Aki rendszeres olvasója eme blognak, az már tisztában van azzal, hogy mennyire is meghatározó filmje volt gyermekkoromnak, majd tinédzserkoromnak a Jurassic Park, s annak folytatásai. Kissé keserű szájízzel mentem neki a Jurassic World névre hallgató új résznek (ami még mindig nem tiszta nekem, hogy negyedik rész, vagy a többi epizóddal nem foglalkozó alternatív folytatása az első résznek).
A több, mint egy milliárdos bevétel pedig bőven elegendő volt ahhoz, hogy tiszta legyen a sor: érkezik az újabb rész, ami elvileg jövő nyáron kerül a moziba, s Fallen Kingdom alcímet viseli. Elvileg lentebb látható a hivatalos poszter.
Címke: Jurassic World
Fémesen elegáns
Az a fajta vagyok, aki – amennyiben számomra mindenképpen minőségi alkotás – bizony vesz eredeti tartalmat fizikai adathordozón. Idén nyáron végre 14 évnyi várakozás után ismét egy epizóddal bővült a számomra hatalmas filmélménnyel társuló Jurassic Park széria. Ugyan tetszett a Jurassic World, s jól szórakoztam rajta, de azért elismerem, hogy nem hibátlan, s nem is ér fel az első részhez annak ellenére sem, hogy szorosan ott van mellette.
Amikor kijöttem a moziteremből számomra már biztos volt, hogy ez nekem kell eredetiben is, hogy feltehessem a polcra, hogy mindennap első legyen, amikor ébredés után kinyílik a szemem. Az viszont tény, hogy kacskaringós utat jártam be a kiadással, mire tegnapi napon a kezembe foghattam.
Valamikor augusztus vége felé találtam rá az előrendelői aloldalra, ahol egyedül még a fémdobozos kiadásra fogadtak előrendelést. Első körben rögtön leadtam a rendelést, mert ez kell nekem. Nem, nem a doboza miatt, hanem a filmért. Mivel akkor még csak erre lehetett előrendelést leadni. Visszaemlékezve saccolva egy olyan hónap múlva jött a lehetőség előrendelésként a műanyag tokos változatra. Ekkor hosszan töprengtem, hogy mi legyen. Ekkor töröltem a rendelésem, s előrendeltem a műanyag tokosat, melynek ugyebár fogyasztói ára nem érte el a 6 ezer forintot. Eltelt ismét egy kis idő, amikor frissítették a borítót, melyről nekem az volt a véleményem, hogy hasmenés idején az ember szebbet produkál a mellékhelyiségben, így töröltem az előrendelést, s újból jeleztem igényemet a fémdobozos kiadásra.
Nagyjából egy hét volt, mire odáig eljutottam, hogy úgy sem az előborítót fogom nézni, s a polcon egyébként is csak a kiadás gerince látható. Ekkor ismét módosítottam a rendelésemet a műanyag tokos változatra. Mivel a fémdobozos 7690 forint volt, ezért szállítási költséggel nem járt volna. Viszont mivel a műanyag tokos 6 ezer alatt volt, így jött rá egy remek 500 forintos szállítási költség, így már a két kiadvány ára közötti rés volt nagyjából 800 forint. Ekkor úgy döntöttem még egy filmet megrendelek, s a kettő ára ott van egy fémdobozoséval. Így nincs szállítási költség. A pofára esés akkor jött, amikor kecsesen haza húztam a belemet ezen a hétfőn, s nem szembesültem azzal, hogy míg a fémdobozos változat szállítható státuszt kapott az üzlet weblapján, addig a műanyag tokos változat megjelenésének ideje szerdáról szépen átkerült jövő hét péntekre. Ezen eléggé eldurrant az agyam, s végül ez lett az eredménye:
Hétfőn úgy döntöttem, hogy nem akarok tovább várni, így végül ismét rendelést módosítottam, ezúttal a fentebb látható fémdobozosra. Mivel dolgoztam a héten, s nem is tudtam volna senkit megkérni, hogy átvegye, így végül maradt a Pick Pack pontos átvétel. Mivel 2-3 munkanapos határidőt jeleztek felém (amiből ugye egy munkaszüneti nap a nemzeti ünnep miatt), így nagyon szorítottam, hogy az eredetileg szerdára számolt átvétel megvalósuljon. Persze nem jött össze, lett belőle csütörtök, ahol a túlórám miatt munkavégzés után volt tíz percem, hogy zárás előtt beérjek az átadópontba. Sikerült!
Kiadás dupla lemezes lett, ami tartalmazza a 2D, s 3D változatot egyaránt. Utóbbiért annyira azért nem vagyok oda, így tegnap rögtön a hagyományos változatot vettem kezelésbe. Egyetlen egy dolog, ami nem tetszik, hogy véleményem szerint túl van hype-olva Chris Pratt, akivel kapcsolatban van is pár extra tartalom, aminek köszönhetően végig csak a hagyományos „Így készült”, s a kivágott jelenetek, illetve még pár háttérmunkálatokat bemutató extra tartalmat tudtam végignézni.
Ami viszont sajnáltam, hogy itt nem kaptak helyett az előzetesek, melyeket azért az ember olykor újra megnézne. Legalábbis nekem lenne rá igényem. A hangzással, képpel viszont nem volt probléma még úgy sem, hogy ma megnéztem a 3D-s változatot is. Habár a kiadványnak köszönhetően rájöttem, hogy a tulajdonomban lévő Playstation 3 (amit Blu-ray lejátszóként is használok) képes 3D-s lemezeket is lejátszani.
A kiadvány nagyon tetszik, s igényes lett. Egyetlen egy dolog hagyott bennem keserű szájízt, hogy a lemezek egymások kaptak helyet. Ugyan nem érnek egymáshoz, viszont emiatt a felső lemezt kissé nehéz kivarázsolni a tokból. Mivel úgy is a 2D-s lesz majd agyonnézve, így a 3D-s „száműztem” oda.
Mi is történik a vizuális szórakozások terén?
Én az a fajta vagyok, aki olyan mint a medvék. Amikor megérkezik a hideg idő, akkor nem szeret kimozdulni a jó kis meleg „kuckóból”. Ennek okán pedig leginkább október végén kezdődik meg az a szakasz, amikor átadom magam a vizuális alkotások gyönyöreinek. Ez nem más jelent, mint hogy ilyenkor sokkal több filmet tekintek meg, illetve még kedvemre válogatok a sorozatok közül, melyeket nem próbáltam be, vagy pedig fogom magam, s egy korábbi kedvencemet újranézem. Természetesen a játékok sem maradnak el.
Régebben iszonyatosan sokat tévéztem, s emellett pedig napi szinten legalább négy órát ültem a számítógép előtt. Azóta a munkaerő piac részese lettem, s ennek köszönhetően megcsappant az ezekre a dolgokra szánható idő. S még akkor nem is nagyon tettem hozzá még a magánéletet. Utóbbi hozadéka az, hogy hetente kijelölök egy szabadnapot, amikor délelőttől egészen késő délutánig gubbasztok a monitor, vagy a televízió előtt.
Ennek köszönhető többek között, hogy az általam követett sorozatokat erősen meg kellett nyirbálni, illetve a bepróbálás előtt álló újoncokat nagyon meg kellett válogatni. Emiatt is van az az állapot, hogy míg régebben akár 15-20 szériát is nyomon követtem, addig mára ez a szám leredukálódott nagyjából 4-5-re. Az újoncokat nagyon vártam, hiszen idén már csak két visszatérő sorozatom volt, s ennyi volt a saját sorozatos palettámon. Sajnos nagy megváltást eme szezon sem hozott, ellenben iszonyatosan tetszetős lett az egyébként nem várt The Muppets, mely elérte nálam azt a szintet, hogy minden héten várjam. Amitől viszont tartottam, hogy a Heroes Reborn csak közepes lett, de még mindig nézhető szinten van. Azonban hiányzik belőle az a hangulat, mely az eredeti sorozatban megvolt. Olykor előfordult, hogy nem tudtam magammal mit kezdeni, így úgy döntöttem, hogy ideje lenne elővenni valamelyik egykori kedvenc szériámat. Így esett a választásom a Six Feet Under-re, mely az első évad után törölve lett részemről, hiszen rájöttem, hogy ez az a sorozat, amely elsőre tud csak igazán nagyot ütni. Kevés idő miatt viszont nem szerettem volna vele a későbbiekben kínlódni.
Filmekkel állok legjobban hadilábon lévén nem követem nyomon a friss híreket, ami a mozi világából érkezik, illetve nagyon sok olyan új alkotás van, amely ha nem kap elég nagy marketing felületet, akkor bizony csak hónapokkal a megjelenése után értesülök róla. Saccolva legalább 10-12 új filmet láttam az elmúlt két hónapban főleg az esős napok miatt, de sajnos csak a The Time Traveler’s Wife, The Lazarus Effect, és a Poltergeist 2015-ös változata volt az, aminél nem úgy keltem fel az ágyból, hogy bántam a rá fordított időt. Ámbár tény, hogy sajnos ezek is csak egyszer nézősök közé tartoztak.
Azért teret engedtem a régi kedvenceimnek is. Idehaza sajnálatos módon kevés Blu-ray kiadás jelenik meg, s többnyire ezeknek az ára igencsak magas. Ritka az olyan kiadvány, amely nem 5 990 forintról indul. Hozzátenném, hogy akad olyan, amelyik meg sem jelenik. A külföldi alacsony ár miatt, illetve itthoni pár akciós árcímke miatt jó pár kiadásnak lehetek büszke tulajdonosa. Ilyen az Alien Antológia, Alien vs. Predator, Silent Hill Revelation, Alien vs. Predator: Requiem és a Maleficent. Az utóbbin kissé mosolyogtam, mert 2990 forintos áron vettem meg, s máshol a DVD (!!!) változata majdnem 4 ezer forintba került.
Az októberi hónap sem marad megrendelés nélkül. Még nyáron berendeltem a fémdobozos Jurassic World kiadványt, de végül úgy döntöttem, hogy a hozzá csapott 3D-s lemez nem kell, így inkább az olcsóbb (aminek egyébiránt pocsék borítója van, de a polcon amúgy is csak a gerincét látom majd a kiadásnak) műanyagtokos változatot rendeltem be. Mellé pedig az Egy bogár élete kiadást. Mindkét film jövő hét közepén érkezik majd meg:
A játék világ már kicsit visszafogottabbra sikerült nekem. Leginkább azért, mert fáradtan sokkal inkább megnézek egy filmet, vagy kimozdulok itthonról, mint hogy a televízió előtt kuksoljak. Ennek kapcsán kevés időm jutott rá, de ismét nekiálltam az Uncharted szériának, melynek a harmadik epizódját taposom, aminek saccolva az egy harmadát sikerült teljesítenem.
Persze bízom benne, hogy ebben a hónapban sikerül még mást is kipróbálnom, habár nem sok esélyt látok már rá.
Fémes kiadásban (is) jönnek a Jurassic World dinoszauruszai!
Mivel a műanyag dobozos változat nekem annyira nem jön be kinézet alapján, így végül előrendeltem a fémdobozosat. Igaz, van rajta egy kis felár, de ennek a szállítási költsége ingyenes, míg a másikon van legalább 500 forint, így a kettő közti árrés számomra olyan 1200 forint, ami nem olyan vészes véleményem szerint.
Jövő héten érkezik a „kicsike”, s kíváncsi vagyok a beltartalmára.
Előrendelve!
Akarsz Jurassic World Blu-ray kiadást venni?
Ahogyan számoltam nagyjából október, november környékén fog majd napvilágot látni a Jurassic World fizikai adathordozón (saccolva két-három héttel előtte letöltő oldalakon). Az nem kérdés, hogy kell eredetiben, viszont máris kilőttek egy képet mi jár azoknak, akik egy limitált kiadásra fájna a foguk.
Nem semmi! Viszont a saccolva az ár, illetve a méret miatt nem férne el a polcomon. Sajnos.
Jurassic World
Magyar cím: Jurassic World
Mai napig él bennem egy gyermekkori emlék, mely az első számomra meghatározó filmélményhez köthető. Általános iskolás voltam, s negyedik osztályba jártam, amikor az egyik kereskedelmi csatorna bemutatásra tűzte a Jurassic Park-ot, mely már az előzetesével lenyűgözött. Emlékszem, hogy akkoriban rendetlenkedett a televíziónk, s bíztam benne, hogy működő képes lesz azon a napon. Szerencsém volt, így akkor egy feledhetetlen vizuális élménnyel gazdagodtam. S egy gyermek milyen is? Olyan, hogy képes valamit, valakit szinte beteges rajongásáig imádni. És nálam így kezdődött a rajongás. Mai napig megmosolyogtat, amikor visszagondolok arra, hogy úgy próbáltam ösztönözni a szülőket a további részek megvásárlására, hogy szinte minden egyes alkalommal John Hammond még béta állapotban lévő parkját kellett velük nézetnem.
Azóta már felnőttem, s az ilyen gyermeki dolgaim megszűntek létezni, s mindenféle vizuális tartalom felé normális rajongást táplálok. Kinőttem többek között a „napellenzős” korszakomból is, így már igazat adok mindenkinek, aki szerint egyetlen egy korszakalkotó kultfilm van a franchise-ban: az első rész. Habár Spielberg remekül megkoronázta a folytatást a városban kószáló T-rex-el. Véleményem szerint talán ezért sem akart több filmet készíteni, hiszen a harmadik rész a jó példa, hogy milyen az, amikor egy franchise tartalmilag kifullad. A film hagyott némi űrt bennem, hiszen sem a hossza, sem pedig a minősége nem ért fel az elődeihez.
Egy ideig vártam a negyedik részre, de egy idő után feladtam a reményt, s elkönyveltem trilógiának. Ugyan a harmadik rész nem volt totális anyagi bukta, de messze alul maradt az előző két rész bevételéhez képest. Így ebből fakadóan is megvoltam róla győződve, hogy nem fognak bevállalni egy újabb epizódot. Aztán valahonnan előbukkant egy plakát, majd pár hónapra rá egy koncepciós rajz. Majd pedig elindultak az előzetesek. Nekem pedig végre – még ha betegen is -, de sikerült eljutnom a moziba.
![Jurassic World - Official Global Trailer (HD) - YouTube.MKV_snapshot_02.25_[2015.06.12_17.35.17]](http://www.kecskenyal.hu/wp-content/uploads/Jurassic-World-Official-Global-Trailer-HD-YouTube.MKV_snapshot_02.25_2015.06.12_17.35.17.jpg)
Tovább…
Vajon ezt a nyaramat is sikerül szétcsesznem?
Amikor elkezdtem dolgozni, akkor egyből megnyílt előttem egy csomó olyan lehetőség a szórakozásra, mely előtte anyagi okok miatt nem volt elérhető számomra, vagy pedig csak minimálisan tudtam belekóstolni adott dolgokba. Örültem is nagyon, hiszen amennyire csak lehet próbálom kiélvezni az életemnek minden adott percét, ha már dolgozom, s van keresetem. Persze nem egy versenyképes pozícióról van szó, így hát azért a nadrágszíjat meg kell szorítani, ha arról van szó.
Tavalyi nyár számomra elég visszás lett, s sajnos nagyon rossz élményekkel is zártam szeptemberben. Ugyanis a terveimmel ellentétben szinte semmit nem tudtam összehozni egy lehetséges költözés miatt, mely szinte az utolsó pillanatban meghiúsult, de a hat számjegyű összege miatt jelentősen odavert számomra. Ennek köszönhetően az „ingyenes” kikapcsolódáson kívül kétszer sikerült eljutnom a moziba, s nagyjából ennyi volt.
Idén persze sokkal jobban kívántam ezt megtervezni, ami szintén nem jött össze. De hát mondani szokás, hogy ember tervez…
Első körben megfogadtam, hogy nem lesz itthon ülés. Sajnálatos módon voltam oly balga, hogy a szabadságomat a nyár utolsó hónapjára időzítettem, így hát már a második olyan beosztást kaptam kézhez, melytől az égnek állt a hajam. Sebaj gondoltam, hiszen leegyeztettem, hogy a hónap végi, illetve a hónap eleji szabadnapokat toljuk össze, s majd alkotok valamit itthon. Első körben a megvásárolt Mátrix trilógia került megtekintésre, amely egy pozitív példája volt, hogy hogyan lehet hasznosan eltölteni az időt. Mindeközben észrevétlenül eltelt felettem az idő, így végül úgy döntöttem, hogy teszek egy kört a strandon. Rögtönzött döntés volt, s mivel egyébként is imádok lubickolni úgy döntöttem most egyedül teszem a tiszteletemet a helyi fürdőben, hogy láthassam mennyire lesz rám pozitív hatással. Korábban már ecseteltem, hogy ha egyedüli programnak választom a strandolást, akkor költségileg jobban jövök ki, hiszen csak a belépő árát kell kipengetnem, s nincsenek impulzus ingerek ételek, italok vásárlására, lévén egész időmet a vízben fogom tölteni.
Bevallom ez volt az első eset, hogy egyedül látogattam ki a strandra, de a frusztrációm az első két percben elmúlt. Mikor a lábamat elérte a víz máris jókedvre derültem, s éreztem, hogy akkori esetben jót tett a hirtelen jött ötlet megvalósítása. Nagyjából két és fél órát töltöttem kint, ebből jó, ha negyed órát töltöttem a vízen kívül. Így nem meglepő, hogy iszonyatosan kifáradtam, habár utóbbit leginkább az elmúlt hónapokban felvett lusta szokásaimnak tudtam be. Természetesen a strandolást sem úszhattam meg következmények nélkül. Igaz, hogy most nem égtem le, s nem kaptam napszúrást, de másnap a fülészeten kötöttem ki. Szerencsére megoldódott a hallás problémám hamar, s táppénzes óráim sem keletkeztek.
A munkába való visszazökkenés nem volt túl könnyű, főleg hogy vállaltam be túlórát. De mint minden évben most is eltökéltem, hogy életmód váltásba kezdek főleg azért, hogy bírjam a fizikai megterhelést. Persze nem munka szempontjából, hanem hogy jobban bírjam a kerékpározást, mert észrevehetően ellustultam. Így hát nekiláttam felfedezni a környéket, s igénybe vettem a nemrégiben felfedezett bicikli utakat is.

Mindezek mellett pedig iszonyatosan büszke voltam magamra, hogy milyen eredményt is sikerült elérnem:
![Screenshot_2015-06-07-21-35-46[1]](http://www.kecskenyal.hu/wp-content/uploads/Screenshot_2015-06-07-21-35-461.png)
Mindezek mellett persze iszonyatosan rá voltam feszülve arra, hogy a héten bemutatásra kerül a Jurassic World. A szerdai premier előtti vetítésre nem tudtam volna elmenni, lévén egész nap dolgoztam volna, de csütörtökön munka utánra terveztem. Azonban az egészet keresztül húzta az a dolog, hogy egy egész éjszakát töltöttem szinte ébren, lázasan, s másnap kénytelen voltam elmenni az orvoshoz. Még egy héttel ezelőtt azt ecsetelgettem, hogy mennyire is jól vigyázok magamra, hiszen legutoljára tavaly év elején voltam beteg. Pontosabban akkor volt az utolsó megfázásom. Erre most szépen levett a lábamról a nátha. Természetesen másként adtam elő a munkahelyen, hogy ne érje a szó a ház elejét, hogy egy megfázás miatt maradok itthon. Nem örültem neki, hiszen egy zsinórban négy napot itthon kell töltenem, melynek költségeit vagy kispórolom, vagy pedig túlóraként ledolgozom. Tehát vagy nem megyek sehová, ha úgy alakul, vagy pedig bevállalok túlórákat, hogy el tudjak menni valahová. Remek.
Egyelőre könnyek közt, berekedve ülök a gép előtt, s bízom a mielőbbi felépülésben. Noha az orvos szerint feltehetően ott rejtőzött a hiba, hogy magamra állítva a ventilátort aludtam mindig, s innen jöhetett a megfázás.
Amit sikerült elérnem ebben a két napban, hogy a Tomb Raider II végére értem, illetve ismét nekiültem a Desperate Housewives-nak. Bízom abban, hogy ez a négy nap nem fogja érinteni a júliusi terveimet (már, ha az e hónapit eltörölte), s moziba is legrosszabb eshetőség esetén szombatra csúszik. Ámbár meglátom, hogy mennyire is fog majd ez betenni a nyaramnak.
Jurassic World – Vége a várakozásnak!
Sajnálatos módon holnapi napon dolgozom, s a következő nap is, így nem lehetek ott a premier előtti vetítésen. De sebaj, máris holtbiztosra vettem a csütörtöki időpontot. Nem tudom mennyire leszek fáradt, s mennyire lesz jó helyjegy, de bízom benne, hogy jól fogok szórakozni, s semmi nem fog közbejönni.
Tehát csak kettőt kell aludnom. Addig pedig az utolsó marketing részletekkel „vigasztalódom”

…és végül egy utolsó videó:

















