Címke: nyár

Állatkert, te csodás!!

Kecskenyál

Az idei terveim úgy alakultak, hogy amikor szóba került a szabadság, akkor úgy döntöttem, hogy tavasszal, s ősszel kívánom két részletben kivenni. Egyrészről jó ötletnek tűnt akkor, hisz az időjárás viszonylag jó volt, hisz nem volt sem hideg, sem túl meleg, s tökéletes kiránduló idő volt ahhoz, hogy ne a négy fal közt töltsem a szabadidőd. Most azonban kevésbé tűnik annak, hisz gyakorlatilag majdnem minden szabadidőmet a munkahelyemen töltöm. Ebből fakadóan eléggé kimerültnek érzem magam, de igyekszem a hátralévő időt már kibírni.
Azt már korábban is terveztem, hogy idén is fel kellene jutni a budapesti állatkertbe. Most kivételesen nem szülőkkel, hanem egyedül terveztem felutazni, s másokkal megtervezni, hisz így anyagilag is jól jöttem ki. Bevallom elég jól éreztem magam, s nem bántam meg a felutazást. A nap java része az állatkertben telt, de szerencsére a környéken való csavargásra is jutott idő. Egyetlen egy dolgot nem sikerült megszoknom, az pedig a MÁV-ra jellemző szétszórtságot. És pár kép:

Remekül szórakoztam, s szerencsére az állatkert is elég felszerelt volt, így szinte mindent sikerült megnézni. Természetesen folyamatosan fényképeztem, s így aztán itthon is tarthattam élménybeszámolót.
Ami szórakozást illeti leginkább a punnyadás jellemez most engem. Ennek egyik oka a fentebb említett rengeteg munka. Ebből fakadóan, illetve a kiszámíthatatlan időjárásnak is köszönhetően egyelőre még nem jutottam ki a strandra idén, de megteszek mindent azért, hogy ezen a nyáron lehetőleg ne egy alkalommal jussak ki. Játékok terén teljesen parkolópályára kerültem, mert egyszerűen nincs időm rá, így maradnak a sorozatdarák, melyekkel haladok elég szépen. Azért bízok benne, hogy a júliusom kicsit eseménydúsabb lesz.

„Nyári” uborkaszezon

Kecskenyál

…és íme ismét itt van. Nyár. Vártam már nagyon főleg a szabadidős programok miatt, de sajnos az időjárás nem tette lehetővé, hogy bármely kedvenc tevékenységemnek hódolhassak. Így sem kirándulás, sem sétálgatás, s a legnagyobb szívfájdalmam még strandolás sem vált lehetővé. Ami talán a legnagyobb szívfájdalmam, hogy az előre jelzések alapján egész hónapban ilyen időjárásra számolhatunk, így sajnos a munkába való bicajozást felváltotta a sétálás, s a buszozás, s ,mindezek mellett egyelőre még kérdéses a budapesti felutazásom időpontja is.
Fentiekből fakadóan, így az időm java részét a munka, illetve az itthon döglés tette ki. Utóbbinál igyekeztem hasznosan elfoglalni magam, így leginkább szintre kerültem az összes általam nézett sorozattal. Ez alól a Jóbarátok sem kivétel, amely igazi kuriózum volt annak idején számomra, s most nagyszerű élmény volt újra nézni természetesen szigorúan HD minőségben. Tíz évaddal remekül haladtam, így a napokban értem a végére. Egyelőre még nem döntöttem el, hogy melyik széria lesz a következő kiszemelt az újranézésre, de ellenben van már esélyes, amelyről elég jók az ajánlások. Hónap végére azonban megszaporodtak a munkanapjaim, így kevés időt töltöttem a PC és a TV előtt egyaránt, így egyelőre parkolópályára került a Tomb Raider III, melynek lassan a végére érek, de időhiány miatt nem foglalkoztam vele lassan több, mint egy hete. Hasonló a helyzet a Metro: Last Light-al is, melynek elindítása csak annyi ideig történt, hogy megnézzem mennyire is erőforrás igénylő.

A rossz időnek köszönhetően a négy fal közé szorultam, de természetesen olykor tettem kitérőt a városban is bevásárlás címszóval. Így végül a fizetésre tervezett memóriabővítést a múlt héten megejtettem, s mindezek mellett újra beruháztam a korábbi Tomb Raider – epizódokra, melynek első hat része, s a kiegészítőkkel együtt három lemezen elérhető volt mindössze kétezer forintos áron:

Az igazság az, hogy még ha nem is játszottam ki a régi epizódokat rengetegszer, de minden egyes operációs telepítéskor az összes epizód felkerül  a merevlemezre. Ez pedig bevett szokás évek óta, így a meglévő epizódok közül nem egynek karcos már eléggé a lemeze. S mivel az ár az epizódok számához mérve elhanyagolható volt, így nem bántam meg a vásárlást, habár a borító tényleg kritikán alulira sikerült, bár nem ez a lényeg.
Bízom benne, hogy az időjárás jobbra fordul, s nem csak a négy fal közt leszek kénytelen sínylődni. Reménykedek, hogy a pesti felutazás is megvalósul, habár bízom benne, hogy nem lesz táppénzes kimenetele, mint tavaly.

…még, ha beledöglök is!!!

Kecskenyál

Körülbelül ezzel a mondatzáróval tettem ígéretet magamnak tavaly nyáron, s a novemberi fizetés tájékán a munkáltatóm által közölt hír – miszerint a cég igényt tart rám próbaidő után – is csak megerősített abban, hogy bizony, ha jó idő kijön akkor kicsit átalakítom a jelenlegi élethelyzetemet az eddigiekhez képest.
Ugyanis eddig a szabadidőmet, s annak eltöltése leginkább anyagi korlátok miatt volt kissé szürke és állandó, s ezen kívántam már régóta változtatni, illetve akarok jelen helyzeten változtatni.  Alapul véve csak az elmúlt öt évet a tavaly előtti és a tavalyi nyaram volt igazán kritikán aluli. Az idein mindenképp változtatni szeretnék, így már tavaly év végén illetve év elején elkezdtem tervezgetni, de igazából csak úgy egy hónappal ezelőtt tisztult le, hogy anyagi szempontból mire szánok és mire is lesz elég. Két éve enyhíteném strandolási éhségemet kevés sikerrel, azonban idén már meg is tettem a szükséges intézkedéseket. Hisz a hónap eleje óta szinte már lassan kánikulához hasonló időjárás volt, így azonnal gondoskodtunk a fürdőruha utánpótlásról. Egyik vasárnapra volt tervezve a strandolás, hisz pont akkor volt szabadnapom is. És persze ahogy lenni szokott akkor ért ide egy remek hidegfront, s bizony a strandolásból végül nem lett semmi. Ennek ellenére próbáltam pozitívan állni a dolgokhoz, így végül itthon töltöttem el a szabadidőmet, s a merevlemezem darálásra váró sorozatoknak ültem neki. Örültem, hogy hamarosan ismét szabadnapoknak nézhetek elébe, azonban mire eljutottam odáig, hogy végre idén első alkalommal tiszteletemet tehessem a helyi strandon ismét beköszöntött a borús idő. Remek. A hónap második felében sincs rá sok esély, hisz egyrészről már megvannak a programjaim, másrészről pedig dolgos hétköznapoknak nézek elébe, továbbá pedig anyagiakat is inkább másra fordítottam, fordítom. Így marad minden júniusra sajnálatos módon.

Ellenben a nyárra már céltudatosabban készülök, így a tervezett pesti kirándulást júliusra szúrtam be. Ugyanis a munka törvénykönyvének változtatásai miatt augusztustól ismét meg fog csappanni a havi fizetésem, de a júliusi még érintetlen marad. Így mindenképp akkor szeretnék menni, amikor több érkezik a számlámra, mint egy hónappal később.
Tavalyi nyarak az esetek többségében mindig a sorozatok darálásáról szóltak. Az év közbeni lemaradások pótlása, illetve az uborkaszezon alatt bepróbált szériákkal való megismerkedése volt általában a nyári program. Iskolás koromban rengeteg időm volt sorozatokra, így nem volt olyan, amit elkezdtem, de nem fejeztem volna be. Nos, mióta dolgozom a szabadidőm igencsak karcsú, így végül rászoktam arra, hogy azokat a sorozatokat abbahagyjam, amelyeket szinte csak megszokásból nézek. Szerencsére a májusi beosztásom eléggé jóra sikeredett, így fel tudtam magam hozni sorozatok terén. Ami hátra van még az a Supernatural és a Nikita teljes évada. Tavalyihoz mérten ez a két széria elég elenyésző mennyiség. Nyári sorozatok közül is csak három van terítéken ezek közül kettő csak húsz perces. Így az uborkaszezonra nagyon sorozat nem is fog jutni. A sorozatok helyett pedig elsősorban strand, kirándulás van betervezve. Persze anyagi forrásaim nekem is véglegesek, így persze valami itthoni tevékenységet is be kell iktatni. Rengeteg – már látott – filmet begyűjtöttem HD minőségben, s a nyári uborkaszezon épp jó lesz rajta, hogy egy hűs nyári estén bármelyiket újranézzem.  De persze bízom abban, hogy minden úgy alakul majd, ahogy elterveztem.

Kemény májusnak nézünk elébe!

Kecskenyál

És végre sikeresen letudtam magam mögött az áprilisi hónapot is, ami sajnálatos módon eléggé változó volt minden szempontból, s így valahol egy kicsit meg is viselt. Leginkább az, hogy a köztes évszakok, mint a tavasz és az ősz lassacskán kezdenek eltűnni. Ennek köszönhetően április végén és e hónap elején valami iszonyatosan jó idő volt olyannyira, hogy a strandok sorra nyitották meg a kapuikat. Sajnálatos módon a múlt havi fizetésemnek igencsak a sarkára léptem annyira, hogy szinte egy fillérem nem maradt hónap végére, így lefelé konyuló szájjal kellett elfogadnom azt, hogy bizony kénytelen vagyok megvárni a májusi összeget, ha strandra akarok menni. Helyette maradt az itthon ülés, sorozatok pótlása, bicajozás és persze sétálás. Ráadásul alig egy hónap leforgása alatt sikerült két telefonfeltöltési összeget lebeszélnem a kártyámról. Bár így van ez, ha ez ember a közeli ismerőseivel nem tudja tartani a kapcsolatot internet segítségével se, így természetesen marad a telefon.
Az előző havi beosztásom valami istenesen borzalmasra sikeredett, így nem sok szabadidőm volt. Ami volt azt pedig leginkább azzal töltöttem, hogy az ágyban igyekeztem pihenni, illetve nem bealudni, hogy aztán az éjszakai alvásom nyugodalmas legyen, s ne forogjak éjjel álmatlanul, mert délután mertem szenderegni egy kicsit. Ezzel szemben akadt jó pár olyan nap, amikor ez előfordult, s bizony igencsak megviselt. De szerencsére kijött a jó idő, s ez ad nekem némi plusz energiát, s megfigyeléseim alapján kevesebb idő is kell arra, hogy kipihenjem magam. Ráadásul erre a hónapra több szabadnapom is jutott, így több napot tudtam egyszerre itthon tölteni. Természetesen az igazi „kánaán” majd hónap vége felé várható. A tevékenységeket egyelőre most az anyagiak fogják befolyásolni. Bár ebben a hónapban már elindultak a sorozat finálék, s szeretnék a hónap végére, vagy a következő hónap elejére mindenből szintre kerülni, mert idén nyáron nem szeretnék arra sok időt sorozatokra szentelni. Lévén immár rendelkezek stabil munkahellyel, s már anyagiak sem szabnak leküzdhetetlen akadályokat, így ezen a nyáron elsősorban szabadidős tevékenységeket szeretném előtérbe helyezni. Elsősorban jó pár strandolást tervezek elsősorban családdal, továbbá kilátásba helyeztem egy pesti kirándulást is valamikor a nyár közepén. Bár azért ezek mellett még szétnézek a megyében vajon mennyi szórakozási, kikapcsolódási lehetőség van. Persze valami értelmes, amihez nem kell részegség, hogy élvezhető legyen.

Ha törik, ha szakad ebben a hónapban legalább egyszer kimegyek a strandra, ha már ilyen jó idő kerekedett. Már sikeresen beszereztem a strandhoz szükséges „kellékeket” is, persze kérdés az, hogy vajon az időjárás engedni fogja-e, hogy valóban ki tudjak jutni. Szeretnék nagyon, hisz tavaly rajtam kívülálló okok miatt sajnálatos módon nem jutottam ki, s eléggé bántam is utólag. Habár anyagilag a helyit nem engedhettem volna meg, s kilométereket pedig izzasztó melegben valahogy nem igazán szerettem volna megtenni.
Persze majd látom a lehetőségeket, mert ebben a hónapban is sikerülni fog majd igencsak a fizetésre lépni, hogy aztán az utolsó két hétben azt várjam mikor kapom a következőt. Szerencsére ebben a hónapban jó lett a beosztásom, így feltehetően a következő hónapban még számíthatok egy bizonyos összegre. Ugyanis egyéb politikai intézkedések miatt úgy néz ki ismételten szívok majd egy jó nagyot, ugyanis ismét sikerült egy olyan döntést hozni, amivel a nettó bérem tovább csökken. Szép. Bár igyekszek erre nem nagyon gondolni. Egyelőre elég az, ha az eltervezett dolgokat meg tudom valósítani.

Vissza a dolgos napokba!

Kecskenyál

Közel három hónapja nem volt személyesebb bejegyzés, melynek két oka volt. Először is nem volt kedv, továbbá pedig nem igazán volt miről is írni.
Legutóbbi bejegyzésemben épp azt taglaltam, hogy sajnos két hónapnyi munka után  útilaput kaptam a talpra a cég rossz anyagi helyzete miatt, ami a munkahelyemet biztosította. Sajnos azóta eltelt időt jobbára azzal telt, hogy állást kerestem. Sajnos az interjúk száma igencsak elenyésző volt a kiküldött önéletrajzok, telefonhívások fényében. Sajnos ez jelentősen rányomta bélyegét a nyárra. Főleg annak fényében, hogy sajnos semmiféle járadékra nem lettem jogosult, csak az utolsó hónapban. Így végül a nyarat szintén unatkozással, itthon üléssel töltöttem. Igyekeztem elfoglalni magam, így ennél fogva leginkább sorozatokkal való lemaradásomat igyekeztem behozni, s emellett egy-két játékkal igyekeztem feldobni a szürke napokat.

Sorozatok terén bepróbáltam a The Office-t, mely annyira elnyerte a tetszésemet, hogy az elkészült hét évadból mind a hetet végignéztem. Szinte az összes sorozattal sikerült szintre kerülnöm. Természetesen egyszerűen nem lehet mindig sorozatokat nézni, így amikor nem sétáltam a környéken, vagy bicajoztam játékkal ütöttem el az időm. A nyár borzalmas bepróbálása a Harry Potter játék volt, viszont a nagy pozitív meglepetést a Crysis hozta el.
Igazán kezdtem már belefáradni a semmittevésbe, s szinte semmiféle olyan programot nem tudtam alkotni a nyáron, amitől tényleg jól érezhettem volna magam. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis simán kijár az idei nyárnak az a cím, hogy „az életem legrosszabb nyara”.
Már igazán kezdtem kiakadni, amikor is egy hétfő délutánon megcsörrent a telefonom, s az egyik multi ügyintézője keresett, hogy ugyan azt az állást betöltötték, amire én meghallgatásra mentem ellenben van más pozícióban üresedés, s rám gondoltak. Természetesen azonnal igent mondtam  a felkérésnek, s szinte két hét folytonos járkálásról szólt, hogy minden iratom meglegyen, s elkezdhessem a munkát. Így végül augusztus végétől elkezdtem dolgozni. A munkaidő, s a munka nem a legjobb, de mégis valami. A munka beosztásban persze akadtak olyanok, hogy jómagam is csak néztem, de a munka mégiscsak munka, ugyebár. S négy hónapnyi itthon ülés bizony már igazán kezdett az agyamra menni. S természetesen reménykedek abban,  hogy a mostani állásom ténylegesen hosszútávú lesz. Ami a legfontosabb, hogy a kollégák, akikkel egy csapatban vagyok jó fejek, így a beilleszkedéssel nem volt gond. Jelen pillanatban megvannak elégedve velem, így bizakodom, hogy a harmadik hónap végén nem kapok útilaput a lábamra.

Viszont, így már tudok bővebben alapozni. Példának okáért a következő hónapban azonnal beszerzek egy új mobilt, mert sajnos az áprilisi mobilvásárlásnál nem a legjobb döntést hoztam, s bizony ez csak használat után derült ki. Addig pedig valahogyan majd kibírom a mostanival. Utána pedig feltehetően ismételten gépfejlesztés lesz. Természetesen ez csak akkor, ha valóban maradandó lesz a munkahely, mert különben nem vágok bele, hisz jóformán a merevlemezen kívül szinte minden alkatrészt le kell cserélnem, ami a gépemben van.

Amiről szabad írni, és amiről nem…

Kecskenyál

Ismét egy érdekes bejegyzés következik minden bizonnyal. Persze ez attól függ, hogy a fejemben vázolt bejegyzés mennyire lesz hű ahhoz, amit korábban már megfogalmaztam, de bizonyos okokból kiindulva, lelkierő híjján nem volt kedvem virtuálisan is megörökíteni az utókornak.

Valamikor 14 kerek hónappal ezelőtt indítottam útjára a blogomat, melynek kisebb része rólam, nagyobbik része pedig arról szól, amit igazán szeretek. Legalábbis amiről úgy vélem lehet, s érdemes is publikálni.
Ahogyan vége lett a sulinak (egy hónapja ezelőtt) kiléptem a nagybetűs életbe. Már, ha lehet ez nagybetűsnek mondani. Ebből kifolyólag valahogy elkezdtek zavarni azok a korlátok, amik eddig megvoltak, de tanulói státuszom miatt valahogy rohadtul nem zavart. Most már eléggé, így pár embernek már vázoltam jövőbeli elképzeléseimet, s azt, hogy ezekhez hogyan is kellene viszonyulniuk. Ezek a – lazának korántsem nevezhető – beszélgetések ráadásul pont olyan emberekkel, s pont olyan helyzetben történtek meg, amik tulajdonképpen nem sokat nyomnak a latba jelenlegi helyzetemben. Ebből kifolyólag volt egy hosszas (értsd –> egy egész estés, majd hajnalba nyúló) beszélgetés, s szóba került maga a blog is. Tulajdonképpen az, hogy bizonyos dolgokat az ember nem tehet közkinccsé – jelen formában publikálhat blogban -, hisz a virtuális világban gyorsan híre menne, menthető tartalom lévén pedig nem mindenki örülne, hogy a velem összeköthető emberek a virtuális világ egyik forgalmasabbnak mondható zugában írott formában fellelhető.

A fenti ködös gondolatmenetnek tulajdonképpen az lenne az értelme, hogy eléggé át kellene gondolni a blog „helyzetjelentés” kategória létjogosultságát. Hisz, ha minden jól halad, akkor bizony sokkal inkább előtérbe kerülnek a magánéleti dolgok, melyeket nem szívesen feszegetnék.
Persze ez nem jelenti azt, hogy mostantól megszűnik minden. Pusztán arról van szó, hogy óvatosabban, már-már művészien kell majd írni az ehhez hasonló bejegyzéseket, hisz a leendő főnök, munkatárs, barát, és egyéb velem kontaktusba lévő emberkék,s a hozzájuk köthető hamisítatlan történések, beszélgetések, események írott formában egy teljesen publikus blogon visszaköszönnének nekik. Egyébként jó vastagon potyogtatnék erre, ha nem láttam volna egy tucat negatív példát, hogy egy virtuális blogból mekkora konfliktusok lettek a való életben. Szóval mostantól kizárólag csak okosan lehet bejegyzéseket írni, aztán meglehet, ha a passzív többség (értsd olvasó, de nem hozzászóló) is úgy akarja, talán teszek egy próbát kicsit lazábbra venni a figurát.

Szóval, mint frissen szabadult fegyenc (ami jelenlegi szövegkörnyezetben a pályakezdőt jelenti) valamivel több, mint egy hétig pihentem itthon. Igazából ennek inkább magánéleti oka volt. Ezután lazán be is vetettem magam a dolgok sűrűjébe, s regisztráltattam magam, mint pályakezdő munkakereső. Hoztam haza egy kis papírt, majd elküldtem az önéletrajzomat. Nem kell mondanom, hogy egy helyről sem jött visszaigazolás, ami engem nem kicsit zavart. Valahogy olyan volt az egész, mint amikor valaki beregisztrál egy online társkeresőre, majd elkezdi küldözgetni a leveleket nagy reményeket táplálva, hogy majd kap választ, aztán csak vár, vár, vár és vár. És nem történik semmi. Persze mindegyik – kivétel nélkül – e-mail-en várta az önéletrajzot. Valamelyik fényképeset is, így végül ők is célba kerültek. Azonban az utóbbit jelentősen elrontottam, mivel nem volt kedvem megvárni, míg napokkal később megcsináltatom az igazolványképet, így itthon csináltam magamról képet. Hozzá kell tennem, hogy nem vagyok túl fotogén alkat, s az esetek többségében a képeken úgy nézek ki, mint egy háromnapos kiszáradt harmincéves alkoholista leszbikus, akit megerőszakolt egy kecske. És a vicc, hogy a valóságban pedig teljesen átlagos, szürke egér kinézetű alak vagyok. Pfff.
Szóval eléggé kell próbálkozni, hogy valóban olyan kép készüljön rólam, ami a valóságot fedi. De ugye türelmetlen voltam, így végül ezzel a fényképpel küldtem tovább az önéletrajzomat. Mint ahogyan korábbi bejegyzésemben is írtam egyetlen egy válasz jött. Ködös volt az ajánlat, így két nappal később megvalósult a találkozó. Vegyes érzelmeim voltak, habár az tény, hogy első reakcióm inkább a döbbenet volt. Ugyanis a tulajdonos (azaz a főnök) kedvenc színe nem túl férfias, ráadásul maga az iroda kialakítása is túl otthonos. Magyarul megfogalmazva első benyomásom a döbbenet után az volt, hogy akivel épp megbeszélésem van feltehetően meleg. Bevallom, amilyen előnytelen képet csináltam magamról sejtelmes, kétértelmű gondolatok kezdtek el keringeni a fejemben.
Maga az állás, amit ajánlott pont passzolna a szófosó tulajdonságomhoz. Persze dolgozni kéne, s az elvégzett munka után kapnám a pénzt, azaz nem a letöltött órák, hanem a munka sikerességének fényében. Azaz teljesen jutalékos rendszerre épül az egész. Így lényegében passzoltam a munkát, de később majd egészen biztosan kipróbálom majd, hogy mit is tudnék alkotni egy ilyen munkakörben, de ahhoz kicsit stabilabbnak kell lennie a hátteremnek. Persze második találkozó alkalmával már utána mentem a dolgoknak, így az iwiw-nek köszönhetően azonnal lecsekoltam a férfit, s miután megtaláltam a képei között a nem rég született gyerekéről a képet bevallom, megnyugodtam. Nem igazán örültem volna, ha csak a fényképen egyáltalán nem vállalható képem miatt kaptam volna meg az állást. Viszont ezek után elsőre „beleszerettem” a főnökbe. Iszonyú laza, nem öreg, s teljesen szimpatikus benyomást kelti. Szinte minden pályakezdő álma lenne, úgy érzem tudnék is tőle tanulni, s egy hiba után nem ordibálás, s kirúgás lenne a vége. De nyílván az a poszt, amire jelentkeztem betelt, így estem ettől a melótól. Mindenesetre remélem, hogy tudok majd vele együtt dolgozni, s nem valami hajcsár, beképzelt majom mellett kötök ki.

Az, hogy velem mindig történik valami, az nem kifejezés. Bár leginkább inkább idegesítő dolgok. Jelen helyzetben sikeresen beújítottam egy bőrallergiát, mely gyakorlatilag lassan kiterjed az egész bal alkalomra, s a bőrgyógyász által felírt gyógyszer, s kenőcs se nagyon akar használni. Így ennek köszönhetően jegelnem kell az állás keresést, hisz így nem mehetek el egy interjúra, mikörben azt sem tudom, hogy mikor kell újra orvoshoz mennem, valamint mi lesz a végkifejlete ennek a dolognak (remélem semmi komoly). Meg látványra sem túl kellemes, s nem hiszem, hogy pozitívan festenénk hosszú felsőben kánikulában, vagy rövid pólóban bekötött kézzel…
Másik dolog amit remekül végrehajtottam az elmúlt évek során: valahogy iszonyúan lesz@rtam, hogy egyetlen egy közeli ismerős sem maradt a lakóvárosomban. Persze iskolába járva sikeresen kielégítette mindennapi társas igényemet, hogy az általam jófejnek vélt emberekkel a buszon, az utcán, a suliba menet beszélgettünk, hülyéskedtünk. Ezzel semmi gond nem lenne, ha ez nem kilóméterekre lenne a lakóhelyemtől. Ez tökéletes volt akkor, hisz hazafelé senkit nem kellett elviselnem. Buszon fülhalgató a fülbe, aktuális kedvenc zeneszám(ok) taktusai szóltak. Leszállva pedig kiszellőztettem a fejem azon az alig húsz perces úton, míg hazaértem. Minden tökéletes volt.  Azonban az ember, ha más élethelyzetbe kerül akkor belátja, hogy a korábban tökéletesnek mondott dolgok bizony továbbra nem olyan tökéletesek, mint ahogyan az annak tűnt. Ugyanis elindulva a nagybetűs életben, pályakezdőként, munkanélküliként bizony az ember szembe találja magát azzal: nem tud találkozni a barátokkal. Ők sem tudnak hozzám, én sem tudok hozzájuk menni. Ennél fogva égetőbb az állás azonnali beújítása. Ráadásul ennek a különleges bőrbetegségnek köszönhetően egészen biztosan elúszott a nyaram, hisz ha minden jól alakul, akkor valószínűleg július közepére összeszedem magam, s ha nagy szerencsém lesz augusztusra lesz is munkám, azaz csak szeptemberben kaphatok fizetést. Frankó. És akkor még elvileg alkalmazkodnom is kellene a többiekhez is. Na,de majd látjuk mi lesz.
És akkor arról még nem is beszéltem, hogy ismételten visszaállt tavalyi bioritmusom, miszerint éjjel fent vagyok és másnap délután kettőig is képes vagyok húzni a lóbőrt… ehhh…

A bejegyzés végére érve (melynek ködös, és elég jól körülírt tartalmának köszönhetően feltehetően csak én értem lényegét) reménykedem, hogy rövid időn belül valódi tartalommal tölthetem meg a blogot. Hisz pár korlát eltűnt, azaz sokkal eseménydúsabb élményeim lesznek.

Kész!! Ennyi volt!!!

Kecskenyál

Kétértelmű a cím, de nem kell aggódni (már aki akart), nem tervezek öngyilkosságot, nem tervezem abba hagyni a blogolást, és persze nem tervezek eltűnni az elektronikus világból, habár utóbbiban töltött idő jelentősen csökkent. Szóval nézzük, mire is vonatkozik a cím.

Előző bejegyzés durván több, mint két hete volt. Azóta történtek dolgok ugyan, csak erőm nem volt őket virtuálisan közkinccsé tenni. Mondjuk ebben egyedül az játszott szerepet, hogy az időmet igyekeztem máshogy kitölteni, továbbá legtöbbször nem volt kedvem leírni azt, amit épp akartam, mert előbb haladni akartam másfajta bejegyzésekkel. Tulajdonképpen a „kritikai” (és most azért van idézőjelben, mert nem vagyok kritikus, de valamivel jobban sikerültek ezek a bejegyzések, mint ha véleményt nyílvánítottam volna) bejegyzésekkel volt probléma, mert nem mindig volt ihlet ahhoz, hogy épp írjak egyet, így sokszor volt az, hogy fél készen, piszkozatként hevert megíratlanul, félbehagyva. Persze régen volt már ilyen bejegyzés, így közben az utolsót futom át, hogy biztosan ne maradjon ki semmi, hisz hosszú ideig kevés ehhez hasonló töltetű bejegyzés fog itt helyet kapni (leírom későbbiekben is, hogy miért).

Szóval májusban eléggé ramaty idő volt, pontosabban alig volt olyan nap, amikor nem esett volna. Szerencsére a vizsgára már nem volt ilyen idő, így szép napsütéses, izzadós napnak nézhettünk elébe. Mint ahogyan az előző (pontosabban az utolsó) bejegyzésben taglaltam, hogy bizony nem készültem fel túl jól a vizsgára. Részben annak volt köszönhető, hogy a májusi szabadtéri programomat és/vagy találkozóimat más emberszerű lényekkel (?) nemes egyszerűséggel elmosta az eső. Általában sok mindent csinálok. Ha épp elunom az agyam itthon, s az idő is engedi hajlamos vagyok itthonról elröppeni. Lehet ez egy találkozó miatt, vagy lehet azért, hogy kiszellőztessem a fejem, ilyenkor általában egy jó nagy kerülőt teszek, s máris jobb a hangulatom. Sajnos erre nem volt lehetőségem, így rendkívül rosszul hatott ez a kedélyállapotomra. Ráadásul, ha ez nem lenne önmagában elég, akkor megjegyezném, hogy ugyan kertes, de társas házban lakunk, így mindig volt valami, ami épp megzavart a tanulásban. Egyedi szocprobléma tudom, alkalmazkodni a többiekhez, ezzel is tisztában vagyok. Csak valahogy zavart, hogy a rossz idő miatt beszorultam a négy fal közé, s valahogy a falak vékonysága miatt mindig hallottam a kutyaugatást, vagy épp az aktuális beszélgetést. Mivel mindig eléggé szélsőséges volt a téma (pl. politika), így szinte kizárólagosan a beszédhangtól eltérő hangmagasságot sikerült megütni szinte mindenkinek. És persze mire kijött a jó idő már nem tudtam normálisan felkészülni, hisz a hátsókertben sem sikerült magányra lelnem, mert ahogyan kijött a jó idő, így mindenki kiszabadult a saját udvarára, kertjére. Legfőképp unokák kíséretében. Azt már megsem említem, hogy épp egy nagy kerti asztal épp az én ablakom alatt van – ami mellesleg elég vékony -, így szinte 5.1-es hang szűrődött az udvarról, és a szomszédos házrészből is. Természetesen egy társasháznál meg ki a francot érdekel, hogy nekem a tanuláshoz épp csendre van szükségem?
Persze az embernek van magánélete is, ami épp akkor pöccintette fel az agyamat, amikor épp nem kellett volna, így egy határozott mozdulattal a földhöz vágtam a tételeimet. Hozzávetőleg nyolc részből állt a szóbelim, mondhatjuk úgy is, hogy nyolc tantárgyból kellett muzsikálni, s mindegyikhez 20 tétel tartozott, amelynek részese még az idegen nyelv is, szóval megközelítőleg 150 tétellel kellett gazdálkodnom.

Persze lehet mondani, hogy időben kellett volna elkezdeni tanulni. Igen, részben igaz is lett volna, de a körülmények nekem nem voltak megfelelőek, habár ebben benne volt némi lustaság is, nem tagadom. De egyértelmű, hogy a vizsga előtti egy hét eléggé megkínzott. Valahogy vizsga előtt mindig ez szokott lenni. Elég csak a vizsga tag-ra kattintani. Persze szerepet játszott még az is, hogy nem tudtam, hogy az írásbeli vizsgám sikerült-e, hisz eléggé leblokkoltam, amikor megláttam a feladatsort. Bevallom másra számítottam, ráadásul épp abba tört bele a bicskám, amit a legkönnyebbnek tartottam. Így hát megvolt az, amivel eléggé ki lehetett húzni alólam a talajt.
Így hát összesen 30-35 tételt sikerült ténylegesen megtanulni. Volt, amibe bele se ütöttem az orrom, de volt olyan is, amihez nem is kellett leülni. Így mentem be szóbelizni. Természetesen bennem volt az ideg rendesen. Két napon volt a szóbeli. Első napon rögtön három tantárgyi részből kezdtünk, ami igazából csak elméleti volt. Első két tételem rendkívül jó volt, így rögtön elsőnek jelentkeztem, hogy elmondhassam azt, amit tulajdonképpen nem tudtam, azaz szépen rizsáztam egy sort. Persze olyan tételről van szó, amihez egyébként józan ész kell, feltéve, ha az ember nyitott a világra, s képes gondolkodni. Szerencsém volt. Legalábbis gondoltam, hisz a vizsgaelnök kiszúrt magának, majd jól lehordott egy rosszul megválasztott köszönésforma miatt. Bevallom, amikor a második tanár jött oda hozzám, hogy na mi volt a baj majdnem elbőgtem magam. Remekül betalált a vizsgabiztos „oltása”, hisz legtöbbször inkább elküldeném az illetőt a francba, ehelyett olyannyira váratlanul ért a dolog, hogy köpni nyelni nem tudtam. Bevallom, rosszul esett, hisz arról nem tehetek, hogy ő neki nem tetszett a köszönés forma, amit egyébként az összes osztálytársam használt! Ebből kiindulva a vizsga második, azaz gyakorlati helyszínére értem, ahol szintén két részből állt a felelet. Persze még akkor sem voltam teljesen magamnál, még akkor sem tértem magamhoz a vizsgabiztos viselkedésén, aki nem mellesleg bátorkodott még hátba is vágni, miután remekül leszidott. Ismét két rész jött, két tétel. Az egyiket viszonylag alig tudtam, de sikerült magam kivágni. A másodikban biztos voltam, hisz ugyan a tételt nem tanultam meg, de az elmúlt két évben háromszor feleltem belőle, így jöttek elő a dolgok, amiket annak idején megtanultam. Eléggé vizuális alkat vagyok, így ha van mihez viszonyítanom, akkor könyebben megy a tanulás. Mivel itt nem kellett elképzelnem, mert ott volt előttem az, amiről beszélnem kellett volna, így teljes magabiztosággal álltam neki. Azonban a tanár helyett (!!!) a vizsgabiztos feleltetet, de olyan kérdései voltak, amelyek nem hogy a tételben, hanem magában a vizsga követelményei között sem voltak! Minden mondatom megkérdőjelezésre került, és olyan kérdései voltak, amit ott hallottam először. A tanár fejét fogta, engem meg sírás kerülgetett… Egyszerűen nem értettem, hogy mi a jó abban, hogy nem engedi elmondani azt, amit tudok. Végén belezavarodtam, s makogtam. Akkor már nem voltam annyira padlón, amikor a többiek is elmesélték, hogy velük is eljátszotta a vizsgabiztos.

Tény és való, hogy nem készültem fel a vizsgára rendesen. Azonban az aznapi tételek anyagát tudtam (aranykezem volt…). Egyetlen volt, ami kicsit neccesebb volt, de azt a másik tanárnál (mivel két vizsgabiztos és két tanár volt) mondtam fel, és nem kötött bele. Ráadásul a másik vizsgabiztos annyira nem szólt bele, inkább csak hallgatója volt a feleletnek, addig a másik ráment arra, hogy mindenbe belekérdezzen, mindent megkérdőjelezzen. És pont az zavart, hogy egy olyan tételt rontottam el, amit korábban háromszor mondtam fel – ötösre, természetesen -, arról már nem is beszélve, hogy olyan kérdései voltak, hogy azt hittem falnak megyek. A másnapi tételsorokból szinte semmit nem tudtam, így már előre eltemettem az egészet. Hisz, ha már olyan tételből nem tudok tündökölni, amit tudok, akkor olyanból hogy akarok, amit még elő sem vettem.
Így jöttem haza, habár tartottam magam pár órát, utána az egész délután jóformán átsírtam. Mert hát szemét húzás volt a vizsgaelnöktől, ez tény. Így este szépen előre vázoltam, hogy másnap készüljenek arra, hogy megbukok, mert hiába akarnának segíteni a tanárok, hiába tudják, hogy van bennem tudás, hiába tudják, hogy ki tudnám magam vágni egy felelet alól, s össze tudok kaparni minimum egy kettest, ha a vizsgaelnök miatt nem tudnak segíteni.  Így gyakorlatilag nagyban lesz@rtam az egészet úgy, ahogy illik. Persze másnap korábban felkeltem, s elővettem a tételeket, beleolvasgattam, azonban semmi jóra nem számítottam aznap. Ismét két helyszínen volt a felelés, három tételsorból. Első vizsgahelyszínen viszonylag jó tételt húztam ki. Így gondoltam szándékosan a másik tanárnál felelek, hogy ha megint próbálna lerontani, akkor mégis csak legyen valami, ami megmenthetne. Aznap annyira nem próbálkozott, így meglepően jól ment az a felelet. Megint csak arany kéz esete forgott fenn, hisz olyan tételt húztam, amiről tudtam beszélni. A másik helyszínen is szerencsés voltam. Ott is tündököltem, szóval megint csak az a vizsgarész ment a legjobban, amitől tartottam, amit nem tudtam. Egyedül az előző napi felelettől féltem.

Visszaérve a suliba a gyakorlati tanár közölte, hogy eredményt nem mond, de mindenkinek sikerült a vizsga. Viszont tudja, hogy ki az, aki tanult, és ki az, aki nem. Nos, a januári vizsgám is rendkívül jól sikerült, így megszólalt bennem valami, hogy valószínű ez a vizsgám is jól sikerült. Ehhez természetesen nem kellett semmilyen beképzeltség, csak józan gondolkodás, hisz rajtam kívül egyetlen egy ember volt, aki valóban készült, az összes többi nem igen. És hát azért a feleletek sem voltak olyannyira meggyőzőek, mint az enyém. Így hát kicsit félve álltam a tanárok elé, ahol persze én voltam az első, akit szólítottak. A lábam földbe gyökerezett, amikor az elmúlt két hónapi vizsgaeredményemet meghallottam (írásbeli, szóbeli együttesen), miszerint a végső jegy, ÖTÖS. WOW, az elmúlt napok, hetek, hónapok visszapörögtek, és nem hittem a fülemnek. De igen, ez is sikerült, és megint nem azért, mert tanultam, hanem azért, mert van magamhoz illő eszem, és persze ehhez tartozó szám. Természetesen hozzátartozik az igazsághoz, hogy ha 2%-al kevesebbet értem volna el, akkor csak négyest sikerült volna beszereznem. Így rajtam kívül még egy embernek sikerült ötöst elérnie (százaléka magasabb is volt), a többiek hármast, illetve egy kettest gyűjtöttek be. Szóval elégedetten távoztam az iskolából, habár nagy volt a sietség, így igazából vissza se néztem.
És hogyan tovább? Hát egyelőre úgy néz ki, hogy a további bejegyzések címkéi közül hiányozni fog a „suli” (mondjuk eddig kategória is hiányzott ebből a szempontból), helyét átveszi majd a „munka”. Egyelőre másfél hete itthon dekkolok, szóval egyéb dolgok miatt még nem jutottam el oda, hogy munka után nézzek, de minden bizonnyal a héten már megtudom tenni a szükséges lépéseket. Valahol hiányozni fog a suli. Nem a tanulás miatt, hanem a társaság, tanárok miatt. Azért a munka is csak azért vonzó számomra, mert van anyagi vonzata. Az pedig valóban a jövő zenéje, hogy el tudok-e majd helyezkedni abban a tevékenységi körben, amelyhez a vizsgám köt (elvileg).

Természetesen azonnal elkezdtem a pihenést, hogy reprodukáljam megterhelt agysejtjeim. Ennek keretében jó pár sorozatot végignéztem, mint például a The Vampire Diaries, Chuck, Glee csak, hogy a nagyobbakat említsük. Persze kritika van róla, habár nem sokszor volt kedvem leírni. Továbbá játékokat is elővettem, így például a Batman: Arkham Asylum erősen végigjátszás gyanús, míg a Metro 2033 a lomtárba került. A Prince Of Persia sorozat leporolva, elkezdve a kezdetektől (3D-s korszak, természetesen).
Talán a leghosszabb bejegyzésnek értem most a végére. És persze a lassan egy hónapja halmozódó, megírandó bejegyzések végére is. Szóval utolértem magam szinte minden szempontból. Tehát jöhet pár sor utolsónak, hogy mik is a terveim a nyárra feltéve, ha sikerül munkát találni. Ha az utóbbi nem igen jön össze, akkor ez effajta bejegyzések száma erősen a nulla irányába fog esni.
Vannak tervek programok terén, de inkább nem írom le, esetleg akkor, ha valóban sikerül megvalósítani. Emellett természetesen lesz mit nézni, hisz az idei évadból lazán kihúztam a Grey’s Anatomy, Private Practice párost, mindkettő 22-22 epizóddal bír. Továbbá nekiestem a Fringe-nek, de itt várakozik a Cougar Town és a Survivors aktuális évada. Filmek terén kellene a nagy kedvenceket újra nézni, de eddig csak előkaptam a DVD-ket, s feltettem a TV tetejére, hogy jól látható helyen legyenek. Talán holnap neki is esek. Blogban feltehetően lesznek bejegyzések. De billen a mérleg nyelve a többi kategóriába…