Kategória: Helyzetjelentés

A leghosszabb séta

Kecskenyál

Aki aktívan jelen van a munka világában az minden bizonnyal képben van egy olyan törvényesen meglévő dologgal, hogy sajnos a munkáltató rendelkezik a szabadság több, mint a felével. Természetesen munkahely és az ott lévő vezetők, főnök hozzáállásán is múlik az, hogy ezek hogyan is lesznek kiadva. Tavaly sajnos én kicsit megszívtam azzal, hogy az év első féleben még nyár előtt nagyon sokszor pihenőre lettem küldve, s habár bíztam abban, hogy idén nem lesz így, de mivel legtöbb kollégámmal egykorúak vagyunk, így megállapítottuk, hogy a szabadságra elküldhető napok száma sem túl sok továbbá ők is tapasztalják azt, hogy a legtöbb embert év első felében küldik el. Ugyan nekem nem tetszik, hogy ennyire aktívan küldenek szabadságra úgy, hogy egy hónapon belül most megyek a következőre. Persze bízom benne, hogy nyárig már egyetlen egy napom sem lesz kiadva, de azért próbáltam most is pozitívan nézni a dolgokat. Az egyik az volt, hogy ismét szabad hétvégét kaptam, amelyen szépen sütött a nap. Szokás mondani, hogy a váratlan vagy a nem tervezett dolgok tudnak nagyon jól működni, amiben azért látok némi valóságalapot. Főleg úgy, hogy elindultam a boltba, de végül teljesen más utat vettem számításba, s így végül ismét bejártam Budapest pár természeti övezetét. Délelőtti órában indultam el, de aztán mivel csak pár dolgot vettem, amely nem igényelt hűtést így nem a közeli parkba mentem, hanem a régen látott Róka-hegy volt a célpont.

Egyszer jártam ezen a helyen, s ugyan tudtam hol kell leszállni, de feljutni a kőfejtő részbe már kellett a térképet használnom. Rémlett, hogy óvatosan kell használni a navigációt, mert akármelyiket is próbáltam mindegyik a csúcsra vitt fel elkerülve eme látványos részt. Annak mindenképpen örültem, hogy másnap is gyönyörű idő volt, így nem volt részemről rossz választás, hogy ismét kabát nélkül vastag pulóverben induljak útnak réteges öltözködést használva természetesen. Nagyon sokan voltak kint, s habár ismét egyedül indultam útnak, de most tett tanúbizonyságot, hogy mennyire okos döntés volt tavaly egy külső akkumulátort vásárolni. A messenger alkalmazást használva több volt kollégával konferencia beszélgetést folytattunk miközben én pedig túráztam. Ennek is volt köszönhető, hogy amikor végeztem, akkor a Római fürdő lett a célhely, ahol elég sokan voltak. Kissé érdekesen volt a kavicsos részen átsétálni, de azért mindenképpen érdekes volt végig menni rajta miközben több részén eszembe ötlött a kagylóhéjak gyűjtése, amely zacskó hiányában elfeledtem végül. Természetesen mindenképpen egy élmény volt úgy végig sétálni rajta, hogy ugyan egyedül mentem ki, de a telefonnak köszönhetően több emberrel kommunikáltam közben.
Mivel nem ért véget itt a dolog, s tovább folyt a beszélgetés ezért újabb irányt kellett vennie a miniatűrre tervezett túrámnak. Ugyan előző nap tiszteletemet tettem a Margit-szigeten, végül úgy döntöttem, hogy csak a tavasz előtt állunk tulajdonképpen, de azért sötétedéskor is érdekes látványt nyújthat. Még napsütéses időben értem ki, amikor megnéztem ismét a virágzó fákat, s majd leülve a sziget szélére megnéztem a naplementét miközben tovább folyt a csacsogás.

Abból a szempontból hosszúra nyúlt, hiszen akkor már csak ketten maradtunk a beszélgetésben, s így a másik féllel elkezdtünk megosztani tapasztalatainkat az adott területtel lévén ő csak egyszer járt ott annak ellenére, hogy évek óta a fővárosban dolgozik. Ekkor azért valamennyire tudatosult bennem, hogy az sem volt rossz választás, hogy annak idején korlátlan mobilinternetre váltottam, mert így semmiféle adatköltség nem merült fel. Így gondolkodóba ejtett az az ötlet, hogy az otthonülő ismerősökkel így is tudom majd tartani a kapcsolatot, s ezáltal még jobban ki tudom használni az előfizetésem mellett a mobiltelefonom tulajdonságait is. Mindeközben pedig szépen rám sötétedett, de akkor azért éreztem már azt, hogy ideje lenne hazaindulni.

Késő tavasszal nyilván sokkal szebb a fentebb említett helyek, de így is nagy utat tettem meg délelőtt elindulva, s nem sokkal este nyolc utáni hazaérkezésemmel. Persze többször megálltam, hiszen ittam és ettem is közben, de végső soron választ kaptam arra, hogy annak ellenére mennyire szeretek kirándulni, sétálni miért is valószínű az, hogy a statisztikában nem fogom elérni a megtett 30 km-t. Sétára alkalmas és több éve használt márkát választottam cipő terén, de hazafelé azért éreztem a lábamon, hogy ez nem kis távolság volt, ennek ellenére sikerült a legnagyobb legyalogolt távolságot megtennem a telefon és az okosóra szerint.

Amennyiben nem történik változás a héten kezdődik meg a következő szabadságom vasárnaptól indulva. S mivel nem csak szabadság lett kiadva, de a pihenőnapjaim is oda lettek tolva, így most kezdem meg az elmúlt négy évben kiadott legnagyobb szabadságomat, amely kilenc napot rejt majd magában. Bízom benne senki nem fog lebetegedni, s semmi nem fog közbe jönni, hogy ez ne következhessen be. Sajnos azzal azért szembe kell néznem, hogy nem a legjobb előrejelzések vannak időjárás tekintetében, de bízom benne, hogy ez nem fog gátolni a pihenésben lévén a szabadságom felét odahaza fogom tölteni, s a hét második felében térek vissza majd a fővárosba. Többek között ez is volt az oka, hogy pár programot a nem tervezett szabadságom miatt elvetettem, s jó pár helyre elmentem. Emellett persze tervben van pár volt kollégával való összefutás, s mellette pedig a filmek és a zene téren való pótlás is.

Vegyes évkezdés

Kecskenyál

Sokszor vannak olyan pillanataim, amikor úgy érzem, mintha megállt volna az idő. Többször fordult velem elő, hogy nagyon szerettem volna, ha az adott szituációból nagyon gyorsan kikerülök, esetleg gyorsabban telik az idő. Eme tapasztalatok ellenére azt vettem észre, hogy nagyon gyorsan eltelik egy adott hónap vagy akár egy adott év. Amióta hobbiként belevágtam a személyes blog készítésébe azóta rendszert csináltam abból, hogy minden év utolsó napján írtam vagy arra a napra időzítettem egy összegző bejegyzést, hogy hogyan éltem meg az adott évet. Ez nem volt most sem másként. Egy bővebb írásban leírtam, hogy mennyire is vegyesen éltem meg az előző évet. Még csak a második hétbe vágtam bele, de már most úgy érzem, hogy elég vegyes eme évkezdés, s ha nagy szerencsém lesz akkor minden bizonnyal hasonló érzelmekkel fogom zárni eme hónapot, ha nem történik valami, ami kizökkent eme állapotból.
Az évkezdés elsősorban két okból nem sikerült pozitív szemlélettel indítani. Az előző hónapban sajnos több kollégám betegen jött dolgozni, s végül nekem is sikerült elég rendesen lebetegednem. Mivel szilveszteri összejövetel volt megtervezve, így azt semmiképp nem tudtam elkerülni, így végül csak két napot töltöttem itthon táppénzen, s majd kénytelen voltam kicsit gyengén, s köhögve bemenni dolgozni. Ahogyan többször is leírtam jómagam nem tartom a naptári ünnepeket, mert nekem azoknak semmi jelentőségük sincs, s a “kötelező” dolgokat nem szeretem főleg, ha a szabadidőmben vannak ezek a dolgok. Az igazság az, hogy a döntésem egyik oka anyagi jellegű volt, míg a másik oka a megrendezett összejövetel volt, s tartottam tőle, hogy nem csak anyagilag bukok, ha több napot maradok itthon, hanem esetleg valami írás, vagy kép is kikerülhet különböző közösségi portálokra. Hiszen mindenképp érdekesen telt volna el számomra. A legkisebb bonyodalmat a társulás jelentette, mintha egyszerűen csak bezárkóztam volna a szobámba, mint egy zombi. Nagyon vártam, hogy vége legyen, de szerencsére a résztvevők hamar elfáradtak, s szerencsére nem volt hajnalig tartó mulatozás, beszélgetés sem. Így viszonylag korán le tudtam feküdni. Szerencsére a tűzijáték is hamar véget ért, s a petárdázások se tartottak sokáig. Habár utána jó pár napig hallható volt némi utólagos ünneplés, aminek annyira nem örültem.

Már tavaly is be lett jelentve, hogy a januári hónapban mindenki legalább egy hét szabadságra számíthat, mert előírás, hogy az ünnepi hónap után mindenkinek legyen kiadva némi szabadság. Részben örültem, mert iszonyatosan megterhelő volt a decemberi hónap. Másfelől eredeti terv az volt, hogy haza kell majd utaznom, ami végül nem valósult meg. Ennek kicsit örültem, mert anyagi szempontból így több maradt nekem. Másfelől kicsit húztam a szám, hiszen a karácsonyi hazalátogatás elég borzasztóra sikerült, s nekem pedig már muszáj volt jeleznem azokat a dolgokat, amik eléggé zavaróak annyira, ami miatt pihenni annyira nem tudok. Ugyan a kommunikáció megmaradt, de szerintem sértődöttség a másik fél részéről még mindig van. Érzelmileg ez eléggé nehéz teher, de mély levegőt vettem, s úgy döntöttem, hogy akármennyire is bántó és fájó az igazság azt bizony ki kell mondani egy idő után, ha nem akarok egy jelentős lelki teherrel élni függetlenül attól, hogy lassan négy éve sikerült otthonról elköltöznöm.
Az évkezdés munka szempontjából elég nehézre sikerült. Hiszen gyengén mentem még vissza, s még mindig köhögtem. Mindezek mellett sajnos sokszor nem sikerült kialudnom magam. Volt olyan kollégám, aki visszatért, s közös beszélgetésnél rátértem a betegségének a tüneteire, s aztán szépen összeraktuk a képet, hogy bizony ez valóban egy vírusos fertőzésen eshettem át, amit tőle kaptam el lévén betegen jött dolgozni. Ámbár, ha ez nem lett volna elég, akkor az év első hetében szabadságon lévő emberekhez még táppénzre kerülök is csatlakoztak, így aztán a beosztásom is többször változott, s még túlórám is keletkezett. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a hét másik felét iszonyatos fáradtsággal és több, mint tíz órányi alvásokkal töltöttem, amire sokszor az tette fel a pontot, hogy reggeli ébredésem nem ébresztőnek, vagy bármi másnak volt köszönhető, hanem a a munkával való álmodásról.

Az időjárási tényezők miatt nem örültem a korai szabadságnak, de végül mégis vártam, mert iszonyatosan elfáradtam, s szerettem volna pár napot pihenni. Így a hét második felét már a visszafelé számolgatással töltöttem, valamint reménykedtem abban, hogy nem fogok lebetegedni újra, ha már ennyi kollégám küzdött náthás tünetekkel. Valószínűleg az időjárás szeszélyesége is megviselhetett, mert a hét második felében elég tavaszias idő lett, ami sajnos a vasárnap estére elmúlt, s a hétfői szabadságkezdésem egy két napra bejelentett jelentős esőzéssel kezdődött.

Még a fővárosba való felköltözéskor nagyon örültem, hogy sikerült gumiból készült cipővédőt vennem, amelynek köszönhetően ilyen jellegű időben bátran használhattam a kedvelt sportcipőimet anélkül, hogy beáztak volna. Azt hiszem mindenki tapasztalja az infláció hatásait, s mennyire értéktelenednek a fizetések, s ennek köszönhetően komoly kihívást jelent a havi bevételt beosztani. Így annyira nem örültem, amikor a mai napon szembe kellett néznem a ténnyel, hogy a cipővédő végül kukában kellett kikötnie használhatatlansága miatt, s kénytelen voltam bemenni az egyik kedvelt sportboltomba, ahol viszonylag korrekt áron tudtam megvásárolni az első vízálló férficsizmám, ami viszonylag külsőre elég elfogadhatónak is néz ki. Én azon személyek közé tartozok, akiknek független a költséghatára, de ruházati termékekre egy bizonyos összeg felett nem vagyok hajlandó költeni még akkor sem, ha megvan rá a keret. Ezért is örültem, s bízok benne, hogy egy időre megoldódott az esős időjárási problémám lábbeli szempontjából.
Már megnéztem az időjárás előrejelzést, s sajnos nem vagyok elragadtatva, amit ezeken az oldalakon láttam. Némi sétát mindenképp be akarok szorítani a mindennapjaimba, s bízom benne, hogy komolyabb esőzések már a héten nem lesznek. Így valószínűleg komolyabban belevetem magam a vizuális szórakozásba, s több sorozatot is be fogok próbálni, valamint pár film is megtekintésre fog kerülni. Azért reménykedek abban, hogy az ismerősök azért rá fognak érni, s nem fogok “beszorulni” a négy fal közé, mint a múltkor.

Állóvíz

Kecskenyál

Ismét eltelt egy év, s megtartva a hagyományomat ismét megtartva egy évösszegzőt írok év végére, ha már sokakkal ellentétben, de nem tartom továbbra sem a szilvesztert. Főleg abból kiindulva, hogy nem igazán tudok rajta mit ünnepelni.

Az évet inkább az jellemezte, hogy állóvíz jellegű volt. A munkahelyem és a lakhelyem változatlan. Ennek ellenére az évet próbáltam minél jobban feldobni ahhoz, hogy élvezhető legyen. Ahogyan szoktam ellátogattam ismét a Tropicariumba, Budapesti Állatkertbe valamint a Budakeszi vadasparkban is tiszteletemet tettem. Emellett természetesen ahogyan tudtam kimozdultam a természetbe, s próbáltam minél több időt ott tölteni. Nyilvánvaló, hogy ehhez hozzásegített, hogy újabb mobiltelefon csere történt meg az életemben, így aztán nem volt megállás, hogy annak fényképes részét teszteljem.

Mindezek mellett az időjárás szerencsére kegyes volt hozzám, így aztán sok helyre el tudtam menni sétálni. Abból a szempontból szerencsés voltam, hogy többször akadt, aki csatlakozott hozzám. Mozgékony személyként sajnos sokan panaszkodnak, amikor megsétáltatom őket. Ezek mellett továbbra is tiszteletemet tettem a város több pontját felfedezve, hogy hova is érdemes elmenni. Komolyabb fordulatok nem voltak idén, s igazából stagnálásról tudok beszámolni, így komolyabb évösszegzőt nem tudok erről az évről írni.

Az ünnepi mámor

Kecskenyál

Egy héttel szenteste előtt számomra elég érdekesen végig néznem azt, ahogyan az emberek egyre inkább idegesebbek, agresszívebbek, feszültek lesznek. Egy olyan ünnep előtt, amelyre tulajdonképpen készülnek, s melynek érzelmi alapja a szeretet lenne. Ebből fakadóan elég érdekes látni egyesek viselkedését, amelyet a közlekedésben és kereskedelemben egyaránt meg lehet látni. Sajnos továbbra is tartanak a pánikszerű vásárlások, s most már nekem sem olyan könnyű bevásárolni, s kifejezetten irritálni is szokott, hogy szinte nem lehet beazonosítani azt az időszakot, amelyben könnyű elkerülni az infantilis vásárlókat. Annak mindenképpen örülök, hogy „kinőttem” az ilyen ünneplésekből. Habár tény, hogy soha nem is tartottam igazán ünnepnek a piros napos ünnepeket. Továbbá mindig úgy éreztem, hogy akkor tudok ünnepelni, bulizni, amikor történik valami olyan az életemben, amely ünneplésre ad okot. A szenteste, s a karácsony is inkább már arról szól, hogy örülök annak, hogy ilyenkor fixre vehető a pihenőnapjaim, valamint a fővárosba való felköltözés okán ez egy stabil dátum, amikor haza tudok látogatni. Annak azért örülök, hogy rokoni és ismeretségi körben is egyre elfogadóbbá váltak az emberek, s megértették, hogy számomra nem sokat jelentenek ezek az ünnepek. Így nem is szorongok rajta, s a tervem továbbra is a hazautazás lesz ezekre a napokra, ahol ugyanúgy fogom eltölteni az időmet, mintha sima hétköznap látogatnék haza.

A decemberi hónapom viszonylag nyugalomban kezdődött, s kifejezetten örültem annak, hogy megfelelő időben érkezett meg a számlámra utalt bér és ahhoz kapcsolódó karácsonyi jutalék is. Ezek kettősége viszont hozzásegített ahhoz, hogy a hónapok óta fennálló anyagi problémák megoldásra kerüljenek, s egy kis vásárlást is megengedhessen számomra. Kimozdulni keveset mozdultam ki, amely sajnos az időjárás számlájára lehet írni. Sajnos nem volt jó idő. Elsősorban hideg volt másodsorban pedig, amit mindig szerettem továbbra sem mutatkozik meg. Ez pedig nem más, mint a havazás. A frontok váltogatják egymást. Egyik nap viszonylag őszies idő van, de másnap pedig jóformán meg lehet fagyni. Az első befagyott tócsákkal is volt szerencsém találkozni. Mindezek mellett pedig kiadós szeles időből és esőzésből is sikerült kifognom azt, amit nem szerettem volna.
A fent írtaknak is köszönhettem azt, hogy az elmúlt napokban sajnos megfázással küzdöttem, így aztán nem igen tettem ki a lábam a lakásból. Ez hozzásegített ahhoz, hogy amit megtekintésre terveztem ebben a hónapban azt mind sikerült magamévá tennem vizuálisan. Ebből fakadóan pedig nem maradt más, mint hogy újabb szórakozást keressek magamnak. Ami a bemutatkozó új sorozatokban, s régen kedvelt filmekben mutatkozik meg. Hiszen ahogyan láttam az időjárás előrejelzést nem biztos, hogy megfelelő idő lesz akár egy sima fél órás sétára.

Munka szempontjából kicsit megterhelő ez a hónap, s ahogyan írtam fentebb sajnos a bevásárlás sem olyan könnyű emiatt. Mondjuk annak örülök, hogy ismételt pánikszerű pénzköltők közé nem álltam be, így aztán nagy kérdést nem nagyon csinálok a kristálycukor, étolaj, liszt szentháromságából. Kifejezetten meg vagyok nélkülük. Az mindenképpen kérdés lesz, hogy mennyire fog jól indulni a következő év valamint mi mennyire fog emelkedni. Kiadás és bevétel esetében mindenképp. Egyelőre bízok a legjobbakban, s próbálok kikapcsolódni. Mindezt úgy, hogy már előreláthatólag majdnem egy hetet fogok majd otthon tölteni jövőre, mert az évet máris szabadsággal leszek kénytelen kezdeni egy magánéleti probléma okán, amely hazautazást követel meg majd tőlem. Azért bízom abban, hogy ez majd megoldásra kerül, s az otthon töltött idő viszonylag kellemesen fog eltelni, s némi időt is tudok majd itthon tölteni miután visszautaztam jelenlegi lakóhelyemre.

Év végi tervek

Kecskenyál

Az év vége felé haladva azt gondolom kevés olyan ember van, aki nem gondolkozik el azon, hogy mennyire gyorsan elmegy egy év. Hasonlóan vagyok én is, hiszen sajnos az év vége számomra mindig szürkeségbe torkollik. Egyrészről az alkalmazottak ilyenkor már nem rendelkeznek szabadsággal csak a kötelező pihenőnapjaikkal. Másrészről pedig a tél közeledtével és az óraátállítás miatt hamarabb sötétedik. Ebből fakadóan pedig én sokszor nehezen mozdulok ki itthonról, melynek következménye többnyire az szokott lenni, hogy pár hét után észbe kapok, hogy tulajdonképpen az itthon tartózkodás, vásárlás és munkavégzés hármasságán kívül nagyon nem csinálok semmi érdemlegeset, ami kikapcsolna. Idén nyáron azonban úgy volt, hogy a munkahelyen felújítást terveznek, s hogy minél gördülékenyebben menjen nagyon sokunknak több szabadság jutott az év első felében, ami azt eredményezte, hogy sajnos a nyarat tulajdonképpen végig dolgoztam. Ennek egy másik következménye pedig az lett, hogy maradt több szabadságom, aminek első részletét megkaptam szeptemberben majd a másodikat múlt héten. A fennmaradó pedig érkezik jövő héten. Persze kérdés adott lesz, hogy mihez is kezdjek.
Ahogyan lenni szokott most is hazalátogattam. Azzal tisztában voltam, hogy sok program nem fog várni, ellenben sokat sétáltam a városban, s sikerült pár ismerőssel össze is futnom, s jókat beszélgettem. Így fizetés előtt azért odafigyeltem, hogy kevesebb kiadásom legyen, mert ugyan vonatjegy ára nem változott, de sajnos a távolság miatt nem olcsó hazautazni. Gondolkoztam, hogy a négy napból csak kettőt töltök lent, de végül mint a négy nap lent telt el. Annak azért örültem, hogy a munkahelyemről sem kerestek kieső dolgozók miatt, s a beosztásom sem lett átírva valamint otthon is viszonylag nyugalomban teltek a napjaim. Jó magam nem vagyok hívő, s számomra semmit nem jelent a mindenszentek, s az azt követő halottak napja, mert azon a véleményem vagyok, hogy ha valaki fontos volt számomra, aki távozott az élők sorából az ott marad az emlékeimben és így nem fogom elfelejteni. Ámbár azt elfogadom, hogy sokaknak az jelenti a megnyugvást miután eltemeti a hozzá közelállóját, rokonát akkor rendszeres látogatója lesz sírjuknak. Többek között emiatt is maradtam tovább otthon, mert egyeztetve lett a kíséretem a temetőkbe. Jómagam ezek a helyek semlegesnek számítanak. Nem félek bennük, s amíg lent éltem szinte mindennap keresztül vezetett az utam rajtuk, mert így volt rövidebb az utam vagy a munkahelyre, vagy ha épp mentem vásárolni. Függetlenül mindentől azért el kell ismernem, hogy ilyenkor nagyon szép képet mutatnak magukról ezek a helyek, amikor tele vannak virággal, s majdnem minden síron ég legalább egy mécses. Ebből a szempontból örültem a korai sötétedésnek, s annak is, hogy az egyik sétám az egyik temető mellett vezetett el.

Továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy kinőtem az ünnepeket, s akkor szeretek ünnepelni, amikor valami olyasmi történik velem, ami arra alkalmas. Így nálam még mindig nem jelent semmit egy névnap, születésnap vagy akár egy húsvét esetleg egy karácsony. A nemzeti ünnepekről nem is beszélve. Persze tisztában vagyok azzal, hogy sokak fontosnak tartják ezeket, így fel szoktam őket köszönteni, s itt be is fejeződött nálam ez a dolog. A piros napos ünnepek pedig inkább azért jelentősek, mert ezek a napok nekem munkaszünetnek számítanak. Ha programot szeretnék szervezni vagy valakivel találkozni, akkor szinte biztosra tudom ezeket a napokat mondani, ha nem jön közbe valami, mint például egy betegség. Ugyan jövő héten felhasználom a megmaradt szabadságomból a napjaimat, s hiába fizetés utánra esik, de nem tervezem elhagyni a fővárost. Sajnos megnézendő mozifilm sincs számomra, de bízom benne, hogy lesznek szabad emberek az ismerősi körömben ezeken a napokon valamint az idő is kegyes lesz némi sétára. Az otthoniakkal pedig abban maradtam, hogy mivel két napos a karácsony, így az már be van tervezve, hogy szenteste miatt aznap legrosszabb esetben is délutánig dolgozhatok, így december 24-én haza tudok utazni, s a 26-ára tervezett visszautazás időbeli megvalósulása attól függ, hogy a karácsony utáni első nap dolgozok-e, illetve ha igen, akkor délelőtt vagy délután. Bízom benne, hogy fog esni a hó, mert nagyon szeretem a havazást, s jó lenne egyet sétálni a hófedte területen, mint ahogyan most is megnéztem hogyan fest a város az ősz színeiben.

Mivel jövő héten lesz elhasználva az utolsó napok a szabadságomból, így sok mindent a fentebb tervezett hazalátogatáson kívül nem tervezek. Amennyiben lesz jó idő a séta mindenképpen be lesz tervezve, s talán még a Normafa is belefog férni egy napnyugta megtekintésére. Viszont bízom abban, hogy hamar lemennek majd az ünnepek, s az ünnepi kapkopdások, kavarodások, s kicsit magabiztosabban indul majd az új év. Reménykedek abban, hogy lesz egy kis normális tél, s a jelenlegi gazdasági problémák, ha nem is oldódnak meg, de nem fognak súlyosbodni. Addig pedig marad majd a vizuális szórakozás.

A nem kívánt ősz

Kecskenyál

Milyen nyarunk volt az sok minden meghatározza. Én átlagosnak mondanám az enyém. Bár néha akadtak elég nehéz időszakok is. Ezt leginkább annak köszönhettem, hogy a létszám nem teljes, s továbbá nem írtam be szabadságot nyárra az erre a célra használt naptárban, aminek a következménye az lett, hogy egész nyáron dolgoztam. Nem mondanám, hogy irigy lettem volna a többiekre, de egy kis pihenés azért jól esett volna. Ennek ellenére szeptember elejére egy egész hetet tölthettem munka nélkül, aminek örültem. Annak már kevésbé, hogy idén valahogy máshogyan jött az ősz, mint ahogy korábban.
Ámbár azt kénytelen vagyok beismerni, hogy sajnos eléggé elfáradtam a nyár végére. A legnagyobb problémám talán azzal volt, hogy a munkaidőm jelentős része délelőttre esett, ami azt hozta magával, hogy estére nagyon nem tudtam programot szervezni, ha az volt a cél, hogy mondjuk kipihent legyek másnapra. Esetleg megpróbáljak időben elaludni, ami azért sokszor nem sikerült az erre való rágörcsölés miatt. A napközbeni átlaghőmérséklet pedig olyan mértékegységeket ért el, aminek köszönhetően nappal kénytelen voltam itthon maradni, s csak az estét megcélozni, ha menni akartam valahová, s az mondjuk nem volt zárt hely. Mindezek mellett hiába vártuk a kiadós esőt sajnos keveset kaptunk a nyárra. Aztán ahogyan visszaérkeztem a fővárosba megindult a nagy esőzés, s ha nem is volt eső, akkor viszont biztosan volt szél vagy be volt jelentve a csapadék. Így aztán nagyon sok helyre elmenni nem tudtam, aminek nagyon nem örültem. Annak kevésbé, hogy nagyjából négy nap alatt váltott a nyár őszbe. Mindezek mellett pedig sokszor meg kellett gondolnom, hogy el merjek-e indulni itthonról amilyen gomolyfelhők gyülekeztek.

Munka viszonylag eltelt, s annak is örültem, hogy kicsit tudtam legalább pihenni annak ellenére, hogy volt módosítás a beosztásomban. Amiket szerettem volna azokat többnyire megcsináltam bár tény, hogy a Normafára még mindig nem jutottam fel. Sajnos vizuális szórakozások terén sem állok valami jól, hiszen kevés a néznivaló, s az új tartalmak, melyek érdekelnek még nem kerültek bemutatásra. Szép lassan pedig visszaszoktam a filmnézésre, s előkaptam a régi kedvenceimet. Főleg akkor érdekes ez, amikor tényleg olyan idő van, hogy semmi értelme kimozdulni a lakásból. Mondjuk ebből a szempontból kíváncsi leszek, hogy vajon milyen telünk lesz, ha ennyire gyorsan és durván beköszöntött az ősz. Mindenesetre kérdéses még, hogy mi lesz, hiszen szabadságom maradt még, s azt pedig mindenképpen ki kell adni az ünnepek előtt. Természetesen továbbra sem tettem le arról, hogy elmenjek sétálni esetleg kirándulni, de mennyire fog ez a dolog működni az minden most már az időjárástól függ. Nem jelentene problémát az ilyen állapot, ha mondjuk ténylegesen lenne néznivaló, s nem unnám el magam itthon. Mindenesetre bízom benne, hogy az október kicsit könnyebb lesz, mint elődje.

Keserédes lesz-e az ősz?

Kecskenyál

Korábban már többször is írtam arról, hogy az idei időjárás elég érdekesre sikeredett. Egyrészről elég hamar jött a tavasz, amit szintén egy elég érdekes nyár követett, ha alapul vesszük mekkora forróság volt, s ehhez képest szinte semmi csapadék nem volt. Ezzel nekem még önmagában nem volt problémám azzal már igen, hogy a nyár nagyjából három nap alatt váltott őszbe, amivel azért már voltak problémáim. Az életem “édes hármasa” azaz a munka, magánélet és anyagiak összegének végeredménye lett az, hogy komolyabb terveim, programjaim nem voltak. Ami összejött, mint egy kirándulás vagy kósza mozizás esetleg pár napos hazautazás többnyire a véletlennek és a szerencsének volt köszönhető. Az elmúlt időszakban pedig többször találkoztam azzal a problémával, hogy valami pont akkor jött, amikor épp nem kellett volna. Ebből fakadóan a kikapcsolódás elég nehezen ment nekem.
Tény és való, hogy nem igazán tudok a hátsómon megmaradni, így már egy nap itthon tétlenkedést sem tudok összehozni, mert legrosszabb esetben is lemegyek vásárolni a közeli boltba még akkor is, amikor semmire nincs szükségem, mert így legalább mozgok egy kicsit. Több változás is történt munka terén, ami ugyan nem velem kapcsolatos, de engem is érint. Ez volt munkatárs felmondása, valamint kirúgása. Utóbbi elég meglepő volt főleg amikor elmondták mi is volt az a vétség, amit ki sem nézett senki belőle. A megcsappant létszám pedig a meglévő beosztás átírását eredményezte, s a jelenlévők további leterheltségét növelte. Aminek eredménye leginkább az lett, hogy nagyon sokszor csak itthon ültem, s az volt a fő elfoglaltságom, hogy próbáltam nem bealudni délután vagy estefelé, mert sajnos az ilyen kis szundikálások nálam mindig azt eredményezték, hogy pár óra után felébredtem, s szinte egész éjszaka ébren voltam.

Szabadságom maradt még, aminek kiadása már most elkezdődött, s ennek nagyon örültem. Ámbár fáradtságomnak köszönhetően nem igazán mozdultam ki sehová, de a melegfront által hozott kellemes őszi idő végül rávett arra, hogy a vasárnapot a szabadban töltsem. Első körben tiszteletemet tettem a Farkasréti temetőben azon közismert személyek sírját megtekintve, akik eddig elmaradtak. Nagyjából egy órányi séta után végül úgy döntöttem, hogy nem hazafelé veszem az utat, hanem inkább egy kis erdei sétát ejtek meg. Habár érdekes a művészek síremléke, de a természet és az állatvilág még mindig jobban érdekel. Így aztán egy nagyobb sétát ejtettem meg a Hűvösvölgy ösvényén.

Csodálatos idő volt, s nagyon sok fényképet is készítettem valamint a friss levegő is nagy energiával örvendeztetett meg. Ebből fakadóan megejtettem a heti telefonbeszélgetéseimet is miközben elég nagy távot tettem meg sétálva. Nem igazán volt kedvem hazajönni, de végül sikerült hazaérnem még sötétedés előtt, s bevallom elég jót is tudtam aludni. Eközben megszületett az elhatározás, hogy két héten belül megint lesz pár napom összetolva, akkor az előre jelzett decemberi havazást (ami elég nagy káoszt eredményez mindig a tömegközlekedésben) nem várom meg, hanem hazalátogatok. Ez a terv egészen pontosan két napig volt életképes, még a helyi napilap online cikkét nem kaptam meg privát üzenetben, hogy az adott héten pályamunkálatok miatt a másfél órás utazás több, mint négy órát venne igénybe, mert kétszer kellett pótlóbuszra szállnom. Örömöm határtalan volt, így az adott napokra más elfoglaltságot kell keresnem.

Ami mindenképp biztos, hogy nem óhajtok itthon ülni. A fent említett temetői sétát nem óhajtom megismételni, mert egy éven belül a harmadik körséta nekem már unalmasnak bizonyult valamint a holtakkal “való kapcsolatom” nálam nem a temetőbe járást jelenti, hanem elsősorban az emlékeket. Így a halottak napját minden bizonnyal jó idő esetén valahol a szabadban töltöm. Ami tervem van leginkább találkozók lennének, valamint kilátogatnék egy naplemente megtekintésére a Normafára. A többi pedig minden bizonnyal majd alakul. Mindenesetre bízom abban, hogy semmi nem fog közbe jönni.

A vadaspark

Kecskenyál

Már gyermekként is nagyon mozgékony voltam. Sokat bicikliztem, amikor pedig nem elégített ki eléggé, akkor pedig jöhetett a séta. A fővárosba való felköltözéssel a biciklimet otthon hagytam, mert személyes véleményem, hogy Budapest nem kerékpár barát város. Főleg, ha megnézem hogyan közlekednek egyes emberek. Így marad a séta. Azonban kárpótol a sok hely, ahová el lehet menni. Vannak ingyenes helyek, de vannak fizetősek is. Múlt héten az állatkertben voltam, s mivel meghívtak, így megmaradt a belépőjegy ára. Mivel a mai napon szabad volt, így úgy döntöttem, hogy ellátogatok a Budakeszi vadasparkba. A Hűvösvölgybe tömegközlekedéssel mentem, s onnan pedig nagyjából egy órányi gyaloglásra volt a vadaspark, amelyet nagyjából két óra alatt végig is jártam úgy, hogy a Dínóparkban is tiszteletemet tettem.

Emlékeim szerint több állat volt. Nagyon sok volt a háziállat, amelyeket ugyanúgy megnéztem természetesen, s egyes példányokat még meg is simogattam. A jegyárat kicsit húzósnak tartottam a park nagyságához mérve, s a büfében nem is próbálkoztam bármit is venni. Mondjuk vittem magammal elegendő folyadékot. Az állatok nem voltak nagyon elevenek, mondjuk amennyire meleg volt ez nem is csodálom. Bár tény, hogy a tavalyihoz mérve úgy emlékeztem több állat volt. Ugyan kifogtam egy iskolás csoportot, de nem zajongtak annyira. Kifejezetten élveztem, hogy elég sokat sétáltam, s elég magabiztosan odataláltam. Mivel több, mint egy órát sétálva töltöttem, így kénytelen voltam egyedül menni.

Tavaszt hozott az új év

Kecskenyál

Korábbi bejegyzéseimben is leírtam én soha nem voltam ünneplős fajta. Főleg, ha a naptárbéli piros napokról van szó. Ahogyan az lenni szokott idén is az volt a terv, hogy majd itthon töltöm a szilvesztert. Azonban délután már egyszerűen azt éreztem muszáj legalább lemennem a sarki közértbe, mert olyan szép idő volt, hogy egyszerűen nem tudtam meglenni a négy fal között. Kissé húztam is a szám, hiszen karácsonykor mikor hazalátogattam akkor kénytelen voltam szinte otthon kuksolni, mert az esőt felváltotta a jeges eső, s visszatérve a fővárosba szinte ugyanezt tapasztaltam. A morgolódásom leginkább annak volt köszönhető, hogy a karácsony egy olyan ünnep, amit sokan otthon töltenek, és ilyenkor sokkal békésebbek az utcák, mint a szilveszter. Persze sötétedés előtt gyorsan visszaérkeztem a lakásba, és habár meglepetésemre elég kulturált volt az ünneplés errefelé persze ahogyan közeledett az éjfél azonnal elindult a “háború”.
Bosszankodtam, amikor megláttam, hogy milyen időt is jeleztek előre az év első két napjára, amit “megnyertem” szabadnapnak. Tegnapi nap mosollyal léptem ki az ajtón, amikor megláttam, hogy süt a nap. Az előre jelzett hideg szélből semmi nem volt, és nem is éreztem, hogy bármilyen front vonulna át a városon. Ebből fakadóan pedig tettem egy nagy sétát.

Első körben megfogadtam, hogy csak megyek pár kört a környéken, lévén itt is van parkosított rész. Miközben szólt a zene a fülembe iszonyatosan jól éreztem magam, és annyira sikerült a friss levegőnek felpörgetnie, hogy végül a Margit-szigetig sikerült kicsalnia, amit szinte majdnem háromszor sikerült körbejárnom. Természetesen tartom az álláspontom azzal kapcsolatban, hogy nekem akkor van igazi december, január és február, amikor hó lep el mindent. Egyrészről szeretem a havat, és vizuálisan is csodálatosnak tartom, még ha ilyenkor kevesebbet is tudok a szabadban tölteni a hideg idő miatt. Persze estefelé megindultak a gomolyfelhők, így aztán hazafelé vettem az irányt.

A vízszint elég magas volt, így aztán leültem s néztem mennyien kilátogattam az új év első napján. Eközben persze megejtettem pár telefonhívást, s az otthoniakkal is váltottam pár szót. Nagyon jól éreztem magam, és szerettem volna még kint maradni, de nem akartam megkockáztatni, hogy elázzak. Ugyebár nem kell mondanom, hogy az esőből csak pár csepp valósult meg, s mire hazaértem tulajdonképpen a borongós időből csak annyi érződött, hogy sötétebb van, mint ahogyan szokott lenni. Szerencsére mai napra is jutott a jó időből, habár az elkövetkezendő hétre nem mondanak túl jót ezzel kapcsolatban. Így most takarékra tettem a vizuális szórakozást, és az esti zenehallgatás mellett tulajdonképpen nem csináltam mást. Bízom benne, hogy a hónap folyamán azért elfogadható időjárás lesz kevés esővel, így ha a szabadidőm engedi, akkor ismét nekivágok a városnak.

Hullámvölgy

Kecskenyál

Ismét eljött az év utolsó napja, és természetesen továbbra is hasonlóan állok eme jeles naphoz, mint ahogyan az elmúlt években is. Tehát nekem a szilveszter tulajdonképpen semmit nem jelent, s inkább úgy érzem, hogy többen rá vannak feszülve erre az ünnepre, mert úgy érzik, mintha ennek a napnak különlegesnek kellene lennie. Én középiskolás koromban megléptem az első (és egyben utolsó) szilveszteri bulimat, így azóta úgy vagyok vele azzal járok a legjobban, ha biztonságot nyújtó négy fal között maradok, és azzal töltöm az időmet, amivel kedvem van, és természetesen akkor megyek aludni, amikor fáradt leszek. Így aztán a mai napot ismét azzal indítom, hogy kiposztolom az év utolsó bejegyzését a blogomra, ami továbbra is nem mást, mint egy évösszegző.
Idén (főleg az év második felében) elég kevés bejegyzést tettem közzé. Aminek több oka is volt, habár az egyik az, hogy a középpontban ismét az volt, hogy elég sokszor sikerült pofára esnem, s az idei évet is úgy tudom jellemezni, hogy a pofára esések sorozata volt. Ami azt gondolom kisebb részben az én hibám, nagyobb részben viszont a körülményeké, valamint az engem körülvevő embereké. De nyilván ennek is megvannak a maga előnyei. De most a részletek mögött ki is fejtem mi is történt velem az elmúlt egy évben.

Eltelt egy teljes év. Azt gondolom senkinek nem ismeretlen a koronavírus és a Covid szó, így aztán most az egész év ismét majdnem erről szólt, és lassan másfél évben kell ezzel a dologgal együtt élni. Ami nem csak azért nehéz, mert ebbe a betegségbe bele lehet halni, valamint elég borzasztó következményei is lehetnek, hanem azért is, mert rengeteg járványügyi intézkedésnek szinte csak hátrányai vannak. A maszkviselet engem kevésbé visel meg, mint az, hogy ismét eltelt úgy egy év, hogy ha valami hivatalos ügyem volt, akkor nem csak a várakozási idő volt nehéz, hanem az is, hogy már jó előre időpontot kellett foglalni, amit eddig nem kellett. Mindezek mellett ismét eltelt egy év, hogy nem kaptam el ezt a betegséget, és komolyabb egészségügyi problémám sem volt, ellenben mégis volt, hogy orvoshoz kellett fordulnom, s bizony nem volt kellemes ami továbbra is uralkodik az egyébként is leharcolt és kizsigerelt egészségügyben.

A január elég érdekes indult. Annak mindenképpen örültem, hogy a gyomrom kezdett helyre jönni, amit betudtam, hogy megpróbáltam nem zabálni. Főleg akkor, amikor épp feszült, vagy ideges vagyok. Nagyon sok ismerősömről hallottam azt, hogy koronavírusos lett, de természetesen az évet “szerencsésen” sikerült nyitnom, hiszen sikerült ágynak esni, de furcsának találtam az arcomon megjelenő érdekes foltokat. Mivel egész életemben náthán és néha előforduló hasmenésen kívül más problémám nem volt, így azonnal a helyi ügyeletre mentem, ahol megállapították, hogy komolyabb bajom nincs, de azért keressem fel másnap a bőrgyógyászati részt. Ami meg is történt, így aztán meglepően szembesültem azzal, hogy amikor már sikerült betölteni a harmincadik életévemet is sikerül elkapnom a bárányhimlőt. Szerencsése mindenféle probléma nélkül átestem rajta, habár az itthon ülést nehezen viseltem. Ahogy túl lettem rajta rögtön meg is csodálhattam az év első hóesését.

Ahogyan azt sejtettem sajnos a január nem volt túl eseménydús. Nagy vonalakban leginkább arról szólt, hogy dolgoztam, és mivel nagyon sokan voltak táppénzen, így sajnos azzal is szembe kellett néznem, hogy össze-vissza voltam beosztva. Mivel elég stabil embernek számítottam, valamint az összes vezetővel jóban voltam, így bizalmi szempontból is sokszor engem választottak. A február már kicsit jobban indult. Első körben mindenképpen pozitív dolognak számított, hogy új mobiltelefont vásároltam, ami nem más volt, mint egy Huawei P40 Pro, amely minden szempontból jó választásnak bizonyult. Így aztán a hónapom javarészt nem szólt másról, mint hogy mennyi időt is tudok a szabadban tölteni, és tesztelni a fotózási képességeit.
Március szintén visszafogott volt. Első körben itt volt a koronavírus és az abból fakadó járványügyi intézkedései. Ennek ellenére még a hónap elején sikerült hazalátogatnom is. Azonban ismét sikerült egy újabb helyett felfedeznem a fővárosban, ami nem volt más, mint a Róka-hegy. Nagyon élveztem a barangolást, s ismét tervezek majd oda elmenni. Természetesen akkor, amikor már tavasz lesz. Sokszor tettem említést a blogban arról, hogy gyermekként mennyire kiszámítható volt az időjárás. Tehát a tél az tényleg tél volt, és legalább három hónapig tartott, és a nyár se arról szólt, hogy az ember konkrétan megdöglik a melegben. Azonban a márciusban már beköszöntött a tavasz. Ennek nagyon örültem főleg azért, mert az új mobiltelefonnal nagyon szép képeket készíthettem a virágba borult természetről:

Sok hátránnyal, és sok előnnyel is járhat, ha az embert “beszippantja” egy multicég. Persze minden munkahely más és más, de tény, hogy minél nagyobb egy cég, annál nagyobb biztonságban lehet az ember. Hiszen minél nagyobb, annál több és sűrűbb ellenőrzéseket kaphat, tehát kevés lehetőség adott, hogy az ember feketemunkássá váljon. Nem sokkal a felköltözés után ismét egy ilyen cégnél helyezkedtem el, s kicsivel több, mint egy év után pozíció váltással kerestek meg. Ezt elfogadtam, habár tény, hogy első körben azért mondtam igent, mert egy-két dolog kikerülhetett volna a munkafolyamataim közül, melynek köszönhetően ritkán tudtam eljutni wc-re, vagy későn tudtam kivenni a szünetemet. És persze sikerült kifognom egy olyan kolléganőt, aki elég házsártás volt, így aztán kevesebbet kellett volna vele töltenem. Mielőtt belekezdtem volna a betanulásba kaptam egy hét szabadságot, s amikor visszatértem tulajdonképpen mindenki hallott már az engem érintő változásról, amiről én nem. Ez pedig nem más volt, mint hogy a pozíciót megkapom csak épp egy hónap múlva már másik helyen fogok dolgozni. Akkor ennek még nagyon örültem, habár azt gondolom nem ártott volna, ha előtte engem megkérdeznek illendőségből.
A dolognak egyébként örültem, hiszen több problémám volt az adott hellyel. Leginkább az, hogy a vezetők túl engedékenyek voltak, amelynek megvoltak a maga következményei. Például az, hogy nagyon sokan kissé elengedték magukat, vagy pedig úgy álltak másokhoz, ami konfliktusokhoz vezetett. A betanulás persze nem volt nekem zökkenőmentes, hiszen több más helyre is el kellett mennem és ott töltenem egy kis időt oktatás címén. Természetesen igyekeztem kihasználni az időt, így aztán a május elég eseménydús volt, és elég sokat is mozogtam. Ami annak is köszönhető volt, hogy a korlátozásokat egyre jobban kezdték el feloldani. Majd a hónap közepén az új helyemen kezdhettem új emberek között. Örültem neki, de már akkor is volt egy sanda gyanúm, hogy nem lesz zökkenőmentes ez az egész számomra, amely a nyáron be is bizonyosodott.

Első körben elég pozitívan álltam neki a dolgokhoz, és úgy látszódott, hogy a kollégák és a vezetők is ilyenek. Ez persze abban nyilvánult meg, hogy kezdetben nem én voltam a “célpont”, akit tulajdonképpen csesztetni kell. Így, ha nem is éreztem azt, hogy aranyból van a kerítés, de mindenképpen jobban éreztem magam. Ebből fakadóan pedig úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha elkezdek életmódot váltani. Ami persze szokás szerint nem jött össze, vagy csak időszakosan működött. Első körben természetesen jól éreztem magam, és elkezdtem ismét kimozdulni itthonról, ha már beköszöntött a rövid ruhás időszak. Mindezek mellett újabb költözésre került sor, habár most azért, mert nagyobb lakás volt a háztömbben minimális többletköltségért, ami mindenképpen megérte a váltást. Mindezek mellett pedig újabb helyszínt fedeztem fel a fővárosban, ami nem volt más, mint a Kamara erdő.
A nyár természetesen tovább folytatódott, és nem volt kérdés, hogy szembesültem azzal, hogy bizony az új munkahely koránt sem olyan kellemes, mint amilyennek elsőre tűnt. A problémakör pedig leginkább abban nyilvánult meg, hogy a más helyről összeválogatott emberek nem tudtak összeszokni, így aztán nem volt jellemző a csapatmunka. Kivéve, ha éppenséggel nem arról szólt az egész, hogy hogyan is keverjék meg azt a bizonyos ürüléket. És persze ekkor szembesültem a vezetők alkalmatlanságával is, így a nyáron nem épp arról voltam híres, hogy kipihent voltam. Még egy felmondást is kilátásba helyeztem, amiről persze sikeresen lebeszéltek. Bár tény, hogy úgy gondoltam jobb, ha úgy érzik lebeszéltek, mintha elismerem, hogy a felajánlott munkahelyről kiderült időközben, hogy minél kevesebb óraszámban szeretne foglalkoztatni. Persze ez további frusztrációhoz vezetett, amit igyekeztem levezetni. Az oltási igazolvány elengedésének köszönhetően az Állatkert mellett a Tropicariumba is eljutott a nyáron.

Szeptemberre jó pár tervem volt, de sajnos már az elején kútba esett, amikor a családban felütötte a fejét a Covid. Szerencsére mindenki jól viselte, és elég hamar túl is lett rajta, továbbá következmények nélkül átestek ezen. Ebben a hónapban is igyekeztem kirándulni, habár már egyre kevesebb kedvem volt, hogy bármit is csináljak. Ekkor kezdett körvonalazódni bennem, hogy valami nagyon nincs velem rendben. Ekkor még nem foglalkoztam ezzel a dologgal, amelyre a környezetemben egyre többen felhívták a figyelmet, hogy az utóbbi időben egyre feszültebb és frusztráltabb lettem. Igyekeztem kikapcsolódni, így idén először (és egyben utoljára) elmentem moziba, és bevállaltam egy magyar filmet, amely nem volt más, mint a Toxikoma. Mivel magyar alkotásról van szó, így nem sikerült senkit meggyőzni, hogy beüljön velem, de én elmentem és remekül szórakoztam. Várom is, hogy megjelenjen, hogy újra megnézhessem. A nyár ismét gyorsan elment, így októberben úgy döntöttem, hogy ismét felutazok a Normafához, ahol megnézem a naplementét ha az ősz magával hozta azt, hogy egyre korábban sötétedik.

Érdekesen telt mindenképpen az október, habár ekkor már körvonalazódott bennem az, hogy talán nem tervezek hosszú távú maradást a cégnél. Bár egy kicsit az könnyített a pszichésen, hogy sikerült újabb találkozókat összehozni, továbbá még meglepetésnek egy görkorcsolyát is sikerült kapnom az egyik ismerősömtől, habár az ősz beköszöntésének köszönhetően nem tudtam megtanulni használni. Novemberi hónap már keményebbnek bizonyult, és már ekkor elkezdtem érdeklődni ismerősöktől, hogy vajon milyen lehetőségeim lehetnének más cégeknél. Ekkor már egyre nehezebben viseltem a meglévő konfliktusokat, és a vezetői alkalmatlanságokat, de a hónapban kiadott utolsó hét szabadsága kicsit tompított ezen. Azonban amikor visszatértem nem voltam túl boldog, hogy pár dologba tulajdonképpen sikerült beleszarni, majd pedig amikor ennek meglettek a negatív következményei valahogyan sikerült olyan jól formálni a szavakat, hogy én, aki egyébként nem is dolgozott az adott héten hibásként jöjjön ki ebből. A december már alapból úgy kezdődött, hogy már kedvem sem volt bemenni, de már elkezdtem önéletrajzokat kiküldözgetni, továbbá a felajánlott pozícióról is lemondtam, és jeleztem is, hogy inkább visszamennék oda és abba a pozícióba, amelyben voltam majdnem másfél évet. Azonban egy munkahelyi baleset ezt megváltoztatta, és cégen belül ebből lett némi probléma, amely végül azt eredményezte hogy ugyan a munkaviszonyom nem szűnt meg, de abba belementek, hogy cégen belül máshová más pozícióba elmenjek. Minden bizonnyal tarthattak attól, hogy a táppénzről való visszatéréskor esetleg kiverhetem a balhét, hogy nem úgy álltak a dologhoz, ahogy kellett volna. Habár nem voltam hibás a dologban, de mégis elengedtem a dolgot, mert fontosabb volt, hogy ennek (is) köszönhetően elmehettem máshová dolgozni cégen belül. Így úgy helyre kerültem, új emberek közé, ahol már az első napom jól telt, és a továbbiak is arról győztek meg, hogy jól döntöttem a váltást illetően. Még akkor is, ha ki kellett volna vernem a balhét, hogy hogyan is viselkedtek a másik helyen.

Az utóbbi napjaim elég könnyen teltek, így kifejezetten örültem is annak, hogy eseménytelenül teltek el. Bár tény, hogy az időjárás miatt nem tudtam kimozdulni, de ennek ellenére mégis sikerült egy elég jó statisztikát hoznom az évre:

Jövőre komolyabban nem tervezek semmit, hiszen nem tudom pontosan mi fog rám majd várni. Elsősorban arra törekszem, hogy nyugalmamat megpróbáljam megőrizni, és ebből fakadóan többször tudjak kimozdulni itthonról. Habár tény, hogy a tavasz elég messze van, de azért bízom benne, hogy legalább esni nem fog sűrűn.