Rossz volt-e a döntés?

Kecskenyál

Lezárult egy korszak. Nagyjából így tudtám jellemezni azt az eseményt, ami bekövetkezett nagyjából bő egy héttel ezelőtt.
Amikor végeztem az iskolával akkor csak a cél lebegett a szemem előtt, hogy minél előbb munkát szerezzek magamnak. Mindegy volt, hogy milyet, csak munka legyen, amivel pénzt lehessen keresni. Nyilvánvaló volt persze az, hogy olyan legyen, amit fizikailag, s anyagilag is lehet bírni, illetve ne vágjanak át lehetőleg. Ennek volt köszönhető, hogy majdnem egy évnyi pangás után (melyben volt egy egy hónapos, s egy két hónapos munkaviszonyom) végre találtam egy munkahelyet. Nagyon igyekeztem, így végül a három hónapos próbaidő után szépen határozatlan munkaidejű szerződésem lett, majd pedig ennél a cégnél eltöltöttem egészen pontosan majdnem öt évet.

Öt év alatt nagyon sokat változott az egész. Sajnálatos módon negatív irányba, ami jelentősen rányomta a bélyegét nem csak a közhangulatra, hanem szinte mindenre. Egy emberként végeztem már háromnak a munkáját, s szinte soha semmi nem volt elég gyors, elég jó. Ennek volt köszönhető, hogy már teljesen kikészültem idegileg, illetve nem tudtam már én se sokszor, hogy merre vagyok arccal. Nem volt kedvem szinte semmit csinálni, s csak akkor tudtam összeszedni magam, amikor több szabadnapom volt egyben. Ami nem sokszor volt egy hónapon belül. Végül azt vettem észre, hogy szinte csak a munkahely az, aminek élek. Legtöbbször ideges voltam, féltem, vagy agresszív voltam. Ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy komolyabban fellépni nem akartam, mert tudtam a következményeket, amely végül fejfájásban, alvászavarokban, s folyamatos kimerültségben manifesztálódott végül.
Az utolsó csepp a pohárban a beosztásom volt, aminél azt mondtam, hogy nem tudom végigvinni a hónapot úgy, hogy minimálisat pihenek, s szinte össze-vissza járok dolgozni. Ugyan határozatlan idejű volt a munkaszerződésem, de a főnök rúgott már ki embereket közös megegyezésnek álcázva, aki pedig nem írta alá azon pedig talált fogást, hogy vége legyen a munkaviszonyának. Így végül felmondtam, hogy közben belenyúltam a tutiba.

A jelenlegi munkahelyemre egy hétfői estén küldtem el az önéletrajzot, másnap reggel felhívtak, s harmadik nap már mentem is interjúra, ahol közölték, hogy rajtam múlik az egész, mert felvételt nyertem. Elfogadtam. Minden tökéletesnek bizonyult, s a volt munkahelyemről amilyen gyorsan el akartam menni olyan lassan ment. Ugyanis voltak emberek akikkel jóban voltam, ők persze hiányoznak most is. Másfelől pedig meglepett az emberek reakciója, hiszen azt gondoltam, hogy majd szépen sunyi módon eljövök anélkül, hogy bárki szólna egy szót is. Nem így történt, így végül igyekeztem minél előbb kijönni az épületből, mert már a sírás kerülgetett. A munkamorál, s a munkakörülmények az egyik tényező, ami miatt nem éreztem jól magam, illetve úgy éreztem, hogy soha nem is tartoztam abba a közösségbe. Ez lényegében szégyen egy ilyen cégre nézve, hogy akkor érzi meg az ember, hogy odatartozott, amikor elmegy onnan.
Az új munkahelyem fényévekre van ettől pozitív értelemben. A kollégák kedvesek, figyelmesek, illetve sokkal kisebb fizikai megerőltetéssel jár, mint az előző. A munka soha nem volt büdös számomra, de már olyan mélységekbe került a fentebb írtak miatt, hogy már szó szerint volt olyan, hogy kimentem az öltözőbe pár percre, mert már rosszul voltam. Így nem hiszem, hogy sokáig bírtam volna a gyűrődést komolyabb egészségügyi problémák nélkül. Mindezek mellett pedig érdekes dolgokat figyeltem meg: kisebb étvágy, biztonságérzet, nyugalom, ritkább mellékhelyiségbe járás stb. Ennek nagyon örülök. Persze mélyebb dolgokba nem látok bele, s csak öt napon vagyok túl, de egyelőre pozitív a visszajelzés részemről, s részükről is. Egyelőre hatvan nap a próbaidőm, de bízok benne, hogy tovább maradhatok majd. Egyetlen egy negatívum van, ami nem más, mint a határozott idejű szerződés. Önmagában még nem jelent semmit, mert hosszabítható, de bennem félelmeket kelt úgy, hogy távozó kolléganő helyére jöttem szinte azonnal. Egyelőre még nem kérdeztem rá, hiszen próbaidő alatt nincs is értelme. Viszont a tönkrement VGA-t pótolnom kell, így mind a két szempontot alapul véve június 30-ig spórolás ezerrel, illetve felkészülés mindkét végletre.

Ami viszont mindenképpen pozitív lett, hogy kicsit több időm lett mindenre, illetve a kedvem is más. Ez mindenképpen sokat jelent nekem, s bízok abban, hogy ténylegesen pozitív irányba terelődik szinte minden.

Gépösszerakó 3.0

Kecskenyál

Ismét ideje feléleszteni a blog számítástechnikai kategóriáját. Habár tény, hogy elsősorban a vásárlásaimról szóltak, nem pedig a technika világának újdonságairól. Egyrészről pozitív, hogy mennyire gyorsan fejlődik a technológia, s érdekes mindenképpen, hogy hol is tartunk jelen pillanatban. Elég csak visszagondolni tíz évvel ezelőtti állapotra, hogy akkor mi volt, s jelenleg mi van. Másrészről pedig negatív, mert iszonyatosan gyorsan évülnek el az alkatrészek, műszaki kiegészítők, melyekért az ember olykor elég vaskos pénzeket ad ki a kezéből.
Annak idején nekem leginkább a pénz jelentett gondot, habár komolyabban költekezni nem igazán lett volna értelme, hiszen komoly játékos nem vagyok. Van pár kedvenc cím, amit olykor előveszek, de igazából a zenehallgatás, filmnézés, valamint az internetezés az, amit csinálok a gép előtt. Amikor pedig jön egy olyan cím, vagy olyan kedvem van, akkor viszont ténylegesen leülök a TV elé, s megjelenítő váltás után azonnal eltűnök a virtuális világban, s magam mögött hagyva a mindennapi problémákat. Munka és magánélet mellett erre csak akkor jutott időm, amikor több szabadnapom volt egymás mellett, így igazából nem is akartam a középkategóriából kitörve egy erőmet építve menőzni, mint ahogyan sokan is csinálják. Másfelől mivel kevés időt töltök a játékokkal, így nem is voltam hajlandó egy bizonyos pénzösszeg felett költeni (az más kérdés, hogy mennyi a jelenlegi konfigurációm összértéke).
Tovább… →

Unravel teszt

Kecskenyál

Platform: Playstation 4
Mióta beléptem a munka világába egyre inkább leszoktam arról, hogy rajongói oldalakra regisztráljak, s ott töltsem az időm java részét. Egy-kettő még működik, s azokra olykor feljárok. Az egyik tag érdekes profilképet tett ki, s nem tudtam, hogy a képen lévő „lény” kit is ábrázol. Nem is nagyon foglalkoztam vele egészen addig, míg a hozzászólásában nem jelent meg egy link, amely nem más volt, mint az Unravel előzetese.

Tovább… →

Új élet kezdődik!

Kecskenyál

Emlékszem milyen érzés volt, amikor kijöttem az iskolából. Már akkor is nagyon frusztrált, hogy nem nagyon tudok rendesen időt szakítani semmire. Pontosabban amire szeretnék, mert önálló kereset nélkül nagyon sok mindenről kellett lemondanom. Amikor kikerültem gőzerővel megindult az álláskeresés, s igyekeztem, hogy minél hamarabb elhelyezkedjek a munkaerő piacon. De sajnos nem úgy alakultak a terveim, s fix munkahelyem nem lett. Majdnem egy évnyi tengődés után eljutottam a jelenlegi munkahelyemre, ahol most is vagyok.

Naplót vezetni nem hülyeség. Főképp azért, mert amikor az ember visszaolvassa az írásait, akkor körvonalazódhatnak benne dolgok, illetve olyanok is eszébe juthatnak, amiket már rég elfelejtett. Én hét éve kezdtem el írni saját gondolataimat a saját blogom keretén belül, s be kell vallanom olykor jókat kuncogtam, amikor visszaolvastam egy-egy bejegyzést. Egyre inkább éreztem azt, hogy hiába van érdeklődési köröm valahogy nem igazán élem meg az életem. Legfőképpen az volt a problémám, hogy olyannyira leszívja az energiámat a munka, hogy egyszerűen semmihez sincs kedvem. S nem elég, hogy nem megyek sehová, hanem még itthon is maximum a zenehallgatás megy ezerrel. Olykor-olykor belefér a játék, de ennyi.
Öt évvel ezelőtti állapothoz mérve szinte már gödörben van a munkahely. Igaz megszűnés nem fenyegeti, de rengeteg ember ment már el, s a jelenlegi munkaévemmel szinte majdnem rangidősnek számítok a dolgozók közül. Minap kezembe vettem a márciusi beosztásomat, s akkor elpattant valami, melynek köszönhetően halkan, de biztosan magamban elhatároztam, hogy ezt már nem tudom ebben a formában tovább csinálni. Nem megy. Persze legbelül sejtettem, hogy duzzogni fogok majd pár napig, egy hétig. Ebben az idő intervallumban pedig majd megy a fortyogás saját levemben, majd amikor pedig vége, akkor szépen minden visszatér a régi kerékvágásba. Szóval este kiküldtem pár önéletrajzot. A meglepetés akkor ért, amikor másnap felhívtak, s mivel a rá következőn szabadnapos voltam, így elmentem az interjúra. Olyannyira jól sikerült, hogy mikor vége lett felajánlották, hogy ha akarom enyém az állás. Elfogadtam.

Emlékszem arra, hogy két évvel ezelőtt is elgurult a gyógyszerem, s akkor is már itt akartam hagyni ezt a céget. Ekkor azt gondoltam, hogy ennyi volt, de mivel nem találtak a helyemre senkit, így egy elbeszélgetés keretén belül meggyőztek, hogy maradjak. Ámbár tény, hogy próbálkoztam úgy hozzáállni a dologhoz, hogy ne lássák rajtam azt, hogy örülök, hogy maradásra bírtak. A mostani helyzet más volt. Már nem hiszem, hogy sokáig bírtam volna az, ami ott megy. Az új jobbnak néz ki. Igaz, nem keresek többet, de több szabadidővel rendelkezek majd, így bízom benne, hogy fel tudom ismételten építeni az életemet úgy, hogy mindenre jusson idő, s több kedvem legyen szórakozni, kimozdulni. Egy valami azonban biztos, hogy függetlenül mennyire szerettem a jelenlegi munkahelyemet most lezárul egy korszak.

Mindenképpen gondoltam arra, hogy vissza kell fogni a költést, hiszen nem tudhatom, hogy mennyire fog beválni az új hely. Azonban ilyenkor szoktak történni a jó dolgok. Példának okáért, hogy a monitorom elkezdett vibrálni. Akármit csináltam nem javult, így úgy döntöttem, hogy lecserélem még március előtt. Így lett egy Acer V226HQL:

Aznap sikerült kézhez kapnom, amikor volt az interjúm, így nagyon örültem,hogy összejött minden. Boldogan szereltem össze, amikor is rájöttem, hogy itt aztán nem lesz vibrálás. Főleg úgy, hogy egyszer csak a gépem nem volt hajlandó indulni. A videokártya ventilátorai iszonyatosan hangosan pörögtek, s nem volt hajlandó képet adni a gép. Meg is lepődtem, hogy előző nap még nem viselkedett így a masina. Erre szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy bizony eme alkatrésznek annyi, mert az előző is így halt meg. Viszont kezdődhet a gyűjtés, mert a következő „áldozat” egy GTX 970, méghozzá az MSI műhelyéből:

Nem két forint, s ahogyan számolgattam legkorábban júniusban tudom megvenni. Ugyanis a jelenlegi helyen nincsen túlóra egyáltalán, szóval nem tudok plusz jövedelemre szert tenni. Ámbár ez nem is probléma, ha nyugodtan környezet lesz, s végre tudok kimozdulni itthonról, mert lesz kedvem. Addig pedig ott van a karácsony tájékán megvásárolt Playstation 4.

Bízom a szerencsében, s jó döntés hoztam most.

Rise Of The Tomb Raider teszt

Kecskenyál

Platform: PC
A játékos társadalom nagyjából egy emberként hördült fel, amikor az első kedvcsináló videók beúsztak az új Lara Croft kalanddal kapcsolatban, s kiderült, hogy hősnőnk kizárólag Xbox One konzolon fog nekivágni az újabb kihívásoknak. Nem csak a rajongókat sokkolta ez a bejelentés, hanem azokat is, akiket csak érdeklődés szinten érdekelt a játék.
Én azon szerencsések közé tartozok, akik ott lehettek a novemberi első megjelenésnél, hiszen amikor bejelentésre került, hogy a Microsoft előző konzoljára, azaz az Xbox 360-ra is érkezik a játék a rajta lévő exkluzív címek miatt beszereztem egy ilyen gépet, mivel ennek nem volt horrorisztikus az ára. Ámbár tény, hogy nem hagyott mély nyomokat bennem, de ehhez jelentősen hozzájárult az is, hogy nem volt lehetőségem a konzol eladása miatt többször nekifutni a játéknak, hogy erősen megismerhessem, hogy mit is sikerült összehozniuk a Crystal Dinamics fejlesztőinek. A PC-s port megvásárlása nálam biztos dolog volt, mint az égen a csillagok. Mivel digitálisan nem szeretek játékot vásárolni, így egy nappal később vehettem kezembe a dobozos változatot, melynek azonnal nekiestem, s nagyjából két napot szenteltem rá, hogy jobban megismerjem a játékot. Nem csak úgy, hogy mennyire lett sikeres a PC-s változat technikai szinten, hanem tartalmilag mennyire is elfogadható.

Tovább… →

Heroes: Reborn – 1.évad

Kecskenyál

Mai napig emlékszem arra az időkre, amikor sajnálatos módon itthon még nem rendelkeztem internet hozzáféréssel. Ennek egyik legnagyobb átka az volt, hogy egyik legnagyobb szórakozási lehetőségem a TV volt. Így aztán jó pár sorozaton csüngtem. A probléma akkor volt, amikor egy-egy sorozat már rengeteg epizóddal rendelkezett itthon meg lekerült az első tíz után. Vagy amikor az aktuális évadokkal évekkel le voltunk maradva. Ebből fakadóan pedig csak az igazi sikerek éltek meg a kereskedelmi csatornákon idehaza.
Tisztán emlékszem arra, hogy április volt, amikor a TV2 elkezdte reklámozni a Heroes-t, melynek első évadát az iskolatársam elhozta nekem két DVD-n. Ott elkezdődött valami. A rajongásom nem sokáig tartott, lévén a sorozat szépen lassan, de biztosan elindult a lejtőn. A negyedik évad volt, amelyik végül az utolsó is lett, mely részemről felért egy sorozatzárónak is. Aztán rá pár évvel fel is lett támasztva. Hiába.

Tovább… →

Túlélve az ünnepeket!

Kecskenyál

Minden évben számomra a leghúzósabb egyértelműen az év végi hajtás. Nem csak magánéletileg, hanem munkahelyileg egyaránt is. A decemberi hónap végére megfáradtan pedig nem kívánok mást csak azt, hogy egyedül lehessek, s végre pihenhessek. Ez a múlt évre is jelentősen igaz volt.
A múlt év vége leginkább azzal telt, hogy a vizuális szórakozásokat helyeztem előtérbe. Egyrészről eléggé rossz idő volt, másrészről olyan szinten megugrott a munkanapjaim, s ezáltal a túlóráim száma is, hogy egyszerűen nem igazán volt kedvem szabadnapjaimon bárhová is menni. Természetesen az ember, ha nem akarja, hogy kapcsolatai szépen elsorvadjanak, akkor tenni is kell ellene. Így jó pár találkozót bevállaltam, persze nem éppen éreztem jól magam. Ugyanis nem igazán jó, amikor az ember hulla fáradtan elmegy valahová, aztán azon gondolkozik, hogy vajon hogyan is tudja hazahúzni a belét, vagy éppen mennyi lesz az az időmennyiség, amit majd az alvásra tud szánni.

Az már magától egyértelmű volt, hogy januárban mindenképp szeretnék legalább egy hét szabadságot, hogy végre magamra találjak. Leginkább azért akartam egyben hét napot lehúzni, hogy végre legyen erőm ahhoz, hogy ki tudjak itthonról mozdulni, s ne csak az ágyban hemperegjek, miközben próbálom magam összeszedni. Részben sikerül is, habár elég nehéz utat tettem meg, mire elértem, hogy elkezdődjön a szabadságom.
Mint ahogyan fentebb is írtam nagyon sokat dolgoztam az elmúlt évben. Ennek egyik része volt a kevés kolléga, illetve a felmondások, kirúgások is, melynek következtében ismételten több embernek a munkáját kellett elvégeznünk. Természetesen ott volt a költekezések is, melynek következtében nem volt választásom, így akármikor felkértek, hogy vállaljak túlórát én igent mondtam rá. Ökröt csináltam magamból, ez van. Ellenben nem túl jó tulajdonságomat hoztam ismét fel: a függőséget. Ugyanis megint sikerült rászoknom az energiaitalra, melyből napi szinten jelentős mennyiséget fogyasztok. Érzem én, hogy lejjebb kellene venni, de egyszerűen nem megy, s érzem már, hogy megint nem jó irányba haladok. Így történhetett meg, hogy amikor elaludtam időben este egy órakor felébredtem, s fenn voltam egészen kelésig, hogy aztán elkezdjem a munkaidőmet úgy, hogy tudtam legkorábban délután négy előtt nem fogok hazaérni. Fantasztikus.

Ami mindenképpen pozitívum volt, hogy a The Nathan Drake Collection valóban rendkívül jóra sikerül, melynek köszönhetően sikerült részben kikapcsolódnom, s elfelejtkeznem a munkahelyi problémákról. Persze mellette igyekeztem házon kívüli tevékenységet is találni, ami annyira nem élveztem, lévén szeretem én a havat, de valahogy könnyebben elviselem, hogy ha az ablakból tekintek ki rá.
Ennek ellenére viszont úgy döntöttem, hogy nem fogok hét napot a négy fal közt üldögélni még akkor sem, ha kész korcsolyapálya az egész város. Így hát úgy döntöttem, hogy ideje a már hervadó kapcsolatokba új életet lehelni. Ami egyébiránt sikerült is, ámbár következménye az lett, hogy végül betegen voltam kénytelen visszamenni dolgozni. Nem tudom minek tudhatom be, de annak rendkívül örültem, hogy nem volt lázam, mert az az egyetlen egy olyan dolog, ami le tud dönteni a lábamról, ha meg vagyok fázva. Szerencsére ez most elmaradt, s férfiasan ledolgoztam öt napot taknyosan.

Az időjárás vegyes volt, így legtöbbször úgy döntöttem, hogy inkább nem megyek sehová. Volt tervben mozizás is, de olyan szinten szét volt fagyva minden, hogy inkább úgy döntöttem a röpködő mínuszok maradjanak csak kint. Ugyan megfogadtam, hogy nem fogok semmiféle vizuális tartalmat vásárolni, de ennek ellenére a nagy januári leakciózásnak köszönhetően a Tomb Raider: Definitive Edition került a kosaramba, melyet talán három nap alatt magamévá is tettem. Ugyanakkor szintén megfogadtam, hogy nincs több vásárlás, de pénteken megvásároltam a Rise Of The Tomb Raider-t, melynek nagyjából 75%-át teljesítettem eddig. Arra mindenképpen jó volt, hogy bebizonyosodjon, hogy nem egy rosszul sikerül portról van szó, de ennek ellenére kénytelen leszek majd VGA fejlesztésen törni a kobakom idén, habár azt már eldöntöttem, hogy nem vagyok hajlandó feláldozni a külső tevékenységeket emiatt. Ugyanis jön a tavasz, nyár, s jelentős programokat kezdtem már szervezni. Többek között ismét szeretném meglátogatni a fővárosi állatkertet, s nem éppen forróságban.
Februárra szintén nem tervezek semmi komolyat. Első körben megpróbálok magamon erőt venni, s leszokni az energiaitalról, mert már most érzem, hogy nem lesz ez így jó. Mindenek tetejében pedig további túlórákra számolhatok. Mert, hát szeretnék egy-két dolgot vásárolni magamnak, továbbá ismételten csökkent a létszámunk, s egyelőre nincsen pótlás a távozottak helyére.

Colony: 1×01 (Pilot)

Kecskenyál

Többnyire azok a filmek, sorozatok szoktak nagyon bejönni, amiket nem várok. Miért is? Véleményem szerint azért, mert nincs semmiféle elvárásom feléjük, így aztán könnyen megtörténhet, hogy berántanak rendesen. Mivel kevés szériát nézek már, s még kevesebbet követek napi szinten így úgy döntöttem, ha valami az utamba kerül, ami érdekesnek tűnik, akkor mindenképpen bepróbálom. Aztán vagy tetszik, vagy nem.
A héten így jártam a Colony nevű „förmedvénnyel”. 

Tovább… →

A végső változat: Rise Of The Tomb Raider!

Kecskenyál

Nálam a fő platform egyértelműen a PC. Leginkább azért, mert multifunkcionális tulajdonságait maximálisan ki tudom használni, így az egyik ilyen tulajdonsága a játék. Másik oldalon persze ott vannak azok a dolgok, melyeket úgy nevezzük, hogy „rajongás”. Kevés vizuális tartalom tudta kiváltani belőlem ezt, de tény, hogy a Tomb Raider közéjük tartozik.
Az Xbox 360-as konzol megvásárlása (melyet kihasználatlanság miatt tovább is adtam) kizárólag az új rész miatt volt, hiszen úgy tudtam exkluzív lesz teljesen. De szerencsére ez nem történt meg. Annak ellenére, hogy közepes élményem volt a Rise Of The Tomb Raider-rel mégis úgy döntöttem, hogy a végső változat, melyet meg is akarok tartani az a PC port lesz. Lévén évente 2-3x előfordul az operációs rendszer újrahúzása a gépemen nem óhajtottam digitális változatot megvásárolni. Viszont tény, hogy némileg húztam a számat a PC-s változat kapcsán.

Igen, igen. A borítón semmiféle (!) magyar nyelvű szöveg nincs. De még a borítóra ragasztva sincs, ámbár attól hülyét kaptam volna, mert az ilyen jellegű megoldásoknál szokott megjelenni, hogy nem a fóliára, hanem magára a borítóra teszik a címkét, mely rontja az összképet. Tudom, tudom. A játék a lényeg, nem a borító. (A Steam aktiváló kódot persze takartam értelem szerűen.)
Gépigényt tekintve 90%-os az én vasam, ámbár még nem biztos, hogy a lassan két és fél éves GTX 760 elég lesz neki. Azonban akadnak olyan effektek, amelyekre nekem nem igazán lesz szükségem. Azonban, ha mégis felmerül a szükség VGA cserére részemről majd csak ősszel lesz, amikor majd úgy sem lesz kedvem kimozdulni a rossz idő miatt.

Tomb Raider: Definitive Edition teszt

Kecskenyál

Platform: Playstation 4
Nagyjából 13 éve annak már, hogy először találkoztam Croft kisasszonnyal. A virtuális szerelem azonnal bekövetkezett, s még mindig ott tartunk, hogy megannyi változással szemben tart ez az érzelem felé. Nem is meglepő, hiszen kalandjai közt nagyon sok minőségi epizód került megvalósításra, mely minden téren újat hozott a már laposodó játékos szekvenciákba.
A kezdeti epizódokat is nagyon szerettem, ámbár tény, hogy nálam egyre inkább kicsapta a biztosítékot az, hogy a sorozat nem volt képes önmagához képest ténylegesen megújulni, s inkább azon játékosoknak kedvezett, akik fejüket akarták a falba verni a nehézség miatt. Utóbbi számomra keserűen hatott már negyedik résznél, amikor már olyan szintű szívatásnak éltem meg az egészet, hogy nem tudtam mit kezdeni vele, s csak évekkel később tavaly nyáron tettem teljesen magamévá. A fejlesztőcsapat váltás jót tett a szériának, habár hiányoznak a korábbi részek megvalósításai, azért örültem, hogy nehézség szempontjából könnyebb lett. Pont azért, mert engem nem szórakoztat, ha csapkodom a billentyűzetet vérvörös fejjel, mert nem tudok továbbmenni, vagy mert egy ugrást nem tudok végrehajtani.

Tovább… →