszönhetően szépen a Star Wars: The Force Unleashed volt az, aminek nekiültem. Az első rész szinte meg is lett két nap alatt, de a második részt csak ma tudtam befejezni. Mindezek mellett a nemrégiben megjelent Cities: Skylines rántott be igazán. Nem nagyon voltam képben a városépítős játékokkal kapcsolatban, de a tavaly kipróbált 2013-as SimCity bizony bebizonyította, hogy ez a stílus is bejön nekem. A fentebb említett cím viszont teljesen korrekt, s szinte minden olyan elemmel találkoztam benne, ami a 2013-as játékban nem volt. Tény és való, hogy nagyjából két napnyi játékidőm van benne, de ugyebár eddig nem nagyon volt lehetőségem elfoglaltságaim miatt jobban belevetni magam. Persze tény, hogy a héten mindenképp leírom a tapasztalataimat egy teszten belül.

Eme nyár minden bizonnyal nagy sorozatozás nélkül fog telni. Egyrészt szinte minden kifutott már, s ami még nem az május végére fog. Másrészről pedig a következő három hónapban csak három széria fog bemutatkozni. Újoncok lévén fenn áll a lehetősége annak, hogy az első rész után kaszálom őket. Ennek fényében pedig a filmekre helyezem a hangsúlyt.
Neo_render_by_moonmanxo-d4qfnzvMég nem látott filmek többnyire leírások, s ajánlások alapján fogom megnézni. Mozis élményem nem nagyon lesz, hiszen nem találtam olyat, amit érdemes lenne megnézni idén. Ez alól kivétel csak a Jurassic World, melynek bemutatójáig nagyjából épp hogy két hét van.
Nagyon sok film van, ami tetszett, s közülük pedig van kedvenc rengeteg. Amikor a DVD változatokat lecseréltem HD-re, akkor többnyire arról szólt az egész, hogy HD minőségben beszereztem őket, s majd itt hevertek a merevlemezen egészen a kiírásukig. Na már most ezeknek java részét nem néztem újra, s csak belenéztem, hogy milyen is minőségük ténylegesen. Ezekből rengeteg van, így hát jó pár filmet újra fogok majd nézni. Ámbár mielőtt ezt megtenném minden bizonnyal a héten újabb klasszikusokkal fog bővülni majd az eredeti kiadások tárháza. Ugyanis leadtam a rendelésem a Mátrix trilógiára, hiszen darabja 2400 forint. Nagyjából ennyi egy írható minőségi Blu-ray lemez ára. Így viszont mindenképp ez a három film lesz majd, amit meg fogok tekinteni.

Supernatural: 10.évad

És akkor ezennel (egy sorozat kivételével) nekem véget is ért a 2014/2016-os sorozatos évad. Ugyanis a tegnapi nappal szépen elbúcsúzott a Supernatural, mely sajnos nem az utolsó etapját nyomta le a tévében nagy bánatomra, hisz így végül nekem kellett meghoznom azt a döntést, hogy eme széria nekem letudja az utolsó évadát, melyet megnéztem.
Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor én azok közé tartozom, akik ha megszerettek valamit, akkor nehezen engedik el. Nyilván az életem megváltozott, hiszen a munka, magánélet közé kell beiktatni azokat a szórakozásokat (jelen esetben a sorozatnézést), melyet egyedül végzek. S bizony limitált időkerettel azok, melyek nem kötnek már le, vagy nem tetszenek azokat lelkiismeret furdalás nélkül abba kell hagyni. Mielőtt még rátérnék az aktuális évadra egy összegzés nem árt az eddigi évadokról.
Supernatural.S10E23.720p.HDTV.X264-DIMENSION.mkv_snapshot_03.51_[2015.05.21_17.25.08]
Tovább…

Leszel-e a barátom kedves Xperia P2 ?

Nemrégiben egy érdekes kép jelent meg minden mobiltelefonnal foglalkozó oldalon. Egyelőre még pletyka szinten kell kezelni, de íme az egyik (elvileg) zászlóshajónak szánt, s Xperia P2 névre hallgató okostelefon:

xperiap2

Annak idején nagy barátságot kötöttem a Sony Ericsson telefonokkal. Amikor végre ténylegesen része lehettem a munkaerőpiacnak nem volt kérdés egy új készülék megvétele. Ez a volt a Sony Ericsson W8, melynek igazából nagyon semmi létjogosultsága nem volt már akkor sem, de ugyebár mivel az androidhoz nem értettem, így nem tudtam, hogy a walkman brand itt csak maximum design-t jelenthet, hiszen szinte minden okos telefonban van zenelejátszó. Ez volt nagyjából négy éve. Akkor itthon nagyon tetszett mindenkinek, így akartam venni még egy ilyet. De mivel úgy ítéltem meg, hogy gyenge, s sok helyen (leginkább munkahelyemen) nincs térerő, így beruházok egy erősebb mobilba. Egy évvel később így lett egy Sony Xperia U-m. Na ekkor kicsit pofára estem. Tetszett a készülék, de továbbra is gyengének tartottam. Kifejezetten zavart, hogy soha nincs térerőm a munkahelyemen. Bevallom ezt a szolgáltatónak tulajdonítottam.
Zavart a dolog, hisz nem voltam elérhető, s én sem tudtam elérni senkit. Így bő egy évre rá lett egy Sony Xperia L-m. Gondoltam már ez olyan jó készülék, hogy működjön normálisan. Nem így történt, így gyakorlatilag szintén csalódtam. Majd rákeresésnek köszönhetően isteni szikra: sim kártya csere a szolgáltatónál, hogy a telefonszámom meg maradjon. És láss csodát: a térerő gondok a sim kártya hibája volt. „Örültem”. Öt hónapig élvezhettem a telefont, mikor bedöglött. A hely, ahonnan vásároltam nem volt hajlandó javítani. Így dühömben felkerekedtem, s a helyi MediaMarkt-ban megvásároltam egy Sony Xperia SP-t, amely szerencsére azóta rendkívül jól működik. Szerencsére időközben sikerült kicsikarnom a másik javíttatását, így valamennyire csökkentettem az anyagi veszteségemet, ami ért ezáltal.

Amennyiben igaz, amit írnak róla, akkor minden bizonnyal pozitív teszt kapcsán beruházok egyre (persze szigorúan százezres értékhatár alatt).
Annak örülnék, ha valóban igaz lenne a 12,1 MP kamera, melyre ténylegesen jó szoftver írnának. Nyilván egy mobil nem nagyon fogja átvenni a fényképezőgépek szerepét, de azért jó lenne, ha lenne valódi minőség. Mindenezek mellett nagyjából nagyon picivel lenne nagyobb a mostani készülékemnél, ámbár ami felkeltette a figyelmemet az a 4240 mAh kapacitású akkumulátor, mely kétszer annyi üzemidőt kölcsönözne a készüléknek, mint a jelenlegi készülékemben elhelyezkedő 2360 mAh. Így minden bizonnyal, ha megjelenik vevő leszek rá, de egyrészről megvárom, míg tesztek születnek, az értéke lemegy. Addig pedig a sajátomra vigyázok, hisz akkor megválok az enyémtől.

The Returned: 1.évad

Ez is megvolt! Igaz, hogy csak tíz epizód volt, de mégis kifutott nemrég a The Returned, mely szerintem az idei év új sorozat kínálatának egyik fogyasztható darabja volt. Legalábbis, ha az ízlésemet vesszük alapul, akkor mindenképp. Jelen pillanatban nem tudni, hogy lesz-e folytatás, de a nézőszámot nézzük akkor minden bizonnyal lesz. Mivel kábeles szériáról van szó, így nem tudom mikor fogjuk megtudni, de szerintem legkésőbb nyár végén csak lesz róla valami hír.

Tovább…