Címke: szabadság

Amikor túl szorossá válik a nadrágszíj

Kecskenyál

Annyi bizonyossá vált számomra, hogy mindent össze tudok hozni, ha az évszak tavasz, ősz, vagy tél. Azonban nyáron egyáltalán nem úgy mennek a dolgok, mint ahogyan kellene.
Korábban többször megfogadtam, hogy bizony változtatok a hozzáállásomon, és bizony végre egy olyan nyarat rittyentek magamnak, amiben van minden: szórakozás, pihenés, munka, és természetes ezekhez szükséges anyagi háttér. Természetesen ismételten nem jöttek be a számításaim. Első körben szembe néztem ismét a tavalyi problémával: a munkahelyi kollégák száma a szabadságolás szempontjából elhanyagolható, azonban a koruk és a gyerekek száma már kevésbé, melynek következménye a napok számában nyilvánul meg. Mivel az év első felében háromszor voltam szabadságon, így az év második felében összesen két hét szabadsággal számolhatok, s ha ezeket nyáron akarom igénybe venni akkor nem elég, hogy akár fél évnyi szabadság nélküli munkahónapok elé nézek, de még ott van a probléma, hogy mindenki nyáron megy el szabadságra. Utóbbival nekem nem is lenne problémám, ha éppenséggel a jelentős többség a szabadságának 80%-át nem nyárra tervezné, aminek köszönhetően akár 2-3 alkalommal is odavan, miközben a másik emiatt nem tud elmenni. Így zsinórban másodjára belecsúsztam abba, hogy a nyár szabadság nélkül telik el. 

A pénz mindig jól jön, így végül sikerült összehoznom egy másodállást, amiből nem lett semmi a munkáltató hozzáállása miatt, aminek így utólag örültem, mert jelentősen nem gondoltam bele, hogy vajon mi is lehetne a következménye, ha szinte aludni járnék haza. A plusz pénz jól jött volna, s időtöltésnek is jó lett volna dogozni, azonban későbbiekben már nem örültem annak, hogy ebből nem lett semmi. A blog keretein belül többször leírtam, hogy az elmúlt négy évben a bekalkulált anyagi kiadásaim azért csúsztak meg jelentősen olykor, mert valami váratlan kiadás jött szóba. Ez akkor volt probléma, ha éppenséggel nem tudtam elkerülni a pénzköltést. Ilyen volt a számítógép alkatrész meghibásodása, amely az elmúlt három évben kétszer is megtörtént. Egyszer villámkár, egyszer pedig folyadék okozta rövidzárlat. Ugyan gyűjtöttem az alkatrészekre, de hirtelen pótlásuk nagy kiadást jelentettek, így eldöntöttem, hogy egy másodlagos PC is kellene. Azonban annak tárolása helyigényes lenne, s mivel időközben utazást is igénybe vettem, így végül laptop jött számításba.
Összesen 100 ezer alatti gépre gondoltam, s ilyet is néztem ki. Egészen addig, míg két héttel ezelőttig nem világosítottak fel, hogy hiába csak internetezés, és zenehallgatást szolgálna a gép az általam bekalkulált ár csak silány minőséget eredményezne. Olyan minőséget, ahol egy böngészőből megnyitott közösségi portál is megakaszthatja az adott gépet, így egy SSD-Intel Core i3-as processzorú változat mellett kikötnöm, ami természetesen legalább 40 ezerrel megugrotta a vételárat, amit szerettem volna költeni. Végül így lett a kiszemelt egy DELL masina, amelyet eme hónap végén tervezek megvásárolni. 


Nem tetszett az ár, de kénytelen voltam belátni, hogy ha valóban másodlagos PC-nek szánom, amit akkor használnék, ha valami meghibásodna a gépemben, vagy elutaznék itthonról, akkor nem érdemes spórolni. Mindezek mellett természetesen azt is figyelembe kell vennem, hogy ezáltal máris csúszok a szeptemberrel, hiszen nem csak új játék megjelenéssel kell szembenéznem, hanem az egy hetes szabadságommal is, amelyet ismételten nem itthon, hanem a fővárosban tervezek tölteni. 

Azt is megfogadtam, hogy az augusztus tökéletesen jó lesz arra, hogy kimozduljak itthonról. Ez megint nem jött össze. Egyrészről ott volt a munka, melynek köszönhetően sokszor kellett lemondani programokat figyelembe véve azt, hogy másnap korán kelés van. Másfelől pedig vagy éppen esett az eső, vagy meg lehetett dögleni olyan meleg volt. Így sajnos a napközben lófrálás, sétálás, és bicajozás teljesen kiesett a lehetőségek közül. Amikor viszont már kellemes lehetett a levegő, az viszont már bőven este kilenc után volt, akkor pedig már azzal kellett szembenéznem, hogy vagy senki nem érne rá, vagy pedig felverném az egész házat. Így marad a zenehallgatás, és filmnézés.
A laptop vásárlás miatt spórolást tervezek, így a hónapban egyetlen egy programot hoztam össze, ez pedig a strandolás, amelyet jövő héten akarok majd megvalósítani, amennyiben nem lesz rossz idő, valamint ténylegesen megúszom mindenféle probléma nélkül, mint legutóbb a füldugulás. 

Júliusi „hullámok”

Kecskenyál

Minden egyes év elején elhatározom azt, hogy az az év más lesz. Máshogyan fogok hozzáállni a dolgokhoz, és megpróbálok jó pár dolgon változtatni. Aztán úgy telik el az év, hogy ismételten rá kell eszmélnem, hogy minimálisan sikerült korrigálnom a dolgokat az előző évhez képest. Tavaly gyönyörűen belefutottam abba, hogy a nyaram simán elment a munkára a rosszul kiosztott és kivett szabadságoknak köszönhetően. Megfogadtam, hogy idén ez máshogyan lesz, és természetesen megint nem jött össze, ugyanis az eddig nyár munkával telt, és bizony munkával is fog telni, hiszen a következő szabadságom szeptember közepén lesz legközelebb. Ami koránt sincs közel, ha alapul veszem, hogy legalább 6 hét van még addig. De ahogyan lenni szokott nem úgy mentek a dolgok, ahogyan szerettem volna.


Amikor tisztázódott, hogy hogyan fogok nekifutni a nyárnak megfogadtam, hogy igyekezni fogok azzal, hogy minél jobb formában maradjak, és mindenre jusson időm. Igyekeztem minél többet kimozdulni, és persze sportolni is, ami jelen helyzetben csak a biciklim gumikereke koptatásában valósult meg nagyjából három hónapig. Azt gondolom mindenki tisztában van azzal, hogy sajnos milyen állapotban van a munkapiac ebben az országban, így valóban jó munkát kifogni, amellyel az ember kényelmesen fent tudja tartani magát sajnos nem könnyű, sőt. Még ennek ellenére is azt gondolom, hogy sokakhoz hasonlóan igencsak befoghatom a számat, de minden napra jutott valami, ami gondoskodott arról, hogy ne legyen jó napom. Egyrészről vagy nagyon döglesztő meleg volt, vagy pedig zivatarok, viharok, így eljutni a munkahelyre, s onnan vissza úgy, hogy közben az ember nem stresszmentes környezetbe kerül bizony nem könnyű. Ennek is volt köszönhető többek között, hogy szinte semmihez sem volt kedvem, így a munkaidőn túli tevékenységem kimerült az órákba nyúló zenehallgatásban, valamint sétálásban. Aztán amikor eldurrant az agyam, akkor bizony jött a szikra: munkahely váltás. 

Az ilyen természetesen nem megy zökkenőmentesen, s az első állásinterjúra is úgy mentem el, hogy tulajdonképpen megbántam az egészet, hogy belevágtam. Azonban a jó körülmények, és a viszonylag korrekt dolgozók arra késztettek, hogy ha nem is vállalom be az egészet, akkor próbáljak meg egy kis kiutat találni ebből az egészből, kecske-káposzta megoldást alkalmazva. Így egyelőre úgy néz ki, hogy sikerült a jelenlegi mellett találnom egy másodállást úgy, hogy az egyik munkáltató nem szeretné, hogy elmenjek, és a másik pedig szeretné, ha teljesen az övé lennék. Így kialakult egy olyan szituáció jelenleg, hogy elképzelhető, hogy ha jelentősen nem is járnék jól ezzel a helyzettel anyagilag mégis sikerül a napi stresszből lefaragnom úgy, hogy közben lefoglalom magam, több pénzt is keresek, s az időm sem arra megy el, hogy lenyugodjak.
Természetesen nem arról szólna a dolog, hogy látástól vakulásig munka lenne, de azért bízom benne, hogy a kettőt össze tudom hozni. Nyilván szükségem lesz némileg változtatni a hozzáállásomon, valamint az étkezésemet is átszabni, hogy minél több vitamint vigyek a szervezetembe, aminek köszönhetően bírjam a terhelést, még ha a másodlagos munka fizikai és mentális szempontból sem megterhelő. Azonban tény, hogy jelentősen fog csökkenni a szabadidőm, így aztán nem fogom tudni, hogy hogyan is fogok eljutni a strandra, ahol még ebben az évben nem voltam. 

Ismét kellemetlen lesz majd a nyár!

Kecskenyál

Ahogyan tavaly, úgy idén is sikerült belefutnom abba, hogy számomra nem túl előnyös mennyiségű szabadság lett kiadva. Lévén nem túl stressz mentes munkahelyről és munkakörről van szó, így engem ez nem is zavart, ámbár szembe kellett néznem a többiek nyári két hétre szóló szabadságaival, valamint a munkaerő megcsappanásával. Ebből fakadóan ismét sikerült úgy járnom, hogy a maradék szabadságomat majd szeptembertől vehetem ki, így a nyár ismét munkával fog majd telni.
A fentiek annyira nem is zavarnak, hiszen előző hónapban sikeresen sikerült rálépnem a pénzre költés terén, így aztán valahol örülök is a dolognak, hiszen nem tudom miből finanszíroznám a szórakozás részét egy kimozdulásnak. A gyűjtögető életmód lép életbe nálam, hiszen jó pár rövidtávú tervem van. Első körben úgy döntöttem, hogy vásárolok magamnak egy laptopot. Egyik oka az, hogy az elmúlt két évben iszonyatosan sok pénz ment el a számítógép alkatrészeire leginkább akkor, amikor épp nem volt rá keret. Így aztán többször futottam abba bele, hogy az eredeti terveket félre kellett tennem, s helyette teljesen máshogy alakultak a dolgok. A laptok megvásárlása mögött leginkább az a tényező áll, hogy amennyiben másodlagos készülékként szolgálna, így vihar esetén is el tudnám foglalni magamat, valamint tervezett utazások alkalmával nem csak a mobiltelefonom nyomkodása lenne kapcsolat a virtuális világgal. Mindezek mellett pedig nem kellene azonnal alkatrészt vásárolnom a számítógépbe, ha abban valami elromlik. Egyelőre egy Lenovo készüléket néztem ki, amely jelen pillanatban 82 ezer forintba kerül. Bízom benne, hogy őszre „bekukkant” 80 ezer alá.

A nyáron nem tervezek semmit, ami megyén belül nem valósítható meg, azaz kerékpárral nem tudok valahová elmenni, az minden bizonnyal sztornózom is. Szerencsére nagyon toppon vagyok, amennyiben a kerekezést kell megemlítenem, s igazán stresszoldó, ahogyan az ember kitekeri magából a feszültséget. Azonban szembe kell néznem azzal, hogy az időjárás nem túl kegyes hozzám ezen a téren: 

Ez a tegnap előtti képernyőkép. Aznap sikerült rettenetesen eláznom munkába menet, s mindezt úgy, hogy előtte való nap szó se volt arról, hogy aznap reggel esőre fogok majd ébredni. Ennek ellenére az égdörgés ébresztett engem, s szomorúan vettem tudomásul, hogy bizony kénytelen leszek kerékpárral menni, mert nem lesz időm beérni a munkába, ha gyalog indulok neki. Tudniillik, hogy húsz perccel később kelek most már, hogy a drótszamarammal jutok el dolgozni. A reggeli étkezést pedig kihagyni nem szeretném. Nyilván remekül állnék a letekert kilométerekkel, ha nem az eget kellene bámulnom, amely negyed óra alatt be tud borulni. 

Igyekszem minél többet kimozdulni, de sajnos  a fenti okok miatt sokszor elmarad a kerekezés. Pedig a világítás mellett már kerékpár kesztyűt is beújítottam magamnak, mert felfedeztem, hogy mennyire kényelmetlen egy idő után a kormány, amennyiben sajnálatos módon elkezd izzadni a tenyerem. Ebből fakadóan egyelőre a mozi, strand mellett marad a bringázás, s bízom benne, hogy sikerül a 100 km-es elképzelésemet is valóra váltani az egyben való letekeréshez. Szerencsére a drótszamaram bírja, s nagyon örülök neki, mert remek vásárlást csináltam tavasszal annak ellenére, hogy sok kihagyott kerekezés volt azóta.
A fenti statisztikában igazából a munkába való menetel is mérve volt, különben elég szegényes lenne a letekert kilométerek száma. Sajnos sokat dob az időjárás változékonysága. Ugyanis jártam úgy, hogy tiszta ég esetén is nagyjából tíz perc alatt elborult, s lestem, s tanakodtam azon, hogy vajon elinduljak-e vagy sem. Azonban mindig itthon maradtam. Lévén mozgékony vagyok ilyenkor megöl az unalom.

Egy szabadság mind felett!

Kecskenyál

Idén már nagyon vártam azt, hogy kijöjjön végre a tavasz. Egyrészről év elején már nagyon untam a telet, másrészről pedig elterveztem, hogy tavasztól bizony aktívan szeretnék visszatérni a kedvenc sportomhoz, amit hobbi szinten űzik. Ez nem más volt, mint a bicajozás, amelynek eredményeképp megvásároltam egy komolyabb kerékpárt még március végén. Szerencsére hamar jóra fordult az idő, így már áprilisban is komolyabban igénybe vehettem az új kedvencet. Azonban tény, hogy sajnos csak három hétig tartott a tavasz, mert utána jöttek a meleg délutánok, amikor az ember inkább azt hinné, hogy június van, mint sem május eleje.
Tavaly év elején megszületett a döntés, mely szerint ideje lenne felnézni a fővárosba. Az tény, hogy nagyon sok mindent nem láttam belőle akkor még, így hát minden egyes alkalomnál fenntartottam az esélyt, hogy hátha akad egy valóban korrekt és normális ismerős, akinél lehet pár napig lógni, miközben megismerem a fővárost. Ez sajnos az elmúlt években nem nagyon jött össze, de ez megtörni látszódott tavaly nyáron, amikor is elfogadtam, hogy a szeptemberi hónapban hajlandó leszek több napot fenntölteni egyhuzamban. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen ez meg is történt, s természetesen akkor ismét fel lett ajánlva, hogy legközelebb is szívesen fogadnak. Egyrészről remek programokat találtam ki akkori napokra, valamint a többek felé bebizonyosodott, hogy amennyiben rólam van szó, akkor az ott alvás, illetve vendéglátás szempontjából nem vagyok problémás. 

Fentiekből fakadóan már év elején megszületett a terv, mely szerint az egyik szabadságomat össze kellene kötni valamelyik ünneppel, s akkor ismét felmehetnék, hiszen továbbra is volt olyan pontja a fővárosnak, ahová nem jutottam el. Ugyan a húsvét kiesett, így végül a pünkösd volt az, ami nyerőnek tűnt, hiszen még plusz pihenőnapnak köszönhetően majdnem két hétnyi nap állt rendelkezésemre, amelyből hét napot töltöttem most fent. Most végül elmondhatom, hogy ténylegesen mindent láttam.
Az egyértelmű volt, hogy a szabadságom elején utazok fel, s úgy jövök vissza, hogy legalább négy napom legyen még itthon. Ez így is történt. Idén továbbra is betervezett útvonal volt, mint az állatkert, ami némileg azért picit untatott, azonban másodjára is ugyanolyan szép volt a Tropicarium, mint tavaly elsőre. 

Fentiek mellett persze az is fontos volt, hogy picit éjszakai is tudjak mászkálni, hiszen a főváros éjszakai fényekben való pompázása is nagyon gyönyörű tud lenni. Ismerve a magyar munkaerő piacot, valamint a magyar munkáltatókat és a munkahelyi körülményeket sajnos egész hétnyi szabadságot egyik budapesti ismerősöm sem tudott intézni, így végül kénytelen voltam önálló programot szervezni magamnak. Idehaza ezzel nincs gond, hiszen ismerem a várost, s a környező településeket, viszont egy idegen városban ez már kicsit necces volt. Azonban ez nem törte le a kedvemet, s a telefonom térképét használva kezdtem el a környéken bolyongani. Ugyan kezdetben csak gyalogosként mertem közlekedni, így jutottam el éjszaka ismét pár helyre, ahonnan tényleg elég jó képeket lehetett készíteni. 


Mindezek mellett továbbra is akadtak olyan pontjai a városnak, ahová nem jutottam el még szeptemberben. Ilyen volt példának okáért a libegő, és a közvetlen környezete, amelyet egyébként nagyon szépnek találtam. Lévén természetimádóként azok a területek jöttek be, amelyek „zöldek”. Sajnálatos módon én is megtapasztaltam, hogy milyen zajos és büdös a főváros, így folytonos problémát képezte a reggeli korán kelés, hiszen a zajtól nem tudtam aludni. Emellett persze az sem elhanyagolható, hogy némileg küszködtem allergia tünetektől, melyekre a többiektől azt a választ kaptam, hogy minden bizonnyal nem vagyok hozzászokva a fővárosi szennyezett levegőhöz. Amit igaznak véltem, hiszen ahogyan zöld terepre értem máris nem kellett tüsszenteni, továbbá normálisan tudtam levegőt venni. Nem mintha fulladoztam volna, de kellemetlennek, kellemetlen volt.
Ahogyan fentebb írtam sajnos „idegenvezetőt” nem találtam, így az utolsó napokban kénytelen voltam a programokat úgy szervezni, hogy az adott helyszínre egyedül kellett eljutnom. A telefonomra töltött applikáció szerencsére segített, így már a hét vége felé bátran mertem találkozókat szervezni, valamint kiszemelni pár dolgot újra megnézésre, hiszen a tömegközlekedést minden akadály nélkül tudtam használni. Ennek (is) volt köszönhető, hogy este ki tudtam menni a Margit-szigetre, ahol megcsodálhattam milyen is a szökőkút éjszaka. Természetesen a telefonom tárhelyét „gyönyörűen” sikerült felhasználnom, hiszen a hazautazásom előtt egy nappal már alkalmazásokat, zenéket kellett törölnöm, hiszen nagyjából 15 gigányi fénykép és videó kapott helyett a készülékemen. 

Ezt nem is nagyon bántam, hiszen remek fényképek születtek a fenntartózkodásom alatt úgy, hogy közben jó pár dolgot már korábban megörökítettem, továbbá láttam újdonságokat is. Mindenképpen pozitívnak mondanám el a fenntöltött időt, hiszen innentől kezdve számomra nem idegen a főváros, így akár egy napra is feltudok utazni úgy, hogy nincs szükségem arra, hogy valaki kalauzoljon közben, főleg a tömegközlekedést illetően. Valamint a program találással sem volt probléma, hiszen feltaláltam magam, így következő utazás is be van tervezve annyi különbséggel, hogy most már nem kell összehangolnom a fent élőkkel a szabadságomat. Bevallom vége felé kicsit untam már magam, hiszen már láttam mindent, ellenben a tömeg már zavart, valamint az emberek személyisége is, amely a bunkó és a közönyös stílus között mozgott. Ugyanakkor nem feledkezhetek meg arról sem, hogy sajnálatos módon mozgékonyságomat a séta nem elégítette ki, így már nagyon hiányzott a biciklim. Ellenben az éjszakai szökőkutazás ezt enyhítette. 

Múltkor szembe kellett néznem azzal, hogy a költségvetés nem úgy alakult, ahogy terveztem. Így most úgy mentem fel, hogy tisztában voltam vele, hogy mennyibe fognak kerülni a belépők, utazási költségek, élelmiszer, és természetesen céltudatosan az ajándékboltokat céloztam meg. Ennek ellenére is sikerült elcsúsznom ismét, hiszen tudomásomra jutott, hogy a fenti MediaMarkt üzletekben vannak akciós filmek, így hát betértünk nézelődni. Ennek következménye pedig öt darab film lett végül: 

Mindegyik darabja 1990 forintba került. Már korábban is úgy voltam vele, hogy a leakciózott Gyűrűk Ura beszerzés gyanús, hiszen a bővített változat nem fért volna el egy hagyományos egyrétegű írható Blu-ray lemezre, így olcsóbban jöttem volna ki, ha megveszem leakciózott 3490 forintért. Azonban csábító volt az 1990 forintos címke, s nem elhanyagolható volt a Titanic felújított változata, valamint a Godzilla, amelyet moziban néztem, s be is volt tervezve a megvásárlása, igaz nem eredeti áron. 

Az utolsó napon már nagyon unatkoztam, így aztán előbbi vonattal hazajöttem, hogy aztán a kerékpározásnak, és a filmnézésnek szenteljem a maradék időmet, miközben felkészülök a munkára.

Tavaszjáró

Kecskenyál

Az a fajta ember vagyok, aki sokáig nem nagyon tud egy helyben megmaradni. Valaminek nagyon le kell kötnie ahhoz, hogy ne azon járjon az eszem, hogy folyamatosan mozgásban legyek. Több ismerősömmel szemben gyakorlatilag örökmozgó vagyok, s számomra szinte felfoghatatlan olykor, hogy hogyan is képesek sokan egész nap ücsörgéssel, fekvéssel, semmittevéssel tölteni anélkül, hogy ne kattannának be. Minden évszakban megvan a maga sajátos bája, ámbár a tél az, amit a legkevésbé szeretek. Hiszen a hideg idő miatt az itthonról való kimozdulás lehetősége gyakorlatilag majdnem nulla, hiszen az ember nem szívesen pattan fel egy biciklire miközben álló helyzetben is süvítenek a mínuszok a füle mellett.
Ebből fakadóan is vártam már nagyon a jó időt, hiszen eldöntöttem, hogy idén végre meglépem a több éve tervezett bicikli vásárlást, s komolyan elkezdtek végre kimozdulni. Annak idején élvonalbeli sétálgatós, bicajozós ember voltam, azonban a munka világa eléggé megváltoztatott. Időközben rájöttem, hogy olykor sokkal jobb a csend, s az egyedüllét, vagy csak a magányos baktatás az utcákon. Ekkor értettem meg egykori tanárom osztályfőnöki óráján elhangzott monológját, mely szerint miért is nem volt bunkó egykori diákjával, aki szeretett volna vele hosszan beszélgetni, s ezalatt hazakísérni őt. Mai napig kristálytisztán emlékszem a „jól esik az embernek az a kis csend, ami körülveszi míg hazaér”. Azonban ez rátelepedett az itthoni létre is, s azon kaptam magam, hogy egyre feszültebb, s idegesebb vagyok, amely főleg a munkahelyre igaz, valamint a programokat is úgy intézzem, hogy előtte-utána minél több időt tudjak egyedül tölteni. Ezt az űrt hivatott betölteni az új kerékpár, hiszen ugyanúgy egyedül vagyok, ugyanúgy zenét hallgatok. Annyi különbséggel, hogy közben mozgok, s ez pedig remek stresszoldó. 

A kerékpár beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ámbár tény, hogy van rajta állítgatni való. De még így is sokkal jobb, mint a korábbi, amelyre hosszabb útra nem tudtam volna indulni. Jelenleg próbálom a mindennapjaimba ismét visszavezetni a mozgást úgy, hogy közben jusson mindenre időm: munkára, programokra, emberekre, és persze vizuális szórakozásra is. Ugyan még az összhangot nem találtam meg, de folyamatosan keresem a megfelelő programokat a telefonomra, hogy minél hitelesebb statisztikát tudjak meg arról, hogy mennyire is vagyok mozgékony. Jelen pillanatban a legtöbb megtett út 60 km volt, amit azért majd szeretnék felülmúlni. Azonban minden bizonnyal a szabadságom alkalmával lesz, amelynek jelentős részét ismét a fővárosban akarom tölteni. Annyi különbséggel, hogy most sokkal, de sokkal céltudatosabban.
Fentiek mellett ismételten hódolok a fotózásnak, ámbár lassan már nincsen tavasz. Nagyjából két hét volt az a kellemes idő, amikor a nap bármely szakaszában elindulhatott az ember sétálni, bicajozni. Így április közepén már simán megvan a 25°c napközben, amely a kezdődő nyarat idézi, így aztán a délutáni órákra időzítem a kijárást. Ráadásul a héten már többször töltöttem az alvást ventilátor mellett. 

Fagyos hangulat

Kecskenyál

Kicsit nehezen mentem neki a február hónapban. A többi emberhez hasonlóan engem is elért az a bizonyos téli átmeneti depresszió. Egyrészről ott volt a decemberi hónap, amely az ünnep által generált vásárlási hullámnak köszönhetően eléggé lefárasztott. Nem csak magánélet, de munka szempontjából is sikerült teljesen „kifinganom”, s ahogyan nekilendültem az új évnek egyetlen egy dolgot vártam: mikor tudok már hosszabban pihenni. Természetesen minden úgy csináltam, ahogyan eddig. Megvolt a megszokott ritmusom, s mentem dolgozni, s közben mindig néztem, hogy mikor is lesz a szabadságom, hiszen egyetlen egy fix hetet kértem, mely májusban lesz.
Ugyan úgy gondoltam minden oké lesz, azonban elindult egy remek kis vírusos betegség, amelyhez társult még az influenza szezon is. Ahogyan rászoktam lassan egy éve a mindenféle gyógytea fogyasztására, így minden bizonnyal ez (is) segíthetett abban, hogy ezeket a betegségeket sikeresen elkerüljem, ami az ismerőseimre, családtagjaimra, kollégáimra nem volt igaz. Idehaza egyértelmű volt, hogy kerülnöm kell a betegeket, illetve minimalizáljam az egy légtérben való létet. Azonban az ismerősöket érintő betegség már kissé frusztráltan érintett, hiszen a közös programok estek áldozatul a makacs betegségeknek. A munka miatt pedig egy megszűnt program helyére találni másikat, másokkal bizony nem könnyű. Azonban a munkahelyemet is elérte a hullám, amelynek köszönhetően olyan beosztás átvariálás történt, amire még nem volt példa. Nem csak amióta itt dolgozom, hanem a működés megkezdése óta. Így csak reménykedtem, hogy engem nem fog kényelmetlenül érinteni azon felül, hogy két ember helyett kellett dolgozni. Azonban felcsillant a szemem, amikor kiderült, hogy a hónap elején majd egy hetet itthon lehetek. De persze jött a fekete leves.

Egyrészről a táppénzen, és a szabadságra küldött betegek számától függött, hogy az adott szabadságot meg tudom-e kezdeni. Mindezek mellett egyik napról a másikra szinte minden előjel nélkül sikerült nekem is megbetegednek, ami azért is volt frusztráló, mert nem tudtam, hogy mi is lesz a végkimenetele, illetve végig tudom-e majd vinni az adott hetet. Amit tudtam, hogy nem szeretném táppénzzel meghosszabbítani a szabadságomat, így hát elkezdtem betegen végigdolgozni a hetet. Annyi szerencsém volt, hogy pusztán megfázásról volt szó, hiszen nagyjából három napig szenvedtem úgy, hogy a taknyom-nyálam egyben volt. Utána pedig szépen fokozatosan ki is jöttem az egész betegségből. Örömmel kezdtem meg a szabadságomat, amelyre mindenféle programot találtam ki, s sok ötletem is volt a saját magam szórakoztatására. Azonban az első két nap minden kötelező dolgot meg akartam csinálni, mint a nagymosás, nagytakarítás és nagy bevásárlás, hogy utána jöhessen a láblógatás.
Természetesen nem is nem én lennék, ha nem sikerült volna ezt a szabadságot is elszúrni. Mondjuk nem szándékos volt, de azért egy hetet végigszenvedni gyomorrontással nem volt könnyű dolog. Főleg úgy, hogy teljesen legyengültem a nem evés, vagy az éppen kevés evés miatt. Ámbár egy hét alatt sikerült helyre hoznom magam, hogy enni tudjak, de úgy mentem vissza dolgozni, mint akiben semmi erő sincs. És persze tombolt az influenza és egyéb vírus, mely még több betegállományos dolgozót eredményezett, amely aztán soha nem látott beosztás átvariálására kényszerítette a vezetőket.

Ha ez nem lenne elég, akkor bizony elérkezett az igazi tél. Havazással, faggyal és hóval. Rengetegen panaszkodtak az időjárás miatt, köztük én is. Természetesen a télnek arról kell szólnia, hogy ilyen időjárás van. Azonban én azt sérelmeztem, hogy december-január hónap elég enyhének minősült, s nem épp február végére akar az ember -11°c  és -18°c közti hőmérsékletet. Persze elmondható, hogy legalább ismét lett hó ezen a télen (is).

Maga a látvánnyal nem is volt gondom, mert egyébként ebből a szempontból szeretem a telet. Azonban azzal már igen, hogy a munkahelyre való eljutás már korántsem volt könnyű. Hiszen országos probléma volt, hogy az utak nem voltak megfelelően eltakarítva, ezáltal sok autós szinte drift versenyzőként képzelhette magát. Mindezek mellett akadt olyan is, aki a saját háza előtt nem volt hajlandó eltakarítani a lehullott havat, így aztán nagyon élvezetes volt, amikor bokáig elsüllyedtem a hóban. 

A februári hónap a mai nappal véget ér, s bízom benne, hogy maximum négy hét múlva elkezdődik a tavaszodás. Bizakodom az időjárás előrejelzésben is, hiszen elvileg március 22-e után már komolyabb enyhüléssel nézhetünk szembe. Én pedig bízom abban, hogy semmilyen betegség nem fog ledönteni a lábamról, s komolyabban sem lesz átszervezve a beosztásom. 

Az év első havazása

Kecskenyál

Gyermekként nagyon szerettem a telet. A tulajdonságai közül egyedül a hideg részével volt bajom, de minden mást élveztem benne, de leginkább azt, hogy szép. Hiszen nincs annál szebb, és jobb érzés, amikor az ember a frissen hullott havat ropogtatja a lába alatt. Kivétel ez alól persze az, amikor havat kell lapátolni. Sajnos a karácsony ismét „fekete” maradt, de mára megérkezett a havazás, s bízom benne marad is belőle valami reggelre, és a későbbi napokba. Valamint abban is bízok, hogy az elkövetkezendő két hónap elegendő lesz a télre, s márciusban már kezdődik a tavasz.

Újévi fogadalmaim nem voltak. Egyrészről nem hiszek bennük, s  rengeteg olyan dolog közbejöhet, amely ezeket meghiúsítja. Jelen pillanatban nagyon örülök annak, hogy ismét sikerült fizetésemelést kapnunk, melynek köszönhetően az egész évre való tervezésem könnyebb lett. Bízom abban is természetesen, hogy sikerül jól bánnom a pénzemmel, s semmi nem jön közbe. S itt elsősorban nem az impulzus vásárlást értem, hanem a meglévő tulajdonaimnak a renoválását, illetve pótlását eltűnés, és tönkremenetel esetén. 

Tavalyi évre terveztem, de végül átcsúszott erre az évre az egykor megvásárolt, majd villámcsapás következtében tönkrement Playstation 4 pótlása, amely bevallom nagyon feladta nekem a leckét. Hiszen annak idején a Playstation 3-at is csak azért vásároltam meg, mert lejátszotta a Blu-ray és a DVD lemezeket, ezáltal nem lett volna felesleges pénzkidobás azért a 2-3 exkluzív címért, amire évek óta vágytam. Először is önmagában véve az Uncharted széria négy része és a The Last Of Us nem lenne elég húzóerő az új konzolba való pénzfektetésbe, még úgy sem, hogy az utóbbi címnek jön a folytatása. Főleg úgy, hogy decemberben egy elég komoly akció keretén belül szert tettem egy minden fájlformátumot lejátszó Blu-ray lejátszóra. Ámbár végül úgy döntöttem, hogy csak pótolom a fent említett konzolt, hiszen a lejátszó is bármikor meghibásodhat, s a számítógép is. Habár a fejtörést inkább azt adta, hogy hiába vásároltam meg két éve az akkor újnak és elég stabilnak számító GTX 1060-at, ha játszani munka mellett szinte nem szoktam. Se kedv, se idő nincs rá.
A tavalyi pesti kiruccanásom alkalmával nagyon sokat tanultam. Például azt, hogy nem érdemes kitennem a lábamat itthonról szűkre, szinte fillérre számolt pénzzel, mert az úgy sem fogom tudni betartani. Így a végcél a téli időszak alatt a spórolás, és a vásárlás megváltoztatása részemről. Utóbbinál leginkább az impulzus vásárlások értendők, melyek az utóbbi időben élelmiszerre összpontosult. Lassan olyan leszek, mint egy nyugdíjas, aki meglát valamit akcióban, s rögtön megveszi. Ennek következménye volt a sok lejárt szavatosságú termék kukában való kikötése. Ezen próbálok változtatni, ami egyelőre nagyon jól megy. Természetesen a táplálkozásomon is finomítottam, hogy minél több egészséges, s vitamindús étel kerüljön a szervezetembe, ugyanis tavaly április óta nem voltam megfázva, s nem is szeretnék az lenni. Főleg úgy, hogy mindenki beteg körülöttem. A cél persze az, ha nem is sikerül elkerülnöm, de legalább ne kényszerüljek táppénzre. 


Ugyan sokan nem értik, de amikor beköszönt a rossz idő, s 10°c alá csökken a hőmérséklet, akkor én fogom a bicajom, s szépen elteszem téli álomra, s mindenhová gyalog járok. Ennek oka pedig az, hogy sokkal jobban fázok biciklin ebben az időszakban, mint gyalog. Valamint nem túl kellemes reggel felébredni, majd pedig ráülni a hideg ülésre. Fent látható képen pedig ma le is mértem, hogy nagyjából mennyit is gyalogoltam, miközben bebaktatva az adóhivatalba elrendeztem az adózási kérelmemet.
S persze bízom abban is, hogy ha nem is ebben a hónapban, de február elején is megkapom az év eleji szabadságomat. Igaz nem sokat fogok tudni csinálni az időjárás miatt, de reménykedek benne, hogy lesz elegendő programom majd, hogy ne unjam magam halálra. 

Felemás évzárás

Kecskenyál

Aki nyomon követi a helyzetjelentés kategória bejegyzéseit, annak nem lehet szokatlan, hogy az év utolsó napján kilövök a virtuális világba egy összegző bejegyzést az adott évről. Időm engedi, hiszen korábban is leírtam, hogy lassan kilenc éve úgy döntöttem, hogy nem erőltettem az ünnepeket, melyek gyermekként sem jelentettek túl sokat nekem. Felnővén pedig beláttam, hogy akkor tudok jól szórakozni, ha azt csinálom, amit akarok, és nem azt, amit KELL. A szilveszter volt az utolsó ünnep, amibe belekapaszkodtam, de az utolsó próbálkozásom ezen a napon való szórakozásra is rosszul sült el. Végül be kell látnom, hogy egy olyan embernek, aki nem tűri meg maga körül a részeg embereket, s ő maga nem is fogyaszt alkoholt élvezhető, és kulturált szilveszteri program nem jöhet össze. Igazából nekem ez a nap ugyan olyan, mint az összes többi. Egyedül csak az emberek petárdákhoz, tűzijátékokhoz és italhoz való hozzáállása zavar, ami nem teszi lehetővé azt sem, hogy egy könnyed esti sétát tegyek a környéken biztonságban.

Az év eleje eléggé harmatosan telt. Igazából próbáltam pofozgatni a bankszámla egyenlegem, mert szerettem volna a korábban villámkárt szenvedett Playstation 4-et pótolni, de sajnos idén is igaznak bizonyult az a mondás, mely szerint ami elromolhat, az el is fog romolni. Szerencsére idén azért visszafogottabban történtek ezek a dolgok, így komoly anyagi kár nem ért abból a szempontból, ha valami tönkrement, vagy pótolni kellett.
A tél inkább hideg volt, mint sem hófedte, de idén azért először hosszú évek után érdekes volt megtapasztalni a – 20°c hőmérsékletet. Érdekes volt látni a befagyott élővíz csatorna felületén mennyire bátran csúszkáltak az emberek és azok gyermekei. A korábban megvásárolt Huawei P8 Lite telefonommal meg voltam elégedve, de azért elment az idő felette, illetve némileg már a töltő csatlakozó része is lötyögött a telefonban, így végül hosszas gondolkodás után áprilisban nem játékkonzol vásárlás lett, hanem Huawei P9 Lite 2017 megvásárlásra. Az előzőt eladva tulajdonképpen az eredeti ár feléért szereztem meg. Először még bántam, hogy megvettem, de a remek fotói, és a jó akkumulátora meggyőzött, hogy nem volt rossz vétel. A nyár viszonylag eseménytelenül telt, hiszen voltam oly ügyes, hogy mivel nem volt előre tervezett programom, így aztán belementem abba, hogy tavasszal és nyár elején szabadságot kapjak, majd egész nyáron dolgozzak. Ebből fakadóan pedig sokat tanultam. Főleg úgy, amikor utólag rájöttem, hogy mennyiszer jó lett volna az az egy hét szabadság.

Fentiekkel ellentétben azért szerencsésnek mondhatom magam, mert a szeptemberi szabadságom jól telt, habár voltak benne esős napok. Azonban feljutottam ismét Budapestre, ahol több napot tölthettem el, s elég sok helyre eljuthattam, amire egy nap alatt nem lett volna lehetőségem. Nyilván nagyban hozzájárult, hogy remek társaság is adott volt, így aztán nagyon jól szórakoztam. Főleg úgy, hogy eljutottam végre a Tropicariumba, ami nem volt akkora durranás, mint ahogyan bereklámozták, de mégis jól éreztem magam.
Ahogyan lenni szokott mikor látjuk, hogy minden rendben lesz, és már tervezünk bármi közbe jöhet. Így történt múlt hónapban is, amikor sajnálatos módon folyadék került a számítógépbe, s több alkatrészt kellett cserélni. Igaz, hogy a százezres tételt nem érte le, de még így is eléggé fájt az összeg, amit ki kellett pengetnem az új alkatrészekért. Az alatt az öt nap alatt pedig tulajdonképpen nem volt más szórakozási lehetőségem, mint a telefon, és az IPTV, amit egyébiránt nem is használok. Mivel a korábban tulajdonomban lévő játékkonzol csak az eredeti Blu-ray filmeket volt hajlandó lejátszani, így aztán egy leárazás keretén belül szert tettem életem első Blu-ray lejátszójára, hogy ha hasonló helyzetbe kerülnék, akkor legalább filmet tudjak nézni. Szerencsére beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Mindezek mellett mind anyagilag, mind pedig béren kívüli juttatásban is eléggé bőkezű volt a cég, így a november végi vásárlások nem nagyon látszódtak meg a bankszámlám egyenlegén.

Jövőre komolyabb dolgokat nem tervezek. Ami tény, hogy szeretném a játékkonzolt pótolni, valamint egy középkategóriás, 100 ezer alatti értékű laptop vásárlásán töröm a fejem. Utóbbi akkor kellene, ha az asztali PC meghibásodna, akkor nem kellene rögtön szaladnom és megvásárolni az alkatrészeket. Ráérne míg összegyűlik a pénz, addig pedig használnám a laptopot.
Budapesti út ismét be van tervezve, habár nem tudom mikor lesz valóban esedékes. Bízom benne, hogy tavasszal sikerült majd ismét 5-6 napot fenn tölteni, s ismét bebarangolni az egész várost. Habár tény, hogy látványos volt, viszont az emberi hozzáállás, amit a fővárosi lakosok tanúsítanak, és alkalmaznak mindennap nem túlságosan pozitív.

 

Eső áztatta szabadság

Kecskenyál

Sajnos idén sem úgy alakultak a dolgok, hogy akár egy nyaralást be tudjak időzíteni. Egyrészről ott volt a probléma, hogy ki/kik legyenek a célszemélyek, akikkel társulnék. Ugyanis számomra egy közös programnál fontos, hogy olyannal/olyanokkal legyek együtt, ahol nem kínos más társasága, vagy nem kerülök kínos, kellemetlen helyzetekbe, s nem is érzem, hogy megnyílik alattam a föld, ha emberek közé kell menni. Sajnálatos módon az életem során nagyon sok olyan helyzetbe kerültem, ahol sajnos én voltam elszenvedője annak, ha a körülmények nem voltak megfelelőek, vagy pedig a választott személy/személyek nem tudtak viselkedni. Ebből fakadóan pedig jóval erősebben nekifeküdtem, hogy az ilyen emberek inkább csak az ismerőseim számát növeljék, valamint az „összefutunk és elbeszélgetünk fél vagy egy órát” zónába essenek.
Másfelől pedig ott voltak a dolgok, hogy idén sem úgy alakultak az anyagiak számomra, hogy elég komoly összegű félretett pénzem legyen, hogy aztán bármibe bele tudjak vágni. Hiszen, ha valami érdekel, akkor nem feltétel számomra, hogy az társasban legyen megvalósítva. Legyen az akár kirándulás, mozi, koncert stb.
A fentiek fényében így aztán annyira nem voltam elkeseredve, amikor a nyár elején röptében kiadott – és egyébként elég rosszul sikerült – egy hetes szabadságom előtt közvetlenül kiderült, hogy bizony a nyaram a szabad hétvégéket, délutánokat, délelőttöket leszámítva bizony munkával fogom tölteni. Egy valami azonban fix volt: szeptemberben szabadság, továbbá idén mindenképpen fel akarok utazni a fővárosba. Lévén imádom az állatkerteket, így célom az volt, hogy mivel négy éve (!!!) voltam fenn utoljára a pestiben, így aztán ideje volt már megismételni az utat. Legyen az egyedül, vagy közösen.
Nem igazán bánkódtam a nyár miatt, habár sikerült olyan „jól” alakítanom a programjaimat, hogy ismételten sikerült idén meglépnem azt, hogy csak egyetlen egyszer tudtam a strandra kimenni, ami több alkalmas is lehetett volna, ha éppen az első alkalommal nem égek le „szépen”. Kemény nyár volt, ha azt veszem figyelembe, hogy milyen dögrohasztó meleg volt, s nem egyszer fordult elő, hogy mire beértem a munkahelyemre már mindenhol csorgott rólam az izzadság. A szeptemberre jellemző leginkább az átmeneti időszak, így aztán bíztam benne, hogy a hónap közepére kért szabadságom alkalmával minden jól alakul. Hellyel-közzel talán be is jött a számításom.
Tovább… →

…és elkezdődött az ősz!

Kecskenyál

Mai napon alig vártam, hogy végre legyen a munkaidőnek, lévén tegnap nem nagyon sikerült kialudnom magam. Bár mondjuk ez annak is volt betudható, hogy nem is feküdtem le időben, hiszen nem úgy alakítottam az esti terveimet, hogy abba beleférjen majd egy olyan koránkelés, amelynél nem kell imádkoznom, hogy ki tudjak kelni az ágyból az álmosságtól.
Ahogyan haladtam előre a már megszokott útvonalamon hazafelé a szemem egyre inkább az ünneplőben haza pattyogó, illetve kerekező diákokra összpontosult. Jómagam emlékszem, hogy mindig arról volt szó, hogy ősszel kezdődik az iskola mindig, azaz az első tanítási nap a szeptember 1. Persze gyerekként is tudtam, hogy nem egy nap alatt változnak az évszakok. így aztán a szeptemberi kezdés mindig arról szólt, hogy ünneplőben, majd pedig tanítást megkezdően utcai ruhában izzadtunk a tanteremben. Bár tény, hogy a mai nap azért jót röhögtem, ha azt veszem alapul, hogy annál nagyobb szívás nem lehet egy diáknak, ha az iskolakezdés pont péntekre esik.

Ahogyan fentebb is említettem az évszakok nem egyik napról a másikra változnak, hanem szépen lassan, folyamatosan. Mivel szeptember közepéig mindenképpen bízok a szép nyári időben, így aztán megléptem azt, hogy szeptember közepén szépen össze „gereblyézve” plusz pihenőnapokat műszakcserével majdnem két hétre elmenjek szabadságra. Lévén nyáron nem sikerült, hiszen május közepén, végén gyors kaptam 1-1 hetet, mert ugyebár a többség több gyermekes, legalább 40 éves dolgozó, akik majdnem harminc napnyi szabadsággal rendelkeznek, s ebből természetesen legalább 20-at nyáron akarnak kivenni. Ebből fakadóan pedig én előretervezett program híján gyönyörűen kiestem. Így aztán a nyarat szépen végigdolgozhattam.
Természetesen igyekeztem mindent összehangolni, de sajnos nem igazán jött össze. Leginkább a meleg volt az, ami leszívott, s iszonyatos volt majdnem negyven fokokban járni dolgozni úgy, hogy a munkaruha nem épp légáteresztő mivoltából műszak végére a hátamon folyt a víz. Mindezek mellett persze próbáltam magam az épp betervezett Vészhelyzettel szórakoztatni, de sajnos az lett a vége, hogy július elején megrekedtem, hiszen legtöbbször nem tartózkodtam itthon, vagy pedig korábbi filmeket néztem újra, zenét hallgattam, vagy épp a megfogadott napi testmozgási igényemet teljesítettem séta, vagy bicajozás keretén belül.

Az elmúlt két hétben volt elég sok minden,amit csináltam. Legutoljára például a hétvégi zártkertbe kerekeztem ki, melynek okán legalább 35 km-t teljesítettem, majd pedig őrült fényképezésbe kezdtem, hogy megörökítsem az ottani növényeket, illetve a körtefáról lehullott termésben táplálkozó rovarokat, ezáltal tovább növelve az eddig elkészített fényképek számát, valamint tesztelve a telefonomat.

Mindezek mellett igyekeztem hódolni a pihenésemnek is, hiszen kellett erő a munkához is, hiszen vállaltam be extra műszakokat, amit a már akkor megbántam, amikor az igen szó elhagyta a számat, és természetesen voltak olyanok is, akikkel cserélni is kellett.  A strandra el akartam még jutni, de sajnos nem jött össze sem az idő, sem pedig az időjárás, ámbár remélem, hogy az elkövetkezendő három hétben még lesz olyannyira jó idő, hogy megtudjak mártózni a habokban.
Ugyan nem sok időt töltöttem itthon, de meglepetésként ért, hogy a nemrégiben meghosszabbított hűségidő a szolgáltatónkkal módosult, hiszen mindenféle hűségpontokról esett szó lévén, hogy mindhárom szolgáltatás meg van rendelve. Persze nálam már ebből kettő ki is esett, hiszen az internet az egyetlen, amire igényt tartok, s használok. Aztán persze volt némi meglepetés, amikor a beharangozott 250 mbit helyett csak 100 mbit lett végül az 50 mbit-től, amit jeleztem is itthon. Ugyan elvileg csak 350 forinttal növekszik a számlánk, de azért megjegyeztem, hogy egy ügyintézőnek illene tudnia, hogy mely csomagok érhetőek el egy adott kerületben.


Nem mintha eddig sem lett volna gyors, de azért némileg sikerült pofára esnem, hogy nem azt kaptuk, amire módosítva lett. Egyelőre zajlik az élet, s már számolom a napokat, amennyi napom hátra van a szabadságig. Szerencsére egyik ismerősöm felajánlott alvási lehetőséget a lakásában, így aztán a szabadságom felét nem itthon, hanem a fővárosban fogom tölteni. Mindezek mellett pedig van tervben mozi, strand, és némi „bandázás” azokkal, akikkel nem tudok találkozót összehozni munkanapokon.