Általában három féle képpen lehet nézni egy sorozatot: hétről hétre, aktuális évadot új epizódjait egyben legyűrve illetve az adott sorozat nézését abba hagyni, vagy el se kezdeni. Nos a Weeds erősen a második kategóriába esik főleg a tavalyi harmatos évad után, ami után keserű szájízzel ültem neki.
A sorozat egyénbként nálam a legjobbak között volt három évad erejéig, amikor is a készítők szépen helyszínváltással megváltoztatták azt az irányt, amit a sorozat addig képviselt. Ezzel együtt jó pár karakter a süllyesztőbe került, továbbá eltűntek a Little Boxes főcímek is.
A negyedik új évad új felállást hozott, mint a történetben, mint a karakterek között egyaránt. Elmondható, hogy itt jött el a sorozat furdolópontja is, azaz innentől lehetett leszakadozni a szériáról. Jómagam kitartottam, s keserű szájízzel ugyan, de csak legyűrtem azt a fránya negyedik évadot. Persze ritka az, amikor egy sorozat elindul lejtmenetben a rajongó(k)nál, akkor képes egy idő után a helyes mederbe visszatérni, s nem csak újra megszeretettni magát, hanem újabb nézőket is szerezve magának.
Ezután pedig következett az ötödik évad, amelytől – többek között én is – a falat kaparták. Ugyan hamar az aktuális évad végére értem, de valahogy elmaradt a katarzis, s nem nagyon szemeztem a nem létező tapétával, amit le szeretnék tépni egy zseniális évadzáró után. Keserű szájíz után csak pangott a hatodik évad első epizódja a másodlagos merevlemezen, de nem nagyon akartam neki menni. A Weeds meg régóta nem az a sorozat, amit ki is írok DVD-re (nagy fejlődés azok után, hogy minden sz*r repült lemezre, amit letöltöttem). Szóval neki leselkedtem. Elmondható, hogy a hatodik évad messze felülmúlta a tavalyit, így aki annak idején falat kaparta mérgében az most talán megnyugodhat.
Szerző: Kecskenyál
Magyar termék
Imádom a szellemes válaszadókat! 😀
Tovább… tovább… és tovább!!
Hozzávetőleg öt hónapnak kellett eltelnie, hogy végre átessek az igazi állásinterjún, ami valóban az, ami, s nem ügynöknek akarnak vagy nem csak egy mezei vegyeskereskedés, ahol megnézik a pofád, s felírnak négy adatot, s csókolom.
Szóval a mai napon megvolt az első eredeti állásinterjú. És milyen volt? Kétségbeejtő. Ugyan az embernek készülnie kell, hogy mi lesz akkor, amikor majd kikerül az iskolából. Persze realitásom megvolt, s el is fogadtam azt, hogy bizony akár eltelhet 1-2 év is, mire az első munka rám találna. Hisz addig, amíg hellyel-közzel van stabil anyagi háttér a hátam mögött nem kellene aggódni. De! A probléma ugyan ott kezdődik, hogy ezt ésszel nagyon jól fel lehet fogni. Azonban a mai napon szembesültem vele érzelmileg is, amit bevallok nem a legkönnyebb elfogadni.
Először is hiányzik az iskola. És miért? Leginkább azért, mert volt egy közösség, melynek tagja voltam. És volt bérletem, diákigazolványom, amivel kedvezményesen utazhattam. Tanultam, lefoglalta az időmet, amit ugyan nem szerettem, s sokszor ki is fakadtam eme blog keretein belül. De szerettem. Minden szépen be volt osztva, azonban munkakeresés közben bizony ráeszméltem, hogy iszonyatosan rosszul csináltam. S bizony a baráti társaság is szépen kezd széthúzni. A lényegi sokk pedig ma ért, amikor az interjún lazán elejtették azt a mondatot, hogy 300 (!!) pályázó közül voltam csupán egy, akit behívtak interjúra. Na nesze neked. Akkor igencsak elgondolkoztam, de szerencsére remekül tudok póker arcot vágni, így nem jött le az, hogy mennyire megdöbbentem, hisz egy állás volt meghirdetve. Ezen felül persze úgy érzem egy-két ponton hibáztam az interjún, szóval szerintem ebből maximum egy második interjú – feltéve, ha csinálnak egy második fordulót – lehet. Persze nem szabad feladni, de ez azért eléggé szíven ütött. Főleg úgy, hogy hat évnyi élvonalbeli tanulóként eléggé nehéz szembenézni azzal, hogy bizony 20-30 emberből kitűnni, eladni magad – főleg pályakezdőként – is feladat, 50-60 emberből már rizikós… 300-ból pedig szerencse.
Ezen felül alvásomat sikeresen felborítottam. Ismételten reggel fekszem, délután kelek. Tisztában vagyok vele, hogy nagyon le kellene pottyantanom, hisz az álláshirdetések délután is ott lesznek, s nem a gyorsaságon múlik, hogy megszerzek-e egyet vagy sem. Bár tény, hogy tegnap is fáradt voltam éjfél után, s ma is, azonban csak nem tudok aludni, mert valahogy zavar ez az egész helyzet.
A héten nagy valamit nem csináltam. Azon kívül, hogy meghalt a hangszórom, s vele együtt a fejhallgatóm is, én pedig naívan azt hittem, hogy kinyiffant az alaplap integrált hangkártyája. Persze azóta sikerült fülest előkaparni, de nem a legjobb minőség. Mivel nem jöttem rá, hogy a hangszóró és a fejhallgató ment tönkre, ezért visszatettem a Windows 7-et. Persze miután a laptoppal is kipróbáltam a fülest leesett a tíz filléres. Amúgy is már elegem volt az XP-ből, hisz minden védelem mellett jöttek a vírusok. A Windows 7 amúgy is ellenállóbb. Bár tény, hogy a Google Chrome ismét elkezdett szerencsétlenkedni, ezért kénytelen voltam Operára váltani, s most ismerkedek vele, mert hát nem a szívem csücske több szempontból is.
Filmek terén az Avatar bővített verziójának feküdtem neki több-kevesebb sikerrel. Lehet kéne még egy írás róla.
Sorozatok terén tovább folytattam a Lost-ot, bár csak pár résszel jutottam tovább. Erőt szedek magamon, s annak is nekiesek, utána pedig nekiülök tényleg a Smalville-nek.
Igen… Ismét… A „kérdezők”….
The Walking Dead – Pilot (1×01)
Igen. Megérkezett a The Walking Dead, amely vasárnap indult hódító útjára. Az hype-nak köszönhetően valamit több mint 5 millió nézőt ültetett le az AMC csatorna elé, s ezzel nem kis meglepetést okozva, hisz jóval átlagon felül teljesített, mint a csatorna többi sorozata. Persze fel ekkora nézettséggel is siker lenne, de ugye a kérdés az, hogy stabil marad-e ez a szám, vagy szépen elkezdünk esni. Mert hát magasról lehet a legfájdalmasabb esést produkálni.
Amikor bejelentésre került a The Walking Dead mindenki bepörgött tőle. Hisz az élő holtak feltehetően fogyasztható tévésorozatban is megelevenedtek az utóbbi évek pár szánalmas próbálkozása után. Nem volt olyan blog ami – ha csak felszínesen – érintette a sorozatok világát ne lett volna legalább egy cikk a The Walking Dead-ről. Most meg lehet tapsolni, lazán hátba is lehet veregetni, ugyanis pár karakterképtől eltekintve igazából semmiféle anyagot nem láttam a sorozatból. Mert ugyan érdekelt, de nem kapartam a falat a hírekért. Így hát kb. semmi elvárással ültem neki a pilot epizódnak, ami hát…. megvett kilóra, de keményen.
Készüljünk a télre!
Ugyan még csak most vágtunk bele a novemberbe, ami hozott pár kellemesen meleg napot, hisz októberben előfordult, hogy bizony fűteni kellett, illetve elő kellett kaparnom az elég rendesen bejáratott bőrkabátomat, ami alá egy pulcsit is fel kellett venni. Ennek ellenére is igazán dideregtem. Így nagyon örültem, hogy november eleje igencsak kellemes napokat hozott, hogy elég volt egy pulcsit felkapni, s irány amerre az embernek kedve tartja.
Viszont a jó időnek nem sokára vége lesz, ha lehet az idokep.hu-nak hinni még a héten. Tehát fel kell készülni, hogy ismételten a négy fal közé fogok szorulni. Amivel egyébként nem lenne különösebb nagyobb probléma, ha mondjuk nem fejeztem volna be az iskolát júniusban, s azóta nem lennék álláskereső.
Az előző bejegyzésben viszont épp arról áradoztam, hogy végre találtam munkát. Gondolom mindenkinek volt olyan élménye, amely túlságosan jó volt, hogy az emberből ne jöjjön elő a pesszimista énje. Nem fogok hazudni: az állásinterjún megvettek kilóra. Szépen húzogatták a mézesmadzagot előttem. Aztán nagyon elkezdtem gondolkodni, hogy túlságosan is könnyen jött ez az egész. Ugyebár az egyik neves biztosítóról van szó.
Nos az állásinterjún már az megütötte a fülem, hogy bizony nincs alkalmazotti jogviszony, ezért muszáj lenne kiváltanom a vállalkozói igazolványt. Igazából nem sokat töprengtem rajta, így rá is mondtam a főnöknek az igent. Azonban nem hagyott nyugodni az egyik alkalmazott elszólása, miszerint aki rendelkezik ilyen igazolvánnyal annak havonta x összeget le kell perkálnia az Apeh-nak. Ez már szöget ütött a fejemben. Hisz csak első hat hónap lenne fix fizetésű, s utána teljesítményre menne az ember. Ugye egy hónap értékelésen is csendes megfigyelő voltam, amikor is megütötte a fülem, hogy átlagosan (!) 1-2 esetleg 3-4 biztosítást tudnak nyélbe ütni havonta. S azok se biztos, hogy akkora összegűek, hogy kaszálni lehetne vele rendesen.
Lényeg, hogy volt időm gondolkodni. Még azon a hétvégén megtaláltam, hogy vállalkozói igazolvány kiváltásával szépen kiütném a Start kártyára való jogosultságomat, azaz havi x összeget kellene befizetni az Apeh-nak (azért a biztosítónál ezzel jó fel akartak ültetni). Emellett ugye szükség lenne könyvelőre is… Arról már nem is beszélve, hogy előfordulhatnak olyan esetek is, amikor – miután teljesítmény bér lenne teljesen – nem lenne miből fizetni. Az utolsó lökést pedig a Munkahelyi Terror Blog néhány biztosítós bejegyzései – és persze a hozzájuk érkezett hozzászólások – adták meg számomra. Így még azon a hétvégén felhívtam a főnököt és közöltem, hogy inkább nem élnék a lehetőséggel. Nem kell mondanom, hogy eléggé lebeszéltem a kártyámat. Pedig megérdemelte volna, hogy egyszerűen lecsapjam a telefont, s nem hallgatni a győzködést tíz percen keresztül.
Így most még mindig aktuális munkakeresés van napirenden. Tehát ismételten 24 órából 24 áll a rendelkezésemre. Igyekszem hasznosan tölteni az időmet – főleg a szabadban -, de ugye egyre inkább jön a rosszabb idő, tehát ismételten a négy fal közé szorulok. Persze személyes találkozókat is össze tudok hozni csak nem sűrűn. A legnagyobb gáz, hogy a legtöbben messze laknak. Tanulnak, dolgoznak, vagy pályakezdők, mint én.
Ebből a szempontból pedig itthoni szórakozásnak kell eleget tenni. Pár nappal ezelőtt örültem, amikor megjelent a Star Wars: The Force Unleashed második javítása is, ami eléggé pozitív visszhangokat keltett játékos körökben. Így rögtön feltettem a játékot, azonban a második javításnak már nem maradt hely… Helyszűke miatt pedig a Windows 7-ről visszaváltottam Windows XP-re, hisz az csak 1 gigányi helyet foglal, míg az előbbi 20-at. Persze nem sokat javított a javítás. Így kezdtem volna dühöngeni, hogy megint hiába formáztam le a gépet, amikor Isteni szikra kapcsán feltettem a klasszikus Tomb Raider-t, amit sikerült elindítanom. Ami nagy öröm lévén, hogy a kiegészítőkkel nem játszottam. Kihasználva azt, hogy több hellyel rendelkezem, hogy XP-re visszaváltottam (persze addig, míg nagyobb merevlemezt nem szerzek be) így azonnal kijelöltem azokat a játékokat, amelyeket szeretnék ismét magamévá tenni. Ilyenek közt szerepel a Tomb Raider teljes széria, Star Wars: The Force Unleashed 2(ami olyan jó, hogy már harmadjára ülök neki), Prince Of Persia: The Forgotten Sands, Peter Jackson’s King Kong The Official Game Of The Movie valamint a Silent Hill Homecoming vár kipörgetésre.
Emellett tovább folytattam a Pokémon nézését. Ám a 14. epizódnál is elkapott a röhögőgörcs akárhányszor Pikachu tűnt fel a képernyőn, így az ment a kukába. Helyette visszatértem a Lost-hoz, amit a harmadik évaddal folytattam. Ezután – az aktuálisok mellett, természetesen – elkezdem a Smallville-t is.
Természetesen a legkézenfekvőbb az lenne, ha fenti tervek meghiúsulnának, mert találtam munkát. 🙂
Édes Istenkém…
Vajon mennyien sokan gondolhatták ezt e kérdés elolvasásakor, ha egy ilyen hozzászólás 100%-ban hasznos?
Star Wars: The Force Unleashed 2 Teszt
Platform: PC
Minden bizonnyal kevés olyan ember van, aki ne látott volna legalább egy Star Wars filmet. A kultikus filmsorozat 1977-ben indult hódító útjára, s további két folytatás követte. A PC-k folyamatos fejlődésével egy időben kezdtek előkerülni a Star Wars játékok is, hisz ki ne akarna kedvenc filmjének főhősének bőrébe bújva újra és újra bejárni egyes helyszíneket.
Az 1990-es évek eléggé termékenyek bizonyultak a rajongók számára, hisz elsősorban George Lucas belefogott az eredet trilógiába, mely szintén három epizódot ölel fel, mely tökéletesen kapcsolódik a régi trilógiához. Ebben az időben egy talicskányi Star Wars játékot vehettünk kézbe. Volt amelyik kizárólag a film átirata volt, de akadt olyan, ami a film univerzumában kalauzolt el minket.
Jó pár játékot kipróbáltam ebben a témában, de igazából egyik sem nyűgözött le annyira, hogy esetleg a végére érjek. Egyszerűen untam. Míg a filmeket viszonylag kedvelem addig kifejezetten hadilábon álltam az ebben a témában piacra dobott virtuálisan játszható verziókkal. Nagy szívfájdalmam, hogy a harmadik epizód játékadaptációja kizárólag konzolra jelent meg pedig azt valóban vártam.
A fenti szempontok miatt nem is voltam naprakész a Star Wars témát feldolgozó játéknak. Mert hát nem kötöttek le a régiek, így az újak iránt sem éreztem semmi izgalmat. 2008 szeptemberében azonban befutott a The Force Unleashed alcímre hallgató játék, amely konzol exkluzivitást élvezet, mely eléggé felháborította a PC-s rajongókat. Felháborodásukat meghallotta a LucasArts is, aki úgy gondolta, hogy ideje lenne lehúzni még egy bőrt – az egyébként rendkívül jó eladási statisztikával – rendelkező játékról ezért szépen piacra dobta a játékot megtoldva egy Ultimate Sith Edition címmel, mely árulkodott arról, hogy egy kibővített verzióról van szó, amely PC-n kívül megjelent ismételten konzolokra is.
PC-s verzió természetesen nem sikerült hibamentesre. A legnagyobb problémát azt jelentette, hogy PC-re átportolták konzolról, s nem esett át a szükséges fejlesztéseken. Ennek köszönhetően példának okáért grafikai szinten kizárólag felbontást lehetett módosítani. Emellett különböző grafikus és hangproblémák jelentkeztek, amit különböző javító csomagok sem tudtak megoldani.
Ennek ellenére a gameplay videók engem maradéktalanul meggyőztek, hogy ezt bizony ki kell próbálni, hisz irreálisan nagy gépigénye miatt is már megért egy próbát, hogy az új PC-met teszteljem.
A játék fantasztikusra sikeredett véleményem szerint, melyről bővebben itt fejtettem ki a véleményemet. Nem sokkal később pedig megérkezett az első debut trailer is a folytatásról, mely a mai napon jelent meg. Mivel elég nagy húzócímről van szó, így természetesen idő előtt kikerült a netre az Xbox360-as verzió, s napokkal később követte a PC-s is. Természetesen én is éltem a lehetőséggel, így azonnal be is szereztem az egyik verziót. Összesen két napba telt mire a játéknak a végére értem.
Tovább…
Resident Evil: Afterlife
Azt hiszem kevés olyan ember van, aki olyan kacifántos utat járt be a Resident Evil-lel, mint én.
Számomra örök és halhatatlan státuszba emelkedtek a filmek, hisz először a megfilmesített változattal találkoztam jó pár évvel ezelőtt, amikor is az az egyik ismert kereskedelmi csatorna a műsorára tűzte. Nem sokkal később azonnal megszereztem a második részt, s tűkön ülve vártam a harmadikat. Három tökéletes epizód valamint egy mesteri animációs film (Degeneration) elég ösztönző volt ahhoz, hogy egy évvel ezelőtt bepróbáljam a játék negyedik részét, ami sajnálatos módon nekem csalódás volt. Új PC-met izzasztani kellett ehhez pedig tökéletes alapanyagnak bizonyult az ötödik rész, ami szintén nem vett meg engem. Nagyjából grafikai szempontból volt számomra élmény.
Természetesen látatlanul nem is lenne ez érdekes, azonban a film megtekintése után bizony fontos megemlíteni, hisz jócskán merít a tavaly megjelent ötödik játékból a film negyedik epizódja, mely igazából valamilyen szinten az első résszel egy lapon említhető már ami a megvalósítást illeti.
Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, hogy a negyedik rész is nyitva hagyja a történetet, tehát szinte majdnem biztosan kijelenthető, hogy – ha a készítők, s a színészek is úgy látják – akkor 3-4 év múlva feltehetően érkezik egy ötödik rész. Bevételek alapján ez biztosra vehető, hisz a 60 millióból készült negyedik rész ugyanennyit vissza is forgatott saját hazájában, ami nem a legjobb teljesítmény, ellenben nemzetközi szinten tarolt a korábbi filmekkel ellentétben, s a 207 milliós bevétellel (összesen 267 millió ugyebár) a legsikeresebb Resident Evil jelen pillanatban.
Tovább…
Cyanide and Happiness (14.)
