A virtuális gondolataim gyűjtőhelye
Ismét készítettem egy fotót a család új tagjáról, amely nem más, mint egy fekete macska. Egy sétám során messze lakott területtől egy bokorban találtam minden bizonnyal oda kivitték őt. Hazahozva magabiztos lett, ahogyan növekedett. Szerencsére viselkedésében nem lelhető fel, hogy hogyan is került hozzánk.
Ugyan nem rendelkezem olyan eszközzel, amelyen kipróbálhatnám a játékot, de minden bizonnyal tennék vele egy kört, ha már az elődjét szerettem.
Néha a házi kedvencetek elég nehéz elkapni, hogy az ember filmre vegye. Most a macskánkat sikerült elkapni épp, ahogyan egy bontatlan wc tekerccsel játszik.
Sem én sem a családban senki nem balszerencsés. Mindenki állatbarát. Így amikor elmentem sétálni, s egy bokorból rám nyávogott a képen látható fekete macska nem volt kérdés, hogy nem hozom haza. Szerencsére a meglévő kutyák nem bántották, azonnal befogadták. Ebből fakadóan pedig családtag lett. Megörökítettem, ahogy mélyen alszik érezve, hogy biztonságban van.
Magyar cím: Pillangó-hatás
A pillangó-effektus szerint, ha egy pillangó megrebegteti a szárnyát Pekingben, akkor az akár tornádót is gerjeszthet a világ túlsó felén. Aki szereti a tudományos műfajt és/vagy a sci-fi-t, akkor minden bizonnyal azonnal felkelti a figyelmét a film, ahogyan ez a mondat elhangzik a bevezetőben. Jómagam érdekesnek találom az ilyen tudományos elképzeléseket, azonban annyira már nem, hogy olvassak, vagy akár dokumentumfilmeket is nézzek róla. Ellenben, ha készül egy elég vállalható film belőle, azt viszont szívesen megtekintem. Ilyen a The Butterfly Effect, amelynek végéhez érve jöttem rá, hogy egyszer ezt én már megnéztem, csak elfelejtkeztem róla.
Annak idején nagyon utáltam a magyar alkotásokat. Függetlenül attól, hogy ezek sorozatok vagy filmek voltak. Természetesen akadtak kivételek, melyek arra voltak jók, hogy erősítsék bennem azt a tapasztalatot, hogy néha el lehet csípni egy szórakoztató és reményeim szerint minőségi alkotást, de a többség majdnem nézhetetlen. Aztán szépen lassan, de elkezdtem nyitni pár pozitív tapasztalat után, mely olyan szintre emelkedett, hogy ha jött egy magyar alkotás, akkor majdnem mindenféle előzmény nélkül megpróbálkoztam vele. Így volt ez az Átjáróház esetében is, amelynek a felénél már azon kattogott az agyam, hogy átpörgettem a maradék játékidőt.
Mióta hobbiként középiskolában belevágtam a blog írásba azóta minden évben készítettem egy évösszegzőt. Ezek többsége eléggé középszerű volt, hiszen alig történtek velem olyan említésre méltó dolgok, amelyekről elég mély és hosszú írás születhetett volna. Az idei év is elég sablonosan indult, de az utóbb hónapokban eléggé felpörögtek az események annyira, hogy meghozzak egy olyan döntést, amely már korábban is érlelődött bennem. Ez pedig nem volt más, mint hogy hátra hagyjam a fővárost, s hazaköltözzek. Erről bővebben írtam is egy bejegyzést, melyben kifejtettem miért is történtek dolgok. Azt gondolom jól döntöttem, hiszen az előtt léptem meg ezt a lépést, mielőtt még elfajultak volna a dolgok anyagi és magánéleti téren egyaránt. Az elég komoly problémakört tartalmazó lépés viszont elég könnyű megvalósítás követte.
Először is mindenképp jeleznem kellett ezt a munkahelyemen. Szerencsére komolyabb problémát nem okozott, hiszen az anyagiakra való hivatkozást könnyen elfogadták indoknak, s nem volt belőle későbbi szájhúzás. A munka is elég korrekt módon zajlott le, hiszen egy multinál való munkavállalás azt a lehetőséget biztosította nekem, hogy a cég alkalmazottja maradtam továbbra is csak épp a jelenlegi városban található helyén folytatom tovább a munkámat mindenféle munkabéren kívüli juttatások megmaradásával. Igaz, hogy anyagi bukással fog járni, melyet meg fogok majd érezni a következő fizetéskor, de akárhogyan is számoltam mégis nagyobb kárt jelentett számomra az albérletben való élés négy éven keresztül pénzügyileg, mint a fővárosi jövedelem megszerzése. Több tanácsot is kaptam a lakótárs problémámmal kapcsolatban, de ebből nem lett senkivel konfliktusom, mert tulajdonképpen mindenki egyféleképpen gondolkodott. Méghozzá arról, hogy a fennmaradó időre nem érdemes összeveszni a másikkal, s ahogy közösen megszűnik a szerződés azonnal induljak el haza. A megbeszélt időpontra megjelent a közös képviselő az új szerződéssel, s a szabadságom első napján aláírásra is került az, aminek köszönhetően mindenféle probléma, konfliktus és veszekedés nélkül elindulhattam a vonatomhoz.
Az utolsó fent töltött hetem viszont nehéz is volt. A beosztásom miatt sok helyre nem jutottam el, továbbá pár embertől nem sikerült elbúcsúzni. Bár tény, hogy a feljutás nem jelent számomra sok időt, s anyagilag sem megterhelő számomra. Főleg, ha azt veszem alapul, hogy például nem dohányzóként más akár a többszörösét költeni el annak az összegnek, amibe nekem fog majd kerülni a feljutás, valamint az egy vagy pár napos bérlet megvásárlása. Elég jó idő volt, így az első szabadnapomon Hűvösvölgy volt a célpont, ahol a réten megnéztem a naplementét.
A séta mindenképp jót tett, mert a friss levegő mellett némileg elkezdtek bennem ülepedni a dolgok valamint el is tudtam gondolkozni az elmúlt négy évről. Többek között olyanok is eszembe jutottak, hogy mennyire nem volt önbizalmam utazás terén, s utána pedig mennyire könnyen belevágtam egy-egy kirándulásba. Egy kis keserű szájíz azért kísérte ezt a dolgot, mert egyik városban sem az ismerősök számával volt a probléma, hanem inkább azzal, hogy elsősorban azok maradnak meg tartósan az ismeretségi körömben, akikkel komolyabb kimozdulást nem tudok tervezni. Ezt sokáig nem tudtam elfogadni, de mivel a fotózás is egyfajta hobbim lett, melyet rendszeren osztottam meg közösségi portálokon, ezért kénytelen voltam korlátlan mobilnetre váltani azért, hogy ne lépjem túl a csomagom keretét. Mai napig nem bántam meg eme lépést, mert rájöttem arra a megoldásra, hogy ennek köszönhetően nem probléma, ha valahová el akarok menni, hiszen addig, míg más otthon tevékenykedik tudok hagyományos és videóhívást kezdeményezni a másikkal. Eme kimozdulásom egyik részét is az tette ki, hogy csoportos videóhívásban mutattam meg merre is járok miközben egy jót beszélgettem. Rávilágított ez a kiruccanás arra, hogy nem probléma, ha a másikkal nem egyezik a mozgási tevékenységünk, mert bőven megoldható, hogy mindkét félnek jó legyen.
A hét második felében akadt egy napom, amikor már délután itthon voltam, s másnap pedig délutánra kellett mennem. Egyértelmű volt, hogy nem otthon fogok ülni, így aztán kilátogattam ismét a Margit-szigetre, ahol megnéztem a szökőkút legújabb előadását, majd pedig tettem egy kört a szigeten. Itt arra ébredtem rá, hogy már a felköltözéskor megvoltak a problémák, de annyi embert ismertem meg, s annyira új volt minden, hogy ezek eléggé kicsiknek tűntek miközben már akkor is elég nagy konfliktus lehetőséget hordoztak magukban. Magához a városhoz hozzászoktam, s minden hétköznapi, s megszokott lett számomra, ezért sem tudtak már annyi energiával ellátni ezek a helyek, hogy ne foglalkozzak a mindennapi problémákkal. A munkahelyemen korrekt módon álltak hozzám, s mivel mindenkivel jóban voltam így nehéz is volt az utolsó hét főleg akkor, amikor búcsút kellett venni mindenkitől. Az természetesen jól esett mindenképp, hogy az utolsó nap után is több online felületen megkerestek azok, akikkel jóban voltam.
Majd elérkezett a vasárnap este, amikor is nem érkezett álom a szememre. Reggel nagyon korán felkeltem, s délelőtt vártam, hogy vége legyen mindennek. Minimális késéssel, de megérkezett a közös képviselő, aki meghozva az új szerződést aláírva azt minden anyagi dologgal kiegyenlítve elhagytam a lakást, s elindultam a vonathoz. Már az meglepett, hogy nagyobb csomaggal vágtam neki egy viszonylag hosszú útnak, de feleannyi idő alatt értem ki, mint előtte valamint sokkal könnyebben úgy, hogy nagyobb csomaggal indultam ki az állomásra. A hazautam is könnyű volt, hiszen már nem voltam feszült, mert valahol tisztában voltam azzal, hogy már nem lesz visszaút csak látogatóba. Hazatérve meglepett az, hogy mennyire jól tudtam aludni, s közben pedig nyugodt is voltam. Emellett pedig mindenképp meglepetés volt, hogy több ismerőssel is sikerült összefutnom, s elég jól elbeszélgettünk. Egyelőre utazni nem tervezek utazást a nyárra, de bízom benne, hogy jól fog majd telni.
Mikor még középiskolás voltam elég sokszor otthon ültem. Ha ez nem így alakult, akkor többnyire sétával vagy kerékpározással ütöttem el az időmet. Az iskola befejeztével azonban egy új világ nyílt meg előttem. Igaz, hogy majdnem egy év volt, mire találtam egy hosszú távú munkát, de úgy éreztem kiszabadultam egyfajta mókuskerékből. Egy olyan mókuskerékből, amely kevés szórakozási lehetőséget nyújtott, ha nem veszem alapul, melyet a vizuális világ nyújtott számomra zene, sorozatok és filmek formájában. Elindult egyfajta vásárlási folyamat, s úgy éreztem mindent be kell pótolnom, amit iskolás éveim alatt az anyagi helyzetünk nem tett lehetővé. Sok műszaki terméket vásároltam. Ámbár igaz, hogy az első körben vittek nagyobb összeget. Mindig vigyáztam a dolgaimra, így amikor valamelyik téren fejleszteni kellett, akkor a lecserélt eszközöket mindig jó áron tudtam eladni a hibátlan és újszerű állapotának köszönhetően. Majd eljött az idő, amikor elkezdtem itthonról kimozdulni. Ennek köszönhetően megismerhettem pár új embert, s végre a megye határait is elhagyhattam. Ekkor még csak pár napra hagytam hátra mindent. Jött azonban egy hirtelen ismeretség számomra egy olyan illető személyében, aki elsőre nagyon szimpatikus volt, s az együtt töltött idő alatt egy korrekt, intelligens, céltudatos és nagyon jó lelkű személyt ismerhettem meg benne. Szokás mondani, hogy aki szerelmes lesz rózsaszín köd száll a szemére. A véleményem az, hogy ez nem csak szerelem esetén igaz. A rokonokhoz is így állhat az ember, s új kapcsolat létrejöttekor is. Ő volt az, akihez több alkalommal úgy jöttem fel vendégként Budapestre, hogy ő volt a szállásadóm. Egy beszélgetés kapcsán, amikor elmeséltem előléptetési lehetőségemet az akkori munkahelyemen, amely kissé felháborító volt, hogy mekkora felelőséget akartak a nyakamba tenni egy olyan pozícióval, amely nagyjából ötezer forintnyi többletet jelentett volna fizetésben. Ekkor történt egy felajánlás részéről, hogy miért is nem költözök fel Budapestre, s lakhatnék nála. Mivel eléggé szürkévé váltak a hétköznapjaim, s otthon is családi problémákkal kellett szembe néznem, s mivel megfogadtam jön egy lehetőség, akkor azt megfogom, így igent mondtam neki. Így történt, hogy négy évvel ezelőtt egészen pontosan 2019 május elején budapesti lakos lettem, melyről bejegyzést is írtam az adott hónap közepén.
A hosszúra nyújtott bevezetőmben említést tettem a köznyelvben elhíresült toxikus kapcsolatról. Mivel jó viszonyt ápoltam vele, így nagy reményekkel költöztem fel hozzá, mert úgy gondoltam ebből egy igazi barátság lehet. Azonban szembe kellett néznem azzal már a legelején, hogy a felajánlás, s a győzködés részéről inkább annak volt köszönhető, hogy anyagilag nem tudja egyedül fizetni az albérletét. Mivel minden új volt, így ezzel annyira nem foglalkoztam főleg úgy, hogy sok új embert ismerhettem meg. Majd jött a Covid és annak több hulláma, s arra ösztönzött, hogy próbáljam a helyzetem elfogadni, s lehetőleg ne tervezni előre. Egy nézeteltérésnek köszönhetően három hónapnyi különélés következett be, de végül újra összeköltözésre került sor, amely leginkább az akkor elbukott spórolt pénzemnek volt köszönhető. Majd jött az ötlet egy nagyobb lakás bérlésében minimális havi többletkiadással számolva. Ebben egy új esélyt láttam a kapcsolat rendezésére, amely már akkor sok negatívumot jelentett számomra, de úgy gondoltam privát szféra növelésével ezek a problémák megoldódhatnak. A két évvel ezelőtti költözés azonban arra világított rá, hogy sajnos mélyebb problémák vannak, mint gondoltam. Szerencsére önbizalmam mindig volt, s véleményem szerint objektíven látom magam. Következetes személy vagyok, aki ritkán hoz azonnali döntést, amely sok problémától védett meg, de nem ártott volna hirtelen elhatározni dolgokat. Egy sétám volt az egyik ismerősömmel, amikor előkerült a lakótárs téma. Ő annyit mondott, hogy csak a fontos dolgokat beszélik meg, de a nagy részben csak köszönnek egymásnak. Ekkor született meg bennem egy elhatározás, hogy nem kell egy olyan kapcsolatot ápolgatnom, s javítanom, ahol a másik elvárja a hozzá való alkalmazkodást.
Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy eleinte szégyelltem, hogy mennyire sikerült melléfognom vele kapcsolatban. Ezekről a dolgokról nem beszéltem senkivel, mert úgy gondoltam ezek az én problémám, s nekem kell őket megoldani, ha megtudom. Az önbizalmam nem sérült, de idővel elkezdtem észre venni, hogy mennyire magával ránt a viselkedése, mely egyre inkább afelé haladt, hogy mindennek úgy kellett lennie, ahogy ő akarta. Emellé pedig megjelent egy olyan fajta viselkedés, amelynek köszönhetően sokszor úgy éreztem, mintha egy több személyiséggel rendelkezővel élnék együtt, mely ráadásul beképzeltséggel is párosult idővel. Az elmúlt fél évben rengeteget gondolkoztam ezen, hogy hogyan is oldjam meg. Többször úgy viselkedtem a lakásban, mintha vendég lennék miközben az egymás közötti megbeszélésnek álcázott kommunikáció arról szólt, hogy bejelentette mi lesz, ki vagy kik lesznek a lakásban bizonyos időpontokban. Ettől már teljesen kiborultam, hiszen nem tudtam programokat szervezni, s mások sem jöhettek fel hozzám.
Az elmúlt három hónapban többször futottam bele későn kifizetett számlákba részéről, valamint abba, hogy nem mond el közös ismerősöknek dolgokat vagy másképp tálalja őket. Mivel már otthon is látták, hogy hazatéréskor feszült és ideges vagyok, ezért egyre inkább elkezdtek foglalkozni az állapotommal. Bennem továbbra is őrlődtek ezek. Mint említettem az önbizalmam nem sérült, mert tudtam sokszor szóltam dolgokért, s többször leültem vele beszélni kulturáltan, emberi hangon, de nem segített. Kollégám erre annyit mondott, hogy lehet nem a kulturált formát kellett volna használni, hanem elengedni a dühömet a viselkedésével kapcsolatban. Ezen a szinten már tisztában voltam azzal, hogy nem csak a házasság vagy párkapcsolatban léteznek a mérgező emberi kapcsolatok, hanem bizony jelen vannak munkahelyen, s magánéletben rokoni, ismerősi és baráti kötelékben is. Az utolsó hazalátogatásomnál, már egyértelmű volt, hogy valami nem stimmel velem. De ez már nekem is egyértelművé vált, hogy nem tudok pihenni, aludni, s próbálok másoktól távol lenni, hogy ne rajtuk csattanjon egy olyan dolog, amihez semmi közük nincs. Szóba került otthoni beszélgetéskor mennyire éri meg a fővárosban élni, hogy a fizetésem több, mint a fele elmegy a lakhatásra, s a rezsire főleg az infláció miatt. Abban maradtunk tisztában vagyok vele, hogy bármikor vissza mehetek. Főleg egy olyan ingatlanba, ami nagy városban található, s saját, tehát nem bérlemény. Nem szívesen jöttem vissza, mert odahaza sikerült lenyugodnom már a hét második felére. Természetesen sikerült újabb konfliktust behúznom, majd egy újabb lakbér emelést ürügynek használhattam, hogy bejelentsem távozási szándékom.
Az anyagi veszteségem nem kevés a fentiek miatt, s többször elgondolkoztam azon, hogy vajon mennyi spórolt pénzem lehetne, ha ezeken nem megyek keresztül. Annak mindenképp örülök, hogy önmagam hoztam meg ezt a döntést, s nem rábeszéltek. Valamint hosszas elgondolkodás után sokkal egyszerűbb, s könnyebb egy ilyen kapcsolatból megszabadulni, mint kimondani, amit gondolok, mely konfliktust szülne, melynek következménye minden bizonnyal az albérleti szerződéssel való problémakör lenne. Hiszen ez csak közösen mondható fel. De mivel tökéletesen el tudtam adni, hogy anyagi nehézséget jelent a lakbér, így ezt viszonylag elég gyorsan sikerült elintéznem.
Június második hetében visszatérek a családhoz, s rá következő héten kezdek az új helyemen. Szerencsére ugyanannál a cégnél tudtam maradni csak másik helyen leszek. Időközben azért eljutott hozzám, hogy a lakótársamnak milyen adósságai vannak. Az első dolgom az lesz, hogy elengedem az elvárást, hogy a két havi kaució összegét visszakapom, mert fizetőképtelensége miatt minden bizonnyal bukni fogom ezt az összeget. A nyugalmam és az egészségem viszont többet ér minden pénznél. Júniust mindenképpen a munkára való összpontosításra akarom fordítani valamint felvenni az otthoni ritmust, mely már most sokkal nyugalmasabb és biztonságosabb érzéseket kelt bennem. A nyári hónapokban nem tervezek semmiféle utazást. A szabadban való csavargást a közeli természeti helyek újra meglátogatását fogja jelenti, melyről minden bizonnyal több fotót fogok majd a blog keretén belül megosztani. Mivel minden plusz juttatás megmarad, hogy a jelenlegi cégnél maradok, így arra kell összpontosítanom, hogy anyagi értelemben ne tervezek, s ne számolgassak. Hiszen nem láthatom előre a váratlan kiadásokat. Mivel lakbért nem kell fizetnem, s a rezsi pedig töredéke lesz az itteni költségeknek, így jelentős összeg marad majd meg a fizetésemből. Az új helyre való beilleszkedés mellett pedig a korábbi ismerőseimet is láthatom, akiknek nem volt lehetőségük a fővárosban meglátogatni engem. Az ősz mindenképp érdekes lesz, mert már most több ember jelezte, hogy reméli azért fogok még Budapesten járni, melyre természetesen igent mondtam. De mindenképp kelleni fog majd a három hónap, hogy visszatérjek az otthoni ritmusba.
Mindenképp örülök annak, hogy odahaza pozitív irányba változtak a dolgok, s nagyon sok mindent sikerült nekem megoldani, amely annak idején sok konfliktust jelentett. Az mindenképp egy pozitívum, hogy a többlet keresetből azért tudtam magamra is költeni, így jelen pillanatban semmire nincs szükségem. Amely szóba jöhet talán mozi látogatás vagy strand. Utóbbi azonban szép kártyával igénybe vehető, melyen továbbra is jelentős összeg szerepel lévén időhiány miatt nem tudtam bizonyos helyekre eljutni. Ebből fakadóan pedig amennyiben nem lesz váratlan kiadás csak a fogyasztás rám eső részét kell fizetnem valamint a már előre megbeszélt étkezésekből való részemet kivennem, amely jelentős kiadást nem jelent. Sok mindent tanultam az elmúlt négy év alatt, s nem bántam meg a felköltözést, hiszen sok mindenre megtanított. Többek között arra, hogy sok mindenen lehet változtatni, amely nem úgy működik, ahogyan kellene valamint ami működésképtelen azt el kell engedni.
