ER: 13.évad

Magyar cím: Vészhelyzet 
Ahogyan közeledek az utolsó évadokhoz, úgy próbálok egyszerre egyre több epizódot letudni. Habár ennek egyik oka az, hogy a sorozat már a 13. évadára nem csak önismétlővé, hanem egy bizonyos szinten unalmassá vált. Aki annak idején premierként követte nyomon, az minden bizonnyal ezt nem nagyon vehette észre, hiszen a sorozat 15 évig volt képernyőn. Ugyan felemás véleményem van a szóban forgó évadról, de mégis ebben történt eddig a legtöbb változás. 
Tovább… →

Terápia: 1×01 (Pilot)

Több írásban is hangot adtam annak, hogy bizony én nem nagyon szoktam magyar készítésű sorozatokat, filmeket nézni. Ennek egyetlen egy oka van, mégpedig az, hogy a külföldi alkotásokhoz mérve eléggé mesterkéltek, s sokszor még a színészek sem remekelnek az adott műben. Habár hozzáteszem, hogy jó pár olyan alkotást láttam, aminél azt mondom, hogy talán némileg nagyobb büdzsé talán segített volna az adott címen. S persze még az sem csábító számomra, hogy Magyarországon vannak ismert színészek, színésznők, s szinte csak ők szerepelnek nagyobb, akár mozikba is eljutó filmekben. 
…és akkor ott vannak a sorozatok, amelyekből szinte egyik sem lopta be magát a szívembe. Természetesen jelenleg a magyar sorozatgyártás egyik rákfenéje talán a mindenki által ismert Barátok közt, melynek ugyan nem vagyok nézője, de példát mutathat, hogy ki hogyan álljon egy magyar sorozathoz. Első úttörő nálam egyértelműen a tavaly bemutatott A mi kis falunk volt, ami véleményem szerint a hazai sorozatok minőségi szintugrásának tartottam, hiszen tényleg jól szórakoztam rajta. Ennek ellenére azonban a rongyosra reklámozott további szériákat nem próbáltam be rejtélyes oknál fogva.
Idehaza – annak ellenére, hogy ezeket én intézem – a kábelszolgáltatónknak sikerült megtalálniuk az előfizetőt, majd rábeszélnie, hogy alig egy ezer forintos különbség van a hagyományos csomagunk és az HBO filmcsomag között. Így végül a teljes mozicsomagunk is lett. Igaz, alig nézi valaki. A sorozatot a harmadik évados reklámjának zenéjével (igen, igen… a Zorán féle Kinek mondjam el vétkeimet? feldolgozásról beszélek) kíváncsivá tett, majd pedig a mai napon a bevezető epizódot magamévá tettem. 

Tovább… →

ER: 12.évad

Magyar cím: Vészhelyzet 
Az év elején úgy döntöttem, hogy ideje lenne előkapnom a sorozatot. Ugyanis vannak vele némi problémáim. Többek között az, hogy maradtak ki évadok, valamint az utolsó évaddal talán nem is voltam teljesen képben már a végére. S mivel éppenséggel már egy számjegyű azoknak a sorozatoknak a száma, amit nézek, így aztán bátran vágtam bele. A karácsonyt pedig kihasználtam arra, hogy szépen szintre kerüljek a 12. évaddal is. 

Tovább… →

South Park: 21.évad

Én azok közé tartozom, akik még emlékeznek arra, hogy milyen nagy botrányt kavart a széria, amikor bemutatkozott. Arra is, amikor az HBO megvásárolta, s különböző kalózkiadványokon jutott el végül hozzám, melynek következménye az lett, hogy iszonyatosan megszerettem az akkor talán a nyolcadik évadában járó sorozatot.
Azóta a széria már a tinédzserkorát is maga mögött hagyva felnőtt lett, s idén megérkezett a 21.évaddal. Ámbár tény, hogy véleményem szerint annak idején jobban működött a 17-18 epizódos évadok. Ugyan idén is megvártam, hogy összegyűljenek az új részek, de azért a mostanság 10 részből álló évadok epizódszáma részemről eléggé hitványnak mondható, hiszen már arra sem emlékszem, hogy mi is volt tavaly a sorozatban. 

Tovább… →

ER: 11.évad

Magyar cím: Vészhelyzet
…és eljöttek azok az évadok, amelyeket tényleg csak akkor tudok magamévá tenni, amikor legalább két napot itthon vagyok, mert egyszerűen nem vesz rá a lélek, hogy munka után/előtt nekiüljek akár egy részt is megnézni.
Nagyjából majdnem három hetet vett igénybe, hogy a soron következő évadot is letudjam. Igazából már nem szórakoztat olyan jól, mint a kezdetekkor. Nem is véletlen, hogy a TV-ben kimaradoztak epizódok, évadok. Azonban nem adom fel, hiszen a 15. és egyben utolsó évad kimaradt számomra, és arra nagyon kíváncsi vagyok. 

Tovább… →

ER: 10.évad

Magyar cím: Vészhelyzet
Szeptember óta eléggé rákaptam a sorozatra annyira, hogy szinte pár nap alatt kivégeztem egy évadot. Ez úgy néz ki, hogy ez átmeneti volt, ugyanis a tizedik évaddal kissé nehezen birkóztam meg. Itt inkább nem időhiányt, vagy kedvet mondanám elsősorban felelősnek, hanem igazából azt, hogy kissé untam a soron következő etapot. 

Tovább… →

ER: 9.évad

Magyar cím: Vészhelyzet 
Rengeteg sorozat nézését hagytam abba úgy, hogy időközben a kedvencek is véget értek, valamint az újoncok nem hozták azt a szintet, hogy mellettük maradjak. Ennek köszönhetően az általam nézett sorozatok száma kétjegyűből egyjegyűre redukálódott. Így hát elkezdtem nézni, hogy mely szériák maradtak ki, amelyeket pótolhatnék, továbbá a régieket újranézni esetleg. Így eset a választásom az ER-re, melybe egyszer beletört a bicskám, azonban most úgy néz ki a teljes sorozatot végig fogom tudni nézni.
Először még aggódtam, hogy mennyire le vagyok maradva belőle, de aztán eljött a rossz idő, s vele együtt az ősz, aztán szépen rákaptam, mint kacsa arra a bizonyos nokedlire. Így az elmúlt egy hónapban négy évadot sikerült magamévá tennem. 

Tovább… →

ER: 8.évad

Magyar cím: Vészhelyzet 
Amennyiben vizuális szórakozásról van szó, akkor az emberek többsége néz filmet, sorozatot. Mindenkinek megvannak a kedvenc alkotásai, s szívesen emlékeznek vissza az emberek. S nem csak azért, mert amit láttak tetszett nekik, hanem olyan élménnyel gazdagodtak, melyek az emlékeik részei lettek. Ilyen például, hogy hogyan akadt valaki rá egy sorozatra, s az adott epizódokat hogyan tette magáévá, továbbá mikor és hogyan látta az első részt. Vannak szériák, amelyeket kevesen ismernek, de akadnak olyanok is, amelyekről minden bizonnyal halott az is, aki nem tartozik/tartozott a nézők közé. Ilyen az ER, azaz Vészhelyzet, mely képes volt túlélni azt, hogy az eredeti karakterek elhagyták a sorozatot. A karakterekkel együtt ugyan távoztak rajongók, de még így is maradt annyi néző, hogy 15 évad készüljön a sorozatból.
A sorozattal kapcsolatban nem csak azok az emlékeim maradtak meg, amelyek a legemlékezetesebbek voltak, hanem azok is, amikor gyermekként elkezdtem a szülőkkel közösen nézni. A régi karakterek elvándorlásával egyetemben én is elkezdtem hol nézni, hol nem nézni, így aztán idejét éreztem, hogy bepótoljam a lemaradásomat a szériával kapcsolatban. Ami annyira jól sikerült, hogy a nyolcadik évadot sikerült két nap alatt magamévá tennem. 

Tovább… →

ER: 7.évad

Magyar cím: Vészhelyzet 
Idén májusban úgy döntöttem, hogy ideje lesz elővenni a régi sorozatokat, amelyeket szerettem, de valamilyen úton módon nem volt lehetőségem minden epizódját látni. Ilyen volt az ER, azaz a Vészhelyzet, melynek 15 éves televíziós pályafutása alatt szinte a kezdetektől nézője voltam. Az általános iskolát a sorozat itthoni debütálásával kezdtem, így a szülőktől függött, hogy az aktuális epizódot meg tudtam-e tekinteni, majd később külön TV készülék hiányában, valamint a széria csatornák közti vándorlása miatt lemaradtam jó pár részről. 
Azt gondolom, hogy kórházsorozatként az egyik legjobb, ha nem a legjobb. Ugyanis elég impozáns dolognak tartom, hogy 15 évig volt képernyőn úgy, hogy tulajdonképpen a végére a kezdeti karakterekből „kikopott” mindenki a végére. Mondjuk a fokozatosság jót tett a sorozatnak, így nem zökkent ki az ember, s nem volt annyira feltűnő egy-egy karakter távozása. Természetesen kivéve akkor, ha az egyik kedvenc hagyta el a szériát. 

Tovább… →

ER: 6.évad

Magyar cím: Vészhelyzet 
A sorozatot mindig is szerettem, s gyermekként szinte minden főbb karakter a szívemhez nőtt, s úgy kezeltem őket, mintha biztos pontjai lennének a szériának. Aztán, ahogyan a főbb karakterek elkezdtek „kikopni” a sorozatból, s más lett a program kedd estékre, így aztán én is szépen lassacskán elpártoltam a széria mellől.
Újranézési faktor alacsony volt ahhoz, hogy újra kezdjem, de idővel elkezdtem abbahagyni az aktuális szériákat, amelyekre ráuntam, amely olyan jól sikerült, hogy végül alig maradt néznivaló. Korábban is gondoltam, hogy ideje lenne az első résztől az utolsóig megtekinteni, hiszen maradtak ki epizódok, komplett évadok, de a 331 epizód, melyet 15 évad foglal magában eltántorított ettől. Bár azt hittem elég lesz a nyár, hogy magamévá tegyem teljesen a sorozatot, de végül ebbe beletört a bicskám. Azonban az ötödik évaddal előjött a hangulatom a sorozathoz, így aztán egy hét alatt a hatodikat is sikerült ledarálnom. 

Tovább… →