Kategória: Helyzetjelentés

A nem kívánt ősz

Kecskenyál

Milyen nyarunk volt az sok minden meghatározza. Én átlagosnak mondanám az enyém. Bár néha akadtak elég nehéz időszakok is. Ezt leginkább annak köszönhettem, hogy a létszám nem teljes, s továbbá nem írtam be szabadságot nyárra az erre a célra használt naptárban, aminek a következménye az lett, hogy egész nyáron dolgoztam. Nem mondanám, hogy irigy lettem volna a többiekre, de egy kis pihenés azért jól esett volna. Ennek ellenére szeptember elejére egy egész hetet tölthettem munka nélkül, aminek örültem. Annak már kevésbé, hogy idén valahogy máshogyan jött az ősz, mint ahogy korábban.
Ámbár azt kénytelen vagyok beismerni, hogy sajnos eléggé elfáradtam a nyár végére. A legnagyobb problémám talán azzal volt, hogy a munkaidőm jelentős része délelőttre esett, ami azt hozta magával, hogy estére nagyon nem tudtam programot szervezni, ha az volt a cél, hogy mondjuk kipihent legyek másnapra. Esetleg megpróbáljak időben elaludni, ami azért sokszor nem sikerült az erre való rágörcsölés miatt. A napközbeni átlaghőmérséklet pedig olyan mértékegységeket ért el, aminek köszönhetően nappal kénytelen voltam itthon maradni, s csak az estét megcélozni, ha menni akartam valahová, s az mondjuk nem volt zárt hely. Mindezek mellett hiába vártuk a kiadós esőt sajnos keveset kaptunk a nyárra. Aztán ahogyan visszaérkeztem a fővárosba megindult a nagy esőzés, s ha nem is volt eső, akkor viszont biztosan volt szél vagy be volt jelentve a csapadék. Így aztán nagyon sok helyre elmenni nem tudtam, aminek nagyon nem örültem. Annak kevésbé, hogy nagyjából négy nap alatt váltott a nyár őszbe. Mindezek mellett pedig sokszor meg kellett gondolnom, hogy el merjek-e indulni itthonról amilyen gomolyfelhők gyülekeztek.

Munka viszonylag eltelt, s annak is örültem, hogy kicsit tudtam legalább pihenni annak ellenére, hogy volt módosítás a beosztásomban. Amiket szerettem volna azokat többnyire megcsináltam bár tény, hogy a Normafára még mindig nem jutottam fel. Sajnos vizuális szórakozások terén sem állok valami jól, hiszen kevés a néznivaló, s az új tartalmak, melyek érdekelnek még nem kerültek bemutatásra. Szép lassan pedig visszaszoktam a filmnézésre, s előkaptam a régi kedvenceimet. Főleg akkor érdekes ez, amikor tényleg olyan idő van, hogy semmi értelme kimozdulni a lakásból. Mondjuk ebből a szempontból kíváncsi leszek, hogy vajon milyen telünk lesz, ha ennyire gyorsan és durván beköszöntött az ősz. Mindenesetre kérdéses még, hogy mi lesz, hiszen szabadságom maradt még, s azt pedig mindenképpen ki kell adni az ünnepek előtt. Természetesen továbbra sem tettem le arról, hogy elmenjek sétálni esetleg kirándulni, de mennyire fog ez a dolog működni az minden most már az időjárástól függ. Nem jelentene problémát az ilyen állapot, ha mondjuk ténylegesen lenne néznivaló, s nem unnám el magam itthon. Mindenesetre bízom benne, hogy az október kicsit könnyebb lesz, mint elődje.

Keserédes lesz-e az ősz?

Kecskenyál

Korábban már többször is írtam arról, hogy az idei időjárás elég érdekesre sikeredett. Egyrészről elég hamar jött a tavasz, amit szintén egy elég érdekes nyár követett, ha alapul vesszük mekkora forróság volt, s ehhez képest szinte semmi csapadék nem volt. Ezzel nekem még önmagában nem volt problémám azzal már igen, hogy a nyár nagyjából három nap alatt váltott őszbe, amivel azért már voltak problémáim. Az életem “édes hármasa” azaz a munka, magánélet és anyagiak összegének végeredménye lett az, hogy komolyabb terveim, programjaim nem voltak. Ami összejött, mint egy kirándulás vagy kósza mozizás esetleg pár napos hazautazás többnyire a véletlennek és a szerencsének volt köszönhető. Az elmúlt időszakban pedig többször találkoztam azzal a problémával, hogy valami pont akkor jött, amikor épp nem kellett volna. Ebből fakadóan a kikapcsolódás elég nehezen ment nekem.
Tény és való, hogy nem igazán tudok a hátsómon megmaradni, így már egy nap itthon tétlenkedést sem tudok összehozni, mert legrosszabb esetben is lemegyek vásárolni a közeli boltba még akkor is, amikor semmire nincs szükségem, mert így legalább mozgok egy kicsit. Több változás is történt munka terén, ami ugyan nem velem kapcsolatos, de engem is érint. Ez volt munkatárs felmondása, valamint kirúgása. Utóbbi elég meglepő volt főleg amikor elmondták mi is volt az a vétség, amit ki sem nézett senki belőle. A megcsappant létszám pedig a meglévő beosztás átírását eredményezte, s a jelenlévők további leterheltségét növelte. Aminek eredménye leginkább az lett, hogy nagyon sokszor csak itthon ültem, s az volt a fő elfoglaltságom, hogy próbáltam nem bealudni délután vagy estefelé, mert sajnos az ilyen kis szundikálások nálam mindig azt eredményezték, hogy pár óra után felébredtem, s szinte egész éjszaka ébren voltam.

Szabadságom maradt még, aminek kiadása már most elkezdődött, s ennek nagyon örültem. Ámbár fáradtságomnak köszönhetően nem igazán mozdultam ki sehová, de a melegfront által hozott kellemes őszi idő végül rávett arra, hogy a vasárnapot a szabadban töltsem. Első körben tiszteletemet tettem a Farkasréti temetőben azon közismert személyek sírját megtekintve, akik eddig elmaradtak. Nagyjából egy órányi séta után végül úgy döntöttem, hogy nem hazafelé veszem az utat, hanem inkább egy kis erdei sétát ejtek meg. Habár érdekes a művészek síremléke, de a természet és az állatvilág még mindig jobban érdekel. Így aztán egy nagyobb sétát ejtettem meg a Hűvösvölgy ösvényén.

Csodálatos idő volt, s nagyon sok fényképet is készítettem valamint a friss levegő is nagy energiával örvendeztetett meg. Ebből fakadóan megejtettem a heti telefonbeszélgetéseimet is miközben elég nagy távot tettem meg sétálva. Nem igazán volt kedvem hazajönni, de végül sikerült hazaérnem még sötétedés előtt, s bevallom elég jót is tudtam aludni. Eközben megszületett az elhatározás, hogy két héten belül megint lesz pár napom összetolva, akkor az előre jelzett decemberi havazást (ami elég nagy káoszt eredményez mindig a tömegközlekedésben) nem várom meg, hanem hazalátogatok. Ez a terv egészen pontosan két napig volt életképes, még a helyi napilap online cikkét nem kaptam meg privát üzenetben, hogy az adott héten pályamunkálatok miatt a másfél órás utazás több, mint négy órát venne igénybe, mert kétszer kellett pótlóbuszra szállnom. Örömöm határtalan volt, így az adott napokra más elfoglaltságot kell keresnem.

Ami mindenképp biztos, hogy nem óhajtok itthon ülni. A fent említett temetői sétát nem óhajtom megismételni, mert egy éven belül a harmadik körséta nekem már unalmasnak bizonyult valamint a holtakkal “való kapcsolatom” nálam nem a temetőbe járást jelenti, hanem elsősorban az emlékeket. Így a halottak napját minden bizonnyal jó idő esetén valahol a szabadban töltöm. Ami tervem van leginkább találkozók lennének, valamint kilátogatnék egy naplemente megtekintésére a Normafára. A többi pedig minden bizonnyal majd alakul. Mindenesetre bízom abban, hogy semmi nem fog közbe jönni.

A vadaspark

Kecskenyál

Már gyermekként is nagyon mozgékony voltam. Sokat bicikliztem, amikor pedig nem elégített ki eléggé, akkor pedig jöhetett a séta. A fővárosba való felköltözéssel a biciklimet otthon hagytam, mert személyes véleményem, hogy Budapest nem kerékpár barát város. Főleg, ha megnézem hogyan közlekednek egyes emberek. Így marad a séta. Azonban kárpótol a sok hely, ahová el lehet menni. Vannak ingyenes helyek, de vannak fizetősek is. Múlt héten az állatkertben voltam, s mivel meghívtak, így megmaradt a belépőjegy ára. Mivel a mai napon szabad volt, így úgy döntöttem, hogy ellátogatok a Budakeszi vadasparkba. A Hűvösvölgybe tömegközlekedéssel mentem, s onnan pedig nagyjából egy órányi gyaloglásra volt a vadaspark, amelyet nagyjából két óra alatt végig is jártam úgy, hogy a Dínóparkban is tiszteletemet tettem.

Emlékeim szerint több állat volt. Nagyon sok volt a háziállat, amelyeket ugyanúgy megnéztem természetesen, s egyes példányokat még meg is simogattam. A jegyárat kicsit húzósnak tartottam a park nagyságához mérve, s a büfében nem is próbálkoztam bármit is venni. Mondjuk vittem magammal elegendő folyadékot. Az állatok nem voltak nagyon elevenek, mondjuk amennyire meleg volt ez nem is csodálom. Bár tény, hogy a tavalyihoz mérve úgy emlékeztem több állat volt. Ugyan kifogtam egy iskolás csoportot, de nem zajongtak annyira. Kifejezetten élveztem, hogy elég sokat sétáltam, s elég magabiztosan odataláltam. Mivel több, mint egy órát sétálva töltöttem, így kénytelen voltam egyedül menni.

Tavaszt hozott az új év

Kecskenyál

Korábbi bejegyzéseimben is leírtam én soha nem voltam ünneplős fajta. Főleg, ha a naptárbéli piros napokról van szó. Ahogyan az lenni szokott idén is az volt a terv, hogy majd itthon töltöm a szilvesztert. Azonban délután már egyszerűen azt éreztem muszáj legalább lemennem a sarki közértbe, mert olyan szép idő volt, hogy egyszerűen nem tudtam meglenni a négy fal között. Kissé húztam is a szám, hiszen karácsonykor mikor hazalátogattam akkor kénytelen voltam szinte otthon kuksolni, mert az esőt felváltotta a jeges eső, s visszatérve a fővárosba szinte ugyanezt tapasztaltam. A morgolódásom leginkább annak volt köszönhető, hogy a karácsony egy olyan ünnep, amit sokan otthon töltenek, és ilyenkor sokkal békésebbek az utcák, mint a szilveszter. Persze sötétedés előtt gyorsan visszaérkeztem a lakásba, és habár meglepetésemre elég kulturált volt az ünneplés errefelé persze ahogyan közeledett az éjfél azonnal elindult a “háború”.
Bosszankodtam, amikor megláttam, hogy milyen időt is jeleztek előre az év első két napjára, amit “megnyertem” szabadnapnak. Tegnapi nap mosollyal léptem ki az ajtón, amikor megláttam, hogy süt a nap. Az előre jelzett hideg szélből semmi nem volt, és nem is éreztem, hogy bármilyen front vonulna át a városon. Ebből fakadóan pedig tettem egy nagy sétát.

Első körben megfogadtam, hogy csak megyek pár kört a környéken, lévén itt is van parkosított rész. Miközben szólt a zene a fülembe iszonyatosan jól éreztem magam, és annyira sikerült a friss levegőnek felpörgetnie, hogy végül a Margit-szigetig sikerült kicsalnia, amit szinte majdnem háromszor sikerült körbejárnom. Természetesen tartom az álláspontom azzal kapcsolatban, hogy nekem akkor van igazi december, január és február, amikor hó lep el mindent. Egyrészről szeretem a havat, és vizuálisan is csodálatosnak tartom, még ha ilyenkor kevesebbet is tudok a szabadban tölteni a hideg idő miatt. Persze estefelé megindultak a gomolyfelhők, így aztán hazafelé vettem az irányt.

A vízszint elég magas volt, így aztán leültem s néztem mennyien kilátogattam az új év első napján. Eközben persze megejtettem pár telefonhívást, s az otthoniakkal is váltottam pár szót. Nagyon jól éreztem magam, és szerettem volna még kint maradni, de nem akartam megkockáztatni, hogy elázzak. Ugyebár nem kell mondanom, hogy az esőből csak pár csepp valósult meg, s mire hazaértem tulajdonképpen a borongós időből csak annyi érződött, hogy sötétebb van, mint ahogyan szokott lenni. Szerencsére mai napra is jutott a jó időből, habár az elkövetkezendő hétre nem mondanak túl jót ezzel kapcsolatban. Így most takarékra tettem a vizuális szórakozást, és az esti zenehallgatás mellett tulajdonképpen nem csináltam mást. Bízom benne, hogy a hónap folyamán azért elfogadható időjárás lesz kevés esővel, így ha a szabadidőm engedi, akkor ismét nekivágok a városnak.

Hullámvölgy

Kecskenyál

Ismét eljött az év utolsó napja, és természetesen továbbra is hasonlóan állok eme jeles naphoz, mint ahogyan az elmúlt években is. Tehát nekem a szilveszter tulajdonképpen semmit nem jelent, s inkább úgy érzem, hogy többen rá vannak feszülve erre az ünnepre, mert úgy érzik, mintha ennek a napnak különlegesnek kellene lennie. Én középiskolás koromban megléptem az első (és egyben utolsó) szilveszteri bulimat, így azóta úgy vagyok vele azzal járok a legjobban, ha biztonságot nyújtó négy fal között maradok, és azzal töltöm az időmet, amivel kedvem van, és természetesen akkor megyek aludni, amikor fáradt leszek. Így aztán a mai napot ismét azzal indítom, hogy kiposztolom az év utolsó bejegyzését a blogomra, ami továbbra is nem mást, mint egy évösszegző.
Idén (főleg az év második felében) elég kevés bejegyzést tettem közzé. Aminek több oka is volt, habár az egyik az, hogy a középpontban ismét az volt, hogy elég sokszor sikerült pofára esnem, s az idei évet is úgy tudom jellemezni, hogy a pofára esések sorozata volt. Ami azt gondolom kisebb részben az én hibám, nagyobb részben viszont a körülményeké, valamint az engem körülvevő embereké. De nyilván ennek is megvannak a maga előnyei. De most a részletek mögött ki is fejtem mi is történt velem az elmúlt egy évben.

Eltelt egy teljes év. Azt gondolom senkinek nem ismeretlen a koronavírus és a Covid szó, így aztán most az egész év ismét majdnem erről szólt, és lassan másfél évben kell ezzel a dologgal együtt élni. Ami nem csak azért nehéz, mert ebbe a betegségbe bele lehet halni, valamint elég borzasztó következményei is lehetnek, hanem azért is, mert rengeteg járványügyi intézkedésnek szinte csak hátrányai vannak. A maszkviselet engem kevésbé visel meg, mint az, hogy ismét eltelt úgy egy év, hogy ha valami hivatalos ügyem volt, akkor nem csak a várakozási idő volt nehéz, hanem az is, hogy már jó előre időpontot kellett foglalni, amit eddig nem kellett. Mindezek mellett ismét eltelt egy év, hogy nem kaptam el ezt a betegséget, és komolyabb egészségügyi problémám sem volt, ellenben mégis volt, hogy orvoshoz kellett fordulnom, s bizony nem volt kellemes ami továbbra is uralkodik az egyébként is leharcolt és kizsigerelt egészségügyben.

A január elég érdekes indult. Annak mindenképpen örültem, hogy a gyomrom kezdett helyre jönni, amit betudtam, hogy megpróbáltam nem zabálni. Főleg akkor, amikor épp feszült, vagy ideges vagyok. Nagyon sok ismerősömről hallottam azt, hogy koronavírusos lett, de természetesen az évet “szerencsésen” sikerült nyitnom, hiszen sikerült ágynak esni, de furcsának találtam az arcomon megjelenő érdekes foltokat. Mivel egész életemben náthán és néha előforduló hasmenésen kívül más problémám nem volt, így azonnal a helyi ügyeletre mentem, ahol megállapították, hogy komolyabb bajom nincs, de azért keressem fel másnap a bőrgyógyászati részt. Ami meg is történt, így aztán meglepően szembesültem azzal, hogy amikor már sikerült betölteni a harmincadik életévemet is sikerül elkapnom a bárányhimlőt. Szerencsése mindenféle probléma nélkül átestem rajta, habár az itthon ülést nehezen viseltem. Ahogy túl lettem rajta rögtön meg is csodálhattam az év első hóesését.

Ahogyan azt sejtettem sajnos a január nem volt túl eseménydús. Nagy vonalakban leginkább arról szólt, hogy dolgoztam, és mivel nagyon sokan voltak táppénzen, így sajnos azzal is szembe kellett néznem, hogy össze-vissza voltam beosztva. Mivel elég stabil embernek számítottam, valamint az összes vezetővel jóban voltam, így bizalmi szempontból is sokszor engem választottak. A február már kicsit jobban indult. Első körben mindenképpen pozitív dolognak számított, hogy új mobiltelefont vásároltam, ami nem más volt, mint egy Huawei P40 Pro, amely minden szempontból jó választásnak bizonyult. Így aztán a hónapom javarészt nem szólt másról, mint hogy mennyi időt is tudok a szabadban tölteni, és tesztelni a fotózási képességeit.
Március szintén visszafogott volt. Első körben itt volt a koronavírus és az abból fakadó járványügyi intézkedései. Ennek ellenére még a hónap elején sikerült hazalátogatnom is. Azonban ismét sikerült egy újabb helyett felfedeznem a fővárosban, ami nem volt más, mint a Róka-hegy. Nagyon élveztem a barangolást, s ismét tervezek majd oda elmenni. Természetesen akkor, amikor már tavasz lesz. Sokszor tettem említést a blogban arról, hogy gyermekként mennyire kiszámítható volt az időjárás. Tehát a tél az tényleg tél volt, és legalább három hónapig tartott, és a nyár se arról szólt, hogy az ember konkrétan megdöglik a melegben. Azonban a márciusban már beköszöntött a tavasz. Ennek nagyon örültem főleg azért, mert az új mobiltelefonnal nagyon szép képeket készíthettem a virágba borult természetről:

Sok hátránnyal, és sok előnnyel is járhat, ha az embert “beszippantja” egy multicég. Persze minden munkahely más és más, de tény, hogy minél nagyobb egy cég, annál nagyobb biztonságban lehet az ember. Hiszen minél nagyobb, annál több és sűrűbb ellenőrzéseket kaphat, tehát kevés lehetőség adott, hogy az ember feketemunkássá váljon. Nem sokkal a felköltözés után ismét egy ilyen cégnél helyezkedtem el, s kicsivel több, mint egy év után pozíció váltással kerestek meg. Ezt elfogadtam, habár tény, hogy első körben azért mondtam igent, mert egy-két dolog kikerülhetett volna a munkafolyamataim közül, melynek köszönhetően ritkán tudtam eljutni wc-re, vagy későn tudtam kivenni a szünetemet. És persze sikerült kifognom egy olyan kolléganőt, aki elég házsártás volt, így aztán kevesebbet kellett volna vele töltenem. Mielőtt belekezdtem volna a betanulásba kaptam egy hét szabadságot, s amikor visszatértem tulajdonképpen mindenki hallott már az engem érintő változásról, amiről én nem. Ez pedig nem más volt, mint hogy a pozíciót megkapom csak épp egy hónap múlva már másik helyen fogok dolgozni. Akkor ennek még nagyon örültem, habár azt gondolom nem ártott volna, ha előtte engem megkérdeznek illendőségből.
A dolognak egyébként örültem, hiszen több problémám volt az adott hellyel. Leginkább az, hogy a vezetők túl engedékenyek voltak, amelynek megvoltak a maga következményei. Például az, hogy nagyon sokan kissé elengedték magukat, vagy pedig úgy álltak másokhoz, ami konfliktusokhoz vezetett. A betanulás persze nem volt nekem zökkenőmentes, hiszen több más helyre is el kellett mennem és ott töltenem egy kis időt oktatás címén. Természetesen igyekeztem kihasználni az időt, így aztán a május elég eseménydús volt, és elég sokat is mozogtam. Ami annak is köszönhető volt, hogy a korlátozásokat egyre jobban kezdték el feloldani. Majd a hónap közepén az új helyemen kezdhettem új emberek között. Örültem neki, de már akkor is volt egy sanda gyanúm, hogy nem lesz zökkenőmentes ez az egész számomra, amely a nyáron be is bizonyosodott.

Első körben elég pozitívan álltam neki a dolgokhoz, és úgy látszódott, hogy a kollégák és a vezetők is ilyenek. Ez persze abban nyilvánult meg, hogy kezdetben nem én voltam a “célpont”, akit tulajdonképpen csesztetni kell. Így, ha nem is éreztem azt, hogy aranyból van a kerítés, de mindenképpen jobban éreztem magam. Ebből fakadóan pedig úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha elkezdek életmódot váltani. Ami persze szokás szerint nem jött össze, vagy csak időszakosan működött. Első körben természetesen jól éreztem magam, és elkezdtem ismét kimozdulni itthonról, ha már beköszöntött a rövid ruhás időszak. Mindezek mellett újabb költözésre került sor, habár most azért, mert nagyobb lakás volt a háztömbben minimális többletköltségért, ami mindenképpen megérte a váltást. Mindezek mellett pedig újabb helyszínt fedeztem fel a fővárosban, ami nem volt más, mint a Kamara erdő.
A nyár természetesen tovább folytatódott, és nem volt kérdés, hogy szembesültem azzal, hogy bizony az új munkahely koránt sem olyan kellemes, mint amilyennek elsőre tűnt. A problémakör pedig leginkább abban nyilvánult meg, hogy a más helyről összeválogatott emberek nem tudtak összeszokni, így aztán nem volt jellemző a csapatmunka. Kivéve, ha éppenséggel nem arról szólt az egész, hogy hogyan is keverjék meg azt a bizonyos ürüléket. És persze ekkor szembesültem a vezetők alkalmatlanságával is, így a nyáron nem épp arról voltam híres, hogy kipihent voltam. Még egy felmondást is kilátásba helyeztem, amiről persze sikeresen lebeszéltek. Bár tény, hogy úgy gondoltam jobb, ha úgy érzik lebeszéltek, mintha elismerem, hogy a felajánlott munkahelyről kiderült időközben, hogy minél kevesebb óraszámban szeretne foglalkoztatni. Persze ez további frusztrációhoz vezetett, amit igyekeztem levezetni. Az oltási igazolvány elengedésének köszönhetően az Állatkert mellett a Tropicariumba is eljutott a nyáron.

Szeptemberre jó pár tervem volt, de sajnos már az elején kútba esett, amikor a családban felütötte a fejét a Covid. Szerencsére mindenki jól viselte, és elég hamar túl is lett rajta, továbbá következmények nélkül átestek ezen. Ebben a hónapban is igyekeztem kirándulni, habár már egyre kevesebb kedvem volt, hogy bármit is csináljak. Ekkor kezdett körvonalazódni bennem, hogy valami nagyon nincs velem rendben. Ekkor még nem foglalkoztam ezzel a dologgal, amelyre a környezetemben egyre többen felhívták a figyelmet, hogy az utóbbi időben egyre feszültebb és frusztráltabb lettem. Igyekeztem kikapcsolódni, így idén először (és egyben utoljára) elmentem moziba, és bevállaltam egy magyar filmet, amely nem volt más, mint a Toxikoma. Mivel magyar alkotásról van szó, így nem sikerült senkit meggyőzni, hogy beüljön velem, de én elmentem és remekül szórakoztam. Várom is, hogy megjelenjen, hogy újra megnézhessem. A nyár ismét gyorsan elment, így októberben úgy döntöttem, hogy ismét felutazok a Normafához, ahol megnézem a naplementét ha az ősz magával hozta azt, hogy egyre korábban sötétedik.

Érdekesen telt mindenképpen az október, habár ekkor már körvonalazódott bennem az, hogy talán nem tervezek hosszú távú maradást a cégnél. Bár egy kicsit az könnyített a pszichésen, hogy sikerült újabb találkozókat összehozni, továbbá még meglepetésnek egy görkorcsolyát is sikerült kapnom az egyik ismerősömtől, habár az ősz beköszöntésének köszönhetően nem tudtam megtanulni használni. Novemberi hónap már keményebbnek bizonyult, és már ekkor elkezdtem érdeklődni ismerősöktől, hogy vajon milyen lehetőségeim lehetnének más cégeknél. Ekkor már egyre nehezebben viseltem a meglévő konfliktusokat, és a vezetői alkalmatlanságokat, de a hónapban kiadott utolsó hét szabadsága kicsit tompított ezen. Azonban amikor visszatértem nem voltam túl boldog, hogy pár dologba tulajdonképpen sikerült beleszarni, majd pedig amikor ennek meglettek a negatív következményei valahogyan sikerült olyan jól formálni a szavakat, hogy én, aki egyébként nem is dolgozott az adott héten hibásként jöjjön ki ebből. A december már alapból úgy kezdődött, hogy már kedvem sem volt bemenni, de már elkezdtem önéletrajzokat kiküldözgetni, továbbá a felajánlott pozícióról is lemondtam, és jeleztem is, hogy inkább visszamennék oda és abba a pozícióba, amelyben voltam majdnem másfél évet. Azonban egy munkahelyi baleset ezt megváltoztatta, és cégen belül ebből lett némi probléma, amely végül azt eredményezte hogy ugyan a munkaviszonyom nem szűnt meg, de abba belementek, hogy cégen belül máshová más pozícióba elmenjek. Minden bizonnyal tarthattak attól, hogy a táppénzről való visszatéréskor esetleg kiverhetem a balhét, hogy nem úgy álltak a dologhoz, ahogy kellett volna. Habár nem voltam hibás a dologban, de mégis elengedtem a dolgot, mert fontosabb volt, hogy ennek (is) köszönhetően elmehettem máshová dolgozni cégen belül. Így úgy helyre kerültem, új emberek közé, ahol már az első napom jól telt, és a továbbiak is arról győztek meg, hogy jól döntöttem a váltást illetően. Még akkor is, ha ki kellett volna vernem a balhét, hogy hogyan is viselkedtek a másik helyen.

Az utóbbi napjaim elég könnyen teltek, így kifejezetten örültem is annak, hogy eseménytelenül teltek el. Bár tény, hogy az időjárás miatt nem tudtam kimozdulni, de ennek ellenére mégis sikerült egy elég jó statisztikát hoznom az évre:

Jövőre komolyabban nem tervezek semmit, hiszen nem tudom pontosan mi fog rám majd várni. Elsősorban arra törekszem, hogy nyugalmamat megpróbáljam megőrizni, és ebből fakadóan többször tudjak kimozdulni itthonról. Habár tény, hogy a tavasz elég messze van, de azért bízom benne, hogy legalább esni nem fog sűrűn.

Keserédes ősz

Kecskenyál

Aki olvasott már hozzászólást, vagy bejegyzést tőlem az minden bizonnyal nem most fogja olvasni tőlem azokat a sorokat, amelyek kifejtik, hogy a gyermekkoromban mennyire imádtam az időjárást, és szinte az összes évszakot. Ugyanis mindegyiknek megvolt a maga varázsa, és mindegyikhez volt köthető olyan emlékem, amelyre szívesen emlékszem vissza. Felnőttként ez már kicsit sarkított megjelenést kapott, ugyanis egyre inkább eltűnnek a köztes évszakok. Beszélek például a tavaszról, és az őszről. Helyette kapunk enyhe telet, valamint elég meleg nyarat.
Bevallom idén sem sikerült eljutnom a strandra, és kirándulni is visszafogottan mentem. Ennek egyik oka volt, hogy iszonyatosan meleg volt, így nappal nem szívesen mentem sehová, hanem estefelé. A munkahelyemen történt változások miatt pedig sokszor futottam szembe azzal, hogy a korán kelés miatt legtöbbször döntést kellett hoznom, hogy szórakozok és jól érzem magam, vagy pedig korán kelek és lehetőleg kipihenten. Én az utóbbit választottam még akkor is, amikor ennek ellenére sem sikerült elaludnom időben. Ez is magával hozta azt, hogy szinte a szeptember egész végig eléggé izzasztóra sikerült, így sokszor csináltam azt, hogy elmentem dolgozni, majd pedig hazaestem, és inkább nem mentem sehová. Ha mentem is, akkor sem szívesen tettem. Természetesen én is azok közé tartozom, akiknél nagyon könnyen kijön a száján a “majd” és a “holnap” továbbá eme szavak társjelentése, még végül odáig jutottam, hogy mire feleszméltem már a csapadékos és hideg időjárás fogadott, s alig két nap alatt a nyár átváltott őszbe. Kollégáimhoz mérve én még szerencsés voltam, mert mindenféle egészségügyi problémák nélkül meg úsztam a dolgot, így nekem nem kellett például fejfájással bemennem dolgozni, és kapkodnom befelé a fájdalomcsillapítókat.

Szépen, de lassan és biztosan ismét rájöttem arra, hogy nagyjából ugyanaz történt velem, mint pár évvel ezelőtt. Annyira lefoglalt a munka, hogy szinte minden mást elhanyagoltam, így nagyon sokszor csak zenehallgatás volt, s szinte még filmet sem néztem. Azzal nyilván szembe kell néznem, hogy most jön majd a zordabb időjárás, tehát hamar fog sötétedni, és ha akarok valahová menni, akkor azt minél korában kell megtennem, és oda kell figyelnem erősen az időjárásra. Természetesen bízok abban, hogy idén lesz hólepte táj, mert véleményem szerint a fővárosnak azért van jó pár olya helye, amit szívesen megcsodálnék miközben hótakaró borítja.
Amit korábban többször leírtam az az, hogy eléggé mozgásigényes vagyok. A kerékpározás mellett szívesen sétálok is, ámbár mióta felköltöztem csak az utóbbit csinálom. Minap egyik ismerősömnél járva szóba elegyedtünk, és előjött a téma, hogy bizony ő sok mindent kipróbálna úgy is, hogy elmúlt már bőven harminc éves. Így esett meg, hogy előkerült két pár görkorcsolya, és elkezdtünk róla beszélni. Nem kell azt mondanom, hogy aznap azzal is álmodtam, majd miután rákerestem végül oda jutottam, hogy magamnak is vásároltam egy párt.

Előtte természetesen rákerestem mennyibe kerülnek, és bevallom elcsodálkoztam, hogy akár százezres tétel is lehet egy ilyen. Azonban, aki meg akar tőle szabadulni, és az ember jól utána olvas, az négy számjegyű árat kell csak megfizetnie, és már övé is lehet egy elég jó minőségű korcsolya. A vásárlás mellett inkább az döntött, hogy a városban vannak olyan részek, ahol ezt a tevékenységet elég jól lehetne űzni, továbbá csoportot is találtam, ahová tudnék csatlakozni idővel, és közös gurulós programot is lehet csinálni. Természetesen a védőfelszerelés még hiányzik, de mivel elsősorban tavaszi sportnak tervezem, így aztán ez még várat magára. Mindezek mellett a lakásban felpróbáltam, és kipróbálni is sikerült. Bízom benne, hogy a használat is elesés mentes lesz, ahogyan az első próba.
Mielőtt még belementem volna a vásárlásba, azért meg is kérdeztem pár ismerőst. Felmerült a korábban vásárolt kerékpár felhozatala. Ezt azonnal el is vetettem, ugyanis a véleményemet még mindig tartom, mely szerint a főváros zsúfoltsága nem teszi kerékpárbaráttá. Valamint legalább két éve nem nagyon használtam az otthoni biciklit, amire azért kellene költeni, és a felhozatala sem lenne olyannyira egyszerű, mint ahogyan többek között leírják az interneten. Így aztán hosszas beszélgetés után isteni szikra keletkezett a fejemben, hogy talán az lenne a legjobb, ha a téli időszakban használtan vásárolnék egy olyat, amit annak idején magamnak is vettem, így olcsóbban is kijöhetnék, és nem lenne akkora ráfizetés, ha csak hobbi biciklinek használnám, és a lakásban lenne tartva. Ha a biciklis futároknak sikerül közlekedni a városban, akkor azt gondolom én is megtudom tanulni, habár ahhoz azért tény és való, hogy még jobban meg kell ismernem a város, minthogy beírom az applikációba, hogy hova akarok menni, és kidobja, hogy mikor és mire kell felszállnom, vagy átszállnom. Egyelőre decemberre, vagy januárra tervezem a vásárlást, és kíváncsi leszek, hogy vajon mennyire fog megvalósulni, és lesz-e még egy Neuzer kerékpárom.

A szociális élet halála lesz-e ez az év?

Kecskenyál

Véleményem szerint nagyon kevés ember van, akit nem érint a jelenlegi járványhelyzet. Ahogyan telik az idő egyre inkább érzem magamon, hogy mennyire nem tudom élni az életemet, s mennyire monotonná vált az életem. Mindezek mellett pedig egyre inkább erősödik bennem az a tény, hogy képtelen vagyok teljesen feltöltődni, mert nem tudok kikapcsolódni. Tegnapi napon ismét szembesültem vele, hogy további egy hónappal meghosszabbították a korlátozásokat, tehát a februári hónap is elég kemény lesz számomra. De miben is rejlik nekem a probléma a forrása?
A télies időszak miatt ugyan kevesebb kedvem van a rossz időben kint flangálni, de azért mégis megvan az igényem a mozgásra. A fővárosba való költözéssel a biciklizést a városi közlekedési morál miatt sétára cseréltem, hiszen nagyon sok zöld területe van Budapestnek, és a megvásárolt bérlettel a tömegközlekedéssel szinte bárhová el lehet jutni. Az este nyolctól másnap reggel ötig tartó kijárási korlátozásnak köszönhetően sajnos a lehetőségeim eléggé beszűkültek, hiszen amennyiben dolgozom gyakran csak annyi időm marad délután, hogy hazaérjek. Ennek következménye, hogy este nyolctól gyakorlatilag megesz az unalom, mert munka után inkább sétálnék egy jó nagyot a friss levegőn, amit ugyebár emiatt nem tudok megtenni. Az előző hónapban megfogadtam, hogy idén jobban odafigyelek a mozgásra, és a táplálkozásra, amely részben meg is valósult, ámbár bőven akad finomítani való rajta. De még így is sikerült több, mint 120 km-nyi sétát összehozni.

Az esetek többségében természetesen a mérés a munkába való menetelt jelentette, mert sajnos a délutános műszak miatt oda az egész napom. És mivel esténként pedig nem tudok kimozdulni itthonról, így sokáig vagyok ébren a mozgás hiánya miatt. Így másnap nagyjából egy órám van arra, hogy elkészüljek, és elinduljak dolgozni. Emiatt is érzem azt, hogy a heti két pihenőnap kevés, hiszen a munkanapjaimon gyakorlatilag semmilyen programot, vagy elintézni valót nem tudok beilleszteni. Ebből fakadóan azt vettem észre, hogy az ismerőseim lassan, de biztosan két részre szakadnak. Az egyik az, amelyik a munka hiánya miatt maga alá kerül, és kétségbeesetten keresi a megoldást, s a másik pedig az, amelyikkel lassan, de biztosan eltávolodunk egymástól, mert egyikünk sem tud sűrű találkozókat beilleszteni a napirendjébe. Előfordult olyan is, hogy valakivel több, mint egy hónapig nem találkoztam, és az interneten tartottam csak vele a kapcsolatot.
A munka eléggé elviszi az összes időmet, így sajnos az esetek többségében marad az itthon ülés, amelyet már egyre nehezebben viselek. A változatos időjárás is megvisel sokszor fizikailag, mert eléggé nehéz hozzászokni, hogy egyik nap tél van, másik nap pedig tavasz. Aki olvasta a korábbi bejegyzéseimet tudhatja, hogy mennyire szeretem a telet, már a vizuális részéből fakadóan is. Különösen dühítőnek találtam, hogy az esetek többségében éjszakai havazás volt, így nem tehettem a környéken, vagy valamelyik fás parkban egy remek sétát. Csak úgy, mint tegnap este, hiszen mire felébredtem már jelentős része el is olvadt.

Egyelőre próbálok kikapcsolódni, de egyre inkább érzem azt, hogy eme év a szociális élet halála lesz. S ahogyan másokkal beszélek egyre inkább félek attól, hogy további erősebb korlátozásokat fognak bevezetni, amelynek következménye a magánélet totális csődje lesz. Elég csak abba belegondolni, hogy öt hónapja nem voltam otthon, egyelőre nincs is konkrét időpont, ugyanis a múltkori pénztárca lopás eset után pár nélkülözhető iratot otthoni címemre kértem.
A fentiekben az a vicces, hogy az ügyintézés a járvány miatt lelassult. Még úgy is, hogy vannak intézni valók, amelyek nagyjából negyed órát vesznek igénybe. Ez pedig nem kicsit probléma. Számomra totális meglepődés volt, amikor az új személyi igénylésemet a kormányablakba kértem, s szinte egy hét alatt meg is érkezett oda. SMS értesítésben csak egy kódsor volt, valamint annyi, hogy ügyintézési időben tudom átvenni. Mint tudatosan gondolkodó ember telefonszámlát nem generálva chat formájában érdeklődtem, hogy ekkor kell-e időpontot foglalni. A válasz igen volt, és felháborító, hogy január végén március közepére kaptam időpontot. Időközben a bankkártya is megérkezett, így tettem egy kísérletet: útba ejtettem a kormányablakot, ahol felmutatva az SMS-t – melyben ugyebár nem volt utalás az időpont szükségességére – meglepő módon fennakadás nélkül negyed órán belül át tudtam venni az irataimat.

Vártam már a hónap végét, de sajnos az időjárás előrejelzés, és a munkahelyen lévő táppénzen lévő emberek száma nem túl kecsegtető a következő hónapot illetően. Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy gördülékenyebben fog majd menni, és én is kevesebb problémával szembesülök. Továbbá legkésőbb márciusig haza is tudok látogatni. És persze abban is bízok, hogy a korlátozások is enyhülni fognak.

Keserédes évzárás

Kecskenyál

Elérkeztünk az év utolsó napjához, s ahogyan azt a blog indulása óta teszem most is készültem egy utolsó bejegyzéssel, amely leginkább évösszegzőként funkcionál.
Az ünnepekkel kapcsolatban a hozzáállásom és véleményem nem változott az elmúlt évben sem. Azaz én akkor tudok ünnepelni, ha annak komoly oka van. Tehát engem totálisan hidegen hagynak a névnapok, születésnapok, és ezzel egyetemben nemzeti ünnepek teljesen, valamint a karácsony és a szilveszter is. Előbbivel kapcsolatban az a véleményem, hogy ha az embernek van valódi családja, akkor rendkívül jó, hogy van az évben két munkaszüneti nap, amely a legtöbb embernek tényleg munkaszüneti napnak számít, és együtt tud lenni a szeretteivel. A szilvesztert pedig továbbra is a fogyasztás ünnepének tartom, ahol az emberek többsége úgy ünnepel, mintha nem lenne holnap, s eközben totálisan úgy viselkedik, mintha természetes lenne, ha kivetkőzik önmagából. Így úgy vagyok vele, hogy kibírok egy napot az évből, amikor tudatosan nem mozdulok ki a lakásból. Bár tény, hogy nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan is fog működni az ünneplés a járvány miatti kialakult korlátozások fényében. Elöljáróban annyit viszont elmondhatok, hogy nálam a 2020-as év a pofára esések éve volt. De nézzük bővebben mit is jelentett számomra.

Ez volt a első évem teljes évem, amelyben a fővárosban éltem. Míg a tavalyi évem a város felfedezéséről és a helyem megtalálásáról szólt, addig az idei évnek már úgy indultam neki, hogy tudom, hogy mit is szeretnék majd csinálni. Teljesen nem is tudtam betervezni semmit, hiszen nem láttam előre a lehetőségeimet, de már tudtam, hogy amint kijön a jó idő, akkor ismét nyakamba kapom a várost, és olyan helyekre is elmegyek, amelyet eddig mondjuk a város nagyságából fakadóan elkerülte a figyelmemet. Az évkezdés elég sterilen indult, de az mindenképp pozitívum volt, hogy legalább havazott egy kicsit januárban.

Sajnos nem sokáig élvezhettem a havat, ugyanis hamar el is olvadt. A következő hónap sem volt túl eseménydús. Ami mindenképpen pozitívum volt, hogy akkor járt le az öt hónapos próbaidőszakom, s mivel megvoltak velem elégedve, és valamennyire tudtam kezelni a kicsit problémás kollégákat, így végül a saját döntésem, és a vezetők többsége is az volt, hogy a szerződésem határozatlan időre változik. Ugyan jelentős béremelés nem történt, de azért ennek örültem. Igaz, hogy a kereskedelmi egység, s ezen belül az élelmiszerboltok nincsenek jól megfizetve, de egy tartós munkahelynek véltem, amely rossz körülmények között is kénytelen lesz működni, hiszen az embereknek enni és inni kell az életben maradáshoz. Így úgy gondoltam, hogy továbbra is maradok, és próbálok gyűjtögetni, hogy még több spórolt pénzem legyen, és majd szépen nyitott szemmel járok, és majd amikor jön valami jobb munka, akkor majd váltok. Annyiból viszont szerencsém volt, hogy többször volt jó idő, így aztán tudtam a városban csavarogni. Így történt meg, hogy meglett végül az első 13 km-es lesétált távolságom.

A hideg ellenére én nagyon szeretem a telet, mert csodálatos vizuális élmény az, amikor minden fehérbe öltözik. Bevallom soha nem volt kedvenc ünnepem a karácsony, de annál szebb nincs, amikor ünnepi világításban úszik a város, vagy épp feldíszített ház előtt megy el az ember, s közben pedig elkapja a látvány okozta hangulat. A tél enyhe volt most is, így nagyon örültem, amikor március vége felé elkezdett tavaszodni. Először is felfedeztem a Hűvösvölgyet, ahol többször is jártam idén. Nagyon szép hely, és az erdős részen sétálni valami eszméletlen módon sikerült feltöltenie engem a sokszor fárasztó munka után. Sajnálatos módon akkor sem találtam olyan embert, aki csatlakozott volna mellém ezeken a sétákon, vagy olyat, aki viszont igen, s épp egybe esett volna a pihenőnapunk. Ellenben kihasználhattam a telefonom által kínált fotózási lehetőséget.

Mivel a munkába járáshoz és a városban való mozgáshoz kénytelen vagyok bérletet vásárolni, így aztán rámondhatjuk, hogy a kirándulásaim utazási költsége gyakorlatilag minimális volt, hiszen egyrészről a munkáltató téríti a bérlet árát, továbbá pedig a fővároson belül mozogtam. Így nagyjából annyi kiadásom volt, hogy ekkor vásároltam magamnak inni és ennivalót, mert többnyire ezeket a csavargásokat úgy oldottam meg, hogy általában délelőtt, vagy kora délután elindultam, s estefelé vagy pedig este jöttem haza. Kivétel persze az volt, hogy időközben megbeszéltem mással, vagy másokkal találkozót, vagy hazafelé be kellett ugranom valahová. Ebben a hónapban persze a tavasz nagyon szépen elhalmozott minket lehetőségekkel, hogy gyönyörködhessünk a természet ébredésében, és az általam nagyon hanyagolt Gellért-hegyre is kilátogattam, ahol remek fotókat sikerült készítenem.

Mindezek mellett természetes további lehetőségeim is adottak. Ilyen volt, hogy felfedeztem, hogy a fővároson belül van barlangrendszer. Tudtommal kettő, amiből sajnos egyet sikerült csak meglátogatnom, ez pedig nem volt más, mint a Pál-völgyi barlangrendszer. Annak ellenére, hogy a pihenőnapom megint rosszul jött ki, de annyira kíváncsi voltam, hogy elmentem egyedül, és az ott lévőkkel nagyon jól éreztem magam, és nagyon jól sikerült elbeszélgetnem velük, ami egy jó élmény lett végül nekem. Ugyan vissza akartam látogatni, de sajnos a korlátozások miatt ez nem jött végül össze. Azonban érdekes élmény volt látni például éjjeli álmot alvó denevért a valódi élőhelyén, vagy vízforrást, illetve megkövült kagylókat.

A hónap végén pedig minden lakos kénytelen volt felszállni az azóta is tartó szopórollerre, amit koronavírusnak nevezünk, és még mindig viseljük a hatásait. Bevallom szkeptikus voltam ezzel a dologgal kapcsolatban, s most sem érzem azt, hogy ennyire durva lenne, hiszen közvetlen közelemben kevés ember kapta el, és problémamentesen átesett rajta, vagy épp enyhe tüneteket produkált. Bár az is tény, hogy ezekkel az emberekkel nagyon nem is álltam személyes kapcsolatban leginkább az időhiány és a távolság miatt. Az emberek egyik pillanatról a másik pánikszerű vásárlásba kezdtek, és akkor én és a kollégáim jelentősen kimerültünk akármelyik műszakba mentünk dolgozni. Akár délelőttre, akár délutánra. Megjelent sokaknál a pánik, így a szociális életem gyakorlatilag majdnem a nullával lett egyenlő, s ugyan akkor már tömegközlekedést nem használtam még akkor is kaptam az ívet pár embertől, hogy kimertem mozdulni a lakásból. Mivel mozgékony vagyok, s szeretek sétálni, így konkrétan egyfajta lelki terrornak éltem meg azt, hogy otthon kellene maradni. A terveimet totálisan áthúzta ez az egész, hiszen jelentős programoktól estem el. A vendéglátó egységek bezártak, őket követte az iskolák, s gyakorlatilag a fővárosban az élet leállt, s elindult az emberekből sugárzó agresszió és pánikhangulat. Ezért többek között nem is látogattam haza.
Az áprilisi hónap nekem nehezen indult pont amiatt, hogy ilyen helyzet alakult ki. Ekkor már nem érdekelt sok ember véleménye, s ki kellett mozdulnom, így többször a Hűvösvölgy volt a célállomás, ahol lehetett úgy sétálni, hogy ne fussak bele emberekbe, és ténylegesen ellegyek a gondolataimmal. Ez kicsit segített feldolgozni a nem épp kellemes helyzetet. Ámbár tény, hogy akkor ébredtem rá, hogy az egyik alternatív ötletem a vendéglátásban való elhelyezkedés lett volna, amellyel hatalmasat szívtam volna, ha meglépem. Így aztán összetettem a kezem, hogy a munkahelyem biztos lábakon állt, hiszen alapvető dolgokat árulunk, illetve minden vezető megvolt és jelenleg is megvan velem elégedve. Ellenben sajnos sokan elvesztették a munkahelyüket, vagy rossz helyzetbe kerültek, aminek a következménye az volt, hogy kiszolgáltatottá váltak, vagy pedig a létbiztonságukat vesztették el.

Májusban már konkrétan eldöntöttem, hogy nem érdekel senkinek a véleménye, és ki akarok mozdulni, és olyan helyekre akarok eljutni, ahol eddig még nem voltam. Természetesen szigorúan a városon belül. A felköltözésemnek voltak bizonyos kikötései részemről az ismerősöm felé, hogy a hozzávaló költözés átmeneti jellegű, amely később arra módosult, hogy mivel jól kijövünk egymással, addig ez a helyzet számomra vállalható. Ha probléma van, akkor azt tudjuk megbeszélni, továbbá mivel értelmesnek érzem magam, ezért kompromisszumokra is képes vagyok. Így aztán teljesen megértettem, hogy az egyik barátja ideköltözött, aki sajnálatos módon elvesztette az állását, majd az albérletéből is ki lett rakva. Kezdetben úgy éreztem jól kijövünk, hiszen sok közöst láttam egymásban, így azt gondoltam, hogy majd későbbiekben lendíthetek az érzelmi állapotán, ha elmegyünk együtt majd csavarogni. Neki köszönhettem, hogy tudomást szereztem a római partról, ahol nagyon jó napot töltöttem el a hónap közepén.

A nyár nem indult valami fényesen. Szerencsére nyitottam új emberekkel való megismerkedésre, így több új ismerősre is szert tettem. Ennek köszönhettem azt, hogy nyár elején végül költözés mellett döntöttem. Ennek háttere sajnos az volt, hogy az ismerősöm kiállt a barátja mellett, aki úgy hálálta meg a segítségnyújtást, hogy amikor egyikünk nem volt itthon, akkor a másikunkat fúrta a háta mögött, és olyan dolgokat állított, ami nem volt valós. Ezt a viselkedést nem tudtam hová tenni, s ugyan tudtam, hogy az akkori lakótársam viselkedése nem valós, és nem lenne szükség költözésre, de én úgy döntöttem, hogy ha hisz a barátjának, akkor essen szépen pofára, és amikor ez megtörténik, akkor bizony majd elgondolkozik azon, hogy talán jobban oda kellene figyelnie, hogy kivel barátkozik.
Ekkor kezdődött meg egy nagyjából öt hónapos különélés, de már konkrét tapasztalatokkal vágtam neki az új lakótársnak. Nem fogok hazudni, hogy nagyon tetszett nekem, hogy hasonló mentalitással és hozzáállással rendelkezik, mint én, és nagyon érdeklődik aziránt, hogy ő is úgymond világot lásson. Sajnos a beosztásom nem volt mindig megfelelő, így az első közös kirándulás augusztusra esett, ahol végre eljutottam a visegrádi várig, ahová egy gyalogtúrán jutottunk el. Bevallom ekkor éreztem azt, hogy végre megfelelő közegben vagyok még akkor is, ha tudom minden ember más és más, és nem létezik olyan, akivel totálisan egyformák lennénk.

A segítségnyújtást elfogadtam, hiszen tulajdonképpen egyetértett azzal, amit én a korábbi lakótársamnak is mondtam. Tehát koronavírus járvány idején, amikor gyenge lábakon áll a gazdaság, tehát elméletileg bármikor bárki elveszítheti a munkáját, és esetleg meg is betegedhet nem szabad komolyabb terveket szőni. Ha van biztos megélhetés, és lakhatás, akkor az embernek a seggén meg kell maradnia, és várnia, még a helyzet jobbra fordul, s hálát adnia az égnek, hogy van hol laknia, van bevétele, és emellett a legjobb módszer a pénzspórolás, hogy később megfelelő anyagi tőkével meglehessen valósítani a terveket. Ennek köszönhetően ismét elkezdtem költségvetési táblázatot gyártani magamnak, amely valóban jól sikerült, így jobban be tudtam osztani a pénzemet, és helyén tudtam kezelni a váratlan kiadásomat.
Mindezek mellett úgy döntöttem, hogy ideje hazalátogatnom, mert biztonságosnak éreztem a dolgot, így furcsa volt több, mint fél év után úgy hazamenni, hogy korábban legalább két havonta hazalátogattam. Annak nagyon örültem, hogy sok ismerőssel tudtam beszélni, és annak is, hogy egy kicsit kimozdultam otthonról, és meglátogattam a régi munkahelyemet, és az ott dolgozók is örömmel fogadtak. Mindezek mellett pedig az is egy jó pont volt, hogy úgy éreztem kicsit sínen vannak a dolgok, és abszolút pozitívan álltam hozzá a dolgokhoz.

Természetesen nem lovaltam bele magam dolgokba, de az már nem volt bizalomgerjesztő, amikor szeptemberi hónapban tulajdonképpen jelezték, hogy majd lassan jön a második hullám a vírusból. Én erre komolyabban nem reagáltam, ellenben idén még utoljára ellátogattam a Fővárosi állatkertbe, mert úgy gondoltam, hogy valószínűleg hamarosan az is be fog zárni. Az egyik legnagyobb hibát ebben a hónapban követtem el, hiszen úgy költöztem össze más valakivel, hogy a párkapcsolati rész megbeszélése annyiban kimerült, hogy ő szerinte nem lesz köztünk probléma, ha valamelyikünknek olyan randi jönne össze, amely későbbiekben komolyra fordulna. Ugyan jelezte egyik nap, hogy nem alszik otthon, mert valakivel megismerkedett, s elkapott egy rossz előérzett, de nem ültem le vele beszélni, hanem csak jó szórakozást kívántam neki.
Az olyan jellegű együttlakás, amikor olyanok élnek együtt, akik egymástól függetlenek sok veszélyt hordozhat önmagában. Ezeket eddig nem tapasztaltam meg, esetleg másoktól hallottam, hogy milyen volt az, amikor valakinek időközben lett egy kapcsolata, amely végül kihatott rengeteg dologra. Annak ellenére, hogy a privát szféra biztosított volt valahol kicsit elkezdtem félni két dologtól. Az egyik az volt, hogy mi van akkor, ha a választottját megismerve megtetszem neki, vagy pedig ha esetleg kifogásolná, hogy mi ketten együtt lakunk, és zavarná az, hogy a lakásban vagyok. Azt gondolom az effajta problémaforráshoz kompromisszumok kellenek, ami csak akkor tud működni, ha az emberek leülnek, és közös nevezőre jutnak. Ehhez nyilván kell egy értelmi szint is. Igyekeztem magamban ezt a rossz előérzetett elnyomni, és rengeteg időt töltöttem a szabadban. Imádtam az ősz közeledtével a Margitszigeten a mókusokban gyönyörködni például.

Az októberi hónap érdekesen alakult. Elsősorban kapcsolatba kerültem ismét a korábbi lakótársammal, akivel teljesen őszintén leültünk beszélni, és én elmeséltem neki mindent, és képbe rakta, hogy mit miért csináltam. Ekkor tudtam meg, hogy a barátsága megszűnt, hiszen a szóban forgó illető a távozásom után lelépett, és persze akkor került elő, amikor neki szüksége volt valamire. Mindezek mellett pedig a hátba támadást másokkal szemben is folytatta, aminek nem lett más eredménye, mint a lebukása. Természetesen egyetértettem abban, hogy az igazamat tudtam volna úgy bizonyítani, hogy hangfelvételt készítek arról, hogy mit mond, de a véleményem ezzel kapcsolatban az volt, és továbbra is az, hogy erre a szintre nem akarom, és nem is akarok lesüllyedni. Akkor kaptam egy ajánlatot, hogy bármi van, és úgy gondolom, hogy ha baj van, akkor csak szólok, és bármikor visszajöhetek. Én ezt elfogadtam, hogy ha tényleg így lesz, akkor élek az ajánlattal, mert inkább élek együtt olyannal, akit ismerek, és valamennyire stabil lábakon áll, mint hogy ismeretlennel kísérletezzek.
A koronavírus miatt sajnos tervezni nem tudtam, és jelenleg sem tudok. Mielőtt rábólintottam a költözésre akkor is jeleztem, hogy részemről átmeneti címkét fogja viselni az együttélés, maximum maradok tovább, ha kijövünk egymással, és bármelyikünk életével alakul valami, ami szétköltözést eredményezi azt tudomásul veszem. A megismert illetőt idővel felhozta a lakásba, akivel megismerkedtem, és mivel normálisnak tűnt, ezért megnyugodtam, hogy nem lesz probléma azzal, hogy ott lakom, és nem lesz kavarás sem. Az örömöm pár óráig tartott, amikor is hazajött a lakótársam kiborulva, hogy hazaküldte, mert neki bizonyos okokból nem tetszett, hogy én vagyok. Mai napig nem tudom mi volt a probléma forrása, de elejtett szavakból azt szűrtem le, hogy nem lett letisztázva, hogy én ki vagyok, mit keresek ott, és meddig leszek ott. Pár nap múlva rákérdeztem, hogy kibékültek-e, és nem épp a legjobb választ kaptam. Rajta keresztül megismertem pár embert, és azt válaszolta, ha nem tudja elsimítani, akkor majd az egyikhez átköltözök.

Meglepődtem, de úgy voltam vele ezt belekalkuláltam, és akihez költöznék, azzal amúgy is jóban vagyok. A rossz előérzet nem múlt el, így megkerestem a szóban forgó közös ismerőst, aki elmesélte, hogy ők már korábban beszéltek erről. Ekkor született meg bennem a döntés, hogy akkor visszaköltözök a korábbi helyemre, ami sokkal biztosabb, mint az a helyzet. Az egyik problémám az volt, hogy egy számomra fontos dolog nem történt meg. Ez pedig nem más volt, mint hogy megbeszéljünk dolgokat. A másik pedig a hátam mögötti intézkedés, még akkor is, ha ő meg akarta oldani a lakhatásomat mással. De úgy gondolom, hogy hiába költöztem volna örömmel össze a közös ismerősünkkel, akivel nagyon jól kijöttem, ha úgy érzem nekem is van beleszólási jogom egy ilyen dologba. Mindezek mellett pedig úgy voltam vele nem tudhatom, hogy mit hozhat ki belőle egy kapcsolat, és inkább eljöttem. Igazából azóta nem is beszéltünk, ami kicsit persze rosszul esik.
Novemberben indult a második hullám, s ezzel együtt jöttek a kötelező intézkedések, amelyeket ismételten nehezen viseltem, mert a szociális életem a kijárási tilalommal tulajdonképpen majdnem megszűnt, és kimozdulni kizárólag a pihenőnapjaimon tudok. Ezt nehezen viselem, így leginkább zenehallgatással, és sorozat felzárkózással töltöttem, ami remekül ment. Ellenben sikerült még egyszer kijutnom a Margitszigetre, hogy megcsodáljam hogyan is pompázik az őszi színekben.

Hirtelen támadt ötlet volt részemről, hogy ideje lenne a fővárosban fogorvost keresni, és így úgy döntöttem, hogy a google értékeléseket, és az árakat egybe véve keresek egyet. Találtam is, ami elfogadható áron volt, s ekkor indult meg egy olyan folyamat, melynek végén csak azt tudtam mondani, hogy az az összeg, amely elköltésre került az maradhatott volna a zsebemben. Első körben jeleztem, hogy fogkőeltávolítást szeretnék, és közben látható a fogaim állapota. Tehát, ha valamit csinálni kell, akkor majd azt megbeszéljük. A fogkőeltávolítás sikeres volt, s tanácsra megvásároltam az ajánlott szájvizet, és fogkrémet, és közben úgy döntöttem, hogy lecserélem az elektromos fogkefém fejét is, mert épp akció volt az adott üzletben. Az egész nem volt annyira húzós, azonban két hét múlva megjelentek azok a tünetek, amelyet nem szívesen él át senki. Reggel, és este átmenetileg a szemfogam kezdett el fájni, majd utána a bal arcrészemen az összes fogam. Mivel korábban volt ínygyulladásom, ezért most is arra gondoltam, így hát megvásároltam a korábban már használt fertőtlenítő szájvizet. Mivel nem használt, ezért vettem egy drágábbat, ami szintén nem javított a helyzeten. Ekkor mentem vissza a fogorvoshoz, és itt kezdődött el egy nem túl szép kálvária.
Amikor visszamentem, hogy fájdalmaim nagyobbak és tartósabbak lettek mivel nem látott semmit, ezért elküldött azonnal röntgenre, amely nem mutatott szerinte problémát, de azért felírt nekem egy erős antibiotikumot, és problémának az arcüreggyulladást mondta, ha az nem, akkor valószínűleg huzatot kaptam. Azzal küldött utamra, ha nem múlik el a panaszom, akkor pár nap múlva keressem fel a háziorvost. Ő is, és a gyógyszertárban dolgozó is jelezte az antibiotikum “csodás” hatását a gyomorra, így hiába vettem mellé megfelelő probiotikumot, két nap elteltével a fájdalom állandóvá vált, és mellette megjelent a hasmenés is. Mivel semmilyen más tünetem nem volt, ezért ismerős javaslatára felkerestem egy másik fogorvost, aki önmaga is elképedve állt az előtt, hogy hogyan kaphattam antibiotikumos kezelést, ha az orvos vizsgálat és röntgen után kijelentette, hogy nincs gyulladás sehol.

Magammal vittem a leletemet, és az új fogorvos közölte velem, hogy remekül körül tudtam írni a problémát, és röntgen megnézése után közölte, hogy teszteli a fogamat, de itt valószínűleg gyökérkezelés lesz. Már az első alkalom sikeres volt, így megszűnt a fájdalom, és még további kettő kellett, tehát a harmadik kezelésnél kaptam meg a végleges gyökértömést. Az más kérdés, hogy közben a gyomrommal folyamatosan problémák voltak, így a november közepét totálisan elbuktam szórakozás szempontjából, és a december jelentős részét is. S mivel a háziorvosom lerázott – hiszen nem vagyok fertőzött, és nem is haldoklom – így maradt a munkába menetel, és az eszetlen diéátázás, és remény, hogy nem sokáig tart az állapot. Mindezt úgy, hogy jelentős mennyiséget költöttem a gyomrom helyreállítására (vitaminok, probiotikumok stb.), miközben elolvastam minden véleményt az adott gyógyszerről, ami ezt váltotta ki.
A korlátozások miatt nehezen viseltem ezt a fajta problémát, hiszen mivel átlagban délután voltam, és este hétig dolgoztam, így a sokszor éjfélig tartó sorozatozás nem hozott magával korán kelést, így a munkanapokon szinte esélytelen volt, hogy ki tudjak mozdulni. Hiába volt diéta nem éreztem azt, hogy valami javulna, így végül úgy döntöttem, hogy lassan, de visszaállok a rendes táplálkozásra. Az a vicces, hogy ahogy elkezdtem elhagyni a diétás termékeket, és visszatérni a normális étkezéshez a gyomrom is úgy kezdett el helyre jönni. Az már csak plusz pont volt, hogy műszakcsere miatt huzamosabb pihenőnapokat kaptam egyben, így egyértelmű volt, hogy szenteste városban való csavargás lesz, ha már erre az egy napra nem lesz kijárási tilalom nyolc után.

Nem teljesen tudtam magam kipihenni, hiszen huzamosabb munkaidőszak után az első pihenőnapom december 24-e volt, ahol egyértelmű volt a délutáni program. De végül kora délutánig konkrétan arról szólt a napom, hogy próbáltam magamhoz térni, és egy kicsit aludni még pluszban. Egyedül maradtam itthon, azonban nem sokkal később kaptam egy telefonhívást, hogy várnak vendégségbe. Ugyan közöltem korábban, hogy az ünnepek nem mozgatnak, és hogy egyáltalán nem zavar, ha bármely nap is egyedül vagyok, de végül úgy döntöttem, hogy pár óra erejéig átmegyek. Az étkezés után és a jelenlévők létszámának csökkenésével elindult a kissé bizalmasabb beszélgetés, s mivel szenteste éjszakai menetrend szerint közlekedtek a buszok, így este hét után tervezett elindulásból végül annyi lett, hogy este tíz után hazajöttem, és másnapra tettem át a találkozót az egyik ismerősömmel. S mivel ő is lemondta a családi összejövetelt a járvány miatt, így konkrétan egész napos csavargós napot hoztunk össze, amelynek keretén belül lelátogattunk Szentendrére.

Magában a városban ugyan már voltam korábban, de igazából csak átutazóban, hiszen onnan indultunk tovább busszal az aktuális kirándulóhelyre. Így aztán egy fél napos csavargás volt a városban, ami elég közel volt, hiszen karácsony első napján nem volt akkora forgalom, így kocsival húsz perc alatt lent is voltunk. Jól éreztem magam, hiszen örültem végre, hogy kicsit kimozdultam, és végre sikerült rávennem mást is, hogy csatlakozzon hozzám, s mindezek mellett természetesen nem olyannal, aki esetleg az ünnep kábulatában él. Ennek mindenképp örültem, s visszafelé még a Hajógyári szigetre is betértünk, ahová nyáron szeretettem volna egy sétát tervezni, de mivel nem ismertem a környéket, és nem tudtam hol van pontosan a bejárat, így hamar feladtam ezt a részt. Karácsony másnapjára szintén némi csavargást terveztem, de sajnos a korlátozások csak szentestére oldották fel, így az előző naphoz hasonló este hétre történő hazaérkezésre kalkuláltam. Természetesen idén is elkövettem azt a hibát, hogy ahogy éreztem rendbe jön a gyomrom azonnal nekiestem az ételnek. Igaz, hogy komolyabb zabálás nem volt, de az összetétel elég volt ahhoz, hogy karácsony másnapján csak a helyi közértig jussak le. Noha igaz, hogy az egész napos csavargást nem a gyomorgörcs tett pontot, hanem inkább az, hogy eléggé hideg szél fújt, és én is későn indultam már neki. Szerettem volna kihasználni az ünnepeket, és sétálni, de végül otthon maradás mellett döntöttem. Mivel még volt két szabadnapom, ezért a rá következőt is a négy fal közt töltöttem, és pótoltam a sorozatos dolgokat. Utolsó pihenőnapomon tettem egy kört a városban, s a bevásárlás után szintén a pihenést választottam. Annak viszont örültem, hogy kissé visszafogott étkezés azért meghozta az eredményét, habár persze későbbiekben megint nem tudtam magamnak parancsolni. Igaz, hogy komolyabb problémám nem lett belőle, de eléggé frusztráló érzés volt, hogy éreztem talán nem kellett volna annyit enni, vagy épp azokat, amiket fogyasztottam.

Mit tervezek 2021-re?
Komolyabb terveim nincsenek. Az első komolyabb tervem, mely megvalósult a tavalyi Budapestre való felköltözés volt. A lakhatás megoldott volt, és körülbelül egy nap alatt találtam is munkát, amelyet négy hónap után egy komolyabb konfliktus miatt hagytam ott egy vasárnapi napon, s az azt követő hétfőn délben meg már a jelenlegi munkahelyem üzemorvosánál készítettem az alkalmasságit. A terv a szociális háló építése, majd annak fejlesztése volt, valamint megfelelő munkahely kiválasztása. Sajnos a koronavírus járvány gazdasági válságot eredményezett, melyből én csak annyit tapasztaltam, hogy sok ember elvesztette az állását, és biztos megélhetését az én környezetemben is, továbbá a vendéglátás, és az egyéb szórakoztató dolgok is korlátozódtak, vagy megszűntek. A munkahelyem megmaradt, fizetésem nem változott, ellenben állást váltani nem tudok, és mostani helyzetben nem is ajánlott. Lakhatással kapcsolatosan sem éri meg gondolkodni, hanem össze kell tennem a kezemet, hogy én ebből az egészből egyelőre annyit éltem meg, hogy nem tudtam annyi helyre eljutni, amennyi helyre tudtam volna.
Amiben reménykedek, hogy ennél komolyabb nem lesz a helyzet, valamint én és egyik kollégám sem kapja el ezt a vírust, és nem lesz otthoni karantén. És bízom abban, hogy valamennyi ismerősöm is így fog majd járni. Remélem komolyabb korlátozások sem lesznek, habár sokan pesszimisták a 2021-es évvel kapcsolatban, de én bízok abban, hogy maximum ez az egy évet kell még így kibírni, és utána már tovább tud lépni az ország, s a világ is. A gazdasági rész mikor jön helyre, persze kétséges. Így a terveim elég kicsinek számítanak. Sajnos a korlátozások miatt sokszor nem mozdultam ki itthonról, ezen szintén változtatni akarok, és továbbra is útirány a Margitsziget, Hűvösvölgy, Gellért hegy, továbbá a Normafa is. Emellett pedig érdekes sétahelyszín még a Kopaszi gát valamint a Római part is. Mindez mellett természetesen remélem hamarosan kinyitnak bizonyos szolgáltatási egységek is, így tavasztól mindenképpen szeretnék csavarogni. Az állatkert és a tropicarium mindenképpen támpont, illetve a másik barlangrendszerbe is eljutni. És persze nyáron elmaradhatatlan lenne a strandolás is. Mindezek mellett persze bízom benne, hogy idén is találok magam mellé útitársat, és az országon belül el tudok majd menni kirándulni pár helyre.

A fogászati problémám, és az antibiotikum kúrának köszönhető gyomorproblémáim elgondolkodtattak azon, hogy változtatni kellene az életvitelemen, hiszen úgy érzem, hogy megint kezdek olyan életmódot felvenni, amely már pár évvel ezelőtt bekövetkezett. Annyi különbséggel, hogy a fővárosba való költözéssel nem alakult ki, hogy a négy fal között vagyok rengetegszer, mert nem szeretnék elmenni. Bár tény, hogy a korlátozások jelentősen lecsökkentették a mozgásra való lehetőségemet. Azonban a rossz szokásaim visszatértek. A legjelentősebb a Coca-Cola-ra és az energiaitalra való rászokás. Mivel tisztában vagyok azzal, hogy mindkettő cukortartalma nagy, így sokszor a cukormentes változatot ittam, ami ugyebár a gyomornak nem tesz jót. Főleg nagy mennyiségben. Ennek és a kialakult stresszhelyzetet gondolom oknak, hogy sokszor nem tudok rendesen aludni, és olykor még gyomorproblémáim is vannak. Utóbbi főleg annak tudható be, hogy nem tudok magamnak parancsolni, egyoldalúan táplálkozik, hiszen a munkám miatt a legegyszerűbb bemenni a boltba, és péktermékek tucatjai közt válogatni. Amiből jól be lehet falatozni, és még hűtés nélkül is eláll. Emellett pedig az unalmat és a stresszt evéssel pótoltam, hiszen édesszájú vagyok, így visszatért a csoki, és a chips is nagy mennyiségben. És természetesen amikor meg valami nem stimmel, akkor meg ideges vagyok, és próbálok gyors megoldást találni. Mint ahogyan az antibiotikum által okozott hasmenést eszetlenül végzett diétával, és akár napi több liter gyógyteával próbáltam megoldani. A hatásról inkább nem nyilatkoznék.
Ugyan nem hiszek az újévi fogadalmakban, de fejben elhatároztam, hogy életmódváltásba kezdek, hiszen több éve is hasonlót csináltam, és rengeteg jótékony hatása volt, csak nyilván az első két hét, ami nehéz. Első körben hazaérkezve konkrétan az összes édességet, és Coca-Cola a kukába került, ami nem kis mennyiség volt, hiszen két hét alatt készültem az itthonlétre. Azonnal kidobtam mindent. Így valóban normális étel maradt itthon, s mivel ma dolgoztam, így a vásárlást majd másodikára terveztem. Az első dolgom lesz a mértékletesség bevezetése, illetve a rossz szokások elhagyása. Gyógyteák fogyasztása, de felváltva, és naponta maximum egy csészével. Mindezek mellett odafigyelni a táplálkozásra, ami annyit jelent, hogy változatosan étkezni zöldség és gyümölcs fajták fogyasztásával. Emlékszem annak idején amikor más indokból, de változtattam az étkezési szokásaimon, akkor két hét elteltével azt vettem észre, hogy sokkal több energiám van, és kevesebbet is kell aludnom ahhoz, hogy kipihent legyek. Sokkal nyugodtabbnak is éreztem magam. Gondolom a rengeteg vitamintól, és a változatos étrendnek köszönhetően. És ugyebár az sem elhanyagolható tényező, hogy nem szeretnék elhízni, vagy valamilyen komolyabb betegséget összeszedni az egyoldalú – és egyébiránt nem túl egészséges – táplálkozásnak köszönhetően.

Az elővigyázatosság

Kecskenyál

Azt gondolom kevés olyan ember van, akit nem érintene a járvány. Magam részéről szerencsés vagyok, mert egy olyan szakirányt választottam melyben sikeres vizsgát tettem, amelyet nem érint a berobbanó járvány. Természetesen sok probléma van vele, s elég nehézkes is, de jómagam egyelőre ezeknek hátrányát alig érzem. Főleg úgy, hogy beteg is csak egy napig voltam, s mindenféle probléma nélkül kijöttem belőle. Ellenben sok helyen felhívták a figyelmet arra, hogy mekkora problémáról van szó. Akadt elég komoly, de akadt elég vicces. Jelen pillanatban a 4-6-os villamost szerelték fel maszkkal.

Az élet

Kecskenyál

Ismét eltelt egy hónap. Egy hónap az előző bejegyzésemtől, valamint két hónap attól, hogy idehaza is „berobbant” a koronavírus járvány, melynek következtében gyökeresen változott meg mindenki élete. Hiszen nincs az életnek olyan területe, amelyre nem nyomta volna rá a bélyegét ez a vírus. Aki nem akarta komolyan venni, vagy nagyon el akarta engedni annak sem ment, hiszen a járványügyi intézkedések mindenkire vonatkoztak. Tartalékra tettem magam, már ami a virtuális világot illeti, s igyekeztem hasznosan tölteni a szabadidőmet. Ráfoghatjuk, hogy sikerült, de nagyon rányomta a jelenlegi helyzet a bélyegét mindenre.
Tovább… →