Talán a harmadik évadánál tarthatott a The Big Bang Theory, amikor több ismerős ajánlására illetve különböző weboldalak, blogok dicséretére hallgatva végül belevágtam. Nem is bántam meg, ámbár tény, hogy időközben egyszer már abbahagytam, de akkor végül úgy döntöttem, hogy mégis folytatom. Igaz csak kíváncsiságból, hogy tényleg olyan lett-e, mint ahogyan többek lefestették.
Az igazság az, hogy a bevált recepten változtattak, s nem is kicsit, s ugyan a rajongók eléggé kritizálják a sorozatot, de még mindig a nézettségi listák élén van. Így pedig nem véletlen, hogy biztos, hogy a széria belép a bűvös tizedik évadába. Hogy aztán az az utolsó lesz-e, nem tudni. Ami viszont biztos, hogy a héten kifutott a kilencedik évad.
Tovább…
Kalandra fel!
…végül befutott. Új megjelenésként kaptam hozzá egy kulcstartót, és egy ajándék DLC-t. Már a megjelenés napján egy 5 gigás (!) patch töltődik hozzá, így jelenleg még nem sikerült kipróbálnom.
Ami negatívum: Megértem, hogy kell útmutató a borító. De könyörgöm! Miért nem lehet a csomagolásra ragasztani, és miért kell közvetlenül a borítóra??? Tudom, hogy a polcon egyébként is a doboznak a gerincét fogom látni, de akkor is!
Rise Of The Tomb Raider: Baba Yaga – The Temple Of The Witch teszt
DLC. Ez az a szó, ami régen úgy hatott a játékosokra, mint egy füves cigi. Most ez a szó nagyjából olyan hatást vált ki egy játékosból, mint egy nem várt számla, mely után eléggé felemelkedik a vérnyomása az adott személynek, s nem pozitív szempontból. A vizuális tartalmak a célközönség szórakoztatására készül, de ez csak másodlagos szempont, hiszen az első a bevétel. Számomra inkább gyomorforgató, hogy megjelenik egy húzócím, melyre a többség hajlandó nem kis összeget áldozni. Remek példa a Rise Of The Tomb Raider, mely alaphangon 12 ezer forintba „fájt”, de ha érdekel, akkor mellé vásároljam meg a címbéli kiegészítőt majdnem 3 ezer forintért. Ha a többit is hozzászámoljuk, tehát egy teljes játékot akarunk kapni akkor majdnem 20 ezret kicsengettünk, hogy teljes játékunk legyen. Szép.
Igyekeztem nem foglalkozni ezzel a ténnyel, de végül beadtam a derekamat, mert kíváncsi voltam rá. Lassan két hónapja, hogy végére értem az élménynek, de még csak most jutottam el oda, hogy bejegyzést is tudjak róla írni.
Tovább…
Deadpool (2016)
Magyar cím: Deadpool
Olyan vagyok lassan, mint egy nyugdíjas, aki nosztalgiázni akar, s csak régi zenéket, filmeket néz meg. Miért? Mert részemről a legújabb filmek többnyire semmi mások, mint egyszerű celluloid hulladékok, melyek mögött nem az egyediség, hanem pénz van.
Vannak képregény rajongók, s ezzel semmi bajom. Bőven elfogadható, ha egy képregényt vesznek alapul egy filmhez, akkor mindenképpen azt szeretnék, ha a legjobb szórakozást nyújtsa miközben az eredeti forrást ne akarja mindenáron „megerőszakolni”. A Marvel eléggé szerte ágazó univerzumit teremtett, melynek vizuális babusgatása részemről egy hatalmas fekália halmaz. Az X-men részemről már vicc az első trilógia óta a különböző eredetfilmekkel, s múltban játszódó, s jövőt megváltoztató epizódokkal. A Pókember is kapott egy fogyaszthatóbb újragondolást, melyet rögtön el is vágtak a második résszel annak ellenére, hogy anyagilag nem is volt bukta. A Bosszúállók képregény univerzumok egyesbemosása számomra egy okádék, s nem tudok rájönni, hogy min élvezkednek azok, akik mindenféle egyedi filmmel rendelkező szuperhősöket egy filmbe gyúrnak bele? A Deadpool volt az egyik olyan képregény adaptáció, ami felkeltette a figyelmemet, de a botrányos munkahelyi beosztás miatt nem jutottam el a premierre. Azonban most lehetőségem volt megtekinteni, s azt gondolom végre kaptam egy olyan filmet, amin tényleg jól szórakoztam, s nem csak a szemöldökömet húzogattam, hogy mit is esznek ezen akármit a többség.
Tovább…
The Riddle
Nagyon szeretem a vizuális tartalmakat. Legyen az zene, film, sorozat, vagy játék. Viszont, ha egyszer olyan helyzetbe kerülnék, hogy a látásom, vagy a hallásom mentsék meg, mert kettő közül csak egyet tudnak, akkor mindenképpen az utóbbira voksolnék. Iszonyatosan nagy zenerajongó vagyok.
Olykor az újakat, olykor a régieket hallgatom. Tény és való, hogy a régiek nosztalgia szempontjából nagyon jó. Azokat szeretem, amik teljesen felpörgetnek, s kizökkentenek a hétköznapi fásultságból. Minden bizonnyal ismeri mindenki azt az érzést, amikor egy számot nem tud kiverni a fejéből, s folyamatosan az dúdolja. Na én így vagyok Gigi D’Agostina The Riddle című számával:
Egészen pontosabban csak voltam, míg rá nem kerestem, hogy ez hogyan is szólhat élőben. Ekkor jöttem rá, hogy ez csak egy feldolgozás. Az eredetije Nik Kershaw előadásában fenomenális produkció számomra. Megint megvan mit hallgatok egy hétig:
South Park: 12.évad
Gyermekkoromban iszonyatosan nagy varázs és egyediség vette körül a South Park-ot, melyet csak azok láthattak, akik valamilyen úton módon, de hozzáférhettek az epizódokhoz (VHS-re felvett részekről beszélek), illetve akinek közvetlen módon volt előfizetése a magyar HBO-ra, ahol az aktuális részek mentek. Ennek fényében gyermekkoromban kimaradt ez a „mese”, ámbár így utólag azt gondolom, hogy nem is bánom.
Tinédzserkoromban jutottunk el oda, hogy kábel TV is lett itthon, s a COOL TV-nek köszönhetően én is becsatlakozhattam eme brutális közösség mindennapi életébe. Későbbi az első évadokat is magamévá tettem, s majd jött egy törés, amikor „elfelejtettem” a sorozatot. Egyszer ismét nekiindultam, de ismételten elakadtam. Azonban most úgy döntöttem, hogy elég sok rész összegyűlt, s mivel kevés sorozatot nézek belefér az időmbe. Különösen örültem a szabadságolásomnak, mert a délelőtti időszakot a sorozatra akartam szánni. Ugyan nem jött össze, de így is sikerült legyűrnöm a 12. évadot, ami szerintem vállalhatóra sikerült elég szépen.
Tovább…
Tavaszi szabadságolás
A hónap elején eléggé negatívan álltam hozzá a dolgokhoz, de szerencsére minden pozitív irányba terelődött.
Első körben mindenképpen meglepetésként ért, amikor kiderült, hogy teljes egy hétig élvezhetem az itthoni csendet, ugyanis időarányosan ki kellett adni a cégnek a szabadságokat, s jelenleg én épp kerültem sorra. Ennek iszonyatosan megörültem, ugyanis időközben sikerült beszereznem az új videokártyámat. Első körben sokan gondolkoztam rajta, hogy milyen legyen, s milyet is szeretnék. Hiszen nem akartam meglépni a százezres kategóriát, mert hát alkalmi játékos vagyok, s van, hogy előfordul, hogy hetekig nem is indítok el egy ilyen alkalmazást sem. Aztán jött a nagy meglepetés. Nyertem a lottón. Na nem százezrekről beszélek, de számomra is teljesen nagy meglepetésként ért, hogy 15080 forintot ért egy hármas találat. Ekkor elkezdtem gondolkozni, s komoly számolás után rájöttem, hogy ha meglévő összeget hozzáadom, illetve némileg kipótolom a hitelkeretemből, akkor fizetéskor bőven marad pénzem. Noha igaz, hogy rá kell szoknom az olcsóbb ételre, amit majd elfogyasztok a munkahelyemen majd. Így végül lett egy Radeon R9 380. Ez az első kártyám a konkurens fejlesztőcsapattól, s egyelőre nagyon megvagyok vele elégedve. Az árért megérte főleg, hogy a „jobb világba tért” GTX 760-nál jelentősebben több erőforrás van benne. Ha ez még nem lenne elég, akkor még vevőt is találtam a nem működő kártyára, így abból is tudtam profitálni egy kicsit. Habár némileg erős a gyanúm, hogy elképzelhető, hogy javítani tudja, s majd későbbiekben eladásra került javított formában, de mivel én egyébként sem tudtam volna vele mit kezdeni a kukába hajításon kívül, így eladtam. Az a pár ezer forint is remekül jött. Az új kártyával csak a világító színével van gondom, mert sötét szobában iszonyatosan irritáló tud lenni. Aki kitalálta, hogy világítson rajta a felirat azt megfojtanám. „Fantasztikus élmény” amikor egy játékban jön egy sötét rész, filmben meg jelenet, s félhomályban pedig beteríteni a szobát a gépházból kiszűrődő kék fény. A szabadság alkalmával pedig a sokadik javítás után végre a Rise Of The Tomb Raider teljes pompájában tündökölt, de azért a The Nathan Drake Collection sem volt elhanyagolva, ha már három hét múlva jön a negyedik rész.
Természetesen nem hanyagoltam el semmit, így a mozgásra is kellőképpen odafigyeltem. Így nem is volt kérdés, hogy ideje egy kis kirándulást tenni a közelben, ha már van némi „zöldség” errefelé, így kutyasétáltatás ürügyén többször jártam arra. Szerencsére persze kullancsot nem sikerült összegyűjteni.
Munka szempontjából egyelőre minden rendben van. A rossz szokásokról persze le kell maj szoknom, amire igyekszem odafigyelni. Körülbelül még három hetem van a próbaidőm lejártáig, s bennem van persze a félsz, de a folyamatos munkaerőhiány, illetve a pozitív visszajelzések logikus következtetésre adnak okot, mely szerint tervezhetek majd hosszabb távra is.
Daddy’s Home (2015)
Magyar cím: Megjött apuci
Vígjátékot készíteni nagyon nehéz. Kevés olyan alkotás van, amitől az ember tényleg jó kedvre derül, s képes hangosan felnevetni. Sajnos az elmúlt években hiába mutattak be folyamatosan újabbnál, s újabb filmet ebben a műfajban, ha nálam maximum egy enyhe mosolyt váltott ki belőlem. Ezért is van, hogy inkább régebbi címekhez fordulok vissza, s az újakat pedig feltételekkel kezelem.
Ha jól rémlik valamik januárban láttam az előzetesét a címbeli alkotásnak. Kevés filmre megyek el a moziba, s csak olyanokra, amiknél úgy érzem meg is érik a pénzüket, hiszen itthon „ingyen” ki tudom kapcsolni az adott produktumot, még egy moziból maximum csak kisétálni tudok úgy, hogy ott hagytam legalább 1500 forintot. Fontolóra vettem, hogy elmegyek erre a filmre. Jól tettem, hogy nem mentem el.
Tovább…
Hello R9 380!
Pár napja lőttem ki a virtuális térbe egy olyan bejegyzést, melynek témája ugyebár az volt, hogy ami tönkre mehet, az tönkre is fog menni. Ahogyan nálam is ez bekövetkezett, hiszen mióta elkezdődött a munkahely váltás sorra mennek tönkre a dolgaim, melyeknek pótlása nem kis összeg, főleg akkor, ha szépen összeadjuk a kis összegeket.
Idén terveztem egy VGA cserét, de a középkategóriás kártyák ára elriasztott. Ugyanis én alkalmi játékos vagyok, azaz előfordul, hogy napokig, vagy hetekig nem ülök le játszani. Így aztán százezret belefektetni nem volt értelme, százezer alatt pedig nem volt nekem tetsző kártya. Majd végül különböző teszteket megnézve elkezdtem azon gondolkozni, hogy vajon nem-e szeretnék a konkurenciától vásárolni VGA-t. Persze még a jövő zenéje volt, hiszen időközben különböző programok elkezdték azt jelezni felém, hogy a másodlagos merevlemez, melyet tárolónak használok kritikus állapotban van, s négy nap múlva „meghal”. Ez a négy nap már két hete akar elkövetkezni, de még se híre, se hamva.
Valahogy szerettem volna, hogy plusz pénzhez jutok, de a jelenlegi munkahelyemen nincs lehetőség arra, hogy túlórázzak. Jelenleg próbaidőmet töltöm, de sanszos, hogy megfognak tartani. Eltelni magamtól nem akarok, hiszen „jobb félni, mint megijedni” alapon mindenre gondolnom kell. S bizony azon gondolkoztam, hogy talán jövedelmezőbb döntés lenne egy új VGA beszerzése, mint a merevlemez cseréje, aminél működésbeli anomáliát nem tapasztaltam.
Ekkor jött az, hogy olykor vásárolok lottószelvényt. Saját magam meglepődésére múlt hét vasárnapján megláttam, hogy az ötös lottón hármason volt, ami 15080 forintot jelentett készpénzben. Persze nem hittem el teljesen csak akkor, amikor bementem a lottózóba, s valóban átadták a nyereményt. Első dolgom volt a számlámra feltenni. Majd időközben jelezték felém, hogy a két hónapja meghalt GTX 760-omat megvásárolnák alkatrészként. Ekkor viszont eldöntöttem, hogy alapos utánaszámolás után az új kártya árának több, mint a 70%-a megvan, s a maradékot meg kipótolom a bankszámlám hitelkeretéből. Ha odafigyelek a költésre, akkor ugyan fillére kiszámolt másfél hónap következik, de inkább most, mint a nyáron, hiszen akkor már szeretnék csavarogni, s nem csak városon, vagy megyén belül. Így végül a mai napon kezembe vehettem az új kártyát, ami nem más, mint az R9 380, s annak 4 GB-os változata:
Kicsit féltem attól, hogy csak két ventilátor van a kártyán az előzővel szemben, de alap hőfoka 38-40°c, s terhelés alatt eddigiek alapján csak 75°c volt a maximum. Rögtön teszteltem is a Rise Of The Tomb Raider-rel, ami meglepő eredményeket hozott nekem. Első körben szinte minden beállítás a maximumom volt, s egyetlen egyszer sem éreztem volna akadást. Mindezek mellett persze hozzá kell tennem, hogy a kártya sem volt hangos két ventilátorral, míg a korábbi hárommal olyan zajt csapott, mint ha gép szállt volna fel. Természetesen nem mértem semmilyen FPS számot, csupán játszottam, s minden folyékonynak hatott. Persze indítottam egy kis Benchmark-ot, ami az alábbi eredményt hozta el:
Bízom benne, hogy hosszú életű lesz a kártya, s legalább három évet minimum ki fog majd húzni mindenféle kompromisszumok nélkül. Kicsit féltem váltani a konkurens gyártó termékére, de igazából árérték arányban választásom igazából nem volt. Mivel nem vagyok gamer semmilyen formában, így nem érte meg volna az Nvidia kínálatából választani, ami minimum százezer lett volna. Továbbá nem is említve azt a tényt, hogy a gépem alapvető dolgokra is olykor használhatatlan volt az integrált VGA miatt.
Ami viszont részben negatívum volt nekem az a kártya design része. Vagyis az, hogy a kártyán lévő feliratok világítanak. Szerintem erre nem igazán volt szükség, s biztosan nem dobja meg a fogyasztást, de mondjuk én hogyan fogom „élvezni” eme kékséget egy zárt házból, ami ráadásul az asztal alatt van?
Mivel az elkövetkezendő másfél hónapban különösebben nem akarok semmit tervezni, így majd marad a séta, bicajozás, illetve a tesztelése a kicsikének. Főleg úgy, hogy a következő hétre kötelező szabadságot kaptam, mert beleestem abba, hogy időarányosan adják ki, s én vagyok a soron.
South Park: 11.évad
Gyerekként sokat hallottam a sorozatról, de mivel előfizetésünk nem volt egyik szolgáltatónál sem, így hozzám, az epizódok nem igazán jutottak el. Ahogyan halad előre az idő középiskolás koromban lassan több, mint tíz évvel ezelőtt végre teret nyert az igény, hogy itthon legyen kábel TV, mert ugye a „hivatalos” (még akkori) csatornák már nem szolgálták ki az igényeinket. A sorozat hírneve megelőzte magát, s tényleg egy iszonyatosan brutális, s szinte senkinek nem ajánlható sorozatot képzeltem magam elé, mint a Beavis & Butthead, aminek létjogosultságát tényleg nem tudtam alátámasztani.
Ellenben a South Park kellemesen meglepett olyannyira, hogy miután lehetőségem volt lemezen megkapni az adott epizódokat szinte felzárkóztam az aktuális részekig. Ekkor már némileg éreztem minőségi csökkenést, majd egyszer a sok nézendő miatt (akkor még javában 15-20 szériát követtem a jelenlegi 6 helyett) egyszerűen csak elfelejtettem megnézni a következő epizódot, majd így ki is törlődött az agyamból. Lassan három évvel ezelőtt úgy döntöttem ideje újra előszedni a sorozatot, de mivel hiányosak voltak már jócskán az emlékeim, így rögtön elölről kezdtem az első évaddal. Mivel húsz perces epizódokról beszélünk, így három hónap alatt felzárkóztam, s a tizedik évad volt az, ahol szépen ismét „kikopott” nálam a sorozatos köztudatból.
Tovább…