Nincs annyi film, hogy minden napra jusson valami, a régi kedvenceimet pedig annak idején rongyosra néztem.
Maga a Lost volt az, ami eléggé berántott, hisz a mai szériák minősége és látványa már eléggé megközelítette néhány film minőségét, természetesen leginkább ez a kinti kereskedelmi csatornákra jellemző.
Lassan nézek én már mindent, mert annyi jó szériát tálaltak elénk, hogy az hihetetlen. Természetesen jó pár olyan széria van, amit „real time” azaz naprakészen nézek, illetve akadnak olyanok, amiket csak epizód „pakkban” nézem.
Tovább…
Nap: 2009. október 27.
Sanctuary: 1.évad

Jómagam nem igen követem nyomon a Sci-Fi Channel (most már SyFy) kínálatát, leginkább azért, mert egyetlen egy értékelhető széria sincs számomra, a Csillagkaputól (Stargate) és spinoff sorozataitól, valamint a Csillagközi Rombolótól (Battlestar Galactica) sikitófrászt tudnék kapni.
Természetesen szeretem a sci-fi műfajt, de megválogatom mit nézek. Legutolsó Sci-Fi Channel sorozat amit néztem az a Farscape volt, mely itthon csak első évadig jutott, én addig követtem nyomon (na majd most!).
Ezekhez képest a Sanctuary (itthon Génrejtek) elég üdítő sorozat, melyre először az AXN reklám kampányában láttam viszont, s annyira kíváncsi voltam rá, hogy nyáron nekiültem az első résznek.
Sanctuary gyakorlatilag egy menedék, ahol a különböző teremtmények élhetnek elzártan, s biztonságban a világtól. Legalábbis az alap felállás ez, ám később kiderül, hogy jóval több is rejlik a szériában, mint hinnék.
El is várható, hisz egy kizárólag weben megtekinthető epizódokból állt a széria, melynek sikerére felkapta a fejét a Sci-Fi Channel, s gyorsan megvette a jogokat, majd 13 epizódnyi első évadot tolt a fenekünk alá.
Tovább…