Magyar cím: Pókember: Hazatérés 
Koromból fakadóan még nem tudom azt mondani, hogy öreg vagyok, de azt sem, hogy középkorú. Viszont mindig eszembe jut, hogy mindenki számára milyen viccesen hangzik, amikor egy idős emberrel történő beszélgetésben felmerül a tipikus „régebben….”, s az én számból is ez koromból fakadóan érdekesen hangzik. Ámbár tény, hogy régebben, ha nem is havonta, de éves szinten legalább nyolcszor, de ha úgy alakult akár tízszer is elmentem moziba. Ez a szám lassan leredukálódik az egy, illetve kettőre, de akadt olyan évem, ahol egyáltalán nem is fordultam meg moziban.
Ennek pedig több oka van. Egyrészről kevés a valóban egyedi tartalom, ami felkeltené a figyelmemet, másrészről pedig nagyon sok filmmel találkozunk, amely tulajdonképpen nem más, mint valamelyik korábbi filmnek az újbóli feldolgozása. A szuperhős filmekből részben kinőttem, ezáltal az alkotásokkal, vagy a központi karakterekkel kapcsolatban többnyire vagy negatív, vagy pozitív megítélésem alakult ki. A kedveltek között persze ott van Spider-Man, azaz honosított nevén Pókember, melynek első trilógiája viszonylag tetszett. Majd jött a befejezetlen The Amazing Spider-Man, majd ezek után jogcsere kapcsán jött a harmadik reboot. Aztán mindenfelé lehetett olvasni, hogy ez most nem eredettörténet lesz, tehát nem kell megint a felesleges köröket lefutni, hogy hogyan is válik Peter Parker piros ruhás hőssé. Ámbár, ha jobban belegondolunk ez a film is egy eredettörténet másféle szemszögből megközelítve. 

Tovább… →