Kategória: Helyzetjelentés

Keserédes szabadság

Kecskenyál

Már levittem két teljes hetet a szabadságom után, azonban csak most jutottam el ténylegesen oda, hogy írni is tudjak. Kissé zavaros volt ez a két hét, s nem is telt teljesen zavartalanul, valamint sajnos a szabadságom sem úgy alakult, ahogyan terveztem.
Mint ahogyan az utolsó bejegyzésemben is írtam, sajnálatos módon kevés szabadsággal rendelkezem egy évre nézve fiatal koromból kifolyólag. A jelenlegi munkahelyemen szerencsére áttekinthető a beosztás, követhető, s nem úgy megyek, mint az előzőnél, hogy képben sem voltam mikorra kell menni. A kiszámíthatóbb beosztás nyilván lehetővé tette azt, hogy tervezni is tudjak. Ha nem szabadsággal, akkor legalább szabad hétvégékkel, amit két hetente megkapok. De ami biztos volt, hogy legalább a szombat este kilenctől már biztosan szabad vagyok, és tervezhetek onnantól. 

A beosztásokban szerencsére van logika, s követhető is, így mindenki számolhat azzal, hogy egy hónapban mindenképpen lesz két szabad hétvégéje. Ebből fakadóan pedig a szabadságokat úgy osztják, hogy minél kevesebb fogyjon belőle, de az ember el tudjon menni többször is egy évben. Én azt választottam, hogy nekem bőven elegendő, ha öt napokat adnak ki három havonta, így aztán tényleg lehet tervezni, ha ez ember tudja, hogy három havonta lesz egy hete, amikor nem kell dolgoznia. A számításomba azonban hiba csúszott, hiszen nem volt tervezett, s fix szabadságom, így aztán szembe kellett néznem azzal, hogy a nyár szinte be van táblázva. Arról nem is beszélve, hogy sok az idősebb kolléga is, így aztán többen két hetes szabadságot vettek ki. Ennek köszönhetően én kiestem abból a lehetőségből, hogy akár júliusban, akár augusztusban szabadságra tudjak menni. Igazából nem panaszkodás lenne, de nem jött ki jól a lépés, hogy két hétig dolgoztam, majd ismét itthon voltam kilenc napot, ugyanis öt szabadnap lett kiosztva, amely két szabad hétvége közé lett betéve.
A probléma nálam ott kezdődött, hogy míg az első nyári szabadságomról már azt megelőzően értesültem három héttel, addig az utolsóról akkor, amikor beléptem a munkaajtón, s megkezdtem a munkahetemet a hétfővel. Kissé meglepődve, de nem szóltam rá semmit. Azonban már a felénél a falat tudtam kaparni. 

Az egész azzal kezdődött, hogy az első két napban ki sem tudtam mozdulni, ugyanis iszonyatosan rossz idő volt. Igaz nem esett egész nap, de folyamatosan borult volt az idő, s ahogy elindultam volna sétálni rögtön elkezdett cseperegni az eső. Ebből fakadóan pedig nem nagyon tudtam kimozdulni itthonról. Belelendülve a hétbe szembe kellett néznem azzal, hogy másoknak ez munkahét, s így nem is nagyon tudtam magamnak programot szervezni. A negyedik napon látván az időjárás előrejelzéseket sikerült kijutnom a strandra, amit nagyon élveztem. Majd azt követően ismét jött a hidegfront, ami jót tett levegő téren, de sajnos majd halálra untam magam. Majd utána pedig jöttek a folyamatos előrejelzések esőről, ami miatt nem terveztem semmilyen szabadtéri programot, cserébe meg jól át lettem „verve” figyelve a felhőket: 

Hasonló, s ennél rosszabb felhők takarták el a napot, s mivel biztos voltam, hogy esni fog, így nem mentem sehová. Majd 1-2 óra múlva ismét sütött a nap, s semmilyen felhő nem volt már az égen. Ebbe tökéletesen beleestem a szabadságom utolsó négy napján, s az előrejelzésekre támaszkodva nem kicsit voltam ideges. Azonban az utolsó két napon már nem érdekelt semmi, s fogtam az esernyőmet, s elindultam itthonról. Persze ilyenkor meg elkezdett esni. 

Nagyjából a vizuális tartalmakkal próbáltam magam ismét felhozni, de sajnos roppant mód untatott minden, s így inkább a zenehallgatással kötöttem le magam, illetve esténként elmentem még sétálni. Azonban többes program részemről kevés volt, legalábbis átlagosnál kevesebb. Habár ez nem szokott zavarni, abban az esetben, ha dolgozok, mert a munka lefoglal. Így már viszont azt vártam, hogy mikor is tudok visszamenni dolgozni. Kár volt ezért az egy hétért, azért meg egyenesen borzasztó, hogy a többiek miatt végül is a „három havonta egy hét szabadság” elképzelésem megbukott. Ámbár úgy néz ki, hogy jövőre előre kell majd terveznem, ha nem akarok ugyanebbe a hibába esni. 

Éjszakai „őrjárat”

Kecskenyál

Bő egy hete tettem közzé azt a bejegyzést, amiben tulajdonképpen leírtam, hogy milyen is volt visszatérni a szabadságomról. A lényegi része az volt, hogy mivel az első fél évben összesen öt napot használtam el a rendelkezésre álló szabadságomból, így sejtettem, hogy májusban, de legkésőbb júniusban mindenképpen ki leszek írva szabadságra. Mivel én az vagyok, aki a munkabeosztáshoz alkalmazkodik, így többször is elmondtam, hogy akkor írnak ki, amikor akarnak. Majdcsak találok magamnak valamilyen elfoglaltságot, lévén nyaralás egyelőre kilőve. Bár tény, hogy lassan negyedik éve annak, hogy mindig történik valami anyagilag, ami keresztülhúzza a számításomat, hogy egy több napos szórakozást, vagy utazást be tudjak időzíteni.
Így történt ez most is, azonban annyival volt karcsúbb a történet, hogy az új telefonvásárlás miatt tulajdonképpen anyagilag bekorlátozódtam csöppet júliusig, amikorra szerettem volna megvásárolni ténylegesen a készüléket. Habár tény, hogy tudatosan vállaltam be így a dolgot, mert sem előfizetéses nem szerettem volna lenni, továbbá ha lakást/házat nem veszek hitelre, akkor már telefont végképp nem fogok. Ugyan a szabadságom saccolva 70%-a unalomba fulladt, így örömmel vettem tudomásul, amikor végül visszamentem dolgozni. Ámbár tény, hogy az ünnepnapok, illetve a kötelező szabadnappal megtoldva majdnem két hétig dekkoltam itthon, amelyből tulajdonképpen az első három napban megcsináltam mindent, amit akartam. A nagy bevásárlást is előre hoztam, hogy fizetéskor legyen szabad délutánom munka után, s ne rohangálással teljen. Mivel szokásomhoz híven kikalkuláltam mindent, így csöppet pofára estem, amikor második hetemet kezdtem meg múlt héten, majd közölték, hogy következő héten ismét szabadságon vagyok. Ráadásul a munka szombatomra kaptam az a heti szabadnapomat, így két szabad hétvége közé be lett dobva ismét öt szabadságbeli nap. 

Szó se essék róla, ha munka és a pihenés között kell választani,akkor egyértelműen a pihenést választom, csak ez kissé rosszul jött ki lépésként. Ugyanis kalkuláltam legalább hat heti folyamatos munkával, így se program, se kellő anyagi nem áll rendelkezésre nagyobb terv megvalósításra bő egy héttel a fizetés után. Természetesen elfogadtam a tényt, hogy nem jelöltem be fix szabadságot, így a júliust viszik a többiek, s az augusztusra bejelentett igények miatt következő két hónapban megállás nélküli lesz pihenőnapokkal. Csak kissé pofán vert mentálisan a tény, hogy nagyjából semmi tervem nincs. Ráadásul még két napig esett is az eső, ami miatt kénytelen voltam a négy fal közt tölteni az időmet.
Ennek ellenére igyekeztem a vizuális szórakozásokat előre tenni, valamint órákig tartó szórakoztató diskurzusba fektetni energiámat másokkal ezen a két napon. Végül a tegnapi napon nem törődve a  fekete felhőkkel éjfél után szépen besétáltam fél várost unalmamban, amelyeket persze meg is örökítettem. 


A hűvös levegő jót tett, valamint ismét tesztelhettem, hogy mit is tud a telefonom sötétben, amivel persze meg vagyok elégedve. Hazatérve pedig reménykedtem egy jobb időben. Szerencsére a mai nap már jobb időjárást biztosított, s estére is van társasági programom, s bízom benne, hogy hazaérve lesz még annyira jó idő, hogy egy jót tudjak kerekezni ismételten a városban. Holnapi napra ismét jó időt jósolnak, így mai nap bevásároltam, melynek célja a holnapi strandolás volt. Bízom benne, hogy most nem égek le, valamint kicsit jobban ráharapok a vizuális szórakozásra, s jobban ki fog kapcsolni majd, mint az elmúlt két napban. S természetesen abban is bízok, hogy másoknak munka mellett jut szórakozásra is idejük a hétköznapokban, s nem várva a hétvégét annak reményében, hogy akkor nem fogok unatkozni program híján. 

Az a bizonyos „első” nap

Kecskenyál

Idén valamikor február elején tudtam elmenni egy egyhetes szabadságra, ami az erős ünnepek miatt nagyon is jól esett. Azonban hamar eltelt, s unalommal volt tele lévén a rossz idő miatt szinte vagy itthon, vagy másoknál üldögéltem, ami eléggé zsibbasztó tud lenni. Pont emiatt vártam nagyon a jó időt, hogy végre kimozdulhassak, s reméltem, hogy minél hamarabb kapom a következő adag szabadságot. Azonban a hamvas életkorom miatt azért spórolni is tudni kell a szabadsággal, szabadnapokkal, így hát rendesen megcsúsztam, s május végére kaptam azt a bizonyos szabadságot.
Mint ahogyan írtam, amit tudtam nagyon gyorsan megcsináltam az első három napban, hogy aztán az azt következő napokban szinte halálra unjam magam. A keddi „házalakításnak” köszönhetően fantasztikus leégtem, így aztán ugyan dobtam a mozit, de sajnos a strandot helyette nem tudtam beiktatni, lévén ahogy nap érte az égett bőrömet már visítani szerettem volna. Természetesen örültem is annak, hogy ugyan fájni fáj, de legalább nincs az a tipikus kellemetlen hámlás, azonban szembe kellett néznem azzal, hogy a hosszú hétvége miatt szinte minden egyes csoportos tevékenységről lemondhatok, ha nem vállalom be, hogy szardínia legyek egy konzervben. Legyen az szabadtéri program, strand, vagy csak városi séta. Ebből fakadóan maradt továbbra is a helybéli kirándulás, ahol a táj, és a növényzet mellett rovarok, s állatokat is lencsevégre kaptam. 


Ha nagyon őszinte akarok lenni, azért a hétvégén már kezdtem unatkozni. Sajnos a sajgó bőrömnek köszönhetően napközben nem nagyon lett volna szerencsés kimozdulni, s a beígért eső sem nagyon akart ideérni, habár többször beborult. Mindezek mellett azért már jelentősen kezdett hiányozni a munka, így aztán megejtettem a fizetés előtti nagy bevásárlást, továbbá még a fodrászt is előrehoztam, csak teljen az idő. Persze időközben megtudtam, hogy volt egy függőben lévő szabadnapom, amit hozzácsaptak a szabadságomhoz. Jónak persze jó volt, az már kevésbé, hogy így egy nappal később mentem be. Bár még ez is jobb megoldásnak bizonyult, mint hogy bemenjek egy vagy két napra, hogy aztán egy napot itthon dekkoljak.
Ahogyan lenni szokott az utolsó napomon sikerült időben kikeverednem az ágyból, hogy aztán a biztos útirány a város legyen. Természetesen négy napig semmit nem sikerült összehozni senkivel, így aztán tisztában voltam vele, hogy lottóznom kell, hiszen csak azzal nem futottam össze, akivel akartam. Ebből fakadóan persze fél napom majdnem azzal telt, hogy másokkal beszélgettem. Mindeközben ismételten nem sikerült időben elaludnom, így átlagos 3-4 órás alvást ugyan feltornáztam 5-re, de sikerült részben fáradtan bemennem dolgozni. Egyedül a hőséggel volt problémám, de nagyjából két nap alatt sikerült feltornáznom magam a szabadság előtti állapotra. Bár tény, hogy szombatra azért jelentősen „lemerültem”. 

Annak viszont mindenképpen örültem, hogy sikerült szinte mindent megcsinálnom, amit elterveztem, s mellette volt némi „szaladgálás” és pihenés is. Ebből is, abból is. Továbbá a vizuális tartalmakkal is sikerült haladnom. Természetesen bízom abban, hogy majd nyár végén ismét lesz majd szabadságom, s majd akkor ismét belevethetem magam a vegyes szórakozásba. Annak viszont örülök, hogy megdöntöttem a sétálási rekordomat! 

A szabadságbeli bakancslista

Kecskenyál

Kemény egy héttel ezelőtt pont arról írtam, hogy már tulajdonképpen megvan, hogy mit is szeretnék majd csinálni a szabadságom alatt. Év elején mentem el öt napra, azóta majdnem én lettem az egyetlen, aki az elmúlt fél évben nem volt legalább kétszer szabadságon. Ebből fakadóan rám került a sor, de volt választási lehetőségem. Megyek május végén, s ezáltal a szabad hétvégére eső pünkösd kilenc naposra bővíti az egyébként egy hetes szabadságom, vagy pedig megyek a fizetéses héten, s akkor viszont több program jöhet szóba, de kevesebb napot töltök itthon. Természetes volt, hogy az előbbit választom.
Miután túléltem a szombati hajtást ugyan hulla fáradtan jöttem haza, de annyi még belefért, hogy kimozduljak egy frissítő egy órára, míg a szobámat sikeresen kiszellőztetem, s reményem szerint hűsítő esti lehűlés fogad majd a falak között is, s nem csak kinn. Részben be is jött, így azonnal elkezdtem a vizuális tartalmakat magammá tenni elsősorban sorozatos részről. A vasárnapi napomra különösebb program nem jutott, de bizonyos voltam benne, hogy estére mindenképpen szeretnék majd kiválasztani tudatosan egy települést a környékről, ahová kellemes tempóban átbicajozva ledolgozhatom az egész napi henyélést. Ez persze be is jött, ha nem számítjuk, hogy legalább négyezer forintos többletköltségem lett miatta. 

Mint ahogyan írtam többször is, hogy nekem lételemem a természet. Imádok kirándulni, s a zsúfolt város helyett inkább ilyen helyeken tölteném a szabadidőmet. Persze nekem a kettőre egyszerre lenne szükségem, hiszen szeretem, ha minden elérhető a közelembe, de azért mégis van lehetőségem arra, hogy szépen el tudjak vonulni a zajos várostól, szomszédoktól. Legjobban az erdős, tavas részek vonzanak, így hát meg is volt az útvonal a szabadnapomnak számító, de tulajdonképpen a szabadságomat megkezdő vasárnapi pihenőnapomon. 

Ha már sikerült egy jó akkumulátorral megszerelt telefonhoz hozzájutnom, így úgy döntöttem, hogy szépen igénybe is veszem, s ezáltal be is indítottam a távolságot mérő applikációt, valamint a készülék kameráját. Ugyan kevesebbnek éreztem azt a fent látható 32 km-t, de rendkívüli érzés volt, hogy végre kiszabadulhattam itthonról, s tehettem némi kirándulást a szomszédos település zöldes részén úgy, hogy tisztában voltam azzal, hogy nem egy, nem két napig leszek itthon, hanem több, mint egy hetem van arra, hogy szépen kipihenjem magam. Így természetesen neki is álltam fotózgatni, pihenni, körbejárni a terepet. 

Az eszeveszett fényképezést természetesen hatalmas élménybeszámoló előzte meg hazatérésemet követően, majd pedig felvillant egy remek kirándulás lehetősége a következő hétvégére, ha már szabadságon vagyok, továbbá remek helyszín lenne a fentebb látható vízzel, s erdővel borított környezet. Így hát belementem, hogy legyen egy teljes nap, ami csak kirándulással telik majd. Természetesen némi keserű szájízt hagyott bennem a bicajom éktelen csikorgása, ami mindenképpen lánckenő olajért kiáltott, ámbár mivel nem volt itthon, így aztán máris megjött a vásárlási inger annak pótlására.
Természetesen nem óhajtottam szétcseszni a szabadságomat, így hát itthon közös megegyezés alapján megszületett a döntés, hogy a mindenképpen hátralevő dolgokat a szabadságom elejére időzítjük, így legalább egy hét szólna az aktív pihenésről. Ebből fakadóan a második napom a hátsó kert rendbetételéről szólt, ahol ültetés mellett még egy fészer elbontás project is várt. Mivel nem egyedül várt rám, így már késő délután szabaddá váltam, így aztán örömmel vettem tudomásul, hogy maradt némi időm, hogy elugorjak lánckenő olajat venni, valamint nem árt beszerezni némi légypapírt is, mert a korábbi már nem igazán működik úgy, ahogy kellene. A közeli OBI-ra esett a választás, hiszen ott minden van szinte. Azonban miután leparkoltam a bicajom meglepetés fogadott azzal kapcsolatban, hogy a lakat kulcsomhoz nem tartozik használható eszköz. Majd a kezdeti értetlenkedés után rájöttem, hogy előző nap többször letettem a bicajomat a zsenge fűbe a fenti fotók elkészítéséhez, valamint a területben való csodálkozásnak megfelelően, így valahol ott lehet a lakatom. Mivel meglétére nagyjából 50% az esély, így végül amellett döntöttem, hogy gyorsan berohanok az üzletbe, s pótlom a lakatot, miközben igyekszem minél gyorsabban bevásárolni, hiszen nagyjából fél óra volt zárásig. A terv sikeresen teljesült, hiszen senki nem szúrta ki a bicajomat, hogy nincs lezárva, így anyagi károm a saját hülyeségem miatt potom négyezer forint volt, hiszen nem akartam sima, s könnyen átvágható kerékpárlakatot vásárolni. 

Természetesen még aznapra sikerült némi társas tevékenységet is összehoznom másokkal, annak ellenére, hogy tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy másnap nem kis bicajtúra vár majd rám. A harmadik napon érdekesen kúsztam ki az ágyból, de már korábban megbeszélt program volt, hogy kinézünk a majdnem 20 km-re található zártkertben lévő ingatlanra, melyre minden bizonnyal vár némi rendbetétel. Első körben állapotfelmérés lett volna. Mivel a melegtől megdögleni lehet, így aztán a bicajjal történő kimenetelt választottuk, ami annyira nem volt jó ötlet, ha alapul vesszük, hogy reggel mentünk, este jöttünk. A köztes idő pedig a hely rendberakásával telt, melynek köszönhetően sikeresen leégtem, ahogyan az illik.
Az egész napos munka persze meghozta az eredményét, mert ugyan kialudtam magam rendesen, de izomlázzal, bőrfájdalommal, s némi fáradtságérzettel keltem fel a mai nap. Azonban örömmel nyugtáztam, hogy a tegnapi nappal befejeződött a szabadságom alá tervezett kötelező tevékenységek sora, így aztán most már ténylegesen a pihenésé lesz a maradék öt nap, s az elmúlt napokban elég sok mindent sikerült megcsinálnom, melyet terveztem. A mai nap kábulatára csak a napi bevásárlás jutott, illetve a vizuális tartalmakkal való felzárkózás, mellyel szerencsére elég jól elhaladtam. Így aztán mondható, hogy a szabadságom tervek szerint halad. Egyelőre. 

Célegyenesben!

Kecskenyál

A szabadidőt nagyon meg kell becsülni. A mai világban, ahol az embert könnyen bedarálhatja a munka gépezete, hogy közben elfelejt élni, pihenni, szórakozni. Nekem annyiból szerencsém van, hogy legalább olyan szakmát sikerült szereznem, ami gyerekkorom óta érdekelt, s ebben el is tudtam helyezkedni. Az más kérdés természetesen, hogy ebből önállóan egy saját külön életet felépíteni anyagi szempontból nem lehet, s az ország fizetésbeli helyzetét ismerve csak akkor lehetne, ha feljebb tudnék lépni a ranglétrán, vagy más jobban fizető munkát találnék. Ami egyelőre esélytelen, ámbár sokakhoz mérve összetehetem a kezemet, hogy legalább van munkám. Arról nem is beszélve, hogy a munkahely váltás jól sült el, s végre nem egy olyan helyen dolgozom, ahol a cél a dolgozók teljes kizsigerelése, s idegileg tönkretétele.
Ennek ellenére nem szabad elfelejteni, hogy jól viselem a munkát, attól még szükségem van a pihenésre. Főleg azért is, mert nagyon sok kedvenc időtöltésem háttérbe szorult, mert a kikapcsolódást úgy oldom meg már lassan másfél hete, hogy vagy nem vagyok itthon, vagy pedig kifulladásig zenét hallgatok. Ugyanis ezek a dolgok azok, amiktől ténylegesen ki tudok kapcsolódni. Azonban szerencsére eljutottam abba a szituációba, hogy volt lehetőségem választani a szabadságolást illetően, ami kissé már hiányzott nekem. 

Az év végi pörgésre való tekintettel év elején azonnal elindultak a szabadságolások, melyből egy hét volt az enyém februárban. Mondhatom azt, hogy kellemesen telt, hogy egy hétig nem kellett dolgoznom, de azért el kell ismernem, hogy sajnos hidegben nem igazán volt kedvem kimozdulni itthonról. Habár időm egy részét nem töltöttem itthon, de attól még sajnos nem telt a legjobban. Mivel még nem vagyok túl koros, így pár nap híján majdnem egy hónapnyi szabadságom jut egy évre, így aztán be kell nagyon osztani, hogy mikor is menjek, vagy ne menjek. Persze lehet bővíteni szabadnapokkal is, ámbár akkor viszont többet is kell dolgozni.
Szerencsére a jelenlegi munkahely úgy gondoskodik erről, hogy a szabad hétvégés munkahéthez adja hozzá a szabadságot, így aztán három havonta öt nap szabadsággal elmehetek egy hétre. Most kicsit sikeresen megcsúsztam, mert voltak betegségek, családi problémák kollégák részéről, így aztán már ideje volt, hogy én is kivehessen a jól megérdemelt egy hetemet. 

Üröm az örömben, hogy sajnálatosan el kellett döntenem, hogy pontosan mikor is akarok menni. Én úgy voltam vele, hogy minél hamarabb, azonban a szórakozáshoz szükség van anyagiakra is, mert azért egész nap itthon ülni, vagy csak elmenni valahová mindenféle költés nélkül nem nagyon szeretnék. Azonban most fennállt egy olyan lehetőség, hogy a két napos ünnepet felhasználva több napot tölthetek itthon úgy, hogy közben csak öt napra írnak ki, vagy pedig több napra írnak ki a szabad napjaim hátralévő részéből, s fizetési héten megyek el. Végül aztán (szerencsére) győzött a józan ész, így azt választottam, hogy kevesebb szabadságból származó napom legyen kiadva – ezzel spórolva nyárra -, s egybe essen az ünneppel, s ezáltal kevesebb szabadnappal, de ünnepnappal pótolva jobban járok.
Mit is tervezek? Első körben naprakész lesz a lassan egy hónapra megvásárolt új telefonom, amin annyi minden van, hogy nem árt, ha éppenséggel tisztítást végzek alkalmazások, s duplán meglévő zeneszámok terén. A töménytelen fotókról (van legalább 150), amit még nem mentettem le róla. Akkor természetesen van pár film is, amit érdemes lenne bepótolnom, hogy végre törölni tudjam a merevlemezemről. Sorozatok terén pótolni valóm kizárólag a Prison Break, aminek majd a napoknak nekiülök, hogy jövő héten csak a fináléval kelljen foglalkozni. Egy kilenc részes évad nem sok, bevállalható. Természetesen még ott van a Vészhelyzet is, melyet annak néztem, tetszett is, de csak tévében követtem. A kevés általam nézett sorozat miatt a régieket kellett elővennem, s mivel egyébként is kiestem a későbbiekben, így elölről kezdtem el, s tizenöt évadnyi szórakozás vár rám. Jelenleg megakadtam az első évadnál (mint tavaly), s a maradék tíz résszel minden bizonnyal végzek a héten. Legalábbis, ha nem adódik más program. 

Ugyanakkor bízom abban, hogy jó idő lesz, ámbár minden bizonnyal a kimozdulást majd valamikor délután hat utánra időzítem, mert megsülni nem óhajtok, s a kellemes esti levegőt jobban szeretem a fülledt délutáni állapottól eltérően. Természetesen már most tervezgetek hova kellene elmenni, így aztán bicajos „túráknak” nézek majd elébe, s majd frissíthetem a telefonom applikációját, hogy éppenséggel hány kilométert tettem meg éppen. Benne volt a pakliban egy mozizás is,de végül úgy döntöttem, hogy újra megnézve előzetesét az Alien Covenant-nak jobb lesz, ha megvárom a digitális változatot belőle, s itthon nekiülök. 

Kezdődik a visszaszámlálás!

Kecskenyál

Év eleje régen volt, s egyre inkább kezdtem elfáradni, mivel a rutin gépezete kicsit berántott a munkahelyen. Ehhez nagyban hozzátett a kiszámíthatatlan időjárás, de annak nagyon örültem, hogy időközben megérkezett a tavasz, amely magával hozta természetesen a megfázást is. Szerencsére az utóbbi kettőnél megúsztam szimplán torokfájással, s rekedtséggel, így a láz, s az orrfújás elmaradt.
Ennek ellenére nagyon szerettem volna menni a szabadba, s mozogni nem keveset, de sajnos kimerült kutyasétáltatásban, illetve kerékpározásban, lévén sajnos az időjárás mindig akkor mondott csődöt, amikor épp lehetőségem lett volna rá, vagy éppen dolgozni kellett volna. Ezért eléggé örültem annak, hogy a munkahelyemen kiderült, hogy a hónap végén megyek egy hosszabb szabadságra. Annyira azonban nem örültem, hiszen fizetés előtt lesz, így maximum egy mozizás fér majd bele a keretbe. Ámbár abból a szempontból viszont szerencsés leszek, hogy több, mint egy hét lesz majd anélkül, hogy a munkahelyi büfé ízes felhozatalát kihagyva jelentőset tudjak majd spórolni a be nem tervezett finomságokon. S természetesen nem elfelejthető az sem, hogy a lassan egy hónapos Huawei P9 Lite (2017)-et még jobban tudjam majd tesztelni, amihez elég szépen hozzászokott a személyiségem. 

Természetesen a kamera az, amitől nagyon el voltam ájulva, s persze azóta is igyekeztem szinte mindent lefotózni, amit csak tudtam. A helyi élővíz csatornát többször bejártam, valamint a távoli gáton is megfordultam. Nem utolsó sorban a zöld részeket bejárva a városban. Egy kis mozgás egyébként sem árt, s zenehallgatás mellett pedig élvezet minden egyes perce. 

Természetesen jelen helyzetben nem nagyon tudtam messzebb jutni, így aztán egyelőre maradt a városom sajátosságai. Egy idő után viszont igyekeztem tovább próbálgatni a kamera képességeit, s így rovarokat is próbáltam lencsevégre kapni. Ebből egy valami azonban lényeges volt számomra: a bogarak nem állnak meg pózolni. 

Mindezek mellett elég jól sikerült kiismernem a készüléket, amivel kapcsolatban azt gondolom ismét nem hoztam rossz döntést. Persze bízom benne, hogy ez is kibír majd két évet legalább, s nem is nagyon fog probléma lenni. Mindenképpen pozitívum, hogy akár három (!) napot is kibír az én használatom mellett, ami zenehallgatást, némi beszélgetést, nagyjából egy órányi internetezést takar. S szerencsére szinte semmit nem fogyaszt a telefon, ha készenléti állapotban van. Ez mindenképpen öröm volt számomra, hiszen az előző telefonom töltő része is azért ment szét, mert mindennap kellett töltenem. 

Ahogyan pedig elkezdődik a szabadságom – amire elég jó időt jósolnak – elkezdődhet a szórakozás. Tervek közt szerepel mindenképpen egy mozizás, valamint napi szinten legalább 2-3 óra aktív bicajozás akár másik városba való áttekerés. Nevezetességek, zöld rész meglátogatása, amennyire bírni fogom, ha éppen nem olvadok szét majd a szinte nyári melegben. S persze egy nagy adag csavargással megfűszerezett pihenés. 

Generációváltás

Kecskenyál

Majdnem két évvel ezelőtt lőttem ki a virtuális térbe egy bejegyzést, melynek alaptémája az volt, hogy ugyan megfogadtam, hogy nem cserélem rekord gyorsasággal a telefonjaimat (ami évenkénti egy készüléket jelentett), de végül elcsábultam egy Huawei P8 Lite által.
A csábulás oka leginkább az volt, hogy korábban megszállottan ragaszkodtam a Sony termékeihez, de mivel szinte egyik készüléke se remekelt fényképezés terén, még a 100 ezres telefonjaik sem, továbbá pofátlan módon minimális ideig volt szoftvertámogatás a készülékekre (cél a folyamatos csere az újabb szoftver miatt, ugyebár).

Azzal természetesen tisztában voltam, hogy a több százezres telefonok sem érik el nagyon a profi fényképezőgépek szintjét, de nekem az már bőven elég volt, hogy a számítógépen történő nézegetés közben sem tűnnek fel az elmosódó részletek, valamint bármilyen fényképet tudok végre háttérképnek használni a számítógépen. Így nekem ez bőven elég volt.
Szerencsém volt, hiszen másfél év alatt a készüléknek nem volt baja, habár egy-két jellemző hiba előjött, mint például a telefonálás közbeni háttérzajok, vagy a sötétben történő silány képminőségek fényképezés terén. Persze idővel szoftveresen támogatottságának köszönhetően rengeteg hiba javítva lett, s én meg is voltam vele. Azonban egy ideje felütötte egy probléma a fejét: az USB kábel – minden bizonnyal a mindennapos használat miatt – tulajdonképpen már kiesett a készülékből. Sokat gondolkoztam mit tegyek, de az ezen a héten történő 12%-os leértékeléseknek köszönhetően végül megszületett a döntés: a tesztek alapján egyébként is célként lebegett előttem a Huawei P9 Lite 2017, de a júliusi vásárlást előre hoztam.

A 86 ezres készülék 74 ezerért volt kapható, s a jobb üzemidő, valamint erősebb hardver, s jobb fényképezőgép valamint az időközben megérkezett tok, és fólia rávett, hogy a MediaMarkt oldalán megrendeljem a készüléket.
Korábban eljátszottam a gondolattal, hogy majd előfizetésre váltok, s a fennmaradó összeget majd másra költöm, de a Telekom pofátlansága miatt elálltam ettől, hiszen hiába van összegző oldalán felsorolva a feltételek, ha az online rendelésnél a készülékek oldalán nincs feltüntetve, hogy előleg befizetés kötelezettség van, ha nincs már meglévő előfizetés. Én pedig úgy döntöttem, hogy a kikalkulált 25 ezret megtoldva megveszem egész áron, s nincs előfizetési kötelezettségem. Egyébiránt jól jártam, hiszen még a készülék kézhezvétele előtt fellőttem aukciós oldalakra a korábbi telefont, így nagyjából egy napig volt aktív a hirdetésem. Miután kifizettem a 74 ezer forintot az új készülékért két órán belül ebből az összegből visszafolyt 26 ezer forint, így a tényleges kiadásom az újra 48 741 forint volt 86 470 forint helyett. Azaz a 12%-os árengedménynek, illetve a korábbi telefonom eladásának köszönhetően gyakorlatilag több, mint fél áron jutottam hozzá az új készülékhez. Rendesen megnyomkodtam, s azt kell mondanom, hogy bízom benne ez is időtálló lesz legalább másfél, de inkább két évig.

Egyelőre mindent rendben találtam a készülékkel, habár ahány ország, annyi néven jelent meg, de számítógépre való csatlakozásakor megállapítottam, hogy feltehetően a Huawei P9 Lite (2017) az eredeti név:


Tesztek elolvasása után minden bizonnyal jobb üzemidővel, s jobb fényképekkel is számolhatok. Utóbbit már most délután teszteltem, így minden bizonnyal az elkövetkezendő két hónapban fényképek tömkelege lesz látható eme blogon.

A részletekbe belenagyítva azért látható, hogy mobiltelefonhoz képest nagyon jó képek készülnek, főleg ha a fényviszonyok is adottak, de még mindig nem helyettesíti a fényképezőgépet. Viszont a több százezres „zászlós hajók” sem képesek tökéletes képekre, így véleményem szerint bőven elegendő 70-80 ezres árkategóriában mozogni.
Habár tény, hogy a képek készítésekor nem találtam meg a bővebb beállításokat, így elképzelhető, hogy még ezeknél is jobbakat tudnék készíteni.

Egyelőre örülök, hogy a 86 ezer forintos készüléket sikerült végül 48 ezer forintos áron megvennem, így anyagilag kevésbé megterhelő, s ugyan előre hoztam a vásárlást két hónappal, de a nyaramat nem vágtam haza.
Bízom abban, hogy mivel nem sufni gsm boltban vettem, így tartós lesz. Habár mutatós az üveg hátlap, de roppant gusztustalanul érzékeny, így örülök is, hogy már megvolt a hátlap, hiszen így nem karcolódott, s ujjlenyomatokat sem gyűjtötte. Egyedül az üvegfólia felrakását sikerült elrontanom, így abból rendelnem kellett újat.

Ideiglenes búcsú a tavasztól

Kecskenyál

Nagyon örültem annak, hogy megérkezett idén elég hamar a tavasz. Annak legjobban, hogy végre úgy mehettem akárhová, hogy közben nem fagytam szét. Sajnos változatos volt az időjárás az elmúlt hetekben (reggel megfagytál, délután megsültél), s talán ennek is volt köszönhető, hogy alig egy hónappal a megfázásom után ismét megfáztam.
Most természetesen nem mentem orvoshoz, hiszen komoly láz nélkül megúsztam a dolgot, viszont szembe kellett néznem azzal, hogy a húsvétot minden bizonnyal a négy fal közt kell töltenem, hogy minél jobban kikúráljam magam. Igazából egy röpke egy órás séta még belefért volna, de a szeles időnek köszönhetően ezt passzoltam. Azonban a mai nap engedett némi lehetőséget, hogy ki tudjak mozdulni, mert elég meleg volt, s a szél is alább hagyott. Így a közelben lévő élővíz csatorna mellett lesétáltam másfél órát. Persze emellett fotóztam is:

Ideiglenesen búcsút vettem ma a tavasztól, hiszen az előrejelzések alapján két hétig eléggé szeles, s csapadékos időjárás kezdődik, aminek azért annyira nem örülök. Miközben itthon voltam szinte minden jelenleg futó sorozatommal naprakész lettem, továbbá bepótoltam a már régóta megnézésre váró filmeket. Igaz, ebből kapásból négyet a felénél ki is kapcsoltam az érdektelenség miatt.
Még márciusban írtam, hogy már befejezett szériákat kezdtem el nézni, de aztán végül ezek közül maradt az ER, azaz Vészhelyzet. Aztán meglátom hogyan haladok vele, mert régen nagyon szerettem. Minden bizonnyal az első évaddal végzek, ha valóban rossz idő lesz. De bízom abban, hogy két hét múlva napi szintűvé tudom tenni a mozgást.

Tavaszi gyönyörök

Kecskenyál

Akkor elmondható, hogy ténylegesen tavasz van. Azaz reggel az ember majd megfagy, délután meg majd megsül. Mindezek mellett pedig elkezdte a növényzet az új „ruhájában” pompázni:

Mióta munkába álltam igyekeztem, hogy semmilyen betegség ne tudjon ledönteni a lábamról. Persze mindig jött egy „remek” gyomorrontás, vagy vírusos fertőzés. Persze a „kedvencem” a nátha/megfázás kombináció, ahol az orrfolyással, és a láz együttesével nem nagyon tudok megbirkózni érdemleges keretek között, hogy ne szenvedjek látványosan.
Múlt hónapban azonban kénytelen voltam bevállalni a táppénzt, mert ugyan betegen mentem dolgozni, s bíztam abban, hogy majd lábon kihordom, de sajnos nem így történt. Ennek köszönhető volt, hogy ugyan nem gyógyultam meg teljesen, s idő előtt visszamentem dolgozni. Feltehetően ebből is fakad, hogy három hétre rá ismét jelentkeztek a tünetek, ámbár most (sem) jutottam el az orvoshoz. Mivel igencsak éjjeli bagoly vagyok, s korán kelés nem az én műfajom, ezért lassan egy hónapja elkezdtem gyógynövény teákat inni, amely segíthet az elalvásban. Remélem ennek (is) volt köszönhető többek között, hogy ugyan hang nélkül, s orrfolyással küszködve kellett mennem dolgozni, de legalább láz nélkül.

Természetesen mielőtt megkaptam volna a fizetésem már jó előre fillére pontosan beosztottam, annak reményében, hogy jut egy kis szórakozásra is majd.
A betegségnek köszönhetően megint meglepő aktivitás „áldozata” lett a bankkártyám, amivel rengeteg gyümölcsöt, zöldséget, teát, s vény nélkül kapható gyógyszert vásároltam, így megint örülhetek, mert pár nap leforgása alatt simán elköltöttem vagy tizenötezret. S ugyan még mindig nem csattanok ki az egészségtől, de remélem a mai nap pihenés kissé helyreráz, s a holnap már sokkal jobban indulhatok munkába. A húsvétnak köszönhető két munkaszüneti nap pedig arra lesz elegendő, hogy az immunrendszerem befejezze a munkát, s vagy legalább fél évig ne legyek beteg. Ismét.

„Túrázás” hobbi szinten!

Kecskenyál

A hideget nehezen viselem, illetve az ehhez tartozó „nyakig beöltözöm, mert szétfagyok” érzést. Ennek ellenére azonban szeretem a telet, mert amennyiben hóesés is társul hozzá elég szép szokott lenni látványban. Főleg akkor, ha a közeli ligetbe, vagy a városon kívül füves, tavas, fás részre is kijutok. Ámbár mivel városban élek, így gyalog azért messze van, s ezért ezekről készült képek száma majdnem a nullához konvergál.
Mint ahogyan többször leírtam a legjobban a köztes évszakokat szeretem, mert ez az a fajta időjárás, ami tényleg kedvez arra, hogy az ember a nap bármely szakában átlagosan felöltözhessen, s bármilyen – strandolást kihagyva – programot tudjon csinálni anélkül, hogy azt érezné, hogy még legalább két adag ruha kelljen rá, hogy ne fagyjon szét, továbbá ne akarjon közelébe egy disznóölő kést, amivel a húst is lehúzhatja magáról, hogy ne izzadjon, mint egy ló. A téli időszakban elsősorban a munka miatt kicsit ellustultam, s a hideg idő sem gerjesztett arra, hogy fogjam magam és csak sétáljak egyet. Ennek meg is lett a hatása, hiszen a két évvel ezelőtti étrend változtatást elhagyva, s visszatérve a régihez ismét sikerült arra a súlyra visszahíznom, amiből bő tizenkét kilót leadtam. Szerencsére még kövér nem vagyok, itt-ott zsírpárna, mely átlagos ruhában még mindig elrejthető számomra úgy, hogy felesleg mentesnek hisznek.

Az elmúlt hónapokban azért ez jelentősen zavart, de azzal tisztában voltam, hogy hiába változtatok az étkezési szokásaimon ismét, ha mozgás csak a munkahelyre illetve a hazasétálásra, továbbá a „bandázás” (ami részemről beszélgetést tartalmaz, és nem drogozást, ivást félreértések elkerülése miatt) sem segítette a mozgást.
A testépítésre senki nem tudna rávenni, de van egy dolog, amit iszonyatosan szeretek: bicajozni. Emlékszem milyen volt, amikor a másik városba jártam dolgozni, s pénz híján bicajjal mentem, s a napi 40-45 km meg sem kottyant nekem. Így úgy döntöttem, hogy annak ellenére, hogy megyeszékhelyen élek körülöttünk nagyon sok szép kisebb város van, aminek vannak élővíz csatornái, folyói, erdei. Így zenével a fülemben, valamint az Endomondo applikációval a zsebemben láthatom, hogy mit tudok teljesíteni. Így két nappal ezelőtt meg is volt az első eredményem.
Nyilván a kalória, illetve a hidratáció nem mérvadó, hiszen nem rendelkezek (és nem is fogok) semmilyen biciklire szerelhető „okos” mobiltelefon kiegészítő, amely mérné, hogy milyen sebességen használom a kerékpárt, s mennyi vizet fogyasztok.

Majdnem két és fél órát elbicajoztam. Igaz, közben megálltam fényképezgetni, s persze hazafelé bele kellett futnom volt kollégába is, így ebből az időből jóformán háromnegyed óra levonható, amit nem bicajon ülve, s azzal haladva töltöttem.