Kategória: Helyzetjelentés

A veszteségek éve volt 2016!

Kecskenyál

Nagyjából tíz éve már annak, hogy beléptem abba a „virtuális világba”, amit sokan csak internetnet neveznek. Lévén akkor még diák voltam, s saját önálló keresettel nem rendelkeztem, s a szülőké pedig nem volt elég, ezért nagyon sok időt töltöttem a gép előtt, s java részük inkább rajongói fórumok aktív taglistáját erősítve történt. Időközben természetesen kedvet kaptam a weboldalak gyártásához, melyekből készült több tucat, de végül csak egy maradt meg, mely lassan közelít a tíz éves évfordulójához.
Eközben természetesen további weboldalakat látogattam, így blogokba is botlottam. Régen nagyon szerettem naplókat vezetni. Először hagyományos iskolafüzeteket használtam el, később komolyabb határidő naplókat használtam erre a célra. De mivel anyagi, s lehetőség híján megcsúsztam a középiskola derekán, így befejeződött ez a szabadidőtöltés (jelzem, azóta ezeket megsemmisítettem). Azonban a blogok felépítése hasonló volt, bizonyos aranyszabályok betartása mellett (nincs mélyebb magánéleti tartalom, fényképeket privát életből publikálása nincs stb.) végül én is elindítottam saját blogomat, melynek lassan nyolc éve. A helyzetjelentés kategóriát átolvasva azért számomra is elég látványos, hogy mennyit fejlődtem az elmúlt évek alatt nem csak személyiségileg. Viszont a blog hagyományát folytatva az év utolsó napján is kilövök a kibertérbe egy évértékelőt.
Előtte pedig itt vannak az előzőek:

A január részemről nem másról telt, mint a vizuális szórakozásról. A beköszöntött tél még jobban elvette a kedvemet attól, hogy ha nincs intézni valóm, vagy éppen nincs aktuális találkozásra alkalmas személy, akkor bizony a jó meleg komfortzónámból biztosan nem lépek ki. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Szerencsére januárban kaptam szabadságot, így a filmek és a sorozatok mellett a Rise Of The Tomb Raider és az Uncharted: The Nathan Drake Collection szórakoztatott.
A februárnak unottan futottam neki, s hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt tele a tököm mindennel. Legjobban a munkahelyemmel, ahol nem egymás segítése volt a cél, hanem egymás fúrása, s a határtalan törtetés előre a másik kárára. A beosztás már a vállalhatatlan kategóriát súrolta. Műszakok kuszasága azt erősítette bennem, hogy itt se pihenés, se szórakozás nem lesz. Emlékszem könnyes szemmel leültem a monitor elé önéletrajzokat küldözgetve, s közben arra gondoltam, hogy ez tart egy hétig, s senki nem válaszol és csinálom tovább, mint eddig. Ennek ellenére másnap reggel telefont kaptam, harmadnap interjún voltam, ahol egyből közölték: gondolkozzak rajta, de engem akarnak. Hol ilyen lehetőség? Így felmondtam, s március 8 volt az utolsó munkanapom az előző cégnél. Örültem.

A márciusnak vegyes érzelmekkel futottam neki, de már körvonalazódott bennem, hogy jó döntést hoztam. Ámbár ekkor már elindultam egyfajta lejtőn, ami az anyagi korlátok közé nyomott. Első körben egy elromlott SSD-t kellett cserélni, azt megelőzően pedig egy érdekes „jelenséget” produkáló monitort. Lévén a kettőnek komoly összege nem volt, így megvásároltam.
Terveztem videokártya cserét, de összegyűjtött összegből szerettem volna. Így az áprilisban váratlanul elhalálozó GTX 760-nak nem örültem. Mindezek mellett a korábban megvásárolt 1 TB-os másodlagos merevlemezről is aggasztó állapotot kaptam a kondíciót figyelő programtól, így teljes volt káosz. Végül egy 16 ezer forintos lottónyeremény arra sarkalt, hogy beruházzak egy R9 380-ba, illetve május elején egy 2 TB-os merevlemezre. Itt nem állt meg a sor, hiszen a fejhallgatóm, fülhallgatóm, majd rá két napra a hangszóróim is megadták magukat. Ezek után pedig egy „jó” megfázást is begyűjtöttem, melynek kúrálásának összege majdnem elérte a heti harmincezer forintot köszönhetően annak, hogy új munkahely lévén se orvoshoz, se táppénzre nem akartam menni.

Mínuszban lévő bankszámlával vágtam neki a nyárnak, s bíztam benne, hogy másfél hónapon belül rendeződik anyagi helyzetem. Június elején kénytelen voltam vásárolni egy Gigabyte GA-H97-HD3 alaplapot, mivel az előző egyik pillanatról a másikra megadta magát. Mindezek mellett már egy számítógépházat is vásároltam, mert a régi se volt valami jó állapotban. Ekkor már látszódott, hogy a nyaram meg lesz pecsételve, ha nem akarom a hitelkeretem felső tetejét elérni. Június végén azonban volt egy vihar, melynek köszönhetően a TV, Playstation 4, illetve a számítógép videokártyája használhatatlanná vált. Ekkor már teljesen padlón voltam. Tisztában voltam vele, hogy van hol laknom, van mit ennem, van munkahelyem, tehát a hitelkeret használata részemről nem egy végső kétségbeesés, amiből soha nem jövök ki, de engem megviselt. Ugyanis oda lettek a nyári programjaim.
A TV meg lett javítva, s több, mint harmincezer forint bánta. Mindezek mellett a videokártya is be lett vizsgáltatva, s mivel többre már keret nem volt, így két hónap után volt hajlandó fizetni a biztosító. Ez arra volt elég, hogy egy GTX 1060 videokártya tulajdonosa legyek. Időközben persze voltam ismét beteg, hisz kétszer is a talpamon lévő tyúkszemmel kellett szembenéznem, illetve még egyszer sikerült megfáznom. Ezek is jelentős többletköltséget jelentettek, de a szülői szarságok még rá tettek még egy lapáttal további váratlan kiadásokat jelentve.

Az ősz nem volt túl kellemes már anyagi szempontból sem. Egyre inkább ráébredtem, hogy ahelyett, hogy pénzt gyűjtve leléptem volna itthonról, inkább struccként homokba dugtam a fejem. Én voltam a védőfal a két szülő között, akik szétválása után kellett ráébrednem, hogy tulajdonképpen itthon ragadva fordított helyzet áll fenn: mentálisan, s hozzáállásilag is én vagyok a szülő, ők pedig a gyerekek. A bankszámla egyenlegemet megtekintve majdnem száz ezres a tétel, ami többletköltségem lett miattuk, mely nem megbeszélés kapcsán jött össze, hanem egyszerűen csak következmény volt rám nézve. Ehhez hozzátéve pedig nagyjából hatvanezer forintos többletköltségem lett betegségből adódóan. Ha ez nem lenne elég, akkor végre volt pénzem, hogy bevizsgáltassam a Playstation 4-et, ami hivatalosan is javíthatatlan státuszt kapott.

2017?
Bízom a szerencsében, s a jóban. Remélem nem fog semmim eltűnni, tönkremenni, melynek pótlása további anyagi kiadásokat jelentene. Tervben van véve a fentebb említett játékkonzol pótlása, ha már lejjebb ment az ára, illetve elvileg még olcsóbban tudok csak gépet vásárolni a hivatalos gyártótól minden kiegészítő eszköz nélkül.
A megváltozott itthoni körülmények pedig mindenképpen arra sarkallnak, hogy amint sikerül némileg a fentebb említett dolgok helyrerántása, kénytelen leszek még keményebben a pénzt visszafogni, hogy ha valami gikszer üt be, akkor legyen mihez nyúlni, illetve egyik napról a másik mindent hátra hagyva el tudjak itthonról költözni.

 

A „mindent megváltó” karácsony

Kecskenyál

Aki huzamosabb ideje olvassa eme blog „helyzetjelentés” kategóriájának bejegyzéseit az tudja nagyon jól, hogy én az a fajta vagyok, aki nem nagyon szokott ünnepelni. Ennek többnyire az az oka, hogy már „kinőttem” belőle. Az igazság az, hogy gyerekként csak azért vártam a karácsonyt, hogy mit kapok majd. Lehet mondani, hogy kis potyaleső takony voltam, mint az összes korombeli. Hiszen a társadalom is erre nevel valahol minket, hogy a karácsony az ajándékozásról szól elsősorban, s csak másodsorban a szeretetről.
Időközben felnőttem, már nem igazán érdekelt az ajándékozás lévén a családnak nem volt annyi pénze, hogy valóban azt kapjak, amire vágynék. Amikor pedig elkezdtem dolgozni, akkor elég volt spórolnom, hogy bizonyos időközönként „karácsony” legyen. Akiket pedig szeretek, azokkal pedig megoldom a találkozást. Így számomra ez a két nap leginkább csak azért jó, mert tudom biztosan, hogy ekkor nem fogok dolgozni.

Nagyon vártam már a karácsonyt, ugyanis sajnálatos módon a kolléganőm megbetegedett hónap végén, így műszakcserével vállaltam, hogy helyette megyek dolgozni. Nyilván akkor sem mondtam máshogy, ha láttam volna mi lesz ebből, hiszen én is lehetek még beteg, hogy ne tudjak bemenni. Azonban látni azt, hogy három hétig nem lesz két pihenőnapom egyben, már nem volt olyan jó. Természetesen bevállaltam még akkor is, amikor tisztában voltam azzal, hogy nem lesz majd könnyű. Főleg az utolsó napok.
Azzal is tisztában voltam, hogy az utolsó két hét lesz a legnehezebb. Érződött is sajnos, hiszen az ünnepek minden munkahelyen többlet munkával jár, s ezzel némi stressz is érződött. Szerencsére idén munkahelyváltás történt, így sokkal kevesebb stresszt kaptam, aminek köszönhetően kicsit kiegyensúlyozottabb lettem. Ennek is volt köszönhető, hogy hódolni tudtam a vizuális szórakozás, annak ellenére, hogy nem ültem egész nap a képernyő előtt, s így is ki tudtam mozdulni.
Az elmúlt másfél hónapban sajnos bekövetkezett a cudar idő, így ha éppen nem volt valami kötelezően elintézendő dolog, illetve nem volt személyes találkozó épp, akkor tehettem nem mozdultam ki. Ennek köszönhetően kicsit frissítettem a sorozat frontot, így befejeztem az X-aktákat, valamit a mai napon legyűrtem a South Park huszadik évadát, illetve belekezdtem a Shameless utolsó szezonjába, aminek remélem holnap már a végére érek. Ugyanis, ha nem sikerül hozzám hasonló személyt összeszednem, vagy valakit, akinek elege lesz otthon ülni, akkor személyes találkozó híján marad a sorozatos felzárkózás.

Igyekszem kikapcsolódni majd, mert sajnos ez az év nem volt túl jó számomra. Ráadásul a hónap elején elküldtem javításra a Playstation 4-et, amely villámkár ért még a nyáron. A szervíz tájékoztatása szerint nagyjából harmincezer lett volna a javítása, ám a tegnapi napon megkaptam az e-mail-t, hogy nem javítható. Így majd a legközelebbi munkanapon értekezek velük, hátha meg tudják venni alkatrésznek, mert máskülönben nekem kell értékesítenem, ami eladható belőle (merevlemez, kontroller).
Nem túlzottan örülök neki, habár tavaly elég jó áron vettem meg, ha azt nézem, hogy volt vásárlói és dolgozói kedvezményem, eladtam a régi konzoljaimat, s így a fizetésemből a fennmaradó összeg nem érte el a harmincezret sem. Szerencsére az új konzol megjelenése lenyomta az árakat, így már jóval olcsóbban vásárolható egy ilyen masina, melynek vételét majd valamikor a nyárra időzítem.

Beköszöntött a tél?

Kecskenyál

Minap éppen arra lettem figyelmes, hogy ismét egy frissítés érkezett a WordPress-hez, mely ennek a blognak is az alapját jelenti, mint tartalomkezelő rendszer. Ilyenkor természetesen rögtön készítek biztonsági mentést, s ugyan hiába is volt megint sokadszorra tökéletes minden azért ilyenkor még mindent megnézek biztos, ami biztos alapon. Pont ekkor láttam meg, hogy bizony a rendszeresen naprakészen lévő „Helyzetjelentés” kategóriát bizony sikerült rendesen elhanyagolnom, habár ennek leginkább az volt az oka, hogy nem igazán szerettem volna személyesebb hangvételű bejegyzést kilőni a virtuális térbe.
Ez az év sajnos nem igazán volt az én évem. Sajnálatos módon elég nagy többletkiadásom keletkezett meghibásodott, tönkrement dolgok miatt is, de sajnos a magánélet is hozott magával változásokat. Az a fajta ember vagyok, aki ténylegesen csak akkor kér segítséget, amikor nem marad más megoldás, s szeretem magam megoldani a problémákat, felmerülő akadályokat. Már gyermekként is elképzeltem, hogy majd milyen házat fogok venni, mit fogok dolgozni, s igazából ebből csak az utóbbi valósult meg. A legnagyobb probléma olykor, hogy nem igazán látom azt a bizonyos „fényt az alagút végén”, mert környezetemben tele vagyok olyan emberekkel, akik vagy a szülőktől, vagy párjuktól függnek, önállóan képtelenek lennének talpon maradni elsősorban anyagi értelemben. S még nem is ejtettem szót az eladósodott, hitelekkel küszködő ismerősökről.

Harmincas éveimhez közeledve egyre inkább érzem azt, hogy ugyan hiába működik eme nagy kertes ház társasházként, s hiába van külön lakrészem egyszerűen ezt én már „kinőttem”. Egyre inkább elhatalmasodik rajtam az az érzés, hogy saját életemet akarom élni távol innen, de akárhányszor belegondolok ebbe sajnos megakadok annál a résznél, hogy ehhez kellene pénz is. Ugyan összetehetem a kezem, hogy van munkám, amivel legalább harmincezerrel többet keresek az átlagbérnél, de még így is azzal kell szembenéznem, hogy bizony egy albérletnél ez arra lenne elég, hogy egyik hónapról a másikra vegetáljak.
Mások véleménye igazából hidegen hagy, megjegyzéseket szemembe ezzel kapcsolatban nem szoktam kapni. De többek között a fentiek miatt is maradtam még itthon. Másrészről sajnos a szülők házassága már gyermekkorom óta rossz, aminek most nyáron vége is szakadt, majd végül október végén történő különköltözéskor felmerült a remény, hogy beköszönt némi béke. Főleg úgy, hogy egyiküknek már új kapcsolata is lett a válás alatt. Ugyan külső szemmel pozitívnak mondható ez, rám nézve korántsem volt ez, hiszen további konfliktusokat eredményezett. Sokadik alkalommal próbáltam meg érvényt szerezni annak a nézetemnek, hogy bármiféle terv, álom, vagy ötlet megszületésénél nem úgy kell számításba venni engem, mint „szülő-gyermek” kapcsolatot, s ezáltal a „gyermek” titulusban tündököljek, hanem úgy rám gondolni, hogy én egy felnőtt férfi vagyok, s másodsorban pedig azt, hogy kihez köt rokoni kapcsolat. Továbbra sem sikerült, s kifejezett frusztráló dolog, amikor elgondolkodok azon, hogy honnan is ered az a hozzáállás mindkét szülő részéről, hogy mindent együtt kellene csinálni.

Fentiek szövődménye volt az, hogy megpróbáltam minél gyorsabban bővíteni az ismerősi körömet, melynek következménye volt jó pár párkapcsolati próbálkozás olyanokkal, akiknek egyébként korábban nem adtam, vagy nem adtam volna esélyt. Bíztam abban, hogy megítélésem téves annak ellenére, hogy nem vagyok felszínes, s nagy igényeim sincsenek. Ennek az eredménye persze az volt, hogy volt jó pár kellemetlen találkozásom, ismerkedési próbálkozások, mely kínos elutasítással végződött részemről.
A fentiekből kiindulva három napot töltöttem Dabason, melynek célja egyébként az volt, hogy megnézzem milyen is a hely, s egyáltalán tudnék-e ott élni. Az igazság az, hogy tisztában voltam azzal, hogy aki meginvitált magához annak tetszem, mint férfi, s az utazás előtti két hétben már olyan személyes hangvételű beszélgetéseket kezdeményezett, mint ha már párkapcsolatban lennénk. Ez ugyan nem tetszett, de bíztam abban, hogy majd együtt töltött három nap majd valamit kompenzál ezen, hiszen mindenáron szerette volna a hosszú hétvégét velem tölteni. Maga a hely tetszett, s úgy éreztem tudnék is ott élni. Azonban alapul kellett vennem azt, hogy hiába voltam korrekt, s beszélgettem el a vendéglátómmal még aznap este arról, hogy az érzelmeket nem lehet irányítani, de úgy vettem észre nem igazán akarta megérteni. Hiába futottam újra neki másnap, hogy lehet valakivel együtt élni muszájból, vagy csak közös örömforrásként intim kapcsolatot létesíteni egymással, az még nem jelenti, hogy ott komoly érzelem fog kialakulni. Annak ellenére, hogy elsőre szimpatikus volt, inkább a harmadik napon hazautaztam, s úgy döntöttem, hogy a vele való együttélésnek még a lehetőségét is elhessegetem. Inkább lehetőséget biztosítok egy valódi párkapcsolatnak.

Ezek után igyekeztem a munkába temetkezni, s annak viszont örültem, hogy ismét szerződés hosszabbítást kaptam, s még decemberben nem csak jutalmat kaptam pénzben (aminek fele el is ment adóba, természetesen), hanem szerencsére ajándékutalvány is ütötte a markomat, így aztán a nyáron villám csapott Playstation 4 végül javításra lett elküldve, s minden bizonnyal karácsony után új életre fog kelni. Igaz, kedv nem sok van játékra, de igyekszem minél jobban kikapcsolni az agyam ahhoz, hogy mindenképpen pozitív kisugárzásom legyen, hiszen nem csak a munkámhoz elengedhetetlen, hanem a magánéletemhez is.
Mindenez mellet annak ellenére, hogy már jó ideje kinőttem a karácsonyból itthon a megváltozott felállás miatt persze megint mindenki lázban ég, így hát a ház is ki lett rittyentve, s úgy látom, ha nem találok programot karácsonyra jönnek majd a közös nagy evések, s együtt töltött idő. Ámbár én reménykedek abban, hogy elegendő lesz napi két óra, hogy meglegyen a vizit, s aztán elvonulhatok a saját lakrészembe. Azonban reménykedek abban, hogy a fehér táj marad karácsonyig, mert ugyan olvadt a két napja esett hóból, de a fagy és a köd gondoskodott róla, hogy igazi téli hangulatom legyen:

Megérkezett az első hó!

Kecskenyál

Az a fajta ember vagyok, aki nagyon szereti a havat. Leginkább a hangulatos tájak, hófehér kilátás az, ami nekem nagyon tetszik. Természetesen egy idő után unalmassá válnak, főleg a didergős kültéri tevékenység miatt, de azért az első hópelyheket mindig megcsodálom.
A mai napon végre ismét elkezdett hullani a hó, bár nem sokan jósoltak, hogy meg is marad. Sajnos délutános műszak lévén nem nézhettem végig a hóesést, így csak már este tudtam pár fotót lőni, hogy jelenleg hogyan fest a környék, ahol élek:

A képekből nem csak az szűrhető le, hogy milyen is a táj, hanem a tavaly vásárolt Huawei P8 Lite készülékem szinte csak nappali fényviszonyok között tud jó képeket készíteni, mint ahogyan már publikáltam párat. Bár még így is lekörözi az előző Sony telefonjaimat a készülék.

Itt van az ősz, itt van újra!

Kecskenyál

Szokás mondani, hogy minden évszaknak megvan a gyönyöre. Amiben van is némi igazság. Részemről nagyon szeretem a telet, mert imádom, ahogyan minden hófehérbe borul. Részemről már jó régen nem ünneplem a karácsonyt, mert „kinőttem” belőle. Kisgyerekként elsősorban az ajándékok miatt vártam, s felnőttként pedig már megdolgozok azokért, amiket szeretnék magamnak tudni. Amit pedig nem tudok magamnak megvenni, azt más sem tudja. S mivel nem tartozom azok közé, akik csak akkor gondolnak azokra, akikhez valamilyen érzelmi szál fűzi, ha a naptárban van valamilyen ünnep, így a piros napos napok számomra már szinte jelentéktelen státuszba emelkedtek. Azonban a karácsony kicsit másabb, mert a hangulatát szeretem, illetve maximálisan szépnek tartom, ahogyan fel vannak díszítve a házak, épületek. A karácsonyi zenékről már nem is szóltam egy szót se. Az más kérdés, hogy sajnos évek óta három-négy hónapon keresztül nagyjából pár napig van hó.
A tavasz is jellemzően kellemes tud lenni, amikor az ember levetheti a téli kabátját, s a frissen nyíló virágok illatát magáénak tudhatja. A nyár pedig egy igazi adrenalin bomba számomra leginkább a strandolás és rengeteg csavargás lehetőségének köszönhetően úgy, hogy közben nem kell beöltözni nyakig, s akármikor, akárhová eljuthatok biciklivel. Az ősz szép. Mint az alábbi képen:

Képen mindenképpen jól néz ki, azonban a valóságban már nem annyira. Városban élek, többek között megyeszékhelyeken, itt rengeteg ház található, s emellett több panel lakásokkal teli rész. A kertvárosi részeken is kevés fa található, így az őszi színpompát maximum az élővíz csatorna mellett elhaladva láthatom, vagy pedig a ligetbe kisétálva. Azonban a nyárból való őszbe váltás nem sült el számomra valami jól.
Ismeretes, hogy nálam nincs olyan, hogy torokfájás következmények nélkül. Igyekeztem megfelelően öltözködni, de nehezen lehetett eltalálni, ha reggel az ember majd megfagy, délután pedig majd meg sül. Igyekeztem megtenni mindent, hogy ne legyek beteg, s ez sikerült ez idáig, ugyanis a hét első két napja hidegfronttal nyitott, melynek köszönhetően volt itt szél, eső, 5-6 °c is. Így már szerdán kapart a torkom, csütörtökön már orrot is kellett fújnom, majd pedig pénteken már teljesen taknyos voltam. Persze nem mentem el táppénzre, egyébiránt új hely, s egyébként is egy nátha nem betegség, ha pár nap alatt elmúlik. Kicsit necces volt percenként orrot fújni, de túléltem. Szerencsére hosszú hétvégét kaptam, ugyanis a kötelező hétközbeni pihenőnapomat hétfőre kaptam, így felépülni volt időm. Igaz most is teázok, de legalább már mérföldekkel jobban vagyok.

Ez az év semmilyen szempontból nem sikerült eddig túl jól, így szinte rengeteg szempontból be vagyok korlátozva. A közeledő hideg időt alapul véve gondoltam, hogy munkanapokon nem nagyon fogok mozdulni sehová, így végül szeptember elején megvásároltam a GTX 1060-at. Sokat gondolkoztam, hogy megéri-e a kártya az árát. Tesztekből az jött le, hogy nagyon is, viszont, ha alapul veszem, hogy alkalmi játékosnak tartom magam (értsd: előfordul, hogy akár két hónapig el se indítok egyetlen egy játékot sem, s máskor meg ki sem lehet robbantani a monitor/TV elől) megéri-e megvásárolni egy ilyen kártyát. De mivel nem szeretnék évente cserélgetni eszközöket a gépemben, így végül megvásároltam. Azóta igazából a Rise Of The Tomb Raider lett végigjátszva, s több címbe pedig próbálkozás volt csak. Azonban a takony nagy úr, így a hétvégére a négy fal közé szorultam. S hiába lettem már jobban a lemondott programjaimat már nem tudtam újra jelentkezni. Így végül maradtak a sorozatok, filmek. S persze a kártya tesztelése a Crysis 3-al, illetve a Cities Skylines-zal, miközben több címnek is nekiültem.
Igazából eléggé beszűkültem az elmúlt időszakban, így nagyon keresem a kitörési lehetőséget, amit nem az itthoni szórakozásban látok. Szerencsére meghívtak októberben Dabasra, így bízom benne, hogy össze is fog jönni, amihez nem kell más, mint a megbeszélt időpontban ráérjek. Jó lenne kicsit elhagyni a szürke hétköznapokat még akkor is, ha a spontán döntések jellemzőek rám, miszerint reggel felkelek tervek nélkül, s estére pedig már programom is van.

A játékos „feltámadása”

Kecskenyál

Eléggé megritkultak a személyes jellegű bejegyzések részemről, amelynek oka leginkább abban rejlik, hogy amióta blogot vezetek talán ez az év az, amelyik részemről a legrosszabbnak mondható.
Anyagi szempontból mindenképpen, hiszen február óta nem volt olyan hónap, amiben nem romlott volna el valami jelentősebb összegű dolog, melynek pótlása elég sürgős volt, vagy nem akadt valami olyan kiadás, amely nem tűrt halasztást. Így nem is volt véletlen, hogy jó pár nem vagy alig használt cuccomtól voltam kénytelen megszabadulni, mert az új munkahelyemen nincs túlórázás, így plusz bevételre nem tudok szert tenni.

Mindezek mellett jó pár fontosabb változás történik az életemben, így eléggé feszült voltam az elmúlt időben. Egyrészről volt az anyagiak, hiszen szinte mindent saját pénzből kellett állnom, s mindezt úgy, hogy a biztosítóval való folyamatos konzultáció kapcsán sem jutottunk előre, csak annyival, hogy a kárigény jogos, s az összeg is kiutalásra kerül, de annak dátumáról mindenki mást mondott.
Ebből fakadóan nem igazán tudtam kimozdulni itthonról, s a szabadságom is arról szólt, hogy itthon ülve kattogtam arról, hogy vajon mi is fog majd történni a közeljövőben, illetve hogyan tudjak százezres nagyságrendű káromon úrrá lenni úgy, hogy annak helyrehozatala hónapokba telne, ha nem történik időben valami pozitív változás. Mindezek folytán persze ismételten változások álltak be a családban, s egy költözés és egy házvásárlás is kilátásba került. Utóbbi vegyes érzelmekkel fogadott, hiszen ismét hitelfelvétel lenne a cél, s ugyan biztosított lakhatásom lenne, csak épp kénytelen lennék továbbra is kényszer együttélésben élni az egyik szülőmmel. Ha objektív akarok lenni, akkor összetehetem a két kezem, hogy van hol laknom (s elvileg lesz is), s van munkám, s ez mellett minimálisan tudok spórolni, s van némi életem, de ha magamat helyezem előtérbe bizony nem vagyok túl vidám, hogy helyzetem olyan, amilyen. Habár tény, hogy nem tehetek róla, hogy egy olyan ország lakosa vagyok, ahol nagy adag szerencse kell ahhoz, ha az ember egyedül próbál meg boldogulni. És akkor még nem is tettem említést, hogy átlag fizetésből vegetálni lehet csak.

A legnagyobb problémám az volt, hogy a szórakozási tevékenységem kimerült a beszélgetésben, sétálásban, bicajozásban, s emellett maradt a zenehallgatás, és a munka. Nem kicsit sikerült szétesnem, ha azt veszem alapul, hogy egy szegedi, s egy pesti utam is meghiúsult annak köszönhetően, hogy júliusra, illetve e hónapra is sikerült megint váratlan anyagi kiadások elé néznem.
Mint ahogyan írtam többször is nem tartom magam nagy játékosnak. Olykor elkap a virtuális gépszíj, s ott ülök órákat, napokat, de utána van, hogy hetekig egyetlen egy címet sem indítok el. Azonban most kicsit zavart, hogy a játékgép és a videokártya egyidejű halálának köszönhetően erre lehetőségem nem volt. Egyetlen egy pozitívum volt mégis, hogy megvalósult ismét egy céges egész napos összeröffenés, melyet egy reggeli telefonhívás sikeresen tönkretett. Így maradt az egész napos bájvigyor, s úgy tenni, mint ha semmi probléma nem lenne.

Időközben pedig kezdtem feladni a reményt, hogy a villámkárom valamikor is megtérítésre kerül, de szerencsére a tegnapi napon megérkezett a várt összeg. Alapul véve a hátteret úgy döntöttem, hogy végül a VGA csere lesz első körben, s a játékgép javítására pedig majd később kerül sor saját zsebből, mert újra ezen a herce-hurcán nem vagyok hajlandó átmenni. Abból a szempontból meg végképp, hogy a biztosítás nem az én nevemre szól.
Ugyan más terméket rendeltem, mert az általam kiválasztott ára drasztikusan százezer felé ment, de a mai napon sikerült egy áresést elcsípnem, s azonnal leadtam rá a rendelést, s az előzőt pedig töröltem. Így jelenleg várom, hogy befusson az MSI GTX 1060 Gaming X 6G: 

Természetesen bízom benne, hogy megérkezése után képes leszek kicsit elengedni, s összeszedni magam.

Mégis van fény az „alagút” végén??

Kecskenyál

Aki nagyjából követi a személyes bejegyzéseimet, akkor az tudja, hogy bizony ez az év valahogy nem nagyon akar nekem sikerülni anyagiak téren. Ami azt jelenti, hogy bevételi oldalról némileg pozitív a mérleg nyelve, de sajnos a kiadás oldal valami katasztrófa. Ez leginkább abból fakad, hogy még minden rendben volt az év első hónapjában, addig a másodiktól kezdve szinte minden hónapban volt olyan dolog, ami elérte azt, hogy olyan kiadásaim legyenek, amikre nem hogy nem számoltam, de még alapjáraton haza is vágja az adott havi lehetőségeimet szórakozás terén.
Ennek megfelelően többször választottam a vizuális örömöket, aminek lehetősége épp úgy „elszállt”, mint az összes többi. Ugyanis elkövettem azt a hibát, hogy zenehallgatás mellett beszélgettem online másokkal egészen addig, míg hatalmas nagy morajlás keretében sötétségbe nem borult a szobám, s a konnektorból felcsapó szikrák biztosítottak arról, hogy bizony itt ideje lesz pánikba esni. A villám csapást ért készülékek közül egyedül a számítógépem szenvedett kisebb kárt, ahol az alig két hónapos R9 380-as videokártyám ment javíthatatlanul tönkre. A házon volt ugyan biztosítás, ám de nem az én nevemen. Szerencsére ez nem jelentett semmilyen bonyodalmat, így valahol legbelül mégis elkezdtem bizakodni, hogy talán anyagilag nincs hazavágva ez a nyaram.

Ugyan sokan mondták, hogy mostanság sok a viharkár, de valahogy engem nem nagyon hatott meg, hogy csaknem egy hetet kellett várni a bejelentés után, hogy kijöjjön egy kárszakértő. Az, hogy közölte közben már rég szervizbe is beadhattuk volna a készülékeket, s csak egy szakvélemény, vagy munkalap is elég lett volna kicsit bosszantó volt. Így majdnem másfél hét után a központba a TV-m került, amit egy hétfői napon vittünk be a hivatalos szervizbe. Igazából reménykedtem benne, hogy sikerül majd megjavítani, mert hiába fizet a biztosító vagy nem, ha a kínálat olyan, ami nekem nem jön be. Szerencsére az egészet megúsztam egy alaplap cserével, így a 30 ezres számla és a munkalap szépen landol is majd a biztosítónál a következő munkanapon. Lévén valamicskét csak értek a számítástechnikához, így már sejtettem, hogy a videokártyának az életre keltéséhez egy kisebb csodára lenne szükség, ami persze nem történt meg. Végül egy szakvéleménnyel a kezemben tértem haza, s elindult is a gondolkodás, hogy akkor mi is legyen. Időközben nem hagyott a kíváncsiság, így a Sony magyarországi szervizével is beszéltem, ahol kiderült, hogy 67 ezer forintért cserélik a decemberben megvásárolt Playstation 4 gépet, s a réginek pedig csak a tartozékai maradnak meg lévén azok sérülésmentesek, hibátlanok.
A gépen húztam legjobban a számat lévén az kerül a legtöbbe, továbbá decemberben nem kis kedvezményeket gyűjtöttem össze, hogy a 120 ezres gép ára csak 90 ezer legyen, s továbbá eladva az előző generációt végül 25 ezer forintot kelljen a generációváltásra költenem a fizetésemből. Mélyütés volt, hogy esetleg teljes áron kell majd újat vennem, ami mindenképpen ajánlott részemről, hiszen itt van pár megvásárolt játék, illetve a gépet Blu-ray lejátszóként is használtam előszeretettel. Azonban számolgattam, hogy ha csak a TV javíttatását állja a biztosító valamilyen oknál fogva még az is tökéletes, hiszen a 67 ezer forint feleződik szinte.

Minden bizonnyal ez az egész augusztusra tevődik, s szeptember-október tájékára pedig a VGA csere, ami jelenleg komoly gondot okoz. Ha megfelelő összeget fizet a biztosító akkor komoly gondban leszek, lévén elég szép összeg állhat a rendelkezésre a cserénél. Első körben egy GTX 970 lett volna a „célpont”, amikor a régi kártyám meghalt az év első felében, ámbár letettem százezres mivolta miatt. Most jelen helyzetben egy elég komoly MSI változat 92 ezer forintba kerül:

A kártya elég erős, s nagyon sok teszt tanúskodik mellette, hogy megbízható, s bizony tudja, amit tudni kell. Azonban ott áll az ára, ami elég borsos még így is. Ha pedig hozzávesszük a memóriaproblémáit, az sem túl fényes. És akkor még nem beszéltem a Direct X12 szoftveres emulációról.

A másik oldalon viszont ott van elég jó árban lévő R9 380X, mely pár ezer forinttal drágább a sima változattól, s nagyjából 10-15%-al teljesít jobban. Az elődjét már kiismertem, s csalódást nem okozott, ellenben meglepetést igen. Így erősen hajlik ez felé a kezem lévén ennek teljes fedélzeti 4 GB-nyi memóriája van, továbbá teljes Direct X12-es támogatottsága. Persze a probléma itt is fenn áll, miszerint az Nvidia által támogatott játékoknál rosszul teljesíthet:

Egyelőre minden azon áll vagy bukik, hogy mi lesz majd a biztosítónál. Én nagyon reménykedek abban, hogy minden remekül fog menni, mert egyetlen egy augusztusi programom van, amin ott tudok lenni, mert addig csak áll a pénzem az egészben. Persze ősszel meg már annyira nem fogok tudni kimozdulni, mint szeretnék. A probléma forrása, hogy ha akarok strandra is menni, akkor a kiadási oldalt nagyon le kell csökkentenem, így hát marad a sok-sok itthon ülés, séta, meg bicajozás… De legalább már sokkal, de sokkal nyugodtabban, hogy ez a folyamat elindult, s lehet anyagilag mégsem lesz veszteségem, mint ahogyan azt gondoltam három héttel ezelőtt, amikor vihar károsult lettem műszaki cikkek terén.

Ez nem az én évem!

Kecskenyál

Az előző bejegyzésemben pont azon elmélkedtem, hogy vajon milyen is lesz a nyaram, hiszen sajnálatos módon az idei évem nem éppen jól alakul anyagilag. Még a bevétel változatlan, addig a kiadási rész sokkoló számomra, melynek olyan következményei vannak már most, hogy nagyon kimozdulni itthonról, s költségesebb programba belevágni jóformán nem érdemes.
Eddig kénytelen voltam cserélni egy monitort, SSD-t, merevlemezt, alaplapot, videokártyát, fejhallgatót, illetve hangszóró párost, amelynek összege meghaladja a 200 ezer forintot, s mindez persze váratlan kiadásként fizetés előtt úgy, hogy kénytelen voltam még a hitelkeretemet is használni. Persze emellett jött még váratlan betegség is, amely további költségeket hagyott maga után, de nem is beszélve a fül orr gégészeti szakrendelésről, amely önmagában volt csak 3 ezer forint. Bíztam abban, hogy semmi más nem történik. Két héttel az alaplap és a számítógépház szükségszerű cserélése után egy kicsit hidegebb napon úgy döntöttem, ha már szabad hétvégém lesz, akkor a péntek estét a gép előtt zenét hallgatva, s ismerősökkel való beszélgetéssel töltöm, mert energiám kimozdulni az nem volt. Majd egy hatalmas csattanással kísért „fénycsóvának” köszönhetően sötétségbe borult a szobám, s miután sikerült a biztosítékot helyre állítani kénytelen voltam szembenézni a ténnyel: jöhet még rosszabb.

Igen. Egy villámkár. A zenehallgatás egyik rákfenéje ugyebár, hogy az ember teljesen immúnis az őt körülvevő zajokra, hangokra. Így hát én sem hallottam azokat a nagy „csattogásokat”, ami kintről jött. Ennek következménye volt, hogy nem csak átbőgött éjszakám volt a percenként „én ezt már nem bírom anyagiakkal” felszólalással, hanem még egy borzasztó hétvégét is magaménak tudhattam, mely nem szólt másról, mint számolásról, és agyalásról.
Első körben természetesen a TV ment tönkre, mely semmilyen funkcióra nem hajlandó reagálni. Lévén rá volt kötve a Playstation 4 szépen benne megsült a GPU, amelynek következménye, hogy a gép bekapcsolható, de képet nem ad. Ugyanez a szituáció a videokártyával is, amely szintén működik, csak képet nem ad. Szerencsére a számítógép nem ment tönkre, de ismételten „élvezhetem” az integrált videokártya „erősségének csodáját”.

Biztosítás után van, de egyelőre még csak rögzítették a bejelentést, de még nem történt kárfelmérés. Addig pedig meg van kötve a kezem minden szempontból. Ennek túlságosan nem örülök, hiszen nem tudom mennyit költhetek, vagy hogy hogyan. Mindezek mellett persze az már biztos, hogy természeti kár esetén ugrik a garancia, így hát a videokártya, és a játékgép csak pénzért javítható. Vagyis lehetne javítani, mert elvileg GPU kisülés esetén kuka mindkettő. Természetesen ez mellett még nem lenne elég a fülhallgatóm is kezdte feladni életútját, így azt is pótolnom kellett.

Amit tudtam csinálni, hogy feljebb emeltettem a bankkártyám hitelkeretét, s majd ezzel „játszadozva” pótolom ezeket az eszközöket. Szükségszerűen kizárólag a TV és a játékgép, amennyiben előbbi nem javítható. Habár nagyon bízom benne, hogy igen, illetve a biztosító is fizet, hogy minél alacsonyabb legyen a károm.
Egyetlen egy jó dolog történt, az pedig nem más, mint a munkahely. Egyről jó, egyrészről rossz, hogy sajnálatos módon fix ideig csak határozott idejű szerződéssel dolgoznak, így volt bennem némi pánik, hogy nem fognak meghosszabbítani. Már ismerős által volt már interjúm is máshol, de szerencsére elém tették a szerződést. Ennek örültem. Egyelőre megterveztem az egész évemet, s bízom benne, hogy tényleg most már nem jön semmi, mert elég volt. Addig pedig marad a számítógép filmnézésre, s zenehallgatásra.

Kedves Murphy! Elmész te a jó büdös….!!!!

Kecskenyál

„Ami el tud romlani, az el is fog romlani!” – van egy ilyen elég népszerű mondás, melyet egy Murphy nevezetű egyén szájából hangzott el. Mostanság elég sokat foroghat a sírjában (feltéve, ha van neki), mert elég sokat emlegetem. Ugyanis ez az évem másról sem szól, mint azokról a dolgokról, amelyek tönkremennek, s majd szépen pótolnom kell őket.

Június. Ez az a hónap, amikor már biztos lehet benne az ember, hogy már itt a nyár, s szépen kezdődhet a pihenés. Feltéve, ha éppen van szabadsága, vagy pedig munkája, s ennek köszönhetően pedig pénze, hogy kikapcsolódjon. Az idei munkahelyváltás sikeresnek bizonyult olyannyira, hogy végül úgy döntöttem nem várok a nyári hónapokig, hanem szépen megveszem magamnak, ami kell. Mert ugye sajnos elég sok mindenre szükségem lett.
Epekedve vártam a nyarat, s leginkább azt, hogy végre szabadidős programokat tudjak magamnak szervezni, de úgy néz ki az év végi értékelőmben megint úgy fogok írni erről az évről, melynél alaposan meg kellett húzni a nadrágszíjat. Még februárban döntöttem úgy, hogy ideje a régi munkahelyemet otthagyni, mert már semmilyen szemszögből nem viselhető el az, ami ott folyik. Sikerült is 72 órán belül találnom egy másikat, ami jelen pillanatban a legjobb választásnak tűnik minden szempontból. Ekkor engedtem a csábításnak, s mivel egyébként is villódzani kezdett a monitorom, úgy döntöttem lecserélem. A megrendelt terméket át is vettem, majd nagy örömmel jöttem haza. Összeszerelés után pedig jött a hatalmas pofára esés, ugyanis a számítógépem nem volt hajlandó elindulni. Pontosan elindult, csak képet nem adott, hiszen a videokártya kilehelte a lelkét, s ezt hangos ventilátorai hangjával „tudatta velem”.

A márciusom ebből a szempontból nem volt túl szerencsés, s csak előre számolgattam, hogy mennyibe is fog majd nekem fájni az egész tavasz, ha mindent pótolni akarok. De ahogyan számolgattam júniustól előbb a videokártyából nem lesz semmi. Időközben még egy diagnosztikai programot is feltelepítettem, ami viszont jelezte, hogy a másfél terrás háttértárolónak használt merevlemezem állapota kritikus, s cserét kíván. Hogy mennyire is volt valódi a veszély nem tudom, de mindenesetre léptem az ügyben.
Úgy gondolom 225 forint nem sok pénz, ezért minden héten vásárolok egy lottó szelvényt. Persze nagy reményekkel vágom bele a pénztárcámba, s jó előre elköltöm a milliárdokat, de legbelül soha nem hiszem, hogy nyernék valamit a tapasztalaton kívül. Ennek ellenére hármas találatnak köszönhetően majdnem 17 ezer forint ütötte a markomat, ami rendkívül jól jött. Így idő előtt megvásároltam az új kártyámat, ami egy R9 380 lett végül, majd szintén idő előtt beújítottam egy merevlemezt is. Úgy voltam vele a június kissé necces lesz anyagi szempontból, de komolyabban nem érdekelt. Idő közben persze belementem egy munkahelyi kirándulásba, mely előtt két nappal sikerült olyan szinten megfáznom, hogy vagy két hétig kínlódtam, mire kijöttem belőle. Lévén orvoshoz nem akartam menni elkerülve ezzel a kötelező táppénzt. Minap fellégeztem, s reménykedtem, hogy most már minden oké. Vagyis lett volna, ha tegnapi napom nem borul „aranyba”.

Szombati estémre programom nem volt. Pontosan lett volna, ha éppen nem mondják le az utolsó pillanatban. Nem estem kétségbe, s úgy döntöttem játékkal ütöm el az időt. Több hibaüzenetet is kaptam, hogy az egyik USB csatlakozónak nagyobb az áramfelvétele, mint kellene, de nem foglalkoztam vele. Egészen addig, míg a tegnapi napon meg nem adta magát a gépem. A hibaüzenetre rákerestem, s mindent megcsináltam, de semmi sem volt célravezető. Így kénytelen voltam beletörődni abba, hogy egy matuzsálemi gépet kell összeraknom pár nap erejéig, hogy legalább a filmjeimhez, s sorozataimhoz hozzáférjek, illetve netezni tudjak, s ennek köszönhetően megtudjak rendelni új alaplapot. Ami szintén nem volt betervezve. Bízom nagyon a szerencsémben, mert spórolni nem akartam, így végül egy Gigabyte GA-H97-HD3 lett a befutó:

Mindenképpen egy ATX méretű alaplapot akartam venni, hogy minden kényelmesen elférjen benne, s semmit ne kelljen nyomorgatni, valamint megfelelő mennyiségű csatlakozó legyen rajta. Mindezek mellett persze fő szempont volt a későbbi fejlesztési lehetőség is, de mivel „hardcore-gamer” csoportba nem tartozok, így harmincezer forint alatt maradtam alaplap ügyileg.
Emellett persze fontos tényező volt, hogy a házat is cseréljem, lévén már a bekapcsoló gombja is lötyög, s ennél viszont úgy döntöttem olyat vásárolok, ami elég népszerű a vásárlók körében. Így lett egy COOLERMASTER Elite Knight 350:

Idén videokártya cseréje volt csak betervezve, s semmi más. Ennek ellenére már monitor, alaplap, merevlemez, számítógépház is megvolt. Emellett még nem is említettem az elromlott fejhallgatót, valamint a hangszórókat. Mérlegelnem kellett, hogy mire is költsek. Hiszen még a számítógép napi használatra van idehaza, addig programok változóak. Persze, hogy tökéletes legyen az „örömöm” még az idő is rendkívül rossz volt, így amikor pihenőnapos voltam végig esett. Kivéve persze a mai napon, ami olyan kétesélyes volt, hogy vagy hatszor elmentem a strand mellett, hogy be merjem-e vállalni. Nem szeretnék még egy megfázást, ami további nem tervezett kiadást hozna maga után.

Milyen is lesz ez a nyaram? Ha nem tudok magamnak parancsolni, s költök ész nélkül azt jobban meg tudom magamnak bocsájtani, mint amikor jön egy olyan kiadás, amit nem terveztem, de muszáj költeni rá. Nagyon bízom benne, hogy idén már tényleg semmilyen elektrotechnikai eszközöm nem hibásodik meg. A június-július hónapom húzós lesz, s úgy néz ki vissza kell fognom magam költés terén. Szerencsére megint kajára ment el a sok lové, aminél nem is árt, ha pár dologról leszokok, s áttérek az egészségesebb étkezésre mielőtt még súlyfeleslegem lenne.

Az a bizonyos „szopóroller”!

Kecskenyál

Amikor sikerült elhelyezkednem huzamosabb időre munkahely szempontjából nagyon megörültem. Egy ideig nem foglalkoztam a negatívumokkal, mert csak az lebegett a szemem előtt, hogy van biztos bevételi forrásom, s ez az, ami lényeges. Időközben egyre inkább erősödtek a negatívumok, s olyan szintet ért el, melynek köszönhetően szépen olyan érzelmek vették át bennem a helyüket, melyek arról árulkodtak, hogy a lehetőségem lenne soha többet nem mennék be dolgozni. Ez meg is történt március 7-én, amikor is már az új munkahelyen kezdtem.
Bevallom iszonyatosan nagy szerencsém volt, mert igaz, hogy csak pár ezer forinttal keresek többet, de még az is sokat jelent, ami elég vicces. Legalábbis abból a szempontból, hogy a bruttó bérem ugyanaz, de a nettó bérem mégis magasabb. Érdekes. A munkahelyi körülmények jók, a kollégai színt minőséget képvisel, s ezeknek a kettőssége adja azt, hogy a stressz faktor majdnem nullára redukálódott, melynek köszönhetően több energiám van, s jelentősen növekedett az életkedvem, amely a közösségi kapcsolatokban eléggé jövedelmező már most.

Szeretek előre tervezni, s én az a fajta vagyok, aki szinte mindent megtervez. Ezért sem szeretem a váratlan dolgokat. Anyagi szempontból majdnem csak negatívan teljesítek ebben az évben, hiszen a váratlan kiadások jelentősen megnövelték a költési faktort, ami nem éppen jó számomra. Szerencsére a jelenlegi munkahelyemnél letelt a próbaidő, s maradtam, s a hozzám való viszonyulás is azt mutatja, hogy nem kell tartanom attól, hogy rövid időn belül munkanélkülivé válnék. Arról nem is beszélve, hogy komolyabb hibát még nem is követtem el.
Mint ahogyan az előző bejegyzésemben is írtam, hogy szinte minden kezd elromlani, tönkremenni, elhasználódni. Ráadásul persze mind egyszerre. Első körben a monitorom kezdte megadni magát, amelyet gyorsan pótoltam is, de ekkor derült ki, hogy a hőn szeretett GTX 760-as videokártyám döglött meg. Szerencsére időközben volt egy minimális lottó nyereményem, ami ugyan csak 16 ezer forint volt, de hozzájárult ahhoz, hogy egy R9 380-al tudjam pótolni, ami fantasztikusan teljesít.

Itt még nem ért véget az egész. Mivel észrevettem furcsaságokat a másodlagos merevlemezemmel kapcsolatban, így úgy döntöttem, hogy egy diagnosztikai programot telepítek, mely tudatta velem, hogy az adott eszköz nincs túl jó állapotban. Mivel nagyjából 1,3 TB anyagról beszélünk, így végül kénytelen voltam egy 2 TB-os Western Digital Purple merevlemezt vásárolni bízva abban, hogy költési faktor itt megfog állni. De nem így történt. A napi használatot jelentő fejhallgatóm is kipurcant, amit szerencsére gyorsan tudtam pótolni, de utána rögtön a hangszóróim is megadták magukat. Ekkor már bíztam benne, hogy több ilyen eset nem lesz.
Nagyjából harmincezer (!) forintom vándorolt ki az ablakon azáltal, hogy nem akartam táppénzre kényszerülni. Annak ellenére, hogy nagyon vigyáztam magamra, s nem lófráltam a gyorsan jött jó időben egy szál semmiben sikerült jelentősen megfáznom, de olyan szinten, hogy hangom is alig volt. Ész nélkül vettem a különféle megfázásokra készült poritalokat, teákat, gyümölcsöket, s bizony nem fogtam vissza magam, hiszen nagyjából három hónapja vagyok a jelenlegi helyemen, s nem szeretnék betegszabadságra menni. Ugyan nem kellett, de még két hét elteltével is nyöszörgök még egy kicsit.

Az időjárás jelenleg nem a legjobb, de bizakodok abban, hogy hamarosan eljön a jó idő, mert így május végén már célirányosan szeretnék strandra menni, amit kifejezetten imádok. Persze eldöntöttem, hogy akár egyedül, akár társaságban, de kizárólag hétköznapi program lehet, mert akkor vannak a legkevesebben, s hétvégén az egész medence olyan, mint egy heringlé, amiben csak ázni lehet.