Kategória: Helyzetjelentés

A sárga ötven árnyalata

Kecskenyál

Hamar végére érünk lassan ennek az évnek, ami részben tetszik, részben pedig nem. Egyrészről jó pár tervemet sikerült megvalósítanom, amit terveztem, másrészről pedig akadtak olyanok, amik nem. Utóbbinak a többségének megvalósításának akadálya pedig leginkább az anyagiak voltak a probléma forrásai, amit próbáltam ellensúlyozni némi túlóra vállalásával. A korábbi munkahelyemen szinte állandó jelleggel volt túlóra, s ha úgy alakult, hogy többet költöttem, mint szerettem volna, vagy valamit kinéztem, akkor bizony lehetőségem volt némileg „szépíteni” az egyenlegemen, ami fizetés után jellemezte a bankszámlámat.
A munkahely váltással nagyon sok minden változott, ámbár a fizetésemet érintő változások inkább negatívnak mondanám. Hiszen jelenlegi munkahely az évben két olyan ünnepet jelölt ki, amikor szükség van az emberre, s fizet túlórát. Egyik a húsvét, másik pedig a karácsony és az azt követő újév. Mivel utóbbit pár nap választja el, így szinte tekinthető egy ünnepnek is. 

Beköszöntött rendesen az ősz, azaz magával hozott mindent, ami némi változással járt a viselkedésemet illetően. Első körben igyekeztem minél több vitamint juttatni a szervezetembe, hiszen jellemző erre az évszakra, hogy eléggé becsapós tud lenni. Így aztán imádtam, amikor reggel és este az ember majd megfagy, ellenben napközben meg megsül. Ennek ellenére szerencsésen elkerült eddig a megbetegedés, így bízom benne, hogy ez a tendencia maximum egy enyhe takonykórban fog csak végződni, s nem leszek egészen beteg. Hiszen én azon férfiak közé tartozom, akik egy 38°c-os láznál már haldokolnak, s ilyenkor jelentősen megviseli a pénztárcámat, ha felvásárolom a fél gyógyszertári megfázásra való készletét.
Másik dolog, ami nem igazán tetszett, hogy a változékony időjárás miatt úgy döntöttem, hogy a biciklivel való közlekedés minimálisra csökkentem, így csak akkor használom, amikor muszáj. Ha lehetőség engedi, akkor mindenhová gyalog járok, hiszen így közlekedve kevésbé szoktam fázni, mintha a bicajra gyakorlatilag odafagyok. Mindezek mellett megtörtént az óraátállítás, így már délután négy után szinte sötét van, s én be is álltam erre szépen. Szabadságom elfogyott, így jönnek a kemény munkanapok feltehetően jövő év februárjáig, így aztán a téli szokásomat felvéve csak szükség esetén, vagy megbeszélt program kapcsán hagyom el a házat. Ebből is fakad többek között, hogy ilyen jól fel tudtam magam hozni a Vészhelyzet kapcsán, ami olyan jól alakult, hogy lassan már álmomban is műtenek, műtök. Ezek mellett próbáltam kihasználni olykor jó időt, ami eléggé változékony, de nem mindig sikerült. 


A jelenlegi időt kihasználva igyekeztem több fotót is készíteni. Egyrészről kíváncsi voltam mit is tud a telefonom, ámbár hamar beborult, s így gyorsan haza kellett jönnöm. A fenti képekből pedig jól látszik, hogy még mindig nem tudok olyan képeket készíteni, mint melyek megtalálható az interneten, s bárki háttérképnek használja szívesen.
Mindezek mellett már céltudatosan készülők az elkövetkezendő másfél hónapra, hiszen feltehetően szabadidőm jelentős részét itthon fogom tölteni. Egyrészről a hamar elfog telni a következő három hét, s ahogy megindul a december készülhetek az emberek idióta viselkedésére, vásárlási mániájára, s mellette a munkahelyemen rám váró túlórákra. Amiből mennyi fog megvalósulni nem tudom, de igyekeztem mindegyikre jelentkezni. 

Kérdés persze azonban, hogy a decemberem hogyan is fog alakulni. Az utolsó hónapra terveztem, hogy a tavaly nyáron elhalálozott Playstation 4 pótlásra kerüljön, azonban nem tudom, hogy mennyi pénz is üti a markomat. Egyrészről a tavalyi plusz összegek érkezéséről nincs hír, mely minden bizonnyal nem is kapunk, hiszen az év eleji fizetés emelés magával hozta ennek az elbukását. Másfelől viszont amennyiben elegendő pénzem is lesz rá nem láthatom előre, hogy a vásárlás pillanatában az azt követő három hétben lesz-e, s ha lesz mennyi váratlan kiadással kell számolnom. 


A képen látható egyedet néztem ki, melynek ára jelenleg 80 és 94 ezer között ingázik. Nem tudom karácsonykor lejjebb megy-e, vagy a két ünnep között, mert akkor láthatom igazán, hogy megéri-e nekem megvenni. Ugyanis tervem jelenleg az, hogy december 20 és január 24 közé teszem a megvásárlását, mert ekkor jobban fogom látni, hogy hogyan is fognak alakulni az anyagiak, arról nem is beszélve, hogy egy váratlan megbetegedés mennyi pénzt is tudna részemről felemészteni. 

Mivel elég kemény lesz az év vége, így addig minden bizonnyal igyekszem annyit pihenni, amennyit csak tudok, ámbár már előre látom, hogy mennyi lemondott program és találkozó lesz részemről, mert nem lesz kedvem kimozdulni itthonról. 

Pompázó ősz

Kecskenyál

Szerencsésnek mondhattam magam, hiszen a mai napom végül pihenőnap lett munkahely szempontjából. Ugyan eléggé cudar időjárás volt, de az elmúlt napokban még lehet élvezni a pompás időjárást, így aztán itthonról azonnal elindultam, hogy aztán megörökítsem, hogy hazatérve milyen pompában úszik az udvar. 


Pár napig még ilyen lesz, s szerentém maximálisan kihasználni. Előre azért már készülök arra, hogy nemsokára itt lesz a cudar hideg ismét, s bizony a kerékpáromat egy pár hónapra nyugdíjjaznom is kell majd. Akkor pedig jöhetnek majd a játékok, filmek, sorozatok, ugyanis az elmúlt időszakban nem nagyon hódoltam ennek a szenvedélyemnek. 

Eső áztatta szabadság

Kecskenyál

Sajnos idén sem úgy alakultak a dolgok, hogy akár egy nyaralást be tudjak időzíteni. Egyrészről ott volt a probléma, hogy ki/kik legyenek a célszemélyek, akikkel társulnék. Ugyanis számomra egy közös programnál fontos, hogy olyannal/olyanokkal legyek együtt, ahol nem kínos más társasága, vagy nem kerülök kínos, kellemetlen helyzetekbe, s nem is érzem, hogy megnyílik alattam a föld, ha emberek közé kell menni. Sajnálatos módon az életem során nagyon sok olyan helyzetbe kerültem, ahol sajnos én voltam elszenvedője annak, ha a körülmények nem voltak megfelelőek, vagy pedig a választott személy/személyek nem tudtak viselkedni. Ebből fakadóan pedig jóval erősebben nekifeküdtem, hogy az ilyen emberek inkább csak az ismerőseim számát növeljék, valamint az „összefutunk és elbeszélgetünk fél vagy egy órát” zónába essenek.
Másfelől pedig ott voltak a dolgok, hogy idén sem úgy alakultak az anyagiak számomra, hogy elég komoly összegű félretett pénzem legyen, hogy aztán bármibe bele tudjak vágni. Hiszen, ha valami érdekel, akkor nem feltétel számomra, hogy az társasban legyen megvalósítva. Legyen az akár kirándulás, mozi, koncert stb.
A fentiek fényében így aztán annyira nem voltam elkeseredve, amikor a nyár elején röptében kiadott – és egyébként elég rosszul sikerült – egy hetes szabadságom előtt közvetlenül kiderült, hogy bizony a nyaram a szabad hétvégéket, délutánokat, délelőttöket leszámítva bizony munkával fogom tölteni. Egy valami azonban fix volt: szeptemberben szabadság, továbbá idén mindenképpen fel akarok utazni a fővárosba. Lévén imádom az állatkerteket, így célom az volt, hogy mivel négy éve (!!!) voltam fenn utoljára a pestiben, így aztán ideje volt már megismételni az utat. Legyen az egyedül, vagy közösen.
Nem igazán bánkódtam a nyár miatt, habár sikerült olyan „jól” alakítanom a programjaimat, hogy ismételten sikerült idén meglépnem azt, hogy csak egyetlen egyszer tudtam a strandra kimenni, ami több alkalmas is lehetett volna, ha éppen az első alkalommal nem égek le „szépen”. Kemény nyár volt, ha azt veszem figyelembe, hogy milyen dögrohasztó meleg volt, s nem egyszer fordult elő, hogy mire beértem a munkahelyemre már mindenhol csorgott rólam az izzadság. A szeptemberre jellemző leginkább az átmeneti időszak, így aztán bíztam benne, hogy a hónap közepére kért szabadságom alkalmával minden jól alakul. Hellyel-közzel talán be is jött a számításom.
Tovább… →

…és elkezdődött az ősz!

Kecskenyál

Mai napon alig vártam, hogy végre legyen a munkaidőnek, lévén tegnap nem nagyon sikerült kialudnom magam. Bár mondjuk ez annak is volt betudható, hogy nem is feküdtem le időben, hiszen nem úgy alakítottam az esti terveimet, hogy abba beleférjen majd egy olyan koránkelés, amelynél nem kell imádkoznom, hogy ki tudjak kelni az ágyból az álmosságtól.
Ahogyan haladtam előre a már megszokott útvonalamon hazafelé a szemem egyre inkább az ünneplőben haza pattyogó, illetve kerekező diákokra összpontosult. Jómagam emlékszem, hogy mindig arról volt szó, hogy ősszel kezdődik az iskola mindig, azaz az első tanítási nap a szeptember 1. Persze gyerekként is tudtam, hogy nem egy nap alatt változnak az évszakok. így aztán a szeptemberi kezdés mindig arról szólt, hogy ünneplőben, majd pedig tanítást megkezdően utcai ruhában izzadtunk a tanteremben. Bár tény, hogy a mai nap azért jót röhögtem, ha azt veszem alapul, hogy annál nagyobb szívás nem lehet egy diáknak, ha az iskolakezdés pont péntekre esik.

Ahogyan fentebb is említettem az évszakok nem egyik napról a másikra változnak, hanem szépen lassan, folyamatosan. Mivel szeptember közepéig mindenképpen bízok a szép nyári időben, így aztán megléptem azt, hogy szeptember közepén szépen össze „gereblyézve” plusz pihenőnapokat műszakcserével majdnem két hétre elmenjek szabadságra. Lévén nyáron nem sikerült, hiszen május közepén, végén gyors kaptam 1-1 hetet, mert ugyebár a többség több gyermekes, legalább 40 éves dolgozó, akik majdnem harminc napnyi szabadsággal rendelkeznek, s ebből természetesen legalább 20-at nyáron akarnak kivenni. Ebből fakadóan pedig én előretervezett program híján gyönyörűen kiestem. Így aztán a nyarat szépen végigdolgozhattam.
Természetesen igyekeztem mindent összehangolni, de sajnos nem igazán jött össze. Leginkább a meleg volt az, ami leszívott, s iszonyatos volt majdnem negyven fokokban járni dolgozni úgy, hogy a munkaruha nem épp légáteresztő mivoltából műszak végére a hátamon folyt a víz. Mindezek mellett persze próbáltam magam az épp betervezett Vészhelyzettel szórakoztatni, de sajnos az lett a vége, hogy július elején megrekedtem, hiszen legtöbbször nem tartózkodtam itthon, vagy pedig korábbi filmeket néztem újra, zenét hallgattam, vagy épp a megfogadott napi testmozgási igényemet teljesítettem séta, vagy bicajozás keretén belül.

Az elmúlt két hétben volt elég sok minden,amit csináltam. Legutoljára például a hétvégi zártkertbe kerekeztem ki, melynek okán legalább 35 km-t teljesítettem, majd pedig őrült fényképezésbe kezdtem, hogy megörökítsem az ottani növényeket, illetve a körtefáról lehullott termésben táplálkozó rovarokat, ezáltal tovább növelve az eddig elkészített fényképek számát, valamint tesztelve a telefonomat.

Mindezek mellett igyekeztem hódolni a pihenésemnek is, hiszen kellett erő a munkához is, hiszen vállaltam be extra műszakokat, amit a már akkor megbántam, amikor az igen szó elhagyta a számat, és természetesen voltak olyanok is, akikkel cserélni is kellett.  A strandra el akartam még jutni, de sajnos nem jött össze sem az idő, sem pedig az időjárás, ámbár remélem, hogy az elkövetkezendő három hétben még lesz olyannyira jó idő, hogy megtudjak mártózni a habokban.
Ugyan nem sok időt töltöttem itthon, de meglepetésként ért, hogy a nemrégiben meghosszabbított hűségidő a szolgáltatónkkal módosult, hiszen mindenféle hűségpontokról esett szó lévén, hogy mindhárom szolgáltatás meg van rendelve. Persze nálam már ebből kettő ki is esett, hiszen az internet az egyetlen, amire igényt tartok, s használok. Aztán persze volt némi meglepetés, amikor a beharangozott 250 mbit helyett csak 100 mbit lett végül az 50 mbit-től, amit jeleztem is itthon. Ugyan elvileg csak 350 forinttal növekszik a számlánk, de azért megjegyeztem, hogy egy ügyintézőnek illene tudnia, hogy mely csomagok érhetőek el egy adott kerületben.


Nem mintha eddig sem lett volna gyors, de azért némileg sikerült pofára esnem, hogy nem azt kaptuk, amire módosítva lett. Egyelőre zajlik az élet, s már számolom a napokat, amennyi napom hátra van a szabadságig. Szerencsére egyik ismerősöm felajánlott alvási lehetőséget a lakásában, így aztán a szabadságom felét nem itthon, hanem a fővárosban fogom tölteni. Mindezek mellett pedig van tervben mozi, strand, és némi „bandázás” azokkal, akikkel nem tudok találkozót összehozni munkanapokon.

Életmódváltás (?)

Kecskenyál

Az én munkahelyemre nagyjából az jellemző, hogy sokan vagyunk, de valahol mégsem elegen. Abban a szakmában, amelyet sikerült kitanulnom, továbbá sikerült el is helyezkednem benne sajnos ez jellemző. Papíron látszik, hogy a létszám elég, sőt talán többen is vagyunk 1-2 fővel, ami teljesen pozitív az előző munkahelyemhez képest, ahol tulajdonképpen már az elején két, majd későbbiekben már négy (!) ember munkáját kellett végeznem úgy, hogy közben állandó volt a stressz. Szerencsére a tavalyi munkahely váltás szerencsés volt úgy, így aztán két olyan dolog is teljesült, amire korábban vágytam. Az egyik a beosztásbeli rendszer, tehát nem össze-vissza, hogy ne tudjam magam kialudni. Hiába mondják sokan, hogy évekig dolgoztak váltott műszakban, de nekem azért senki ne akarja bemesélni, hogy a test idővel nem bosszulja meg, hogy a váltott műszak nem hetente, hanem naponta változik. Mindezek mellett pedig ott volt a stressz, ami részemről minimálisra csökkent.
A tavalyi évemmel kapcsolatban viszont azt kell elmondanom, hogy sajnos nem volt túl jó. Két évvel ezelőtti évértékelőmben már pedzegettem a dolgot, hogy bizony kezdek a lustulás és ezzel egyetemben az eltunyulás szintjére lépni. Ezt tulajdonképpen azzal sikerült elérnem akkor, hogy a munkahelyi stressz szépen eljuttatott arra a szintre, hogy itthonról akkor mozdultam ki, amikor programom, vagy találkozóm volt, illetve dolgom akadt.
Egészen kiskoromtól kezdve mozgásigényes voltam, így a legörömtelibb mozgásigényem kielégítésére szolgáló sport nálam a bicajozás lett. Talán ennek is köszönhettem, hogy olykor túlzásba vitt zabálások, s töménytelen nassolások miatt soha nem értem el azt a súlyt, ahol már kövérnek mondhattak volna az emberek. Bár tény, hogy azért a testalkatommal soha nem voltam teljesen kibékülve. 

Ennek egyik oka leginkább az volt, hogy minden testsúly feleslegem a többi férfihez hasonlóan bizony deréktájon jelent meg. Persze ez még soha nem volt kritikus, hiszen nem hordok szűk pólókat, így ezt a „probléma” csak akkor volt látható mindenki számára, ha éppenséggel lekerült rólam a ruha. Annak ellenére, hogy pánikolni korántsem volt okom, de azért két évvel ezelőtt minden elolvasva úgy döntöttem, hogy a rossz szokásokat mellőzve étrendet váltok, s visszahozom a mozgást az életembe. Ennek köszönhető volt, hogy nagyjából másfél hónap alatt majdnem 13 kilót fogytam, amellyel nem olyan eredményt értem el, mint vártam. Így aztán egy enyhe pocakom továbbra is maradt, ellenben az arcomról a fényképemen mindenki nagyjából 40 kilósnak gondolt.

Tavaly ismét elért egy olyan hullám, amelynek köszönhetően az egész évemet beárnyékolta, s természetesen ismét szögre akasztottam a drótszamaramat, s szépen ugyanazokat a rossz szokásokat elővettem, amelynek köszönhetően a teljesen leadott testsúlyom ismét visszatért. Ez egyre inkább elkezdett ismét zavarni, ezért nagyjából két hete ismét eldöntöttem, hogy ismét életmódot váltok, de megpróbálok némileg csiszolni a két évvel ezelőtti megvalósításhoz. Az első mindenképpen a mindent csak mértékkel, és megfelelő napszakban. Továbbá egyfajta középutat találni.
Az első mindenképpen a változatos étrend, amelyben ugyanúgy helyet kapnak majd a hizlaló ételek, csak kisebb mennyiségben, és megfelelő napszakban. Mindezek mellett pedig megőrizni férfias arcomat és megjelenésemet úgy, hogy nagyjából 70 kg-nál kevesebb testsúlyom ne legyen. Ezzel elfogadva, hogy a has mindig problémás terület lesz, de nem mindegy, hogy úgy nézek ki, mint egy jóllakott óvodás egy kis pocakkal, vagy mint egy elhízott férfi, aki a saját nemi szervét se látja. Ebből fakadóan a héten azonnal nekilendültem ennek a dolognak erősebben úgy, hogy már korábban is próbáltam. Ennek eredménye az lett, hogy kis sétálásokból, kerékpározásokból szépen elkezdtem hosszabb távokat beiktatni. Ennek eredménye lett, hogy jelenleg 17,98 km volt a legtöbb, amit letekertem, amit naponta akarok majd növelni +1 km-rel, ami szerencsére vállalhatónak tűnik jelenlegi munkahelyem mellett. Ennek köszönhetően persze ismét elkezdtem fotózgatni. 

A nyárból már sajnos már nem sok van, de igyekszem a fennmaradó időt kihasználni úgy, hogy azért mindenre jusson. Főleg úgy, hogy sorozatok, és filmek terén ismét sikerült jelentősen elmaradnom, mert ugyan voltak programjaim, de általában a zenehallgatás volt a mérvadó. Ezt szépen bicajozás közben is lehet majd űzni, így a kedvenc zenéimet hallgatva. Mint ahogyan fentebb írtam a személyzet létszáma jó, viszont ez magával hozott valamit: a szabadságolás problémáját. Mivel konkrétan nem volt tervem az idei évre, így szépen sikerült május közepén, és június elején gyorsan kaptam 1-1 hét szabadságot, mely magával hozta, hogy végül csak szeptemberben tudjak elmenni ismét.  Így aztán egész nyárra sikerült munkával behavazódnom annyira, hogy ez eltelt egy hónapban tulajdonképpen a betervezett dolgokkal nem is haladtam. 

Ugyan még terveztem némi lazulást ezen a héten, de mivel vasárnapra amúgy is esőt mondanak úgy döntöttem, hogy szépen felzárkózok a sorozatokkal, valamint a megnézésre kijelölt filmekkel. Mellette pedig irány némi bicajozás, mert minden bizonnyal némi valódi testmozgás után kellemesebb élmény lesz leülni a képernyő elé. Mindezek mellett pedig felkészülök a szeptemberre, ugyanis amennyiben minden jól megy, akkor több napos program lesz a fővárosba való felutazás. 

Keserédes szabadság

Kecskenyál

Már levittem két teljes hetet a szabadságom után, azonban csak most jutottam el ténylegesen oda, hogy írni is tudjak. Kissé zavaros volt ez a két hét, s nem is telt teljesen zavartalanul, valamint sajnos a szabadságom sem úgy alakult, ahogyan terveztem.
Mint ahogyan az utolsó bejegyzésemben is írtam, sajnálatos módon kevés szabadsággal rendelkezem egy évre nézve fiatal koromból kifolyólag. A jelenlegi munkahelyemen szerencsére áttekinthető a beosztás, követhető, s nem úgy megyek, mint az előzőnél, hogy képben sem voltam mikorra kell menni. A kiszámíthatóbb beosztás nyilván lehetővé tette azt, hogy tervezni is tudjak. Ha nem szabadsággal, akkor legalább szabad hétvégékkel, amit két hetente megkapok. De ami biztos volt, hogy legalább a szombat este kilenctől már biztosan szabad vagyok, és tervezhetek onnantól. 

A beosztásokban szerencsére van logika, s követhető is, így mindenki számolhat azzal, hogy egy hónapban mindenképpen lesz két szabad hétvégéje. Ebből fakadóan pedig a szabadságokat úgy osztják, hogy minél kevesebb fogyjon belőle, de az ember el tudjon menni többször is egy évben. Én azt választottam, hogy nekem bőven elegendő, ha öt napokat adnak ki három havonta, így aztán tényleg lehet tervezni, ha ez ember tudja, hogy három havonta lesz egy hete, amikor nem kell dolgoznia. A számításomba azonban hiba csúszott, hiszen nem volt tervezett, s fix szabadságom, így aztán szembe kellett néznem azzal, hogy a nyár szinte be van táblázva. Arról nem is beszélve, hogy sok az idősebb kolléga is, így aztán többen két hetes szabadságot vettek ki. Ennek köszönhetően én kiestem abból a lehetőségből, hogy akár júliusban, akár augusztusban szabadságra tudjak menni. Igazából nem panaszkodás lenne, de nem jött ki jól a lépés, hogy két hétig dolgoztam, majd ismét itthon voltam kilenc napot, ugyanis öt szabadnap lett kiosztva, amely két szabad hétvége közé lett betéve.
A probléma nálam ott kezdődött, hogy míg az első nyári szabadságomról már azt megelőzően értesültem három héttel, addig az utolsóról akkor, amikor beléptem a munkaajtón, s megkezdtem a munkahetemet a hétfővel. Kissé meglepődve, de nem szóltam rá semmit. Azonban már a felénél a falat tudtam kaparni. 

Az egész azzal kezdődött, hogy az első két napban ki sem tudtam mozdulni, ugyanis iszonyatosan rossz idő volt. Igaz nem esett egész nap, de folyamatosan borult volt az idő, s ahogy elindultam volna sétálni rögtön elkezdett cseperegni az eső. Ebből fakadóan pedig nem nagyon tudtam kimozdulni itthonról. Belelendülve a hétbe szembe kellett néznem azzal, hogy másoknak ez munkahét, s így nem is nagyon tudtam magamnak programot szervezni. A negyedik napon látván az időjárás előrejelzéseket sikerült kijutnom a strandra, amit nagyon élveztem. Majd azt követően ismét jött a hidegfront, ami jót tett levegő téren, de sajnos majd halálra untam magam. Majd utána pedig jöttek a folyamatos előrejelzések esőről, ami miatt nem terveztem semmilyen szabadtéri programot, cserébe meg jól át lettem „verve” figyelve a felhőket: 

Hasonló, s ennél rosszabb felhők takarták el a napot, s mivel biztos voltam, hogy esni fog, így nem mentem sehová. Majd 1-2 óra múlva ismét sütött a nap, s semmilyen felhő nem volt már az égen. Ebbe tökéletesen beleestem a szabadságom utolsó négy napján, s az előrejelzésekre támaszkodva nem kicsit voltam ideges. Azonban az utolsó két napon már nem érdekelt semmi, s fogtam az esernyőmet, s elindultam itthonról. Persze ilyenkor meg elkezdett esni. 

Nagyjából a vizuális tartalmakkal próbáltam magam ismét felhozni, de sajnos roppant mód untatott minden, s így inkább a zenehallgatással kötöttem le magam, illetve esténként elmentem még sétálni. Azonban többes program részemről kevés volt, legalábbis átlagosnál kevesebb. Habár ez nem szokott zavarni, abban az esetben, ha dolgozok, mert a munka lefoglal. Így már viszont azt vártam, hogy mikor is tudok visszamenni dolgozni. Kár volt ezért az egy hétért, azért meg egyenesen borzasztó, hogy a többiek miatt végül is a „három havonta egy hét szabadság” elképzelésem megbukott. Ámbár úgy néz ki, hogy jövőre előre kell majd terveznem, ha nem akarok ugyanebbe a hibába esni. 

Éjszakai „őrjárat”

Kecskenyál

Bő egy hete tettem közzé azt a bejegyzést, amiben tulajdonképpen leírtam, hogy milyen is volt visszatérni a szabadságomról. A lényegi része az volt, hogy mivel az első fél évben összesen öt napot használtam el a rendelkezésre álló szabadságomból, így sejtettem, hogy májusban, de legkésőbb júniusban mindenképpen ki leszek írva szabadságra. Mivel én az vagyok, aki a munkabeosztáshoz alkalmazkodik, így többször is elmondtam, hogy akkor írnak ki, amikor akarnak. Majdcsak találok magamnak valamilyen elfoglaltságot, lévén nyaralás egyelőre kilőve. Bár tény, hogy lassan negyedik éve annak, hogy mindig történik valami anyagilag, ami keresztülhúzza a számításomat, hogy egy több napos szórakozást, vagy utazást be tudjak időzíteni.
Így történt ez most is, azonban annyival volt karcsúbb a történet, hogy az új telefonvásárlás miatt tulajdonképpen anyagilag bekorlátozódtam csöppet júliusig, amikorra szerettem volna megvásárolni ténylegesen a készüléket. Habár tény, hogy tudatosan vállaltam be így a dolgot, mert sem előfizetéses nem szerettem volna lenni, továbbá ha lakást/házat nem veszek hitelre, akkor már telefont végképp nem fogok. Ugyan a szabadságom saccolva 70%-a unalomba fulladt, így örömmel vettem tudomásul, amikor végül visszamentem dolgozni. Ámbár tény, hogy az ünnepnapok, illetve a kötelező szabadnappal megtoldva majdnem két hétig dekkoltam itthon, amelyből tulajdonképpen az első három napban megcsináltam mindent, amit akartam. A nagy bevásárlást is előre hoztam, hogy fizetéskor legyen szabad délutánom munka után, s ne rohangálással teljen. Mivel szokásomhoz híven kikalkuláltam mindent, így csöppet pofára estem, amikor második hetemet kezdtem meg múlt héten, majd közölték, hogy következő héten ismét szabadságon vagyok. Ráadásul a munka szombatomra kaptam az a heti szabadnapomat, így két szabad hétvége közé be lett dobva ismét öt szabadságbeli nap. 

Szó se essék róla, ha munka és a pihenés között kell választani,akkor egyértelműen a pihenést választom, csak ez kissé rosszul jött ki lépésként. Ugyanis kalkuláltam legalább hat heti folyamatos munkával, így se program, se kellő anyagi nem áll rendelkezésre nagyobb terv megvalósításra bő egy héttel a fizetés után. Természetesen elfogadtam a tényt, hogy nem jelöltem be fix szabadságot, így a júliust viszik a többiek, s az augusztusra bejelentett igények miatt következő két hónapban megállás nélküli lesz pihenőnapokkal. Csak kissé pofán vert mentálisan a tény, hogy nagyjából semmi tervem nincs. Ráadásul még két napig esett is az eső, ami miatt kénytelen voltam a négy fal közt tölteni az időmet.
Ennek ellenére igyekeztem a vizuális szórakozásokat előre tenni, valamint órákig tartó szórakoztató diskurzusba fektetni energiámat másokkal ezen a két napon. Végül a tegnapi napon nem törődve a  fekete felhőkkel éjfél után szépen besétáltam fél várost unalmamban, amelyeket persze meg is örökítettem. 


A hűvös levegő jót tett, valamint ismét tesztelhettem, hogy mit is tud a telefonom sötétben, amivel persze meg vagyok elégedve. Hazatérve pedig reménykedtem egy jobb időben. Szerencsére a mai nap már jobb időjárást biztosított, s estére is van társasági programom, s bízom benne, hogy hazaérve lesz még annyira jó idő, hogy egy jót tudjak kerekezni ismételten a városban. Holnapi napra ismét jó időt jósolnak, így mai nap bevásároltam, melynek célja a holnapi strandolás volt. Bízom benne, hogy most nem égek le, valamint kicsit jobban ráharapok a vizuális szórakozásra, s jobban ki fog kapcsolni majd, mint az elmúlt két napban. S természetesen abban is bízok, hogy másoknak munka mellett jut szórakozásra is idejük a hétköznapokban, s nem várva a hétvégét annak reményében, hogy akkor nem fogok unatkozni program híján. 

Az a bizonyos „első” nap

Kecskenyál

Idén valamikor február elején tudtam elmenni egy egyhetes szabadságra, ami az erős ünnepek miatt nagyon is jól esett. Azonban hamar eltelt, s unalommal volt tele lévén a rossz idő miatt szinte vagy itthon, vagy másoknál üldögéltem, ami eléggé zsibbasztó tud lenni. Pont emiatt vártam nagyon a jó időt, hogy végre kimozdulhassak, s reméltem, hogy minél hamarabb kapom a következő adag szabadságot. Azonban a hamvas életkorom miatt azért spórolni is tudni kell a szabadsággal, szabadnapokkal, így hát rendesen megcsúsztam, s május végére kaptam azt a bizonyos szabadságot.
Mint ahogyan írtam, amit tudtam nagyon gyorsan megcsináltam az első három napban, hogy aztán az azt következő napokban szinte halálra unjam magam. A keddi „házalakításnak” köszönhetően fantasztikus leégtem, így aztán ugyan dobtam a mozit, de sajnos a strandot helyette nem tudtam beiktatni, lévén ahogy nap érte az égett bőrömet már visítani szerettem volna. Természetesen örültem is annak, hogy ugyan fájni fáj, de legalább nincs az a tipikus kellemetlen hámlás, azonban szembe kellett néznem azzal, hogy a hosszú hétvége miatt szinte minden egyes csoportos tevékenységről lemondhatok, ha nem vállalom be, hogy szardínia legyek egy konzervben. Legyen az szabadtéri program, strand, vagy csak városi séta. Ebből fakadóan maradt továbbra is a helybéli kirándulás, ahol a táj, és a növényzet mellett rovarok, s állatokat is lencsevégre kaptam. 


Ha nagyon őszinte akarok lenni, azért a hétvégén már kezdtem unatkozni. Sajnos a sajgó bőrömnek köszönhetően napközben nem nagyon lett volna szerencsés kimozdulni, s a beígért eső sem nagyon akart ideérni, habár többször beborult. Mindezek mellett azért már jelentősen kezdett hiányozni a munka, így aztán megejtettem a fizetés előtti nagy bevásárlást, továbbá még a fodrászt is előrehoztam, csak teljen az idő. Persze időközben megtudtam, hogy volt egy függőben lévő szabadnapom, amit hozzácsaptak a szabadságomhoz. Jónak persze jó volt, az már kevésbé, hogy így egy nappal később mentem be. Bár még ez is jobb megoldásnak bizonyult, mint hogy bemenjek egy vagy két napra, hogy aztán egy napot itthon dekkoljak.
Ahogyan lenni szokott az utolsó napomon sikerült időben kikeverednem az ágyból, hogy aztán a biztos útirány a város legyen. Természetesen négy napig semmit nem sikerült összehozni senkivel, így aztán tisztában voltam vele, hogy lottóznom kell, hiszen csak azzal nem futottam össze, akivel akartam. Ebből fakadóan persze fél napom majdnem azzal telt, hogy másokkal beszélgettem. Mindeközben ismételten nem sikerült időben elaludnom, így átlagos 3-4 órás alvást ugyan feltornáztam 5-re, de sikerült részben fáradtan bemennem dolgozni. Egyedül a hőséggel volt problémám, de nagyjából két nap alatt sikerült feltornáznom magam a szabadság előtti állapotra. Bár tény, hogy szombatra azért jelentősen „lemerültem”. 

Annak viszont mindenképpen örültem, hogy sikerült szinte mindent megcsinálnom, amit elterveztem, s mellette volt némi „szaladgálás” és pihenés is. Ebből is, abból is. Továbbá a vizuális tartalmakkal is sikerült haladnom. Természetesen bízom abban, hogy majd nyár végén ismét lesz majd szabadságom, s majd akkor ismét belevethetem magam a vegyes szórakozásba. Annak viszont örülök, hogy megdöntöttem a sétálási rekordomat! 

A szabadságbeli bakancslista

Kecskenyál

Kemény egy héttel ezelőtt pont arról írtam, hogy már tulajdonképpen megvan, hogy mit is szeretnék majd csinálni a szabadságom alatt. Év elején mentem el öt napra, azóta majdnem én lettem az egyetlen, aki az elmúlt fél évben nem volt legalább kétszer szabadságon. Ebből fakadóan rám került a sor, de volt választási lehetőségem. Megyek május végén, s ezáltal a szabad hétvégére eső pünkösd kilenc naposra bővíti az egyébként egy hetes szabadságom, vagy pedig megyek a fizetéses héten, s akkor viszont több program jöhet szóba, de kevesebb napot töltök itthon. Természetes volt, hogy az előbbit választom.
Miután túléltem a szombati hajtást ugyan hulla fáradtan jöttem haza, de annyi még belefért, hogy kimozduljak egy frissítő egy órára, míg a szobámat sikeresen kiszellőztetem, s reményem szerint hűsítő esti lehűlés fogad majd a falak között is, s nem csak kinn. Részben be is jött, így azonnal elkezdtem a vizuális tartalmakat magammá tenni elsősorban sorozatos részről. A vasárnapi napomra különösebb program nem jutott, de bizonyos voltam benne, hogy estére mindenképpen szeretnék majd kiválasztani tudatosan egy települést a környékről, ahová kellemes tempóban átbicajozva ledolgozhatom az egész napi henyélést. Ez persze be is jött, ha nem számítjuk, hogy legalább négyezer forintos többletköltségem lett miatta. 

Mint ahogyan írtam többször is, hogy nekem lételemem a természet. Imádok kirándulni, s a zsúfolt város helyett inkább ilyen helyeken tölteném a szabadidőmet. Persze nekem a kettőre egyszerre lenne szükségem, hiszen szeretem, ha minden elérhető a közelembe, de azért mégis van lehetőségem arra, hogy szépen el tudjak vonulni a zajos várostól, szomszédoktól. Legjobban az erdős, tavas részek vonzanak, így hát meg is volt az útvonal a szabadnapomnak számító, de tulajdonképpen a szabadságomat megkezdő vasárnapi pihenőnapomon. 

Ha már sikerült egy jó akkumulátorral megszerelt telefonhoz hozzájutnom, így úgy döntöttem, hogy szépen igénybe is veszem, s ezáltal be is indítottam a távolságot mérő applikációt, valamint a készülék kameráját. Ugyan kevesebbnek éreztem azt a fent látható 32 km-t, de rendkívüli érzés volt, hogy végre kiszabadulhattam itthonról, s tehettem némi kirándulást a szomszédos település zöldes részén úgy, hogy tisztában voltam azzal, hogy nem egy, nem két napig leszek itthon, hanem több, mint egy hetem van arra, hogy szépen kipihenjem magam. Így természetesen neki is álltam fotózgatni, pihenni, körbejárni a terepet. 

Az eszeveszett fényképezést természetesen hatalmas élménybeszámoló előzte meg hazatérésemet követően, majd pedig felvillant egy remek kirándulás lehetősége a következő hétvégére, ha már szabadságon vagyok, továbbá remek helyszín lenne a fentebb látható vízzel, s erdővel borított környezet. Így hát belementem, hogy legyen egy teljes nap, ami csak kirándulással telik majd. Természetesen némi keserű szájízt hagyott bennem a bicajom éktelen csikorgása, ami mindenképpen lánckenő olajért kiáltott, ámbár mivel nem volt itthon, így aztán máris megjött a vásárlási inger annak pótlására.
Természetesen nem óhajtottam szétcseszni a szabadságomat, így hát itthon közös megegyezés alapján megszületett a döntés, hogy a mindenképpen hátralevő dolgokat a szabadságom elejére időzítjük, így legalább egy hét szólna az aktív pihenésről. Ebből fakadóan a második napom a hátsó kert rendbetételéről szólt, ahol ültetés mellett még egy fészer elbontás project is várt. Mivel nem egyedül várt rám, így már késő délután szabaddá váltam, így aztán örömmel vettem tudomásul, hogy maradt némi időm, hogy elugorjak lánckenő olajat venni, valamint nem árt beszerezni némi légypapírt is, mert a korábbi már nem igazán működik úgy, ahogy kellene. A közeli OBI-ra esett a választás, hiszen ott minden van szinte. Azonban miután leparkoltam a bicajom meglepetés fogadott azzal kapcsolatban, hogy a lakat kulcsomhoz nem tartozik használható eszköz. Majd a kezdeti értetlenkedés után rájöttem, hogy előző nap többször letettem a bicajomat a zsenge fűbe a fenti fotók elkészítéséhez, valamint a területben való csodálkozásnak megfelelően, így valahol ott lehet a lakatom. Mivel meglétére nagyjából 50% az esély, így végül amellett döntöttem, hogy gyorsan berohanok az üzletbe, s pótlom a lakatot, miközben igyekszem minél gyorsabban bevásárolni, hiszen nagyjából fél óra volt zárásig. A terv sikeresen teljesült, hiszen senki nem szúrta ki a bicajomat, hogy nincs lezárva, így anyagi károm a saját hülyeségem miatt potom négyezer forint volt, hiszen nem akartam sima, s könnyen átvágható kerékpárlakatot vásárolni. 

Természetesen még aznapra sikerült némi társas tevékenységet is összehoznom másokkal, annak ellenére, hogy tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy másnap nem kis bicajtúra vár majd rám. A harmadik napon érdekesen kúsztam ki az ágyból, de már korábban megbeszélt program volt, hogy kinézünk a majdnem 20 km-re található zártkertben lévő ingatlanra, melyre minden bizonnyal vár némi rendbetétel. Első körben állapotfelmérés lett volna. Mivel a melegtől megdögleni lehet, így aztán a bicajjal történő kimenetelt választottuk, ami annyira nem volt jó ötlet, ha alapul vesszük, hogy reggel mentünk, este jöttünk. A köztes idő pedig a hely rendberakásával telt, melynek köszönhetően sikeresen leégtem, ahogyan az illik.
Az egész napos munka persze meghozta az eredményét, mert ugyan kialudtam magam rendesen, de izomlázzal, bőrfájdalommal, s némi fáradtságérzettel keltem fel a mai nap. Azonban örömmel nyugtáztam, hogy a tegnapi nappal befejeződött a szabadságom alá tervezett kötelező tevékenységek sora, így aztán most már ténylegesen a pihenésé lesz a maradék öt nap, s az elmúlt napokban elég sok mindent sikerült megcsinálnom, melyet terveztem. A mai nap kábulatára csak a napi bevásárlás jutott, illetve a vizuális tartalmakkal való felzárkózás, mellyel szerencsére elég jól elhaladtam. Így aztán mondható, hogy a szabadságom tervek szerint halad. Egyelőre. 

Célegyenesben!

Kecskenyál

A szabadidőt nagyon meg kell becsülni. A mai világban, ahol az embert könnyen bedarálhatja a munka gépezete, hogy közben elfelejt élni, pihenni, szórakozni. Nekem annyiból szerencsém van, hogy legalább olyan szakmát sikerült szereznem, ami gyerekkorom óta érdekelt, s ebben el is tudtam helyezkedni. Az más kérdés természetesen, hogy ebből önállóan egy saját külön életet felépíteni anyagi szempontból nem lehet, s az ország fizetésbeli helyzetét ismerve csak akkor lehetne, ha feljebb tudnék lépni a ranglétrán, vagy más jobban fizető munkát találnék. Ami egyelőre esélytelen, ámbár sokakhoz mérve összetehetem a kezemet, hogy legalább van munkám. Arról nem is beszélve, hogy a munkahely váltás jól sült el, s végre nem egy olyan helyen dolgozom, ahol a cél a dolgozók teljes kizsigerelése, s idegileg tönkretétele.
Ennek ellenére nem szabad elfelejteni, hogy jól viselem a munkát, attól még szükségem van a pihenésre. Főleg azért is, mert nagyon sok kedvenc időtöltésem háttérbe szorult, mert a kikapcsolódást úgy oldom meg már lassan másfél hete, hogy vagy nem vagyok itthon, vagy pedig kifulladásig zenét hallgatok. Ugyanis ezek a dolgok azok, amiktől ténylegesen ki tudok kapcsolódni. Azonban szerencsére eljutottam abba a szituációba, hogy volt lehetőségem választani a szabadságolást illetően, ami kissé már hiányzott nekem. 

Az év végi pörgésre való tekintettel év elején azonnal elindultak a szabadságolások, melyből egy hét volt az enyém februárban. Mondhatom azt, hogy kellemesen telt, hogy egy hétig nem kellett dolgoznom, de azért el kell ismernem, hogy sajnos hidegben nem igazán volt kedvem kimozdulni itthonról. Habár időm egy részét nem töltöttem itthon, de attól még sajnos nem telt a legjobban. Mivel még nem vagyok túl koros, így pár nap híján majdnem egy hónapnyi szabadságom jut egy évre, így aztán be kell nagyon osztani, hogy mikor is menjek, vagy ne menjek. Persze lehet bővíteni szabadnapokkal is, ámbár akkor viszont többet is kell dolgozni.
Szerencsére a jelenlegi munkahely úgy gondoskodik erről, hogy a szabad hétvégés munkahéthez adja hozzá a szabadságot, így aztán három havonta öt nap szabadsággal elmehetek egy hétre. Most kicsit sikeresen megcsúsztam, mert voltak betegségek, családi problémák kollégák részéről, így aztán már ideje volt, hogy én is kivehessen a jól megérdemelt egy hetemet. 

Üröm az örömben, hogy sajnálatosan el kellett döntenem, hogy pontosan mikor is akarok menni. Én úgy voltam vele, hogy minél hamarabb, azonban a szórakozáshoz szükség van anyagiakra is, mert azért egész nap itthon ülni, vagy csak elmenni valahová mindenféle költés nélkül nem nagyon szeretnék. Azonban most fennállt egy olyan lehetőség, hogy a két napos ünnepet felhasználva több napot tölthetek itthon úgy, hogy közben csak öt napra írnak ki, vagy pedig több napra írnak ki a szabad napjaim hátralévő részéből, s fizetési héten megyek el. Végül aztán (szerencsére) győzött a józan ész, így azt választottam, hogy kevesebb szabadságból származó napom legyen kiadva – ezzel spórolva nyárra -, s egybe essen az ünneppel, s ezáltal kevesebb szabadnappal, de ünnepnappal pótolva jobban járok.
Mit is tervezek? Első körben naprakész lesz a lassan egy hónapra megvásárolt új telefonom, amin annyi minden van, hogy nem árt, ha éppenséggel tisztítást végzek alkalmazások, s duplán meglévő zeneszámok terén. A töménytelen fotókról (van legalább 150), amit még nem mentettem le róla. Akkor természetesen van pár film is, amit érdemes lenne bepótolnom, hogy végre törölni tudjam a merevlemezemről. Sorozatok terén pótolni valóm kizárólag a Prison Break, aminek majd a napoknak nekiülök, hogy jövő héten csak a fináléval kelljen foglalkozni. Egy kilenc részes évad nem sok, bevállalható. Természetesen még ott van a Vészhelyzet is, melyet annak néztem, tetszett is, de csak tévében követtem. A kevés általam nézett sorozat miatt a régieket kellett elővennem, s mivel egyébként is kiestem a későbbiekben, így elölről kezdtem el, s tizenöt évadnyi szórakozás vár rám. Jelenleg megakadtam az első évadnál (mint tavaly), s a maradék tíz résszel minden bizonnyal végzek a héten. Legalábbis, ha nem adódik más program. 

Ugyanakkor bízom abban, hogy jó idő lesz, ámbár minden bizonnyal a kimozdulást majd valamikor délután hat utánra időzítem, mert megsülni nem óhajtok, s a kellemes esti levegőt jobban szeretem a fülledt délutáni állapottól eltérően. Természetesen már most tervezgetek hova kellene elmenni, így aztán bicajos „túráknak” nézek majd elébe, s majd frissíthetem a telefonom applikációját, hogy éppenséggel hány kilométert tettem meg éppen. Benne volt a pakliban egy mozizás is,de végül úgy döntöttem, hogy újra megnézve előzetesét az Alien Covenant-nak jobb lesz, ha megvárom a digitális változatot belőle, s itthon nekiülök.