Kategória: Helyzetjelentés

Itt van az ősz, itt van…. (?)

Kecskenyál

Szinte észrevétlenül, de elszaladt fejünk felett ismét a nyár, s lassan elmondható, hogy már szeptember közepén vagyunk. Mindezt úgy, hogy jómagamnak kivételesen eseménydúsnak volt mondható ez a rövid időszak.
Az egész ugyebár kezdődött azzal, hogy április utolsó napján befejeztem a munkát a második munkahelyemen három év után, s majd a következő munkanapon felvéve a fizetésem, s a kilépő papírjaimat hátrahagytam mindent, s felköltöztem Budapestre. Ennek oka elsősorban az volt, hogy sajnos hiába laktam megyeszékhelyen nem igazán tudtam elhelyezkedni, s nem is igazán éreztem azt, hogy az életem előre haladna, aminek elsősorban a fizetés, és a munkahelyhiány volt az oka. Tehát akármennyire is volt egy munkahely rossz, akkor is kapaszkodni kellett belé, mert nem volt másik. Vagy, ha ott is hagyta az ember, akkor ha nem volt szerencséje akár hónapokig kereste a következőt. A hagyományos módszert alkalmaz önéletrajz kiküldéssel felköltözéskor gyakorlatilag egy szabad hétvégém volt, s máris munkába álltam.

Megfogadtam, hogy támaszkodok az összegyűjtött pénzemre, s nem vállalom el az elsőt, amelyik szembe jön. Ennek ellenére csak sikerült rögtön az elsőre igent mondanom, ahová felvettek volna, így aztán bekerültem egy kisebb magánvállalkozóhoz, ahol sajnálatos módon több olyan dolog is volt, amely nem tetszett nekem. Ugyan hősiesen viseltem ezeket a kisebb, de annál jobban frusztráló dolgokat, mígnem két héttel ezelőttig sikeresen összecsaptak a hullámok a fejem felett.
Első körben tudni érdemes, hogy nagyobb városban könnyebben találtam szórakozási lehetőséget, továbbá az új ismerősi kör is lehetővé tette, hogy végre ne a négy fal között kuksoljak, vagy pedig különböző virtuális programok segítségével tartsam a kapcsolatot másokkal. Ennek is volt köszönhető, hogy a programok, és a rövid időre párkapcsolatra változó párkapcsolati státuszom rendesen elvitte az időmet. Egyrészről otthonról is megtapasztaltam azt a bizonyos fekáliakavarást, amely az váltotta ki, hogy mertem változtatni, s otthagyni mindent, mely burkolt irigységet szült. Mindezek mellett pedig egy olyan probléma merült fel a munkahelyemen, amelyet véleményem szerint nem kezeltek helyesen, s emberhez méltón, mely arra ösztönzött, hogy azonnali hatállyal felmondjak, s másnap már munkanélküliként ébredjek.

Igazából gondolkodásra ösztökélt, hogy saját magammal kapcsolatban talán nem is vagyok annyira objektív, hiszen nem éreztem magam elég tökösnek. Úgy sem, hogy képes voltam majdnem kétszáz kilométerre arrébb költözni, továbbá pár embert „kitakarítani” az életemből a hozzáállása miatt. Mindezek mellett pedig ott van, hogy képes voltam felmondani úgy, hogy nem volt másik munkahelyem. Természetesen nem bírtam magammal, így vasárnap este műszak után hazaérve már küldözgettem is önéletrajzokat. Úgy gondoltam másnap sétálok, s a cél a Normafa lesz, még szép idő van. Végül nem jutottam fel, ugyanis vissza kellett fordulnom, hogy odaérjek az üzemorvoshoz alkalmassági vizsgálatra. Tíz órával a műszakom letétele után már fel is vettek a következő munkahelyre. Azaz fél napot voltam munkanélküli. Mivel minden hivatalosan ment, így nem is tudtam azonnal munkába állni, de összesen négy napot töltöttem csak itthon.

A négy napot igyekeztem pihenéssel tölteni. Két napot odahaza töltöttem, míg a maradék kettőt pedig idefent. Igazából csak a Margitszigetig jutottam ismét, ahol a mókusokban gyönyörködtem, ahogyan keresik az élelmet a téli időszakra.
Az igazság az, hogy egyelőre jónak néz ki a munkahely, amit találtam. Legalábbis normálisabb, mint az előző. Elég már csak abból kiindulni, hogy legalább nyolc órás munka, s nem pedig napi tizenvalahány. Mindenesetre tény, hogy ismét egy nyugodtabb időszak elé nézek, amellyel kapcsolatban bízok, hogy jövedelmező lesz számomra.

Volt egyszer egy kirándulás

Kecskenyál

Amíg otthon éltem többnyire két dolog volt, ami zavart. Az egyik a munkabér, amelynek mértéke nem tette lehetővé az elköltözést, továbbá a városban való különélését, valamint az önálló élet fenntartását. Mindezek mellett pedig problémát okozott a szórakozás, és a kimozdulás. Azaz vagy nem volt rá lehetőség, vagy pedig nem volt rá partner. A fővárosba való költözés ezt a dolgot kiküszöbölte, hiszen mindkét szempontból elég jól állok. Ezért az augusztusban a zempléni hegységbe mentem túrázni.

Gyönyörű kilátást kaptam az útért cserébe, s annak ellenére, hogy kevés emberrel találkoztunk, és szinte minden nagyvárosi dolgot hátrahagytunk jól éreztem magam. Nem csak a levegő frissessége, de maga a természet is feltöltött, arról nem is beszélve, hogy a bandukolás közben igyekeztünk felfedezni mindent. Természetesen rengeteg fotót készítettem, hiszen tetszett mind a Regéci vár, mind pedig a csordogáló patak.

A sziklás részekre jómagam nem mertem felmászni, inkább csak távolról csodáltam, s bíztam benne, hogy a velem tartók nem fognak leesni, miközben igyekeztek a legjobb, és a leglátványosabb fotókat készíteni magukról.
Állatok visszafogottan jelent meg. Elsősorban békák, őzek, s madarak voltak azok, amiket láttunk, meglestünk.

A környezetben egyetlen egy dolog lepett meg, amikor az erdő közepén találtunk egy elhagyatott faházat. Nem a legjobb állapotban volt, de nem is a legrosszabban. Érezhető volt, hogy szándékosan nincs elbontva, de minden bizonnyal én egy éjszakát nem töltenék el benne.

Hétköznapi forgatag

Kecskenyál

Tavaly ilyenkor már biztos voltam benne, hogy szeretnék az akkori élethelyzetemen változtatni, amely sajnálatos módon a munkahely hiány, és az alacsony bérezés miatt nem valósult meg önerőből. Végül úgy alakult, hogy biztosan eldöntöttem, hogy ez lenne a helyes út, azonban csak akkor, ha megfelelő összeg van a bankszámlámon. Végül idén megvalósult a lépés, amelynek köszönhetően jobb munkaközegbe kerültem, továbbá sikerült a hátam mögött hagyni azokat a dolgokat, amelyek problémát okoztak. Sok mindent terveztem, de a főváros nagysága, új ismeretségek végül korábbi életciklusomat is megváltoztatta. Ennek köszönhetően pedig jó pár rossz szokásomat hátrahagytam, habár tény, hogy jöttek újak.

Sikerült elsőre belenyúlnom munkahely szempontjából is abba, amelyre az mondható, hogy vállalható lesz egy ideig. Az elmúlt időszakban ráadásul úgy alakult, hogy helyzetem még stabilabbá vált, így aztán a keresetem is nőtt, ezáltal ténylegesen igazzá vált az, amivel már eddig is tisztában voltam. Azaz a fővárosban ugyanabban a munkakörben akár a dupláját is megkereshetem korábbi fizetésemnek.
Azóta természetesen sikerült „felcsalnom” más ismerősöket is a fővárosba egy kis csavargás erejéig is.
Ami számomra legjobban meglepőbb, hogy még odahaza nehezen, vagy csak alig tudtam rávenni embereket a közös programokra, kikapcsolódásra, addig itt ez elég könnyen megy. A hazaköltözés lehetőségét pedig teljesen elvettem a fentiek fényében.

Az élet

Kecskenyál

Annak idején nagyon sokat szenvedtem attól, hogy a korábbi lakóhelyemen sajnos nagyon kevés szórakozási lehetőségem volt. Mivel alkoholt nem fogyasztok egyáltalán, így gyakorlatilag maradt a strand, és a mozi. És, ha egyikre se volt lehetőség, akkor a sétálás, biciklizés, és a másokkal való ismerkedés, találkozás. Utóbbi szintén nehezen ment, mert mindenkinek megvolt a maga kényelmi zónája, és sokszor ebből a zónából nem nagyon lehetett embereket kirángatni. Kifejezetten utáltam azt, amikor valakivel csak online tudtam tartani a kapcsolatot, és esetleg havonta egyszer tudtam vele találkozni, s komolyabban csak akkor sikerült programot szervezni, ha az szinte teljesen impulzív hatással jött össze. És akkor elfelejtettem megemlíteni az emberekből hiányzó rugalmasságot is. Ugyan városban laktam, s megyeszékhelyen, de sokszor éreztem azt, hogy kinőttem azt a város, ahol az életem legjelentősebb részét töltöttem. Aztán végül egyre terebélyesedett az ismerősi köröm, s a tudat, hogy a jelenlegi szakmámban kétszer, vagy háromszor annyit kereshetnék ugyanabban a pozícióban adott egy löketet, hogy végül eldöntsem, hogy mindenképpen váltani szeretnék. Így is történt, hogy nagyjából lassan két hónapja vagyok budapesti lakos.



Egy héttel a felköltözés előtt már elkezdtem önéletrajzokat küldözgetni, s ennek is köszönhetem elsősorban, hogy egészen pontosan két napig voltam munkanélküli, s egy szabad hétvégét tudhatok magam mögött, s majd utána ismét elkezdtem dolgozni. Rögtön a legelső biztosnak tűnt, habár tény, hogy a dupla műszakos napi műszaknak köszönhetően több a szabadnapom, ellenben munkanapomon nincs időm semmire. Természetesen időközben voltam az adóhatóságnál is, hogy be vagyok-e jelentve, s minden hivatalos, s egyelőre úgy néz ki, hogy eddig minden klappol, s valóban megkeresem ugyanabban a munkakörben, ugyanabban a szakmában az egykori fizetésem kétszeresét.
Ahogyan feljöttem természetesen az ismerősök száma növekedett, valamint egykori fővárosba költöző ismerősökkel is sikerült találkoznom. Mindezek mellett valóban nagy a város, így továbbra sem engedek abból, hogy olykor-olykor „fejszellőztetés” gyanánt egyedül is kimozduljak, ami ilyenkor természetesen többnyire a Margit szigetet jelenti.

Annak kifejezetten örülök, hogy a munkatársak normálisak, és sikerült beilleszkednem, így nem szenvedés letolni egy-egy műszakot. Az már sajnos igen, hogy a rettentő hőség miatt tényleg borzaszó az utcán tartózkodni, hiszen a beton iszonyatosan visszanyomja a meleget. És sajnos sokszor a nyári zivatarok sem hoztak felüdülést.
Mindezek mellett végül úgy döntöttem alig egy hónap után hazautazok, ami sajnos nem jól sült el, hiszen sikerült egy kisebb balesettel a három napos otthonlétből hetet csinálnom, amelynek köszönhetően két munkanapom is ugrott. Ugyan csak egy kellemetlen, de semmi következménnyel nem járó szaruhártya sebet tudhattam magaménak. De nem örültem, hogy több program így kiesett, ráadásul egy hétig napszemüveget kellett viselnem szinte mindenhol.

Szerencsére azonban miután minden helyrejött sikerült további programokat leegyeztetnem. Többek között strandolásokat, kirándulást, és mozizásokat is. Ami persze mindenképp pozitív számomra, hogy minimális kiadásokat jelentenek ezek majd számomra.
A főváros sikeresen magába szippantott, s a folyamatos mozgásteremnek a tömegközlekedését is sikerült majdnem teljesen elsajátítanom. Persze a BKK androidos applikációja sokat segít abban, hogy hol mennyit kell várnom, továbbá megismerjem a területeket még jobban.

Big City Life

Kecskenyál

Hatalmas zenerajongó lévén ehhez a bejegyzéshez, és a címéhez tökéletesen illik a Mattafix – Big City Life című zenéje. Ugyanis én is hasonló módon előadhatom ezt a számot, ha alapul vesszük az elmúlt hetek eseményeit.
Úgy vélem, hogy egy objektíven, és logikusan gondolkodó ember tisztában van azzal, hogy ma milyen helyzetek uralkodnak az országban, továbbá milyen szituációkkal, és élethelyzetekkel kell szembenéznie az embereknek. A függetlenedés kitolódása, és mellé a kiszolgáltatottság szülőktől, rokonoktól, partnerektől pedig lassan szociális problémává növi ki magát. Ahogyan teltek az évek – annak ellenére, hogy szülői részről ez teljesen normálisnak vélték – engem elkezdett frusztrálni az, hogy a keresetem egyáltalán nem elegendő ahhoz, hogy függetlenedni tudjak. S amennyiben lemondok minden luxusról úgy, hogy nem is élek luxusban, akkor is évekbe telne, mire valamit is tudnék kezdeni magammal. Abba pedig végképp nem akartam belemenni, hogy egy párkapcsolat rántson ki az otthoni falak közül, hogy aztán egy másik embertől függjek. Így aztán tavalyi elhatarozásom előkészületekben, és sprólásban jelent meg, melynek végeredménye pedig az lett, hogy május elején budapesti lakos lettem. 

Az előző munkahelyemen sok probléma volt, amelynek rákfejéne leginkább abból fakadt, hogy szinte csak női kollégáim voltak, így sajnos megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor hátrányos diszkrimináció ér azért, mert milyen nemű vagyok. Ehhez nem akartam asszisztálni, így nagy megkönnyebülés volt a felmondás, és bíztam benne, hogy nem kell majd visszamondanom, ha valami közbejön. Szerencsére nem így történt. Nem vagyok a lusta fajta, s ugyan nagyon bátorítottak, hogy nem lesz gond, de az utolsó hétben mégis elkapott egy minimális pánik. Mindez úgy, hogy három havi spórolt pénzem volt a bankszámlámon, és biztos volt a felköltözés.
Végül a költözés az ünnep után közvetlenül történt meg. Első dolgom volt a bérlet megvásárlása, s másnap állásinterjúkra való járkálás. Ami olyan jól sült el, hogy tulajdonképpen felkerülésemkor volt egy szabad éjszakám, egy pénteki napom, és egy szabad hétvégém. Ugyanis már próbanapoztam a következő hét hétfőjén. A műszak közepén, már további napokról volt szó, majd a további napokban már az egész havi beosztás megbeszélése volt napirenden. Egyelőre munka van, aztán meglátom mennyire lesz tartós, illetve vállalható. 

A fő dolog nálam egyértelműen az volt, hogy ki tudjak mozdulni. Sajnos a lakóhelyemen a szórakozási tevékenységeim nagyon beszűkültek, lévén megyeszékhely kapcsán sem voltunk elárasztva. Csak úgy, mint munkahelyekkel, és azok alacsonyan tartott fizetéseivel. A cél az egyedül való közlekedés volt úgy, hogy még mobiltelefon nélkül is hazataláljak, továbbá rögzüljenek a területek, és azok elnevezései. Egy hét alatt, már kívülről tudom, hogy hogyan kell eljutnom a Margitszgetre, ahol eddig csak a rossz időben fürdőző kacsákat örökíthettem meg.:


Sajnos az időjárás nem kedvezett, de az esernyő mindig kéznél volt. Igyekeztem mindent körbejárni, bár tény, hogy még így is akadt, ahová nem jutottam fel. Odahaza sokat bicikliztem, így aztán nem kis mozgásigényem alakult ki. Azonban a fővárosban a közlekedési morál miatt nem is mertem biciklivel való közlekedésben gondolkodni, így végül maradt a sok séta zenehallgatással. Szerencsére azért voltak szebb napok, amikor csatangolhattam a város zöld részein. 


A tizedik év!

Kecskenyál

Úgy érzem nem kell szégyenkeznem amiatt, hogy hobbijaim között elsősorban olyan tevékenységek szerepeltek, melyek arra sarkalltak, hogy a szobám falai közt műveljem azokat, s minimális költségekkel járjanak. Tanulóként elsősorban a család anyagi helyzete hozta ezt a kényszert, míg a munka világába való beilleszkedésnél a megszokás vitte tovább ezt a dolgot. Az egyik  hobbim eme személyes blog vezetése volt, amely pontosan két hét múlva 10 éves lesz. Ennyi idő alatt rengeteg dolog történt, amely 1334 bejegyzést eredményezett, s ebből 269 bejegyzés született a „helyzetjelentés” kategórián belül, mely személyesebb tartalommal bírt. Természetesen az észerűség határain belül.


Bevallom néha visszaolvastam korábbi bejegyzéseimet. Néha megmosolyogtam kicsit magam, s nem csak a helyesírás miatt. Hanem elsősorban azért, hogy annak idején hogyan gondolkodtam dolgokról, vagy hogyan is éltem meg azokat. Ahogyan fentebb is írtam, tanulóként az anyagiak miatt voltam rákényszerülve arra, hogy olyan szórakozási tevékenységeket válasszak, amelyeknek minimális költségekkel járnak. A filmnézés, sorozatnézés, és a zenehallgatás mellett maradt a virtuális életben való részvétel, mely többnyire különféle fórumokon való beszélgetést jelentett. Bevallom kicsit több szórakozásra vágytam, de úgy voltam vele, hogy majd elkezdek dolgozni, akkor majd minden jelentősen megváltozik. Addig pedig házon kívüli tevékenységnek maradt a sétálás, biciklizés, illetve minimális anyagi költségekkel járó strand, és mozi látogatás.
Mindenképpen szerettem volna egy átlátható blogot készíteni, ámbár tény, hogy nem gondoltam volna, hogy tíz év múlva is működni fog, valamint további új bejegyzéseket fogok rá publikálni. Megmosolyogtató volt visszaolvasni az első bejegyzésemet, melyet érettségi után a két éves szakmai év alatt íródott. A probléma forrása a fürdés közben bedugult fül, valamint az emiatt történő hiányzás, melyet nem igazán toleráltak a tanárok. Viszonylag tűrhető volt az a két év, de tény, hogy kicsit nehezen viseltem már. Az általam megtanult szakmában helyezkedtem el, és dolgoztam benne egészen pontosan kilenc évet, de rá kellett jönnöm, hogy azalatt a két év alatt a megtanult dolgok több, mint a felét nem tudtam használni, mert felesleges dolgok voltak. Hasonló módon érdekes volt visszaolvasni az egy évvel későbbi bejegyzésemet a vizsgámról, ami akkor kissé megviselt, habár az ilyen dolgokat elég könnyen viselem. Emlékszem is, hogy mekkora tervekkel indultam neki az álláskeresésnek, miközben nem is tudtam, hogy az első komolyabb, s hosszú távú munkára több, mint egy évet kell majd várnom. S ezalatt az idő alatt két tiszavirág életű munkahelyet kell magam mögött hagynom. 

Az ember jelleme fejlődik. Én úgy gondolom, hogy kommunikatívabb lettem, valamint sokkal jobban bírom a nehézségeket, és egyre inkább szeme tudok nézni a problémákkal, melyekre a megoldást az esetek többségében meg tudom találni. Jót mosolyogtam azon is, amikor fél éves keresgélés után egy hónapi próbaidőre felvettek az egyik céghez, ahol arról panaszkodtam, hogy a tíz évvel idősebb férfi munkatársam falra ragasztott meztelen nős képekről zengett ódákat, továbbá beszédtémája az volt, hogy melyik ellenkező neművel létesítene szexuális kapcsolatot. Nem vagyok prűd, de azt gondolom az ilyen jellegű témát nem egy frissen megismert emberrel kellene megosztani. Azóta persze volt már több ilyen kollégám, s személyiségüket alapul véve kettőt sikerült elég rendesen beégetnem. Tehát ezeket a szituációkat megtanultam kezelni.
Fentiek mellett pedig az elbukásokat is. Azóta kicsit érzelmileg acélosabb lettem, habár újraolvasta 2010 végén írt gondolatsoromat, átérzem teljesen, hogy hogyan is éreztem magam, amikor az első komolyabb munkahelyemnél közölték, hogy a próbaidő aznap lejár, és többet nem kell menni dolgozni. Habár hozzáteszem ott elsődleges probléma az volt, hogy nem igazán próbáltak tanítani, hogy megtudjam állni a helyem. De persze azzal is szembesültem utána nem sokkal, hogy milyen az, amikor egy vezetésre alkalmatlan főnök alkalmaz engem.

Továbbra is az volt a problémám, hogy a legtöbb szórakozásom vagy a szobám falai közé szorítottak, vagy pedig magányosan űzhetőek voltak. Azt gondolom szintén nem az én szégyenem az, ha az ismerőseim jelentős része nem óhajtott társulni a sétáláshoz, vagy a biciklizéshez, mert inkább minimális testmozgást választották. Lévén pedig nem fogyasztok alkoholt, és nem cigizek, így a szórakozási lehetőségek a strandra, és mozira szűkültek le. Számomra pedig elég nagy problémát jelentett, hogy egy megyeszékhelyen ezeken kívül kikapcsolódásra csak pizzéria, kocsma, és olyan szórakozóhely van, ahol a jelenlévők több, mint a felének a lényeg, hogy hogyan is igya magát a föld alá. De aztán kicsit feledtette velem ezeket a dolgokat, hogy 2011 szeptemberében írhattam arról, hogy ismét alkalmazotti státuszba kerültem.
Elmondhatom, hogy sok mindent megéltem, és sok mindenkit megismertem. Igyekeztem kimozdulni, ámbár sokszor partnerhiány miatt ez nem sikerült. Habár elismerem, hogy kicsit körülményesebb odafigyeléssel ez a dolog kiküszöbölhető lehetett volna, valamint nagyobb alkalmazkodással talán nem lett volna probléma párszor. Sajnos én is beleestem abba a hibába, hogy sajnálatos módon ragaszkodtam a biztos megélhetéshez, és nem voltam képes lemondani arról, amit a havi fizetés nyújtott nekem. Ugyan jövőtervezéshez gyakorlatilag a nulla volt, de mégis kaptam annyit, amiből jutott is, maradt is. De hosszútávú nagy anyagiakat felöleli tervekre kevés volt. A korábbi tapasztalataim a munkaerőpiaccal szemben arra késztetett, hogy a korábbi munkahelyemnél egészen pontosan 5 évet dolgozzak, még három évvel ezelőtt be nem telt a pohár, és egy ledolgozott szombat után vasárnapot pihenésre használva a következő hetet egy új munkahelyen kezdtem.

Három év alatt rengeteg probléma ütötte fel a fejét, de azt kell mondanom, hogy az előző munkahelyemhez képest továbbra is tartom a véleményem, hogy ez mennyország volt. Azonban betöltve a harmincat egyre inkább elkezdtem érezni azt, hogy hiába megyeszékhely a város, ahol lakom, egyszerűen nincs lehetőség szórakozásra, tartós kimozdulásra, s új emberek megismerésére. Mindezek mellett pedig szembe kellett néznem azzal is, hogy ugyan volt kétszer is lehetőségem pozíciót lépni, de csak pár ezer forintért, amit méltatlannak éreztem. Továbbá kezdett bennem kialakulni az az érzés, hogy egy helyben toporgok, és sajnos munkahely váltásra nincs lehetőség. Ha pedig van, akkor az hónapokat ölel fel.
Az elmúlt három évben sok embert ismertem meg. Többek között olyanokat is, akik a fővárosban élnek. Ezek közül kettő maradt meg ténylegesen az ismerősi körben, s mivel az egyik egyedülálló, így mikor elmeséltem a karrierlehetőségeimet jelenlegi munkahelyemnél jelezte, hogy Budapesten több lehetőségem lenne. Szerencsés voltam, hiszen lakhatást is felajánlott, így az elmúlt fél év pénzgyűjtésről szólt, hogy legyen tartalékom. Így egy hónappal ezelőtt felmondtam, s felmondási időm jövő hét elején ér véget.

Mindenki biztatott, hogy van munkalehetőség ne féljek, de bevallom az ebben a megyében szerzett munkaügyi tapasztalok miatt már a héten kiküldtem pár önéletrajzot, s meglepő volt számomra, hogy alig egy órán belül már megcsörrent a telefonom. Az még nagyobb meglepetés volt, hogy egy nap alatt több felkeresés is megtörtént, és a visszajelzési ráta majdnem 70% lett végül öt nap leforgása alatt. Természetesen jövő hétre több állásinterjúm is lesz, s mivel elég nagy változás történik jövő héten, így ezért is született meg most eme bejegyzés, amely arról szólt, hogy mi minden történt 10 év alatt.
S bevallom sok tervem van, de bízom benne, hogy tíz év múlva is tudok írni egy hasonló kaliberű bejegyzést, melyben taglalhatom, hogy jó döntést hoztam, s sok minden sikerült nekem.

A folyamat teljesítési állapota:

Kecskenyál

95%.

Nagyjából ezt tudnám mondani március végén.
Ahogyan más ember, úgy én is úgy vagyok vele, hogy ahogyan halad előre az idő úgy szeretnék egyre többet. Természetesen nálam kivétel nélkül átlagos dolgokról van szó, amely azt gondolom teljesen természetesnek mondható az én koromban már. Itt elsősorban arról beszélek, hogy szeretnék lehetőséget a munkában. Ez annyit jelent, hogy a fejlődési lehetőség biztosított legyen, valamint egy előrelépés esetén azzal, ha más szemszögből nem is, de anyagilag nyerjek. Sajnos jelenlegi lakhelyemre ez nem igaz. Annak ellenére, hogy nem faluban élek, és nem az ország legszegényebb megyéjében, s ennek tetejében még megyeszékhely jelenleg a lakhelyem hasonló jellegű problémákkal küzdök, mintha egy leszakadófélben lévő régióban laknék. Kevés munkalehetőség, ha pedig van, akkor bizony lehetőleg legalacsonyabb bért igyekszik mindegyik munkáltató meglépni. Ha nem, akkor az esetek többségében a fekete gazdasághoz való tartozással kell szembenézni, azaz félig, vagy egyáltalán nincs az ember benne a hivatalosan foglalkoztatottak között. A jelenlegi munkahelyemen teljesen legálisan vagyok alkalmazva, de az elmúlt egy évben két pozíciólépés felajánlása is elgondolkoztatott, hogy nem biztosan itt kellene leélnem az életemet, s minden lehetőséget meg kell fognom, amivel változtatni tudnék az életkörülményeimen. Az elmúlt években tovább nőtt az ismerőseim száma, s mivel egyikük a fővárosban él, így amikor elmeséltem neki, hogy jelenlegi cégnél a középvezetői pozíció nagyjából pár ezer forintos fizetésemelést hozna, s a felajánlott pozíciókban sem kezdődne kettessel a bérem, így tavalyi utolsó szabadságom alkalmával felajánlotta a fővárosba való költözés lehetőségét. S mivel szeretem az éjszakát, s a természetet bő egy hónap múlva az esti sétáim látképe feltehetően sokszor ez lesz:

A felajánlás követően jeleztem, hogy legalább három havi fizetésemnek megfelelő összegnek kellene lennie a bankszámlámon, hogy nyugodt szívvel elinduljak, és ne az idegeskedésről szóljon az egész. Arról nem is beszélve, hogy mindent szeretnék elintézni, hogy semmi ne gátoljon abban, hogy csak a munkáról szóljon majd az első három hónap.
Ennek köszönhetően stabilan kijelenthető, hogy szinte mindent elintéztem, ami számomra fontos volt, és a pénzzel sem lesz gond. Ugyanis minden szükséges lépést megléptem, hogy még az utolsó pillanatban se jöhessen be egy váratlan kiadás. Ugyan rajtam kívülálló okok miatt három hetet voltam kénytelen csúszni, de végül a terv megvalósítási fázisába lépett azzal, hogy a hét közepén végül megléptem a felmondásom, amelynek felmondási ideje április utolsó napjával bezárul.

A jelenlegi munkahelyemen is vannak problémák, de igyekeztem mindenféle konfliktust kerülni, hogy még véletlenül se csusszanjon ki a számon idő előtt, hogy elmenni készülök. Továbbá valami mégis balul sül el, akkor ne legyen probléma egy felmondás visszamondásánál, vagy a későbbikben való visszajövetelnél biztos felvétel. Persze mindent igyekeztem úgy intézni, hogy utóbbira ne legyen szükség.
Az utolsó egy hónapom nagy sétálásokról, bicajozásokról fog szólni, valamint közelálló ismerősök találkozásra való ösztönzéséről fog szólni. Nagy város lévén biztosított, hogy sokan azonnali kezdéssel kereshetnek embereket, így mindenképpen arra mentem rá, hogy legalább három hónapra elegendő pénzösszeg legyen a számlámon, hogy egy héttel felköltözés előtt kezdjek el munkát keresni akár azonnali kezdéssel. Így most kezdődik egy nagy lépés, amitől azt remélem, hogy profitáló lesz hosszú távon.

Az utolsó hírnök!

Kecskenyál

Ha anyagiakról van szó, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy nem állok a helyzet magaslatán, ha pénzhasználatról van szó. Ebből többször is volt idehaza kisebbfajta konfliktus, hiszen nálam komoly problémát jelent az impulzus vásárlás. Ez tulajdonképpen azt jelenti, amikor valaki céltudatosan tér be egy üzletbe, aztán pedig olyan dolgokat is vásárol, amelyet nem is szeretett volna. Bárki, aki megfordul egy vegyeskereskedésben minden bizonnyal nem egy vásárlótól és/vagy rokontól, ismerőstől hallotta azt a tipikus „pedig én csak egy xy termékért tértem be” közben pedig roskadozó szalag lett a végeredmény.
Nálam is hasonló a jelenség, habár tény, hogy inkább mondanám szélsőségesnek. Ez alatt azt kell érteni, hogy ha konkrét kiadásról van szó, vagy tervben, akkor bizony komolyan ráfekszem a témára, s akár keményen elkezdek spórolni. Nem véletlen volt, hogy kisebb meglepetést váltott ki, amikor a hat évvel ezelőtt megvásárolt GTX 760-as videókártya kapcsán csúszott ki a számon, hogy bizony képes voltam az ételen is spórolni, hogy előbb meglehessen. Lévén akkor még kevesebb szórakozási lehetőségem volt, mint most.

Akkoriban nem használtam a hitelkeretemet úgy, mint a rá következő években, de igyekeztem ezen a hozzáállásomon is javítani, s úgy tűnik a szilveszteri fogadalmam ebből a szempontból jól halad. Az, hogy a tavaszi fővárosba való költözésből tulajdonképpen mi lesz az részben múlik csak rajtam. Az elhatározás megvan, s a többi már nem rajtam múlik. Mindenesetre az alapokat előteremtettem. Mivel komoly csomaggal nem terveztem nekiindulni, így a megvásárolt dolgaim jelentős része marad itthon. Anyagilag nem volt probléma, ameddig csak számítógép fejlesztésről volt szó, vagy pedig másfajta dolgok megvásárlásáról. Azonban akkor, amikor ezek elkezdtek „elöregedni”, akkor megindult az a folyamat, amit tönkremenetelnek hívunk. Sokszor ez jelentett többletkiadást, aminek nem nagyon örültem.
A megoldást abban láttam, hogy használva számítástechnikai tudásomat táblázatban kezdtem el megtervezni a várható költségeket, bevételt, és kiadásokat. Így tudtam tavaly egy laptopra szert tenni, valamint a mai napon megvásárolni életem első külső merevlemezét, egy Western Digital márkájú 1 TB-s változatot, mely szerencsére 4 ezer forinttal lett olcsóbb online rendelésben a MediaMarkt oldalán.

Sok hozzászólás elolvasása után döntöttem mellette, és bevallom az első benyomások nagyon jók. Igazából a kettős megfontolás vezetett a vásárláshoz. Egyrészről a laptop vásárlás nem az ágyban netezést hivatott nálam kiváltani, hanem azt, hogy ha meghibásodik valami a PC-mben, akkor ne kelljen rögtön alkatrészt vásárolni, hanem előkapom a laptopot. A külső merevlemez pedig egy másodlagos tárolóeszközként funkcionálna, ha hirtelen a belső merevlemez elhalna. Amennyiben pedig valóban megvalósul a tavaszi költözéses terv, akkor viszont szükségem is lesz rá, hiszen a laptopban másodlagos merevlemez nincs, és az SSD tárhelye kevés.

Mindenesetre elégedetten pattyogtam haza, hiszen a múlt héten szabadságom alkalmával egy leárazásnak köszönhetően megvásároltam egy elég korrekt utazótáskát is. Tehát innentől semmilyen másfajta dolgot nem kell vásárolnom, amely nagyobb kiadást jelentene. Így aztán holnap indul a valódi pénzgazdálkodás, melynek lényege az impulzus vásárlás teljes mértékű visszaszorítása nálam.

Ébredő tavasz

Kecskenyál

Felemelt fejjel vittem végig a múlt év hátralévő részét, s ahogyan elkezdődött az új esztendő azon gondolkoztam, hogy vajon mikor is leszek majd szabadságon. Mivel részarányosan és kor alapján történik a kiadás, így sejtettem, hogy az én „időm” majd valamikor február vége felé fog majd eljönni. Természetesen egy picivel előrébb megkaptam, ámbár szerencsém volt, hiszen jó idő volt. Igaz, csak egy időre, de még így is kellemes szabadságot tudhattam magaménak, továbbá megpillanthattam az első tavaszi növényt a hátsó kertben.

Javarészt itthon voltam, hiszen a 24 órás napból csak olyan nettó 5-6 órányi napsütéses időjárás volt magaménak tudható. Igyekeztem hasznosan kitölteni, de sajnos alapul kellett vennem a tavaszi nagy tervemet, amihez elengedhetetlen a minél több anyagi többlet. Így végül program nélkül vittem végig a szabadságomat, melynek egy részét sétálással, és filmezéssel töltöttem.
Ahogyan lenni szokott sajnos hamar véget ért a szabadság, így végül viszonylag örömmel mentem vissza dolgozni, mert így legalább gyorsabban telnek a hétköznapok. Habár tény az utolsó szabadnapomon azért örültem volna még egy kis láblógatásnak, de végül ezt sztornóztam.

Egyenes évzárás!

Kecskenyál

Aki nyomon követi a blogon lévő bejegyzéseket, annak nyilván nem ismeretlen, hogy nem vagyok ünnepeket tartó típus, továbbá a szilveszter az, amit a legkevésbé tolerálok. Ennek ellenére jó szokásomhoz híven az év végén ismét kilövök egy bejegyzést azzal kapcsolatban, hogy milyen évem is volt.
Az év kezdés nekem kicsit nehezen ment, hiszen a decemberi ünnepi munkabeosztás gondoskodott arról, hogy bizony ne úgy álljak neki a dolgoknak, ahogyan kellene. Gyakorlatilag az egész január arról szólt, hogy szenvedtem a fáradságtól, hiszen nem nagyon tudtam kipihenni magam, majd ez folytatódott februárban is. Szerencsére a március már kellemesebben telt, hiszen akkor végre az évek óta tervezgetett kerékpár vásárlás is megvalósult, habár továbbra is követte az anyagi ingadozásom, azaz spórolt pénzem továbbra sem volt, így könnyen estem át a ló túl oldalára, de legalább könnyű volt, hogy ki tudtam mozdulni itthonról ténylegesebben. Ugyan nem egy sima kerékpárról volt szó, de nem is a legdrágábbról, de arra mindenképpen rájöttem, hogy bizony nem mindegy milyen bicikliről van szó. Míg a korábbival 20 km távolság volt vagy egy óra, és közben majd kiköptem a tüdőmet, addig ezzel a „csodával” lerövidült 40 perc környékére, és még utána is volt kedvem tekeregni.

Ezután természetesen elindult a csavargások ideje, így hát nem volt más vágyam, mint a jó idő. Végül májusban ismét úgy hozta a sors, hogy eljutottam a fővárosba, ahol több mindent megtudtam végre nézni. Így már sokkal több élménnyel tértem haza. Főleg úgy, hogy ismét volt egy kis változás a munkahelyemen, amelynek köszönhetően immáron másodjára sikerült kifognom azt, hogy egész nyáron dolgoztam, amelynek az lett a végeredménye, hogy azt sem tudtam melyik dimenzióban vagyok sokszor. Nem elég, hogy meg lehetett dögleni a melegtől, de még teljesen le is fáradtam már attól, hogy alig kapott az ember levegőt olyan meleg volt. Persze ismét eljutottam a strandra. Egyszer. Augusztusban megvásároltam az első laptopom, amelynek köszönhetően továbbra sem sikerült spórolt pénzt összekuporgatni, így megint úgy indultam neki a szeptembernek, hogy semmi vasam nem volt. Habár tervben volt a pesti út, de meghiúsult mindkét oldalról, ugyanis sikerült le is betegednem. Persze nem akartam egész héten otthon dögleni, így mindent megtettem, hogy a szabad hétvégémre utazásra alkalmas állapotba legyek, így végül lett egy szegedi kiruccanás. Mindezek mellett pedig az új Tomb Raider is megjelent.
Ha ez még nem lett volna elég, akkor az október vége, november eleje nem kis változást okozott. Első körben ismét feljutottam a fővárosba, ám most kilenc napot töltöttem fen, melynek keretén belül ismerősömmel felvetettük egy lehetőséget, amelynek központjában az én fővárosba való felköltözésem állna a nagyobb bér és élhetőbb munkamorál lehetősége miatt. Végül ez évi felköltözést hanyagoltam spórolt pénz hiánya miatt, ellenben az előző hónapban lecseréltem a telefonomat. Ugyan feltöltőkártyás szerettem volna maradni, de végül előfizetésesre váltottam. Ebben a hónapban ismét felutaztam a fővárosba, habár csak egy napra, és más dolog miatt, de bizonyos hiányos kérdésekre is választ kaptam, amelyek a tervekkel kapcsolatban merültek fel.

És mi a helyzet?
A decemberi bérezésben voltak plusz juttatások, így elmondhatom, hogy ezeknek köszönhetően anyagilag végre egyenesbe jöttem. Ugyan nagy mennyiségű összeg nem marad a számlámon a jövő heti fizetés előtt, de legalább marad. Immáron táblázat formájában költségkiadást csináltam, hogy minél hatékonyabban tudjam a kiadásaimat átlátni. Rájöttem ugyanis, a „ennyi pénznek kell maradnia a számlámon” nem működőképes. Ha napra pontosan beosztom, akkor jobban átlátom a pénzügyeimet.
Ezek mellett szilveszteri fogadalmam, hogy egészségesebben fogok élni, ami minden bizonnyal az anyagiakon is megfog látszódni. Február végén majd egyeztetek, hogy a felköltözési lehetőség még adott-e. Ha igen, akkor a részletek meg lesznek beszélve, melyet majd egy március közepei felmondás, és egy április elejei felköltözés fog majd követni.