Körülbelül lassan két hónapja már annak, hogy valamilyen személyesebb hangvételű bejegyzés született volna tőlem. Ennek egy része természetesen csak a lustaságomnak tudható be.

Korábbi bejegyzésben épp az ecsetelgettem, hogy ideje visszatérni azokhoz a bizonyos „gyökerekhez”, ami tulajdonképpen azt jelentette volna, hogy a korábbi nyarakat figyelembe véve tölteném el az ideit is. Ami ugye egy csöppet más, hisz már nem nyári szünetet tartó diák vagyok, hanem állás nélküli munkakereső.
Munkaügyileg persze megint nem számolhatok be semmi említésre méltó pozitív változásban. Ami számomra gáz, hisz már jó előre eldöntöttem mire is szeretném költeni a fizetésem. Szóval rendesen lóg a bilibe a kezem, miközben folyamatosan küldözgetem az önéletrajzokat, melyekre legtöbbször válasz sem érkezik. Persze akadnak kivételek. Azért mindenesetre reménykedek, hogy október-november környékén összejön végre valami, mert az időm java részét az itthon üldögélés teszi ki, ami eléggé monoton lett egy ideje.

Persze szerencsére elkezdődött az idei sorozatidény is, így nem maradok néznivaló nélkül. Neki ültem unalmamban a Lost-nak, amit a harmadik évad elején hagytam abba az új sorozatok miatt. Majd valamikor folytatom. Fontos még megemlíteni, hogy idő előtt ismét kikerült a legújabb Tomb Raider játék (Guardian Of Light), amivel el-el szórakozgatok.
Szerencsére sikerült itthonról „elszakadni” is, s kicsit szocializálódhattam. Azonban egyre inkább észreveszem, hogy bizony valami furcsa módon bevonzom a hülyéket (és ez most nem szubjektív vélemény lenne). Persze ez csak hab a tortán, ugyanis általában akkor szokott jönni a baj, amikor nagyon nem kéne. Mivel egyébként sem akartam plusz pénzt áldozni rá, ezért suli után nem vettem kézbe a TB-m fizetését, s úgy voltam vele, hogy ráér akkor majd, amikor lesz majd munkám. Magától értetődő, hogy pont ekkor lett problémám a kezemmel (ekcéma), s nem sokkal rá pedig a hátam kezdett el fájni. Gondoltam, hogy majd elmúlik egy új matractól, de nem így lett. Így hol jobban fáj, hol csak sajog. Végül itthon ráleltem egy gyógyszerre, amit a szülők is előszeretettel használtak, így hát bepróbálkoztam vele. Fantasztikus volt, hogy a legrosszabb mellékhatása jött elő, így azonnal le is álltam a gyógyszer szedésével, ami azt eredményezte, hogy még jobban megfájdult a hátam. Gondolom csak a fájdalmat szüntette meg, s nem az okot, amiért fáj a hátam. Persze eközben lazán megerőltettem magam. Így végül kézbe vettem a TB-m intézését, s hamarosan meglátogatom az orvosom is.

Szabadidőm nagy részét továbbra is a zenehallgatás tette ki. Persze emellett más egyéb tevékenységeknek is hódoltam. Először is ismét elővettem pár kedvenc játékot, s ültem nekik, habár egy ideje már csak a merevlemezemen integet vissza. Ilyen például a Silent Hill Homecoming, Tomb Raider Anniversary és a Prince Of Persia: The Forgotten Sands.

Gyerekkoromban teljesen megvoltam bolondulva a tévéért. Egyéb rögeszmém volt a műholdas televíziózás, amiből persze gyerekként semmi nem lett. Így általában irigykedve nézegettem a tetőkön elhelyezett parabola antennának. Aztán úgy négy évvel ezelőtt – ráadásul a kábel tv bekötése után egy évvel  – elhatároztam, hogy nekem bizony kell egy ilyen műholdvevő szett. Egyik ismerősünk megajándékozott egy egykori UPC direct antennával, így nem volt kérdés, hogy kell mellé beltéri egység is. Persze azonnal felszereltem (aztán hónapig állt kint dísznek), s amint megvolt a szükséges pénz rá azonnal be is szereztem a beltéri egységet.
Mivel nem vagyok szakember, így magamat is megleptem azzal, hogy milyen könnyen tudom beállítani ezt az antennát mindenféle műszer nélkül. Persze ezek után a ház különböző pontjaira szereltem át az antennát. A szempont a jól láthatóság (ezt nem részletezném 🙂 ), illetve a stabilitás volt, hisz a tetőre nem igen lehetett kidobni. Végül egy tükör és fejcsere után landolt a mostani helyére. Azon stabilnak nem volt mondható, mert a szél igencsak szerette elforgatni, arról már nem is beszélve, amikor lazán lefejelték… Így bő egy éve ott volt feltéve, s semmit nem lehetett vele kezdeni. Aztán csak addig nem hagyott a gondolat nyugodni még szépen be nem sikerült lőni az egyik műholdat. Így hát gyors szétszerelés volt, hisz az antennához csak egy rögzítő bilincset mellékeltek, ami egy 90 centiméter átmérőjű acél antennánál azért elég gáz. Így szépen leszedtem az előzőről, s szépen odafogattam. Egy antenna szerelő, ha meglátná egészen biztosan sikítófrászt kapna az én „munkámtól”… Persze kérdés az is, hogy ha le kell szedni, hogyan is fogom megoldani… mert ugye a stabilitás már nem probléma 😀

A nyár nem volt valami szerencsés, már csak a fenti szösszenetből kiindulva sem. Sajnos maga az időjárás nem kedvezett annyira, hogy amikor épp nem volt semmi nyavalyám kimehessek a strandra, így idén sajnos ez nem jött össze. Korábban már írtam, hogy talán kétszer voltunk kint, de sajnos a viharok után nem igen lett volna élvezetes fürdeni (pl. hordalékos víz).
Lényegében így telt el a nyár. Az utolsó héten semmi probléma nem volt. Viszont hozzászoktam, hogy szeptembertől suli. Így én is ugyanolyan ferde szájjal feküdtem le augusztus 31-én, mint a többi iskolás, s én is ugyanúgy pokolba kívántam az iskolát, mint mindenki más. És persze én is izgultam a másnap miatt. Csak ugye a probléma ott van, hogy nekem nem is volt okom, hogy így érezzek. Így jó pár napig olyan érzésem volt, mint ha lógnék az iskolából. Persze nehéz kiiktatni az ilyen meghatározó eseményeket az ember életéből, ha x év arról szólt, hogy ha szeptember 1. van, akkor bizony iskolába kell menni.
És igen… Nekem már most hiányzik!