Aliens vs. Predator (2010) Teszt

Platform: PC
Az idegenek 1979-ben, míg a ragadozók 1987-ben tették tiszteletüket  a mozik vásznain. Előbbi több folytatást ért meg a gyártónak, de ennek ellenére hatalmas rajongótábora alakult ki mindkét filmnek, melyekből képregények, videojátékok is készültek. Hamar megszületett az az ötlet, hogy mi lenne akkor, ha egy közös történet erejéig összeeresztenék a két sci-fi vérszomjas fenevadjait. Az idegenek és a ragadozók először képregényben, majd két számítógépes játékban, s végül 2004-ben a mozivásznakon is összecsaptak.
Rajongói szempontból ezeknek az alkotásoknak a szórakoztatás a céljuk, de addig a gyártó oldaláról pedig ezek csupán üzleti kellékek, melyeket profit szerzésre használ, így anyagi siker után nem volt kérdés, hogy jönnek meg az újabbnál újabb alkotások minden formában. S minden bizonnyal addig, amíg van profit bármely franchise-ban addig kapni fogunk majd új anyagokat kedvenc teremtményeink főszereplésével.
Annak ellenére, hogy lehetőségem volt kipróbálni, de én ennek ellenére kimaradtam a lázból, amit a 2001-ben megjelent Aliens vs. Predator 2 indított el a PC-s játékosok körében. Noha hatalmas siker volt számomra elég megdöbbentő, hogy a 2010-es epizódig egyetlen egy játék nem jelent meg a témában, s ami pedig tervezve volt megjelenésre azt is jegelik egy ideje a fejlesztők. Aktívan egyébként sem vettem részt a játékvilág híreivel kapcsolatban, így nekem meglepetés volt az új epizód megjelenése, s lévén annak idején frissen vizsgázott munkanélküliként tengetettem a napjaimat megvolt a lehetőségem arra, hogy mélyebben bele tudjak merülni az új játékba, amelyről rengeteg teszt, s kritika született nem csak itthon, hanem külföldön is. Volt olyan írás, amely 10 pontból 4-et adott rá, de akadt olyan is, amelynél elérte a 8.5-ös értékelést is. Tehát erőteljesen kijelenthető, hogy a legutolsó Aliens vs, Predator epizód eléggé megosztotta a rajongókat. Szerencsére én azok közé tartozom, akiknek pozitív véleményük van a játékról, s azóta többször is sikerült végigjátszanom. Mindezek mellett pedig anyagi szinten is áldoztam rá, hisz végül eredeti lemezen is megvásároltam, még ha az LV (Legjobb választás) rendkívül akciós kiadványaként.
Tovább… →

Vágjunk bele!

Azt hiszem eljött az idő, hogy ismét beizzítsam a „helyzetjelentés” kategóriát.
Június elején tettem le a szóbeli vizsgát, s ezzel egyetemben zártam sikeresen a középiskola utolsó évét, ami tulajdonképpen második évét jelentette az érettségi utáni szakmai képzésnek, s melynek keretein belül egy viszonylag sok mindenre és sok területen elhelyezkedést biztosító OKJ-s szakmát szereztem magamnak. Természetesen ezzel nem lehet világot megváltani. Arra elég, hogy több esélyem legyen elhelyezkedni, de ahhoz, hogy igazán meg lehessen élni belőle bizony még szükség van sok-sok év tapasztalatra – és persze több továbbképzés – után tudnék olyan fajta élet és munkakörülményeket kialakítani magam körül, amivel az ember igazán elégedett lehet.
Négy hónapnyi sikertelen munkakeresés után a héten úgy néz ki, hogy csak rám mosolygott a szerencse. Egyrészről örülök, hogy lesz valami, másrészről pedig teljesítmény orientált a fizetés, azaz jutalékban történik az elszámolás. Nem szeretnék részletekbe belemenni. Egyelőre annyit kell tudni, hogy a főnökkel, s egy-két jövendőbeli kollégával már összebarátkoztam (annyi viszont legyen elég róluk, hogy a „kollégák” közül nekem van a legtöbb fogam!). Azonban el kell kezdeni egy OKJ-s képzést, majd vizsgázni. Majd utána lesz még egy kis dolgom, s utána vághatom bele teljes egészében. Ami még pozitívum (s leginkább pont ez volt, amiért igent mondtam), hogy az első hat hónapban fix fizetés kapok, melyre könnyen rájöhet a jutalék, utána pedig kizárólag jutalékból lehet majd megélni. Ugyan nem repesek az örömtől, hogy nem lesz fix fizetés, de a lényeg, hogy elég 7-8 hónapot náluk dolgozni, s meglesz a 200 ledolgozott nap, s ott hagyhatom őket, ha nem jön be a dolog, s mehetek munkanélküli segélyre. Mert ugyan az nagy semmi, de az is több, mint amit pályakezdő munkanélküliként kapok (azaz semmit). Kitartásom és elképzeléseim vannak, szóval nem igen tudok belebukni. Egyelőre a vizsgára, az útiköltségre kell megteremteni a rávalót.

Az elmúlt hetek viszonylag eseménydúsan teltek. Végre sikerült volt osztálytársammal összehozni a személyes találkozót, így egy egész napot töltöttünk együtt. Megdöbbentem, hogy a találkozó napján – ami szombat volt egyébként – szó szerint kongott az ürességtől az egész város, s csak a helyi bevásárlóközpontban volt valamiféle élet. Jól elbeszélgettünk, pletykáztunk, ahogyan illik. Szokás szerint ecsetelte, hogy milyen rossz az új munkahelye, amit nem csodálok, hisz kereskedői szakmával csirkefeldolgozóba kartondobozokat hajtogat. Ezen felül persze sikerült új ismeretségekre is szert tennem. Szóval négy hónap után végre kezd beindulni az élet.

Az itthon töltött napok továbbra is leginkább film, sorozat nézéssel, illetve zenehallgatással teltek. Nem igazán izzasztottam még meg a tavaly összeállt új PC-met, s csak pár játékot pörgettem ki azóta lévén, hogy nem vagyok nagy játék fanatikus. Azonban még a múlt héten magamévá tettem az Aliens vs. Predator 2010-et (melyről érkezik írás, csak egy csöppet lusta vagyok), továbbá újabb játékba fogtam bele, mely megvett kilóra. Igen, ez a Prototype lenne. Egyelőre még a játék elején vagyok. Szóval nem tudom mikor érek a végére főleg, hogy bejött ugyebár a munka is. Ráadásul jövő héten érkezik a Star Wars: The Force Unleashed II is, szóval lesz mivel tökölnöm itthon.

Igyekeztem hasznosan eltölteni az időt. Ami hol sikerült, hol nem. Még a nyáron ültem neki ismét a Lost-nak abban a hitben, hogy talán elejéről ismételve megnézve a szériát valamelyest jobban fog tetszeni az utolsó évad, azonban a harmadik évad első epizódjánál beálltam a földbe, s képtelen voltam tovább nézni. Ezen felül erősen retró van idehaza, mert belekezdtem olyan sorozatokba is, amik régen a kedvenceim voltak. Meglepő módon találtam letöltő linkeket a Pokémon (nem röhög!) eddigi részeihez, s mivel jó nosztalgiázni, így belekezdtem. Nem mondom, hogy nem röhögök fel hangosan, amikor „megszólal” Pikachu, de tény és való, hogy kizárólag azért ültem neki ennyi idősen, mert valamikor néztem.

No Ordinary Family – Pilot (1×01)

Az idei – az átlaghoz képest – erős termés volt sorozatszempontból. Legalábbis ami az újoncokat illeti, hisz idén többe pillantottam bele. Igaz pár el is vérzett már az első résznél.
Igazából a No Ordinary Family semmilyen szempontból nem szerepelt a várt sorozatok között. Még meg sem néztem volna, hisz nem láttam belőle semmiféle előzetest, vagy leírást. Amikor tömören annyit írtak a sorozatról, hogy „megfilmesített” Hihetetlen család akkor jött el a pillanat, hogy belepillantsak.

Tovább… →

Piranha 3D

Hogy őszinte legyek én kapható vagyok mindenféle olyan filmre, melyben nagyra nőtt valamik, vagy kihaltnak vélt és/vagy génkísérlet következtében létrejött „izék” próbálják tápláléknak tekinteni az embereket. Természetesen csak akkor vagyok hajlandó az ilyen filmre szentelni az időmet, ha a szóban forgó alkotás előzeteséből számomra kiderül, hogy nem egy huszadrangú, zs kategóriás, alacsony költségvetésű CGI-vel és/vagy maszkokkal tarkított ürülék.
Ugyan semmiféle bejegyzésben nem került említésre a film, de ettől függetlenül eléggé vártam, mint a messiást. Annak idején, amikor még logó szemekkel csüngtem az RTL Klub előtt gyerekként egy pénteki éjszakán levetítésre került a ’90-es években készült Piranha című film, mely eléggé nagy hatást tett rám. Természetesen mai szemmel vér gagyinak is nevezhetjük az elődöt. A film sikerén felbuzdulva készült folytatás is, ami sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Azonban a Piranha 3D is bizonyítja, hogy a vízi ragadozókban még bőven van potenciál egy újabb filmhez. Azonban gyakorlatban elmondható, hogy nem volt szerencsés választás pont a ’80-as évekbeli horrorhoz hozzányúlni. Legalábbis részemről így érzem.
Az eredeti film ismeretében a Piranha 3D nem nevezhető Remake-nek, sem pedig harmadik résznek (A film címében szereplő „3D” nem a sorozat harmadik részére utal!). Inkább amolyan ötletanyag merítés a ’95-ös horrorból, mert másnak nem igazán tudom felfogni.
Az igazság az, hogy manapság kevés a jónak mondható horror. Sajnos elért oda a műfaj, amikor már igazán nem nevezhetünk semmit se félelmetesnek, s a műfajtól eltekintve teljesen más dolgokkal próbálják eladni a filmet. Sajnos a Piranha 3D esetében tökéletesen igaz ez, s a 3D-ben való bemutatás még ráte(hete)tt még egy lapáttal. Mert a film megtekintése után úgy éreztem, hogy pont ennél a filmnél lehetett volna érvényesíteni a „néha kevesebb több” elvet.
Tovább… →

Raising Hope – Pilot (1×01)

Az idén szeptemberben induló tévés szezonból nagyon sok mindent kinéztem magamnak. Természetesen a legtöbbje folytatás, de akadtak új, bepróbálásra szánt szériák is. Ezekből egyik kiemelkedő volt a Raising Hope. Egyrészt Garrett Dillahunt miatt is kötelezően bepróbálható széria lett, másfelől pedig rendkívül tetszett az alapötlet, s a mellé kapott előzezes is. És igen! Beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Kérdés persze az, hogy a folyamatosan eső nézettség mellé kapunk-e második évadot? (Egyelőre persze örülhetünk a teljes évadberendelésnek).

Tovább… →

Ősz…

Igen, igen. Beköszöntött az ősz.
Ami nagyjából annyit jelent, hogy az ember felkészül a fűtési szezonra. Azaz téli, tavaszi, s nyári nagytakarítás után ideje, hogy az ember belefogjon az őszibe is. Így került elő többek között egy 1998-as magazin… Igaz, azonnal meg is semmisítettem, de azért lőttem pár képet…

Na, de a részletek mögött tekintsük meg milyen cikkek is voltak a magazinban…
Tovább… →

Lara Croft And The Guardian Of Light Teszt

Platform: PC
Volt jó pár hír a Lara Croft And The Guardian Of Light-ról, de én nem igen lőttem kifelé az ilyen anyagokat. Két bejegyzés született ehhez a témához kapcsolódóan. Az egyik az első screenshotokat tartalmazó bejegyzés volt, s a második pedig maga a gameplay trailer.
Itt le is írtam az aggodalmamat, miszerint nekem nagyon nem tetszik ez az új stílus az új játéknak, még akkor sem, ha az épp csak egy mellékszál.  Persze reménykedtem abban, hogy majd gameplay videó után majd megváltozik a véleményem, de sajnos nem így lett. A héten meg is jelent a demó, ami szintén megerősített abban, hogy ezt a részt kizárólag becsületből fogom kijátszani. Maga a játék szeptember 28-ra volt beharangozva PC-re, azonban idő előtt már 24-én elérhető volt egyes helyeken. Így éltem vele, s alig két nap alatt végére is értem a játéknak.
Tovább… →

Modern Family: 1.évad

Megvan a tavalyi év egyik másik legjobb újonca (szigorúan a Gleemellett), ami ráadásul a sitcom kategóriából került ki.
Tavalyi év egyik bónusz meglepetése volt a sorozat, mely nézettségileg is elég korrektül teljesített. Ugyan csak a héten kezdtem bele, s egyéb néznivalók miatt húzódott el az első évad teljes megtekintése három napig (máskülönben egy nap alatt kivégeztem volna). Számomra teljesen pozitív csalódás volt, s immáron megvan a második kedvenc sitcom-om is. (Ugye az első helyen még mindig a The Big Bang Theory áll).
Mai napig nem is értem, hogy miért nem kezdtem bele a sorozatba. Persze a lényeg mégis az, hogy tettem egy próbát, s már az első résznél eldőlt, hogy bizony ez az én sorozatom. Így nem is volt kétséges, hogy a régi sorozatok új epizódjainál is elsőbbséget élvez a sorozat első évada.
Kevés az olyan sorozat, melynek képes lennék minden epizódját újra és újra megnézni. Nos ezen kevesek közé lépett elő a Modern Family, mely a héten kezdte meg kint a második évadát.  Természetesen a második évad megtekintésével vártam, amíg meg nem születik tőlem egy kritika.
És mi is az alapkoncepció? Nos adott három család, akikről a kiadott képek, DVD borítók alapján azt hittem, hogy kisvárosi szomszédok életét követhetjük majd nyomon. De szerencsére távolról sem így van. Három család életét követhetjük nyomon, akik tulajdonképpen szegről végről egymás rokonai.

Tovább… →

Még tart a „nyári szünet”

Körülbelül lassan két hónapja már annak, hogy valamilyen személyesebb hangvételű bejegyzés született volna tőlem. Ennek egy része természetesen csak a lustaságomnak tudható be.

Korábbi bejegyzésben épp az ecsetelgettem, hogy ideje visszatérni azokhoz a bizonyos „gyökerekhez”, ami tulajdonképpen azt jelentette volna, hogy a korábbi nyarakat figyelembe véve tölteném el az ideit is. Ami ugye egy csöppet más, hisz már nem nyári szünetet tartó diák vagyok, hanem állás nélküli munkakereső.
Munkaügyileg persze megint nem számolhatok be semmi említésre méltó pozitív változásban. Ami számomra gáz, hisz már jó előre eldöntöttem mire is szeretném költeni a fizetésem. Szóval rendesen lóg a bilibe a kezem, miközben folyamatosan küldözgetem az önéletrajzokat, melyekre legtöbbször válasz sem érkezik. Persze akadnak kivételek. Azért mindenesetre reménykedek, hogy október-november környékén összejön végre valami, mert az időm java részét az itthon üldögélés teszi ki, ami eléggé monoton lett egy ideje.

Persze szerencsére elkezdődött az idei sorozatidény is, így nem maradok néznivaló nélkül. Neki ültem unalmamban a Lost-nak, amit a harmadik évad elején hagytam abba az új sorozatok miatt. Majd valamikor folytatom. Fontos még megemlíteni, hogy idő előtt ismét kikerült a legújabb Tomb Raider játék (Guardian Of Light), amivel el-el szórakozgatok.
Szerencsére sikerült itthonról „elszakadni” is, s kicsit szocializálódhattam. Azonban egyre inkább észreveszem, hogy bizony valami furcsa módon bevonzom a hülyéket (és ez most nem szubjektív vélemény lenne). Persze ez csak hab a tortán, ugyanis általában akkor szokott jönni a baj, amikor nagyon nem kéne. Mivel egyébként sem akartam plusz pénzt áldozni rá, ezért suli után nem vettem kézbe a TB-m fizetését, s úgy voltam vele, hogy ráér akkor majd, amikor lesz majd munkám. Magától értetődő, hogy pont ekkor lett problémám a kezemmel (ekcéma), s nem sokkal rá pedig a hátam kezdett el fájni. Gondoltam, hogy majd elmúlik egy új matractól, de nem így lett. Így hol jobban fáj, hol csak sajog. Végül itthon ráleltem egy gyógyszerre, amit a szülők is előszeretettel használtak, így hát bepróbálkoztam vele. Fantasztikus volt, hogy a legrosszabb mellékhatása jött elő, így azonnal le is álltam a gyógyszer szedésével, ami azt eredményezte, hogy még jobban megfájdult a hátam. Gondolom csak a fájdalmat szüntette meg, s nem az okot, amiért fáj a hátam. Persze eközben lazán megerőltettem magam. Így végül kézbe vettem a TB-m intézését, s hamarosan meglátogatom az orvosom is.

Szabadidőm nagy részét továbbra is a zenehallgatás tette ki. Persze emellett más egyéb tevékenységeknek is hódoltam. Először is ismét elővettem pár kedvenc játékot, s ültem nekik, habár egy ideje már csak a merevlemezemen integet vissza. Ilyen például a Silent Hill Homecoming, Tomb Raider Anniversary és a Prince Of Persia: The Forgotten Sands.

Gyerekkoromban teljesen megvoltam bolondulva a tévéért. Egyéb rögeszmém volt a műholdas televíziózás, amiből persze gyerekként semmi nem lett. Így általában irigykedve nézegettem a tetőkön elhelyezett parabola antennának. Aztán úgy négy évvel ezelőtt – ráadásul a kábel tv bekötése után egy évvel  – elhatároztam, hogy nekem bizony kell egy ilyen műholdvevő szett. Egyik ismerősünk megajándékozott egy egykori UPC direct antennával, így nem volt kérdés, hogy kell mellé beltéri egység is. Persze azonnal felszereltem (aztán hónapig állt kint dísznek), s amint megvolt a szükséges pénz rá azonnal be is szereztem a beltéri egységet.
Mivel nem vagyok szakember, így magamat is megleptem azzal, hogy milyen könnyen tudom beállítani ezt az antennát mindenféle műszer nélkül. Persze ezek után a ház különböző pontjaira szereltem át az antennát. A szempont a jól láthatóság (ezt nem részletezném 🙂 ), illetve a stabilitás volt, hisz a tetőre nem igen lehetett kidobni. Végül egy tükör és fejcsere után landolt a mostani helyére. Azon stabilnak nem volt mondható, mert a szél igencsak szerette elforgatni, arról már nem is beszélve, amikor lazán lefejelték… Így bő egy éve ott volt feltéve, s semmit nem lehetett vele kezdeni. Aztán csak addig nem hagyott a gondolat nyugodni még szépen be nem sikerült lőni az egyik műholdat. Így hát gyors szétszerelés volt, hisz az antennához csak egy rögzítő bilincset mellékeltek, ami egy 90 centiméter átmérőjű acél antennánál azért elég gáz. Így szépen leszedtem az előzőről, s szépen odafogattam. Egy antenna szerelő, ha meglátná egészen biztosan sikítófrászt kapna az én „munkámtól”… Persze kérdés az is, hogy ha le kell szedni, hogyan is fogom megoldani… mert ugye a stabilitás már nem probléma 😀

A nyár nem volt valami szerencsés, már csak a fenti szösszenetből kiindulva sem. Sajnos maga az időjárás nem kedvezett annyira, hogy amikor épp nem volt semmi nyavalyám kimehessek a strandra, így idén sajnos ez nem jött össze. Korábban már írtam, hogy talán kétszer voltunk kint, de sajnos a viharok után nem igen lett volna élvezetes fürdeni (pl. hordalékos víz).
Lényegében így telt el a nyár. Az utolsó héten semmi probléma nem volt. Viszont hozzászoktam, hogy szeptembertől suli. Így én is ugyanolyan ferde szájjal feküdtem le augusztus 31-én, mint a többi iskolás, s én is ugyanúgy pokolba kívántam az iskolát, mint mindenki más. És persze én is izgultam a másnap miatt. Csak ugye a probléma ott van, hogy nekem nem is volt okom, hogy így érezzek. Így jó pár napig olyan érzésem volt, mint ha lógnék az iskolából. Persze nehéz kiiktatni az ilyen meghatározó eseményeket az ember életéből, ha x év arról szólt, hogy ha szeptember 1. van, akkor bizony iskolába kell menni.
És igen… Nekem már most hiányzik!